Anyák napja (népköltés)
Már megjöttünk ez helyre, Anyánk köszöntésére. Anyám, légy reménységben, Köszöntlek egészségben!
Amennyi a zöld fűszál, Égen ahány csillag jár, Májusban a szép virág: Annyi áldás szálljon rád!
*
(When A Child Was Born)
http://www.youtube.com/watch?v=5yGcttGPMiI
*
Zorán - Kell ott fenn egy ország
http://www.youtube.com/watch?v=vBDtKW9WSMc
*
BALLADA A MAMÁKRÓL
http://www.youtube.com/watch?v=JRNI1KdYOCU
*
http://www.youtube.com/watch?v=nJrmNdClsAQ
*
Anyáknapjára: Az én Anyámnak nincs selyemruhája...
http://www.youtube.com/watch?v=ho15Husj01A
*
Vámosi János: Egy ősz hajú asszony
http://www.youtube.com/watch?v=W5vZeiSzfAI
*
Ruttkai Éva - Az én mamám nem hordott bubifrizurát
http://www.youtube.com/watch?v=dzsaOJ3S-a8
*
Kaszás Attila - Mama
http://www.youtube.com/watch?v=V-ycroWz9KU
*
Szvorák Katalin és Illés Lajos - Anyák napjára
http://www.youtube.com/watch?v=dTUPH9aDG0o
*
Tova menyen három árva…
magyar népdal
Tova menyen három árva,
Kérdi tőlük a Szűz Mária:
Hova mentek három árva?
Hova mentek három árva?
Álljatok meg három árva,
Adok néktek arany vesszőt.
Csapjátok meg a temetőt!
Csapjátok meg a temetőt!
Kelj föl, kelj föl édes anyánk.
Mer’ elszakadt a gyászgúnyánk.
Nem kelhetek édes fiam,
Elrothadtak az inaim.
Elrothadtak az inaim.
Két karjaim, s két lábaim.
A vérem is elároklott,
S a lelkem is elbúcsúzott.
Adja ide édesanyám,
A koporsójának kócsát,
Had’ zárjam ki koporsóját,
Csókoljam meg kezét, lábát.
Tova menyen egy menyecske,
Két orcája ki van festve.
A’llesz néktek mostohátok,
Aki fejért ad reátok.
Mikor fejért ad reátok,
Vérrel virágzik hátatok.
Mikor kenyért ad kezedbe,
Hull a könyved kebeledbe.
Tekerőpatak (Csík vármegye)
1907. Bartók Béla gyűjtése
http://www.youtube.com/watch?v=yvOumiciJzA
+
Hova mész, te három árva, Hova mész, te három árva? Hosszú útra, szolgálatra Hosszú útra, szolgálatra
Térjél vissza, három árva, Térjél vissza, három árva. Adok nektek aranyvesszőt, Adok nektëk aranyvesszőt.
Verjëtek mëg a temetőt, Verjëtek mëg a temetőt. Keljën fel kend, édesanyám, Mer elszakadt a gyászruhám.
(ă) Van már néktek mostuhátok, Van már néktek mostohátok, (n) Aki fehért ad reátok, Aki fehért ad reátok.
Mikor fejért ád reátok, Mikor fejért ád reátok, Kéket virágzik hátatok, Kéket virágzik hátatok.
Mikor fejetëk fésüli, Mikor fejetëk fésüli, Nyakatokat mind ellepi, Nyakatokat mind ellepi.
Mikor kenyeret ád nektëk, Mikor kenyeret ád nektëk, Előbb megvér, s úgy ád nektëk, Előbb megvér, s úgy ád nektëk.
Mikor az italt kitőti, Mikor az italt kitőti, Három árvát elkergeti, Három árvát elkergeti.
Keljën fel kend, édesanyám, Keljën fel kend, édesanyám. Nem kelhetek, három árvám, Nem kelhetek, három árvám.
Elhervadt már két karjaim, Elhervadt már két karjaim, Pornak változott csontjaim, Pornak változott csontjaim.
http://www.youtube.com/watch?v=OAu7ZBurLmE
+
http://www.youtube.com/watch?v=hroFTip-BM0
A Tisza partján él egy özvegyasszony;
Szeméből könnyet egyet se fakasszon
A nyomorúság, a gond és a bánat:
Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!
