Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szakállszárító PDF Nyomtatás E-mail
Nyelvformák és életformák - Nyelvformák és életformák

SZAKÁLLSZÁRÍTÓ

Írta: Csefkó Gyula

Ezt az érdekes és elég nagy múltra visszatekintő szavunkat, melyre legutóbb Beke Ödön hívta fel a figyelmet (l. Nyr. 75 : 471—2), Jókai nemcsak a MNy. 21 : 145. lapján hivatkozott helyen, vagyis a Nemz. Kiad. 98 : 344, a Mátyás diák és Bente úr c. elbeszélő költeményében használja, hanem másutt is, pl. a Damokosok c. regényében. Az előbbi helyen így szól róla:

«Bente úr ott ült a kis lóczán, a melyet
Szakállszárítónak hínak a székelyek;

Munkavégeztével itt töltik a delet,
A vándor utas is talált ott kész helyet.»

Az utóbbin pedig így: „Ebéd után Apor István uram, meg Czirják Boldizsár hadnagy kiülének a szakállszárítóra pépányozni” (Nemz. Kiad. 56 : 81).

Jókai valószínűleg valamelyik erdélyi útján hallotta és jegyezte fel. De megismerhette Orbán Balázs A Székelyföld leírása c. munkájából is, mely a nagy írónak nemcsak kedvelt olvasmánya volt, hanem forrásul is szolgált némely székely tárgyú regényéhez. Orbán szerint: „Az ülő padok a székely lak előtt sohasem hiányoznak. Ezek az úgynevezett szakállszárítók, hol ünnep napokon és munka szünetkor ki szoktak ülni a háziak s összejönnek a rokonok, szomszédok beszélgetni, a fiatalok enyelegni, de amelyek a gyalogutazóknak is kedves nyughelyet adnak. Az ily ülő padok — ha az udvart kőkerítés veszi körül — a fal vastagságában vannak fülkeszerűleg bemélyítve, s a fedélzet felettük kirugtatva, hogy esős időben is használható legyen. Másutt, hol csak deszka- vagy sövénykerítés van, ott az ülő pad vagy ahhoz támasztott két nyitott erkélye, díszesen faragott oszlopkákon nyugvó fedéllel: háttámos lóczával ellátva.” (1 : 19).

szakállszárító valamikor kedvelt helye és kedvelt szava volt a vitézi életnek. Történetíróink többször megemlékeznek róla, amikor régi várainkról, kastélyainkról szólnak.

Kővári László írja: „Berekesztésül említenünk kell még egyet, a szakáll szárítót, hová a régi magyar, ha hazatért báránylegelte rétei, kalászos mezejéről, félrevonult, szárítá ebéd után tisztára mosott szakállát. Félfedeles ülőpadok voltak ezek, oly helyre építve, honnan legszebb volt a kilátás, milyeket a Vécsi vár, a Szentpáli kastély szakállszárítói a Maros völgyére engednek” (A magy. családi és közéleti viseletek és szokások. Pest, 1860. 11—12). Ehhez a magyarázathoz Radvánszky Béla csak annyit fűz hozzá, hogy a keresdi várban is látható egy ilyen helyiség (Csal. és háztart. 1 : 6—7).

Könyöki a középkori várakról készített munkájában csak ezt a keveset mondja róla: „Lapos födél (Lapos tető, Szakállszárító, SoláriumSöller)... MothesSolariumot így magyarázza: HochliegendesZimmer, welches von der Morgen- und Abendsonne beleuchtet wird” (110). Sokkal többet tud a magyar várak, kastélyok szakállszárítóiról és ennek a szónak a szinonimáiról érdemes történetírónk, Takáts Sándor. Íme: „Szokás volt a magyar várakban, hogy a rendes bástyák fölé deszkából rekeszték féle épületkét emeltek. Ezeknek hol nyári ház, hol filegória, hol meg szakállszárító volt a nevük. Néha nem a bástyán, hanem a kapu előtt, vagy a kapu közben építettek ilyen alkotmányokat. Ezeknek, a deszkaépületeknek különös céljuk — a szórakozáson kívül — nem igen volt. A mikor a végbelieknek egy kis pihenőjük akadt, ide gyűltek össze s itt elmélkedtek és beszélgettek nyomorult sorsukról. A szakállszárítóknak igazi jelentését találóan fejezi ki a szó, a mivel több végházban nevezték: morgó szín, vagy henyélők helye volt a nevük” (Századok 1907 : 739).

