Az „okcitán kereszt” vagy „Languedoc-i kereszt”, a kathar mozgalom egyik jelképe. A katolikus irtóháborút megelőző időben a Saint-Gilles grófok, Toulouse és Languedoc grófjainak címerében szerepelt.
Katharoknak (vagy kataroknak) nevezték a 10. század közepén a dél-franciaországiLanguedocban feltűnő, a gnoszticizmushoz hasonló, dualista alapállású eretnek vallási mozgalom tagjait. Nevüket maguk a görög „katharosz” = „tisztultak” (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik, míg ellenségeik, a római katolikusok, a latin „cattus” = „macska” szóból származtatják a mozgalomnak az eretnekséggel és boszorkánysággal való összekapcsolása érdekében. A kathar elnevezés szolgál alapjául a német Ketzer (eretnek) kifejezésnek. A név első írásos emléke aKölnben 1181-ben Eckbert von Schönau által az eretnekségről írt „Hos nostra germania catharos appellat” című könyvében található. Egyik legkorábbi dél-franciaországi központjukról, Albirólalbigenseknek is nevezték őket.
Róluk először a Vigeoi-ból való Geoffroy du Breuil 1181-ben írt krónikáiból tudhatunk. A név ellenére a mozgalom központja Toulouse és környéke volt, és tagjait gyakran „Bougres”-nak, azaz bolgároknak tartották, minthogy bizonyos élő kapcsolatokat tartottak fenn a trákiabélibogumilokkal és alkalmanként az örmény paulikánusokkal is érintkeztek. Pontos adatokat hittanaikról nehéz találni, minthogy a „Rituel cathare de Lyon” és a „Nouveau Testament en provençal” című írásaikon kívül csak az ellenségeik utalásaiból tanulhatunk. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a római egyház szervezeti rendjét és világi életét tagadó csoportokba szerveződtek, de a többi ismereteink gyaníthatóan ferdítésekkel terhesek.
A feljegyzésekből úgy lehet érteni, hogy a kisszámú beavatott hittudósaik, akiket „bons hommes”= „jó emberek”-nek hívtak és „Perfecti”-nek tartottak, felesküdtek arra hogy teljes nőtlenségben élnek, nem esznek húst, böjtölnek néhány napot minden héten és egy bizonyos számú „pater nostert” (Miatyánkot) imádkoznak minden nap. Ezen erények által követőik, akiket „megtértek”-nek hívtak, a perfectiket anyagtalan angyaloknak tekintették, de a mögöttük lévő tömegek egyáltalán nem voltak a hit dolgaiba beavatva, azaz minden erkölcsi tilalomtól, vallási kötelezettségtől szabadon élhettek és az egyetlen követelmény velük szemben csupán az volt, hogy haláluk előtt a lélek általi keresztséggel „megeretnekesedjenek”. Ez a leírás megfigyelt tényekből indul ki, de a végére teljesen elrugaszkodik a valóságtól.
Az első katharok 1012 és 1020 között tűntek fel Limoux vidékén, 1022-ben Toulouse-ban sokukat kivégezték, de a délvidéken Aquitaniahercege, William védelme alatt viszonylagos békességben éltek és a népeket meggyőzte a „jó emberek”, mint például a Périgord-ban élő Bruysi Péter és Lausanni Henrik papságellenes tanításai.
A katharok bogumil hittestvéreik mellett Boszniában is megjelentek, ahol a bogumilizmus államvallás volt. Végül a török uralommal ezek az eretnekek áttértek az iszlám hitre, megteremtve a muszlim bosnyák népet. A boszniai kathar egyház a 15. századra lényegében ki is pusztult.
A katharizmus a gnosztikus, platonista és manicheus gyökereivel a bogumilok tanításain alapul, melynek fő gondolata az volt, hogy a világ gonosz. Nyílt és antagonisztikus dualizmust hirdettek, magasztalva a szellemet és lenézve a testit, az eredendő bűnnel terhelt fizikai világot. Ezzel saját véleményük szerint közelebb álltak Jézus eredeti tanításaihoz, mint a korabeli egyház.