A Tisza partján él egy özvegyasszony...
Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony,
Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat:
Holtig siratja édes jó apámat!
*
József Attila
ANYÁM
A bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap csöndesen elmosolyodott s ült egy kicsit a félhomályban - -
Kis lábaskában hazahozta kegyelmeséktől vacsoráját, lefeküdtünk és eltünődtem, hogy ők egész fazékkal esznek - -
Anyám volt, apró, korán meghalt, mert a mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lábuk és fejük fáj a vasalástól - -
S mert hegyvidéknek ott a szennyes! Idegnyugtató felhőjáték a gőz s levegőváltozásul a mosónőnek ott a padlás - -
Látom, megáll a vasalóval. Törékeny termetét a tőke megtörte, mindíg keskenyebb lett - gondoljátok meg, proletárok - -
A mosástól kicsit meggörnyedt, én nem tudtam, hogy ifjú asszony, álmában tiszta kötényt hordott, a postás olyankor köszönt néki - -
1931. jan. 6.
+
MAMA
Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva. Nyikorgó kosárral az ölében, ment a padlásra, ment serényen.
Én még oszinte ember voltam, orditottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra, Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám, s a ruhák fényesen, suhovam, keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő, - szürke haja lebben az égen, kékitőt old az ég vizében.
+
KÉSEI SIRATÓ
Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállitani téged; de nem futja, már látom, az időből, a tömény tűz eléget.
Utoljára Szabadszállásra mentem, a hadak vége volt s ez összekuszálódott Budapesten kenyér nélkül, üresen állt a bolt. A vonattetőn hasaltam keresztben, hoztam krumplit; a zsákban köles volt már; neked, én konok, csirkét is szereztem s te már seholse voltál.
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. Vigasztaltad fiad és pirongattad s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. Levesem hütötted, fujtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem! Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad - félrevezettél engem.
Ettelek volna meg!... Te vacsorádat hoztad el - kértem én? Mért görbitetted mosásnak a hátad? Hogy egyengesd egy láda fenekén? Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer! Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel s mindent elrontsz, te árnyék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven hitedet. Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán! A gyereknek kél káromkodni kedve - nem hallod, mama? Szólj rám!
Világosodik lassacskán az elmém, a legenda oda. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén, észreveszi, hogy milyen ostoba. Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.
1935 / 1936. dec.
*
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ANYA
Megláncoltál megint a karjaiddal, anyám, anyám.
Reám raktad a gyöngeséged mázsás bilincseit.
Most hordalak fájó lelkemben téged, amint te hordtál.
Rád gondolok, kávédra, könnyeidre, özvegyi fődre.
Veszekszem én veled és gondjaiddal, foggal-körömmel.
Ha vidáman ballagnék egymagamban, mellettem lépkedsz.
Első nő rég-elvesztett édenemből, Éva leánya.
Gyötörsz te is, áldott s én mint gavallér, sírva szeretlek.
*
Komjáthy Jenő
Anyámhoz
Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje, Szivedből szeretet s élet szakad; Nappalodik a szenvedélyek éje, Meleg sugárként ömlik szét szavad. Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben, Szeretni, hinni ó, taníts meg engem! Szivedbe Isten lelke költözött... Áldott vagy te az asszonyok között! Ragyogjon arcod és ne sírj miattam! Bár most levert és bús vagyok, Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség Övedzi majd e büszke homlokot! Te csak szeress, ne legyen semmi gondod, Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod És drága könnyeiddel öntözöd!... Áldott vagy te az asszonyok között! Tenszíved az, mi téged fölmagasztal, Virágok nyílnak lábaid nyomán, Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly, Amerre jársz mint égi látomány: S hol szebb világok tiszta üdve támad, Te oda szállsz. Kivívtad koronádat, Körötted minden fénybe öltözött... Áldott vagy te az asszonyok között! Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes Szivedhez járul boldogan fiad. Szivem remeg, mert üdvössége teljes, Szivem zokog, de az öröm miatt. Ó, mert áldás nő az áldás helyén: Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én! Várnak reánk nem ismert gyönyörök... Áldott vagy te az asszonyok között!
