Bolsevizmus, szabadkőművesség? Agyontaposnak mindent!

Százharmincegy éve, 1882. szeptember 10-én született (és 1941. október 29-én hunyt el) Huszár Károly néhai miniszterelnök, két világháború közötti nemzeti-keresztény értelmiségünk mára csaknem teljesen elfeledett ideológiaközvetítőinek egyike, aki beszédeiben és könyveiben leginkább a bolsevizmus, a marxizmus, a szociáldemokrácia és a szabadkőművesség igazi arculatát fedte fel. Különösen is ijesztően időszerűek ez utóbbiról 1911-ben írt sorai: „A szabadkőmívesség hasonló a folyondárhoz. Eleinte alig látszik a hatalmas tölgyön. Néhány év múlva ellepi az egész fatörzset, elszívja előle az életnedveket, befutja ágait, elfogja a világosságot és a levegőt a fa elől, úgy hogy az beteg lesz. Néhány év múlva rothadásnak indul az egészséges fa. Egy kis szél is kidönti ekkor a régi, erős törzset és az élősködő növény vígan él és virul jótevőjének rothadó tetemén.”

1882. szeptember 10-én született az alsó-ausztriai Nussdorfban. Középiskolai tanulmányait Ischl-ben és Szatmáron végezte, majd a tanítói oklevél megszerzése után Baján lett néptanító, azután a keresztényszocialista „Néppárt” című lapot szerkesztette két évtizeden át és az „Alkotmány” című lap munkatársaként írásaiban szociális kérdésekkel foglalkozott, továbbá a katonaság választójogáért, a hadi rokkantak, özvegyek, árvák megsegítéséért, a hadseregszállítási visszaélések ellen küzdött. 1910-ben a sárvári választókerületben néppárti programmal képviselő lett. 1918-ban nagyrészt általa sikerült a Néppárt Keresztényszocialista Párttá szervezése. 1919-ben, a 133 nap alatt ötheti fogságba került, majd Ausztriába menekült, míg József főherceg meg nem hívta a bolsevizmus bukása után a Friedrich István vezette kormányba kultuszminiszternek. 

Amint az életét mindmáig legrészletesebben ismertető Magyar Feltámadás Lexikona (1930) írja, fő tevékenysége „a magyar iskolák megtisztása volt a bolsevista tanügytől”, majd kül- és belpolitikai életünk stabilizálása, így „a Clark-féle tárgyalások idején a politikai pártok elfogadták kibontakozási tervét s annak alapján koncentrációs kormány alakult, amelynek az alkotmányos élet helyreállítása volt a feladata”: ennek elnökeként „kiíratta az első nemzetgyűlési választásokat, melyek nagy többséget biztosítottak a keresztény politikának”.

Indítványára lett Horthy hazánk kormányzója. Ezután visszalépett a miniszterelnökségtől, de közéletünkben a sárvári választókerület képviselőjeként, a kormánytámogató Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnökeként és a második nemzetgyűlés alelnökeként továbbra is részt vett, valamint országos mozgalmat szervezett és ösztöndíjakat szerzett a szegény sorsú magyar tehetségek felkarolására, sőt 1930-ben az egész éves Szent Imre ünnepségek lebonyolításából is kivette döntő részét. 1928-ban végleg lemondott képviselői mandátumáról, amikor is az újonnan felállított Országos Társadalombiztosítási Intézet elnöke lett, 1934-ben pedig teljesen visszavonult politikai életünktől, miközben a világi apostolokat egyesítő Actio Catholica országos elnökeként tevékenykedett 1941. október 29-én Budapestben bekövetkezett haláláig.

Legfőbb művei nemcsak páratlan kortörténelmi dokumentumok, hanem ideológiaközvetítő alapművek is, melyekből leginkább legközismertebb kirekesztőink és a képükre termett marxizmus, szociáldemokrácia s a merkantilista uzsorapolitika igazi arculatát fedte fel (Zsidó méreg. A Talmud népies ismertetése (1902), Korunk sebe és a nyomor vámszedői (1903), Szózat a keresztény munkásokhoz (1903), továbbá a szabadkőművesség (A szabadkőművesség nemzeti veszedelem (1911), 5000 szabadkőműves névsora. Adalék a titkos politikai pártok történetéhez (1920) és a bolsevizmus kulisszatitkait (A proletárdiktatúra Magyarországon (1920), Az égő Oroszország (1926): ő szerkesztette végül az 1930-as Szent Imre ünnepségekről készült díszalbumot (1930), ugyanakkor számos tanulmányában továbbra is foglalkozott szociális kérdéssel katolikus szemszögből (A katolikus akció szociális gondolatai (1934), Krisztus kopogtat a gyárak kapuján (1934), Lehet-e még segíteni az emberiségen? (XI. Piusz pápa szociális útmutatása a „Quadragesimo anno”-ban (1934)).

