Szent Iván-i ének

1. a → Szent Iván-naphoz fűződő rítusének (→ népszokások költészete). A 16. sz.-tól szerepel a magyar szólások közt: Hosszú a Szent Iván éneke. Heltai Gáspár hozzáfűzi, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta. Ezt a szólást a régi → proverbium-gyűjtemények különbözőképpen magyarázták. Erdélyi János a Szent Iván-napi tűzgyújtáskor énekelt, s különösen Nyitra megyében igen hosszúra nyúló rítusénekkel hozta kapcsolatba, azóta ez a nézet átment a köztudatba, bár nem bizonyítható. – A Nyitra, Hont és Bars megyékben s e megyék körzetében énekelt énekfüzér mitikus, vallásos és párosító mozzanatokat tartalmaz. Utal a tűzrakás tényére s a tűz körüli elhelyezkedés rendjére:

A hosszú éjszakára, s az ünnep patrónusára Szent Jánosra:

Betétként → párosító énekek (Mely magas a rutafa…), s a Virágok vetélkedése című → vetélkedés szerepel. Más nehezen értelmezhető motívumok a hajnalban nyugvó Máriára, az aranyhajú Magyar Ilonára, s a budai nemesasszonyra utalnak. Az ország más részein található rövidebb Szent Iván-énekek a nyári napforduló idején hosszúra nyúló éjszakát ünneplik. – 2. Zeneileg a Szent Iván-i ének egyes tagjai önállóak, de a stílusbeli rokonságon túl konkrét dallamösszefüggések is előfordulnak köztük: így a Szent Iván-i ének tágabb értelemben zenei egységet is jelent. Darabjainak hangkészlete, változó modalitás mellett, nagyjából azonos: hat hang, vagy annál kevesebb. A tipikus dallamok oktávterjedelmet nem érnek el. Az előadásmód az egyik rétegnél (Magos a rutafa és változatai) rubato, itt gyakoriak a díszítőhangok is; másutt az ütempáros anyagnál szokásos nem alkalmazkodó giusto (különösen a befejező énekek között). A tételek egy része szótagszámban szabadon alakul, s a többség refrénes szerkezetű. 1. A Szent Iván-i ének központi dallama a tűz átugrálásakor énekeltMagos a rutafa (Rózsafa nem magos, Mely magos volt a fa), ezen hangzik el a Vetekedik vélem és a Szentiványi tiszta búza is. Rövid motívum, ill. sor ismétlése, majd refrén következik. Ez az együttes egymásután sokszor hangzik el, kevés változtatással (nevek behelyettesítése), a forma így egészében soroláshoz áll közel. A kezdőmotívumok dallamrajza völgy alakú, kvint távolsággal a mélypont és a záróhang között, jellegzetes kisszext ugrással a közepén. E motívumok állandónak bizonyulnak, a rájuk következő refrén azonban (Hajlon te Szent János, Selyem sárhajú, Virágom, véled elmegyek stb.) mind tagolásban, mind modalitásban, mind dallamvezetésben változékony. A változatok helyi sajátságok. – 2. Refréndallama révén kapcsolódik a Szent Iván-i ének központi darabjához a Ki lovai vannak és a Jelenti magát Jézus. Az elsőben a refrént, melynek itt a la, szó, mi után dó végű változata is megjelenik (Menyhe, Ghymes, Kolon után Zsére), kiáltásszerű → recitatív szakaszok előzik meg; a másodikban a kis ambitusú, kétsoros énekhez épül szervesen hozzá (Ghymes, szó-végű változat). – 3. A Szent Iván-i ének bevezető és záró darabjai között lényegében u. az a két dallamsor szerepel a Tüzét megrakatja és a Ha én volnék a budai nemesasszony kezdetű énekekben (Ghymes); közel áll ezekhez a szintén kétsoros Meggyúlandó és Ha én volnék… (Kolon). Recitatív-típussal rokon hexachord-dallamok, dó vagy mi záróhanggal. – 4. A Megraktuk, megraktuk (Menyhe, Béd), Ki ökrei vannak(Menyhe), és a Lassan csendijjetek (Pográny) egy dallamon hangzanak. Ez szerkezetben a Jelenti magát kezdetűvel rokon: két rövid sor, ill. e sorpár ismételgetése után itt is refrén következik (Dicsérendő az Atya e világon). A refrént megelőző motívum zárlata mindkét énekben lépcsőzetes tercemelkedést tartalmaz. Ez sorolás esetén, ha a refrén csak nagyobb tömbök lezárásakor jelenik meg, külön nyomatékot nyer(Ki ökrei). Ugyanez az exponált helyen megjelenő, tercemelkedéssel végződő motívum kapcsol ide egy harmadik dallamot (szövegei: Tüzét megrakatjuk, Lassan csendijjetek, Hajtsad szívem – Csitár; Ha a gyívó – Kolon), rokon kvintről ereszkedő refréndallammal. – 5. E zeneileg összefüggő típusokon kívül szerepelnek a Szent Iván-i énekben egyéb, nagyobb variánskör nélküli dallamok. Stílusban is eltávolodnak azok, melyek a szokás peremterületéről valók. Rokonság: e zenei anyagnak közeli stílus-párhuzamai találhatók az északi terület lakodalmasai között. A virágok vetélkedése u.ezzel a dallammal Nógrád m.-i lakodalomban is fennmaradt. A refrénes szerkesztésmód azonban, s a motívika jellegzetességei (emelkedő zárlatú szakaszok, néha ezek sorolása) más népszokásokkal is mutat rokonságot. A jún. 24.-hez kapcsolódó énekanyag szlovák, morva nyelvterületen a magyarnál töredékesebb, s azzal dallamban közvetlenül egyező változatokat nem tartalmaz. A szlovák és morva népzenében is megtalálható azonban a Szent Iván-i éneknek megfelelő stílusréteg, éppen úgy, mint a középkori történeti források anyagában, világiban és egyháziban egyaránt (rondo- és virelai-típusok, kis-antifonák, litániák és zsoltárok: refrénes formák, részben prózai szövegekkel). A dallamok konkrét földrajzi és történeti összefüggéseinek kimutatása még nem történt meg. – Irod. Kodály Zoltán: Zoborvidéki népszokások (Ethn., 1909); Kodály Zoltán: Pótlék a zoborvidéki népszokásokhoz (Ethn., 1913); Marót Károly: Szent Iván napja (Ethn., 1939); Manga János: Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén (Bp., 1942); Jeles napok (A Magyar Népzene Tára II., Bp., 1953); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Dömötör Tekla: A népszokások költészete (Bp., 1974)