*
Benedek Elek: Kisbaconi temetőben
Kisbaconi temetőben Most van a nap lemenőben, Ráverődik a sugára Jó szüleim sírhalmára. Egykor, régen haj de féltem, Ha temetőbe léptem, Vége már a félelemnek, „Nagyapóék" ott pihennek. Testem, lelkem hogyha fáradt, Ide jönni érzek vágyat, Ide jövök este, reggel, S beszélek az öregekkel. Elmondom, hogy bárhol járok Mindenütt gondolok rájok, Hálás szívvel, könnyes szemmel, Gyermeki szent szeretettel. Hogy mit írtam sok-sok könyvben, Tőlük kaptam mind örökbe, S ha szívemben van szeretet Ez az ok szívükből eredt. A forrását minden jónak Köszönhetem „Nagyapónak", Nagyapónak és párjának, Az én édes nagyanyámnak. Óh, áldott föld, szent sírhalom, Szálljon reád csend, nyugalom, S hogyha pályám megfutottam Én is itten nyugodhassam.
*
Mécs László: Az anyánk
Hej, ti vándor vén legények, sorsosim, víg agglegények! Hejehujás cigány élet, a mi sorsunk: dáridó, vérző szívet ámító. Hideg fészek ami fészkünk, A szívünkbe ha belenézünk, kurjantunk és fütyörészünk, ne hallja meg senki sem, hogy búg bent egy requiem. És egy este lámpa lobban, szellem-szárnyon, halk-titokban, zárt ajtókon át betoppan, szíve szirmát szórja ránk, ami édes jó anyánk. Ránk tekint virágszemével, ajka szól bölcső-zenével: s mint szivárvány, úgy hull széjjel minden álarc, ámító lötty, virág és dáridó. Visszavedlünk jó gyereknek s karján bölcsős szeretetnek, mélyről, mélyről megerednek tiszta, régi könnyeink, tengermélyi gyöngyeink. O a jóság, szem-becézés, csak csicsijjáz, csókol, néz: és vad szívünkben minden vérzés, bíbor-csermely elapad, átkos ének elakad. Mosolygása édes ünnep: rávilágít minden bűnnek gyökerére: mint kitűnnek este mint a csillagok, hogyha holdjuk fölragyog. Megvigasztal, fölmagasztal, illatos lesz lámpa, asztal, megtelünk a szent malaszttal, és elalszunk édesen, csoda-csoda csendesen...
*
Erdélyi József: Anyai szó
Vertük a fecskefészkeket, az istálló eresz alatt, kínoztuk és csaptuk a földhöz a kopasz fecskefiakat. Nem hatottak meg a kifosztott madarak sikongásai, - játszottunk... Van-e különb játék, mint életekkel játszani?... Egy kisfecskét én hazavittem, hogy anyámnak megmutatom – A szívemet cseréltem el azon a végzetes napon, az én ártatlanul kegyetlen, öldöklő gyermekszívemet... Anyám is jobban tette volna, ha nem szült volna engemet! Nem bántott, csak azt mondta, hogy a fecske Isten madara, s aki bántja, azt megveri az Isten tüzes ostora. Azt kérdezte: hogy esne nékem, ha megfogna egy óriás, s kitépné a két kezemet, mikor nem is volnék hibás?... Tanyasi játszótársaimnak elmondtam: mit mondott anyám, de félrelöktek. Nem fogott rajtuk a jámbor tudomány. Magam is maradtam, kis tudós, egy játékommal kevesebb, két kezem tisztább, mint a másé, de a két szemem könnyesebb... Miért is tanított jóra, szépre? Miért nem mondta, hogy öld, csak öld, ne sajnáld a kicsit, a gyengét, mert az erőseké s Föld, kiknek szívében nincs bűnbánat, se irgalom, se kegyelem!... Fegyverrel bírják a világot, és énnekem nincs fegyverem.
Nincs fegyverem más, csak a szó, és nem hallgat rám a világ, nem hallja meg, hogy sikoltoznak fiaik után az anyák. Nem hallja, hogy siratja rablott szerelmes a szerelmesét, - egy neveletlen, óriás, vad gyermek az emberiség. Ki fékezi meg ezt a játszó, gyilkos óriásgyermeket? Ki fogja égi tudományra a durva népvezéreket? – Anyai szó! Angyali szózat, isteni fegyver, tüzesen szállj szívről szívre, szájról szájra, se is némulj el sohasem!...
