"Ki ez a KISZ-titkár, aki a halott oroszlánt rugdossa?"

A 70-80-as években nagyjából a művelődési házak, klubok népművelőin múlott, hogy felléphetett-e egy tiltott zenekar, megnyílhatott-e egy-egy alternatív kiállítás, és soha nem lehetett tudni, mikor csap le ezekre a hatalom. A Napfény íze sorozatunk befejező részében az underground meghatározó alakjával, a legendás Trabant zenekar alapítójával, Vető János költő, fotós, képzőművésszel beszélgettünk. Többek között arról, hogy mi az a TV Híradó-szőnyeg, mit dolgoztak a "semmirekellő művészek", és mit gondolt Orbánról, akit Nagy Imréék újratemetésén látott.

hvg.hu: Azt mondta, hogy fotósként kezdetben a villanyvezetékek mellett a KEX együttes volt a fő témája. Miért?

Vető János: Nem fotósként kezdtem a „művészi pályát”. 8-9 éves koromban a házunkban lakó segédszínész bevitt a Madách Színházba, ahova gyerekstatisztákat keresetek. Megkaptam a szerepet, és egyszer csak Gábor Miklós és Domján Edit lettek a színpadon a szüleim. Néhány évig játszottam különböző darabokban, amíg ki nem kamaszodtam a gyerekszerepekből. De valóban, nagyon fiatalon találkoztam és összebarátkoztam Baksa-Soós Jánossal, sok időt töltöttünk együtt. Evidens volt, hogy amikor elkezdtem fotózni, a KEX legyen a témám. Sajnos, nem sok képem maradt abból az időből, mert egyszer leforráztam a negatívjaimat.

hvg.hu: A 60-as évek végén, 70-es évek elején a KEX enyhén szólva nem volt a rendszer kedvence. Milyen emlékei vannak a koncertekről, a klubokról, a rendfenntartókról?

V. J.: A Kassák Klubban nagyon csúnya verések történtek. Időnként megszállta a helyet a rendőrség, a közönséget is ütötték, de volt, hogy Baksát is becipelték az irodába és ott szétverték. Ifjúgárdisták voltak például a beengedők a Citadella bárnál, ahol rendszeresen fellépett a KEX. Nem lehetett tudni, mikor, miért csapott le a hatalom. De ennek ellenére heti 1-2 koncertje volta KEX-nek, és más jó koncerteket is el lehetett csípni. Tulajdonképpen ebben az időben elképesztő pezsgés volt a városban. Viszont amikor 1971-ben Baksa disszidált, iszonyú vákuum keletkezett a klubéletben. És akkor már jött keményen a 3T – tűrt, tiltott, támogatott – korszak.

hvg.hu: Ebben önt, ha jól sejtem, továbbra sem a támogatottak közé sorolták.

V. J.: Számomra ekkor kicsit áttolódott a rock and roll színpadról a front a képzőművészet területére. Volt egy csomó jó kiállítás, amire persze szintén jöttek ez ellenlépések. Valahogy minden szigorúbb lett. Emlékezetes volt például az a tortúrasorozat, amit a különböző házkutatásokon megtalált Haraszti Miklós-kötet, a Darabbér miatt rendezett az államvédelem.

hvg.hu: Ha jól tudom, még az MTI-ben is dolgozott egy darabig. Hogy került oda?

V. J.: Őszintén szólva nem nagyon szerettem tanulni, elég rossz gyerek is voltam. Sokszor kerültem az iskolát, inkább könyvtárba jártam. Meg kellett regulázni, ezért valahogy beprotekcióztak a szüleim az MTI-hez. A gazdasági rovat fotósainál voltam világosító – tartottam a lámpát a mestereknek. Rendesek voltak, hagytak fényképezni, kaptam jó kamerát is. Csináltam mindenfélét, beutaztam az egész országot Tolnától Baranyáig, a kisüzemtől a nagy kohóig, a bányától a textilgyárig mindent. 

hvg.hu: Hogy tűrtek meg az MTI-be egy ilyen gyanús alakot, mint ön?

V. J.: Volt ott még 2-3 ilyen csibész. Például Molnár Gergely (az első magyar punkegyüttes, a Spions alapítója – a szerk.). A világosító olyasmi szakma volt, mint a figuráns (A földmérő segédje a terepmunkában – a szerk.) Kötelező volt dolgozni, így az ilyen semmirekellő művészek általában ezeket választották. Jó volt, de amikor először eltűntem egy hónapra, akkor mérgesek lettek, és amikor másodszor, kirúgtak.

hvg.hu: 1974-ben Szentjóby Tamásköltő, képzőművész barátját a szamizdatmozgalomban való részvétele miatt izgatás vádjával először letartóztatták, majd kiutasították az országból. A repülőtérre többekkel együtt ön is kikísérte. Ott találkozott Hajas Tiborral, akivel aztán újabb lendületet vett a művészeti és egyben rendszerellenes tevékenysége.