Szent Iván-i tűz

a jún. 24-én, → Szent Iván-napon, azaz a nyári napforduló (→ napfordulók) ünnepén gyújtött tűz (→ tűzgyújtás). Bár egy 18. sz.-i egyházi szerző, Inchofer szerint a magyarok a 11. sz. óta gyújtanak Szent Iván-i tüzet, hiteles adataink csak a 16. sz.-tól vannak, amikor már nemcsak a jún. 24-én gyújtott tüzet, hanem általában az ünnepi és örömtüzeket Szent Iván tüzének nevezték. A tűzgyújtás alkalmából hosszú éneksorozatot énekeltek (→ Szent Iván-i ének). A tüzet zsúpkévéből, szalmából, gallyakból stb. gyújtják, illatos növényeket, virágokat füstölnek rajta, melyeket gyógyításra is felhasználnak: ökörfark-kórót, orgonát, bodzát, ürmöt stb. Az a lány, aki nem evett e napig cseresznyét, ott szétosztja leánytársai között a magával hozott gyümölcsöt. Azok az asszonyok, akiknek gyermeke meghalt, a tűz körül álló gyermekeknek cseresznyét osztogattak. Almát is vetettek a tűzbe. A tüzet az ének során a leányok vagy a legények és lányok átugrálták (→ugrás, rituális), s az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ilyenkor a lányok férjhezmenésére is jósoltak. – A szokás hazánkban s a határokon túl élő magyaroknál még néhány helyen élő. A tűzugráson kívül Európa-szerte szokásos a fáklyagyújtás, tüzes karika eregetése, tűzcsóválás, szórványosan a magyarság is gyakorolta ezeket, így pl. Törökkoppányban is szokásos volt a tűzcsóválás. –Irod. Bellosics Bálint: Magyarországi adatok a nyári napforduló ünnepéhez (Ethn., 1902); Gunda Béla: Szentiváni tűzcsóválás Törökkoppányban (Ethn., 1938); Marót Károly: Szent Iván napja (Ethn. 1939); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968).