A keresetet benyújtó szervezet célja, hogy „helyreálljon a palesztinok joga a földjükhöz, amelyet elrabolt tőlük” az 1917. november 2-án kiadott, úgynevezett Balfour-nyilatkozat.

A szóban forgó levélben Arthur James Balfour egykori brit külügyminiszter afelől biztosította a hazájában tevékeny cionista mozgalom vezetőjét, hogy kormánya támogatja egy „zsidó nemzeti otthon megteremtését Palesztinában”. A nyilatkozat óva int ugyanakkor minden olyan lépéstől, amely „megsérti a meglévő palesztinai nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait”.

A kereset elbírálása során egy kairói bíróság hétfőn úgy határozott, hogy az ügy a hatáskörébe tartozik. A Palesztin Népi Kampány az Egyesült Királyság Bepereléséért nevű szervezet alapítójának célja Nagy-Britannia felelősségre vonása a „palesztin nép ellen elkövetett izraeli bűnök miatt”. Vezetője, Avani el-Hábet szerint az eljárás célkeresztjében a brit miniszterelnök áll, de a bíróság hétfői döntése után Franciaországot, Németországot, Olaszországot, az Egyesült Államokat, valamint az egyiptomi külügyminisztériumot és az ENSZ-t is bevonni készülnek a perbe.

A kairói brit nagykövetség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ügyről szóló sajtójelentéseket ugyan ismerik, hivatalos értesítést azonban nem kaptak a bíróságtól

 

 

Zionism - Benjamin Freedman's Famous 1961 Speech

 

https://www.youtube.com/watch?v=aHdXiRKjwJI

 

EGY FONTOS, RELEVÁNS RÉSZ MAGYAR FELIRATTAL

https://www.youtube.com/watch?v=e1X7QNEF-6s