„A magyar módra épült várak és kastélyok falán több oly alkotmány akadt, a hol a virrasztók és strázsálók őrködtek. Ilyen volt mindjárt a kapu felett vagy előtt álló vártaház, aztán a szakállszáraztó,vagy szakállfüstölő. Itt üldögéltek és őrködtek nappal a kapunállók” (Rajzok a törökvilágból 2 : 98).

Szakállszárasztó, morgószín, nyári bástya, nyári ház és filegória minden magyar várban volt. A sok közül megemlítünk egy néhányat. Sümeg 1592. évi összeírásában: in propugnaculo ligneo zakall zaraztonuncupato, az 1669-ben pedig: „in moeniis zakal zarazto vocatis”. Ungvár 1685. évi összeírása meg ezt mondja: „Az ház (t. i. a végház) közepén egy szakál száraztó fedél alatt, abban asztalos lóczák, két oldalról karfák (uo. 2 : 53). Vö. még: „1628. In propugnaculo Zakalszarastó (MNy 8 : 228).

„Ilyenkor az elkeseredett katonák a górék1 előtt való padokon, az úgynevezett szakállfüstölőben (avagy morgószínben) hatalmas káromlással eresztették meg nyelvüket s a császárnak és a bécsi uraknak ugyancsak nemsok jót kívántak” (Szegény magyarok 254).

„A szakállfürösztőben, amit máskép morgószínnek is hittak, szokták volt (a németről mondogatni a végbeliek): farkasnak nem kell berket mutatni... Egy mutot2 hazudnak s egy gyűszűnyit el nem hisznek” (A régi Magyarország jókedve 64).

Takáts műveiből került bele a szakállszárító Herezeg Ferenc és P. Gulácsy Irén némelyik történeti regényébe: „Ily gondolatok bugyborékoltak a koppányi bég úr agyában, midőn a kapubástya futóbabos szakállszárítója alatt csendesén iszogatta a dörgicseit” (A fogyó hold 6). „Estebéd után kiültek a bástya nyitott pitvarába, amelyet a magyar várakban hol morgónak, hol szakállszárítónak szoktak nevezni” (uo. 54). „A szóbeliek künn ültek a szakállszárító alatt (uo. 62). „A négy torony között kettőnek Lőrincz úr már régebben kiütötte a mellső falát. Ülőpadokkal látta el és csinált belőlükszakállszárítót. Itt tanyázott a vén sas legszívesebben, ahonnét szabadon ellátott messze, az erdőborította szép bihari hegyekre” (Fekete vőlegények 26). „Lőrincz úr lehordatta a padokat aszakállszárítókból és pattantyukat vitetett a helyükre” (uo. 27). „A szakállszárítóról mint fehér galambszárnyak, keszkenők küldték utána a késői bucsu titkolt könnyeit” (uo. 60).

Persze hogy a szakállszárító~szakállszáraztó bejutott szótárba is, így pl. az OklSz-ba egy 1685-ből való adatnak ezzel a megkérdőjelezett értelmezésével: ’locus ubi viri post cibum meridianum sequieti dabantortwo die manner nach dem mittagessen der ni he pflegten’, de a szerkesztő közli azt a Szilády Árontól származó magyarázatot is, mely szerint a szakállszárító Halason és másutt is az a pad a községháza előtt, melyen a polgárok el szoktak üldögélni, beszélgetni. Csaknem ugyanígy magyarázza szavunkat Baksay Sándor is: „A város — vagy községháza előtt (s egyebütt is a köztereken) hosszú padok állanak a közönség kényelmére. Ezek a padok (szakállszárítók, csúfolók széke) hétköznapokon a községi tisztviselők és éltesebb egyének gyűlőhelye” (Összegyűjt. iroddolg. 3 : 106).