*
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat. Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm Istenem az édesanyámat! Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban itt e földön senki sem szerethet jobban! – Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem köszönöm az édesanyámat! Te tudod, Istenem – milyen sok az árva, Aki oltalmadat, vigaszodat várja. Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el! Áldd meg édesanyám járását-kelését, Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését! Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, Áldd meg két kezeddel az édesanyámat! Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
*
Nadányi Zoltán: Anyu
Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom, egyszerre elmúlik minden bajom, gondom. Ha kávé keserű, ha mártás savanyú, csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy: anyu! Mindjárt porcukor hull kávéba, mártásba, csak egy szóba került, csak egy kiáltásba. Keserűből édes, rosszból csuda jó lesz, sírásból mosolygás, olyan csuda-szó ez.
„Anyu, anyu! Anyu!” hangzik este-reggel, jaj de sok baj is van ilyen kis gyerekkel. "Anyu, anyu, anyu!" most is kiabálom, most semmi baj nincsen, mégis meg nem állom. Csak látni akarlak, Anyu, fényes csillag, látni, ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak. Látni sietséged, angyal szelídséged, odabújni hozzád, megölelni téged.
*
Weöres Sándor: Buba éneke
Ó, ha cinke volnék, útra kelnék, hömpölygő sugárban énekelnék – minden este morzsára, buzára visszaszállnék anyám ablakára. Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék, minden bő kabátba belebújnék – nyári éjen, fehér holdsütésben elcsitulnék jó anyám ölében.
Ó, ha csillag volnék kerek égen, csorogna a földre sárga fényem – jaj, de onnan vissza sose járnék, anyám nélkül mindig sírdogálnék.
*
Mécs László: A királyfi három bánata
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a szép napkorongot. Maga adta nékem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer földnek bennem kedve teljék. Isten tudja, honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszín mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szíve ment előttem előre követnek. Amíg o van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? másik bánatom: hogyha o majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az o édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom.
*
Szabó Lőrincz: Az anyák
Csak egy voltak kivétel, az Anyák Szentek és ápolónők: a csodát, a jelenést láttam bennük. A nagy odaadást, az aggodalmakat, a virrasztást, a könnyet, s mind, amit a no szenved, ha otthon dolgozik, a gondviselést. Hogy testileg mi a férj, feleség s a család viszonya, nem sejtettem-kutattam. Valami, éreztem, előre elrendeli, ki hol álljon, mi legyen, öröme, bánata mennyi, milyen gyermeke, és ezen változtatni nem lehet. A férfi maga küzdi ki szerepét, a nők az eleve elrendelés: ok a béke, a jóság, puhaság a földön,
a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet?
*
Kovács Kati - A régi ház körül
Sok jó barát lassan kidől már a sorból, Öregszenek már a fák az udvaron. Szegény anyám kontya lassan őszbe fordul, Telik a nap, fiatalabb nem lesz már ő sem.
A régi ház körül öregszik minden, A kert, a fák, a fal, a bútorok. A régi ház körül nagy élet nincsen, Sokáig zörgetem az ablakot.
Szegény anyám szinte feldúlja a konyhát. Elém kerül minden kedves ételem. Míg én eszem, az ő arcán van a hála, Mesél nekem, szégyenkezem, rég jártam nála.
A régi ház körül élni kezd minden, A kert, a fák, a fal, a bútorok. Egy kisgyerek dereng emlékeimben, Egy kisgyerek, ki már nem én vagyok.
Az állomás olyan modern, mint az élet. A vonatból búcsúcsókot szórok én. Szegény anyám most még mosolyogni próbál, Majd elmegy ő, s mint az eső, ömlik a könnye.
A régi ház körül csendes lesz minden, A kert, a fák, a fal, a bútorok. A régi ház körül nagy élet nincsen, Bezárja jó anyám az ablakot. A régi ház körül öregszik minden, A gyorsvonat velem tovább robog...
http://www.youtube.com/watch?v=NhVBdtogcCw
*
Kovács Kati - Úgy szeretném meghálálni
http://www.youtube.com/watch?v=SRjpYGKEV4I
|