V. J.: Korábban egyszer már találkoztunk, de valóban, itt találtunk egymásra igazán. Elkezdtünk együtt dolgozni, elsősorban az akkor errefelé még újnak számító performansz műfajban. Ezekben én nemcsak fotósként, hanem asszisztensként is benne voltam. Őrült dolgokat műveltünk. Hajas sokszor az életével játszott. Bódy Gábor Pszichécímű filmjének egy jelenetében ő adagolta a magnéziumot, le is égett az egész arca. Épp most került elő néhány fotó például az 1976-os hatvani Expozíció kiállítás megnyitójáról. Itt az én gépem egy ingára volt kötve, önkioldóval exponált, a Hajas pedig bekötött szemmel próbálta elkapni a villanást, úgy, hogy súgtak neki.

hvg.hu: A performansz is a tiltott kategóriába tartozott. Hogy hagyták, hogy mégis rendezzenek ilyeneket?

V. J.: Volt a „gettó”, a Fiatal Művészek Klubja, ami akarva akaratlanul egy erős szellemi műhely lett, mert oda volt zsúfolva minden fiatal, „tiltott” művész. Volt még a Bercsényi Klub, amit két lelkes egyetemista szervezett (Rauschenberger János és Stork Csaba), ott is történtek jó dolgok. Továbbá a Ganz-Mávag Művelődési Házat vezető Pap Tamás is kinyitott olyan kapukat, amelyek nem épp a hivatalos kultúrpolitika által mutatott irányokba mutattak. Tehát voltak kisebb szabadság-szigetek a 70-80-as években is, nyilván azon múlott minden, hogy milyen népművelő volt az adott helyeken. És az is nagyon jellemző volt, hogy valami elindult, engedték egy ideig, aztán lecsaptak rá, és bezárták. Ezekbe a kis szigetekbe fért bele időnként egy-egy ilyen akciónk.

hvg.hu: 1980-ban autóbalesetük volt, amelyben Hajas Tibor meghalt, ön túlélte. Barátai vigyáztak önre ezután, Lukin Gábor, Méhes Marietta például lecsábították a Balatonra egy házba. És ebből lett végül a ma már underground legendának tartott Trabant zenekar.

V. J.: Képzelje, vannak arról az estéről is fényképeim, amikor ez konkrétan megtörtént.

hvg.hu: Ez hogy volt pontosan? Boroztak, egyszer csak valaki benyögte, hogy csináljunk zenekart?

V. J.: Nagyjából. Mondjuk, Gábor bárhol zongorát látott, odapattant, és elkezdett rajta játszani. Ott is volt egy. Egyszer csak egy bartókos témára kijelentette, hogy ez az ő száma. Marietta pedig felajánlotta, hogy ír rá szöveget és elénekli. Mondtam, hogy majd inkább én írok szöveget. Így keletkeztek az első számaink. Azután Novák Andrást rábeszéltük, hogy dobfelszerelés helyett szerezzen be egy úgynevezett „Bőröndöt”, ami tulajdonképpen egy iskolai ritmushangszer-gyűjtemény volt, a TRIÁL-üzletekben lehetet kapni. Nagy nehezen megvette, és ez pont olyan meghatározó lett a korai időszak hangzásában, mint Urbán Mariann szintije, és annak a dobgépe.

hvg.hu: Hogy készültek a – másolt audiokazettákon az egész országba eljutó – felvételek?

V. J.: Volt Víg Mihály barátunknak egy szalagos magnója, egy másikat pedig béreltünk. Ezekkel vettük fel a számokat.

hvg.hu: Víg Mihály és a Balaton együttes többi tagja kezdetektől besegített a Trabantnak?

V. J.: Igen. Mihály nagyon régen jó barátom. De itt nagy kavarodások voltak. Az akkori alternatív zenekarokból sok mindenki segített be a felvételeknél és a koncerteken. Az utóbbihoz kellett egy teljes zenekar, hoztam a Hunyadi Károlyt a Balatonból, és Hajnóczy Árpádot, Farkas Zoltánt a Kontrollból. Volt, hogy Dönci (Dénes József, a Neurotic és az Európa Kiadóból is ismert gitáros – a szerk.) basszusgitározott, és olyan is, hogy a VHK-sok vokáloztak. De énekelt Kecskés Kriszta és Urbán Mariann is Trabant-dalokat.

hvg.hu: Mikor volt az a pillanat, amikor a szobazenekerból koncertzenekar lett a Trabant?

V. J.: Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmje miatt kellett először nagyobb közönség előtt fellépnünk.

hvg.hu: Xantus is a társaságba tartozott?

V. J.: Igen. És tulajdonképpen Mariettára írta ezt a filmet. Mivel akkor mi már csináltuk a Trabantot, adta magát, hogy a zenekart is beleírja.

hvg.hu: Elég fura, hogy a három alapítóból ma egyik sem itthon él: ön Koppenhágában lakik és alkot, Lukin Gábor Los Angelesben templomi orgonista, zeneszerző, fordító, Méhes Marietta pedig New Yorkban komputer-grafikus. Mi ennek az oka?