Szavunk ebben az utóbbi, t. i. ’házelőtti ülőpad’, továbbá ’tornác, veranda’ jelentésében számos írónknál előfordul. Úgy látszik, megszerették ezt a humoros hangulatú szót és olyanok is használni kezdték, akiknek tájnyelvében ismeretlen. Juhász Gyula Szakállszárító címmel nemcsak rovatot vezetett a Délmagyarországban (vö. Nyr. 75 : 472), hanem van Szakállszárító c. szép verse is: „Az öreg gazda ül a ház előtt│És nézi, hogy a nap mint áldozik│Pipál nem moccan” (Összegyűjtött versei. Szukits-kiad. 1943, 279). Ilyen csendes eltűnődésre alkalmatos pad lehetett az is, melyről Krúdy Gyula írja, hogy „a szellőben, lábatlan malomkő körül tölgyfapad, amilyeneken a régi tekintélyes emberek növesztették szakállukat” (Az utolsó gavallér 166). Hogy a ház előtti ülőpadnak, amilyenen Juhász Gyula öreg gazdája tűnődött a világ folyásán, volt-e valamikor, vagy van-e most is valahol szakállnövesztő neve: nem tudom. Talán olvasóink meg tudnák mondani. Krúdyban nem találtam meg ezt a szót. Egy novellás kötetének Szakállszárító a címe. Szövegben is használja: „A formátlan bekecske nagyon megfeszült rajta (a nőn) és Kozsniczay... egyszer sokáig utána pislogott a szakállszárítóból” (Az Újság 1905. szept. 21). A Nyr 1902. évi folyama idézi szavunkat Péter Dénes Jókedvemből c. munkájából mint halasi tájszót: „A mi — hajdan — privilégizált nemes városunk közházának zöldre festett kapuja mellett, egy lombos akácfának árnyékában, a kapufélnél levő kerítés falának támasztva nyujtózkodik a kanadai jegenyéből fűrészelt szakállszárító. Állukat minden szombati napon beretválóredemptus polgártársaink azért nevezték el e padot szakállszárítónak, mert ezen a privilégizált kommunitásban lakó, szakálltviselő birtokos intelligencia a padon üldögélve, vagy előtte ácsorogva szokta megvitatni a belügyi és külügyi politikát; változatossá tévén ezen szószaporító változást közbetoldott helybeli emberszólással” (117). Az erdélyi származású Petelei István egyik munkájában olvastam: „Még egyszer szólt hozzám, az apám udvara előtt a kis tanítói porta szakállszárítóján” (Vidéki emberek 32). Szalay László írja a Kunságból a Magyarság című napilap egy tárcájában (1930, márc. 5): „Kinn üldögéltek a városháza előtt a szakállszárítón: Kovács Ferenc rendőrkapitány, Molnár János városi főorvos meg még néhányan, mikor elkeszegelt előttük Korhely Nagy Jancsi.” Ugyancsak a Magyarság (1928. szept. 16) Krúdy Gyuláról írván említi, hogy „a családi kúriák tornácaira, a szakállszárítókra... menekültek ebből a mai robotos hétköznapból.” Móricz Pál szerint Dunavecsén csúfolódók padja volt a szakállszárítók neve (l. fentebb Baksaynál csúfolok széke): „A kis kapunál ugyan a csúfolódók padja már nincsen meg, ahonnét Petőfi és tiszteletes barátja oly sokszor szemlélték,, szapulták pipaszó mellett a falu, helyesebben „mezőváros” életének előttük zajló csendes hullámzását” (Magyarság 1928. júl. 25). Hogy Móricz Zsigmond is ismeri és használja a szakállszárítót, arra l. egy példát a Barbárok c. kötetből (Nyr 75 : 471).