Azok közé tartozott, akik ha nem is voltak korszakos ideológiaformálók, annál inkább azok közvetítői, akiknek nemcsak az írás, hanem a szónoklás hatalma és a fedhetetlen erkölcsiség is megadatott, olyannyira, hogy kortársai közül Nyisztor Zoltán egyenesen így vallott ebbeli szerepéről (Vallomás magamról és kortársaimról, 1974): „Igazi népszónok volt”, Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter kortársával szemben ugyan „távolról sem olyan mély, egyéni és sziporkázó, de népiesebb és melegebb”, aki ráadásul épp erkölcsi tisztasága és fölénye folytán – ha ki is szorult a Bethlenék által elposványosított keresztény politikából –
„megmaradt mindig a jövendő emberének, a katolicizmuson belül pedig, ami neki valóban szívügye volt, mindig vezető pozíciót foglalt el és köztiszteletnek örvendett haláláig”.

Igazságaival nemzedékeket nevelt mindenekelőtt annak tudatosítására, hogy a bolsevizmusban „a tömeg a fő, a névtelen agy, szív és lélek nélküli mechanizált Gólem”, amint erről leginkább 1945-ben azonnal indexre került, alighanem Arthur Koestlernél , George Orwellnél és Alekszandr Szolzsenyicinnél is mélyebben szántó műve, Az égő Oroszország alábbi három bekezdése is tanúskodik. 

„A bolsevizmus nem törődik az egyénnel, mindent alárendel a sokaságnak. A tömeg a fő, a névtelen agy, szív és lélek nélküli mechanizált Gólem. Agyontapos mindent, amit évezredek munkájával alkottak, a szellem nélküli vadállat szemben áll az emberi civilizáció minden értékes alkotásával, és mint egy dühöngő őrült, lerombolni igyekszik mindazt, amit a legnagyobb egyéniségek alkottak. A kommunizmus öntudatos, lelki életet élő emberek helyett gondolkodni nem tudó és már nem is akaró automatákat, kollektív gépembereket nevel. A bolsevizmus elmélete nem orosz eredetű, az európai modern korszellem salakterméke. A nyugati lázbeteg kultúra végső elfajulása a bolsevizmus, amely csak az orosz szociális viszonyok között tudott kifejlődni. A modern ateista világszemlélet, a vallási alaptól megfosztott kultúra, a materialista individualizmus konzekvens eredménye: a leninizmus. A bolsevizmus nemcsak a beteg orosz társadalom és az orosz cári uralom ellen irányult, hanem a kereszténységet levetkőzött kultúrvilág lelki krízise és az emberiség egyik legnagyobb szellemi válsága is. A kommunizmus az ő teoretikusaival, mint tömegeivel valóságos új vallás, a nagyon sokféle orosz szekták egyike. Ellenvallás a szó legszorosabb értelmében. Bibliája, a „Kapital”, szobrokat állít apostolainak és Lenin bebalzsamozott múmiája előtt keresztet vet. A gyűlölködő gonoszság hitvallása. Lelkiismeret, erkölcs, szelídség ismeretlen fogalmak, mert bénítólag hatnának destruktív munkájukra. A világforradalom sikere a legfőbb szempont. Rágalom, hazugság, gyilkolás, csalás, hamisítás, tömegmészárlás megengedettek ennek érdekében.”

Nem kevésbé tudatosította, hogy a szabadkőművesség aligha ítélendő meg másként, mint a bolsevizmus. A szabadkőművesség nemzeti veszedelem című értekezésében már 1911-ben így fogalmazott:

„A szabadkőmívesség hasonló a folyondárhoz. Eleinte alig látszik a hatalmas tölgyön. Néhány év múlva ellepi az egész fatörzset, elszívja előle az életnedveket, befutja ágait, elfogja a világosságot és a levegőt a fa elől, úgy hogy az beteg lesz.Néhány év múlva rothadásnak indul az egészséges fa. Egy kis szél is kidönti ekkor a régi, erős törzset és az élősködő növény vígan él és virul jótevőjének rothadó tetemén.” 

Aki a szabadkőművességet ízeire szedő, az ő koráig csak magyar nyelven hazai és külföldi szerzőktől megjelent könyvtárnyi irodalmat tanulmányozza (köztük főként katolikus klerikusok és világiak rovatunk Leleplezett szabadkőművesség című írásában felsorolt műveit), vagy a legújabban megjelent, vele szemben nem kevésbé kritikus elemzéseket (főként Raffay Ernőidevágó köteteit), aligha tartja túlzásnak idézett sorait. 

Huszár Károly imént felsorolt, történelmünket kendőzetlenül ismertető és elemző művei bizony mindmáig nélkülözhetetlenek a tisztánlátásban. Éppen ezért nagyon kívánatos lenne, ha akadna olyan könyvkiadó, amely közülük legalább néhányat végre megjelentetne. Hogy legyen végre rend a fejekben, hogy felismerjék egyszer s mindenkorra minél többen: a bolsevizmus és a szabadkőművesség agyontaposnak mindent!