V. J.: Én apa lettem, azért kerültem az „északi sarokba” a 90-es évek közepén. Gábor 1984 körül ment el.

hvg.hu: Miért?

V. J.: Borzasztóan nézett ki itt a helyzet a nyolcvanas években. Nem lehetett úgy elmenni a FMK-ba, hogy legalább egyszer ne igazoltassanak útközben. Meg gondolom, elege volt a Globus mustárból mint választékból. De nyilván egy szellemiség, egy kultúra hiányzott neki, a szabadság, egy emberi szó, egy normális viselkedés stb.

hvg.hu: És Marietta?

V. J.: Ő pedig beleszeretett valakibe, és ment a szíve után 1986-ban.

hvg.hu: A rendszerváltást tehát csak ön élte meg a Trabant-alapítók közül itthon. Milyen élményei vannak 1989-1990-ről?

V. J.: A Nagy Imre-temetés előtt Budapestre jött két helyes berlini videoművész. Forgattak például a Hit Gyülekezete egy szeánszáról, mert akkor mindenki meghülyült, és belépett hitesnek. De elmentünk a Nagy Imre-temetésre is. Nekem egyébként semmi kedvem nem volt menni, nem szeretek temetésre járni, még újratemetésre sem. Borzasztó tömeg volt, messziről látszott a sok titkosrendőr és rendőr. Lassan megtelt a tér, egyre lángolóbb beszédeket hallhattunk. Amikor Orbán Viktor beszélt, hangosan megkérdeztem: ki ez a KISZ- titkár, aki a döglött oroszlánt rugdossa? Hiszen akkor már lehetett tudni, hogy mennek ki az oroszok. Többen rám ordítottak, hogy ilyet nem lehet mondani, hogy képzelem ezt. Nem sokkal később, októberben, Svájcban volt kiállításom. Egy nagyon jól sikerült este után a barátom rázott fel, hogy ébredjek, Magyarországon kikiáltották a köztársaságot. "Ki kiáltotta ki? – kérdeztem. Szűrös Mátyás – jött a válasz. – Akkor hagyjál aludni." Azt gondoltam, semmi nem változott. Sajnos, bejött.

hvg.hu: Spiró György azt mondta a sorozatunk nyitó interjújában, hogy le volt zsírozva az egész rendszerváltás. Mit gondol erről?

V. J.: Én is ezt mondom. Annyi biztos, hogy semmiről nem lehet tudni semmit, mindent átitat a hülye titok, ami csak félelmet, görcsöt termel. Ez a nagy titkolózás pont az ellenkezője a felszabadulásnak, a szabadságnak, az őszinteségnek. Teljesen használhatatlan teher.

hvg.hu: Ezzel azt is mondja, hogy az előző rendszer eróziójába nem játszottak bele a művészek, zenekarok, a szabadságot csak azért is maguknak megkövetelő körök?

V. J.: Mi igazából ignoráltuk a hatalmat. Az alternatív rock and roll és a képzőművészet úgy működött, hogy fogta magát két ügyes egyetemista, megszervezte a koncertet vagy a kiállítást, kiplakátolta a várost, kényeztette a zenekart, és mentek a bulik. Egyszerűen nem vettünk tudomást a hatalomról, a hülye szabályokról.

hvg.hu: Amíg a hatalom ezt hagyta. Mondhatta volna, hogy na, ezt már ezt nem lehet.

V. J.: Mondta is. Az FMK-ba például be akartak tiltani egy kiállítást. Volt egy képünk a ZuZuval (Méhes Lóránt képzőművész, a Trabant énekesének első férje  – a szerk.), a TV híradó szőnyeg. Ez egy csomagolópapír volt A4-es rajzokkal telerakva, amiken a tévéből kirajzoltuk Jaruzelskit, Kádárt stb. – ártatlan hülyéskedés volt, de nem akarták engedni kiállítani. Szemet szúrt a collstock-ötágú csillagra feszített százforintosunk is, amin Kossuth Lajos szemüvegben volt, és Korrupt Lajosként ábrázoltuk. Mellette egy kis cédulán pedig az állt: „Kommunizmust, de most rögtön!”. Ment a harc, de valahogy mégis bemutathattuk ezeket is. Jóval később, a rendszerváltás után, ugyanott volt kiállításom, és ugyanaz a szervező azt mondta, hogy ezt most ne… Akkor változott valami?

hvg.hu: Tamás Gáspár Miklós kikelt Spiró ellen az interjú után, s ebben az írásában megjegyzi többek közt, hogy  a 70-80-as években fél év alatt sokkal több jó alkotás született, mint most évek alatt. Egyetért ezzel?

V. J.: Születnek azért jó dolgok most is. De az valóban termelékeny időszak volt. És mondom még egyszer, nem valami ellen születtek a művek, hanem valamiért.