szakállszárító jelentése és népnyelvi elterjedése iránt kb. félszázaddal ezelőtt a Nyr szerkesztősége is érdeklődött. A 31 : 164 megkérdezte olvasóit, hogy hol és milyen értelemben használja a nép ezt a szót. A válaszokból kitűnt, hogy a szakállszárító, mely Halason a városháza előtti ülőpad, Maros-Torda megyében napos ülőhely a szabadban; egy marosvásárhelyi értesítés szerint valamely köztérnek az a része, ahová időnként innen-onnan összejönnek s a napon sütkérezve beszélgetéssel töltik az időt, más gúnyos neve naplopó. Faluhelyen és kis városban a házak előtt levő födeles avagy födetlen ülőpadoknak is szakállszárító a nevük, másként mosó-padnak is hívják. Mondják, hogy régente a dombtetőn álló, állandó akasztófának is szakállszárító volt a tréfás neve. Egyéb népnyelvi előfordulását és néhány itt nem említett szinonimáját l. Nyr. 75 : 472.

Pótlólag megjegyzem, hogy Abafáján (Maros-Torda megye) és vidékén a szakállszárító szintén a. m. a házelőtti kispad. (Inczefi Géza: Abafája és vidékének nyelvjárása 32.). Ennek a pletykapadnakMezőkövesden, pofaszárító a neve (MNy 3 : 332). Kisújszálláson a szakállszárító éppúgy mint a göringyfakasztóvesékigérő a hideg szél jelölésére szolgál (Nyr 31 : 217). Bodnár Béla Hódmezővásárhely és környékének vízrajza c. dolgozatában olvastam, hogy a nevezett város határában Szakállszárító rét is volt. A Barczi réttől délkelet felé a Tére és Sár tó között elterülő rétet nevezték így, míg a partosabb részét Szakállhátnak. Jó kaszáló volt, melyet csak áradáskor öntött el a Tisza” (Föld és Ember 6 : 178).

Érdekes jelentése van a szakállszárítónak Gömör-Kishont megyében: „Az ereszek alatt kenderkócból sodort kötélgáton szinte a ház hosszában 5—6 cm. vastag rudak, ú. n. szakállszárítók függenek alá; ezekre teregetik ki száradás céljából a hirtelen és rendes mosáson kívül öblített ruhadarabot, szátyvafonalat és ősszel arra aggatják fel a párbakötött kukoricacsöveket, no meg a gazda csuromigázott szűrét” (Városok és vármegyék monographGömör-Kishont megye 166). Máshol az ilyen rúdnak szárasztórúd a neve (l. MTsz).



1 Takáts szerint a góré eredetileg nem gazdasági építmény volt, hanem katonai őrhely, rendszerint a váraktól bizonyos távolságban. «Vigyázó helyek voltak az úgynevezett górék is» (Rajzok, 2:98.).

2 Takáts jegyzete szerint: a mut német mérték, 31 magyar vékának felel meg (uo.).

 

szakállszárító

fedett, ülőhellyel felszerelt, ideiglenes tartózkodásra szolgáló építmény, amelyet várkapuk, városkapuk, templomkapuk vagy középületek bejárata mellett állítottak fel. A szakállszárítókban eredetileg a kapu őrsége tartózkodott. A templomok szakállszárítóiban a templomba menő vagy templomból jövő férfiak, legények időztek, ott tárgyalták meg ügyes-bajos dolgaikat, közösségük általános érdekű kérdéseit s cserélték ki értesüléseiket. A szakállszárítók egyszerű gerendavázas ácsszerkezetek, oldalaik nyitottak voltak, legfeljebb egyik felől támaszkodtak a templomkerítésnek, falnak. Zsindellyel, szalmával, esetleg cseréppel fedték. Bennük gerenda vagy deszkapadokat, lócákat helyeztek el. A templomok melletti szakállszárítók példájára Erdély, főleg a Székelyföld és a Szászföld falvaiban sok helyütt a lakóházak kapui mellé is építettek szakállszárítókat. (→ még: pad)

Vasárnap délutáni beszélgetés a szakállszárító alatt (Nagykend, v. Kisküküllő m., 1940-es évek)

Vasárnap délutáni beszélgetés a szakállszárító alatt (Nagykend, v. Kisküküllő m., 1940-es évek)
LAST_UPDATED2