A katharok szerint a világot egy gonosz istenség teremtette, melyet a gnosztikusok demiurgosznak, a keresztények pedig Sátán néven ismernek (ez az azonosság a középkor ördögös divatjával magyarázható), és úgy hitték, hogy a lelkek újjászületnek, mikor ettől az anyagi világtól elszakadnak és a test halála után az anyagtalan mennybe jutnak. Ezt az elszakadást, a világtól megrontatlan egyszerű élettel lehet elérni és az ilyen életet élőket „perfecti”-nek hívták (amit ma „igaz”-nak fordíthatnánk). Ezen igazaknak hatalmuk volt eltörölni egy személy bűneit, az anyagi világgal való kapcsolatát megszakítani, hogy ő halála után a mennybe mehessen. Az igazak, a korabeli egyház romlott és dúsgazdag életével élesen ellentétes, kifogástalan szegénységben éltek. A katharokat a kortársak többnyire hibátlan erényű embereknek írják le.
Isten megismerésének lehetőségeit keresték, ez a gnószisz különleges, szent tudás. Az ismeretet azonban első kézből kívánták megszerezni, ezért a közvetítők (papok) létét feleslegesnek tartották. Ez magával vonja az egyházi hierarchia és tekintélyelv tagadását is.
A bűnök eltörlése általában a halálukon lévőkön volt gyakorolva víz nélkül és a katharok azt a Szentlélek keresztségének tartották és körülbelül a katolikusok utolsó kenetének felelt meg. A katharok nem hittek a házasságban, és a nemzés (újabb lelkeknek a bűnös világra való hozatala) számukra elítélendő volt. A földi létet egyfajta próbatételként fogták fel, amivel győzedelmeskedhetnek a gonosz felett. Bűneinek eltörlése után, a hívő gyakran teljes böjtöt tartott a „bepecséltetett” tisztaságának megőrzésére, amit egyfajta szertartásos öngyilkosságnak is lehet tekinteni.
Katharok gyakoroltak egy másik fajta Szentlélek keresztséget is, amit csak a legelhatározottabb hívőknél használtak. Az ilyen módon beavatottak „Parfait”-vé, „Perfect”-té, azaz hibátlanná, tökéletessé váltak, és életüket vegetáriánus, nemi élettől mentes, vándor tanítókként, a kathar közösségek vezető példaképeiként élték le.
Jézust egy szellemnek tartották, mivel nem hihették el, hogy a jó Isten gonosz anyag formájában jött le a Földre. (Ez a gondolat adocetizmusnak nevezett gyökerekből fakad, amelynek lényege, hogy az ember anyagi testében egy isteni szikra van bebörtönözve és az anyagi testet egy kisebb gonosz istenség (dimiurge) pontosan e célból hozta létre, hogy az ember ne láthassa isteni eredetét, azaz hogy az emberiséget lényegében szendergésben, félálomban tartsa. Más szóval, docetisták úgy gondolták, hogy a test romlékony, a lélek pedig örökké való, ezért Krisztus teste és annak keresztre feszítése számukra csak egy illúzió volt, amit a buddhizmus illúzióról alkotott nézeteivel megegyezően értelmeztek, azaz nem a valóságnak tűnő valótlanságot nevezték illúziónak, hanem az időhöz kötött, csak ideiglenesen létező, azaz romlandó létezéseket. Minthogy a testet csupán ideiglenesen létezőnek tartották, a korukbeli ortodox nézeteket vallók úgy vélték, hogy tanításaik aláássák a halottakból való feltámadás és a teremtett anyag jóságába vetett hit fontosságát, így a Kr. u. első évezred ökumenikus tanácsai a docetizmust teljes egészében elvetették, de a hivatalos egyházi tanítások felszíne alatt gondolatai a népek körében megmaradtak.
Emellett más, szintén korabeli nézetek is voltak Jézus Krisztus természetét illetően. Például a nesztoriánusok (Nestorius Kr.u. 386–451Antiokhiából, később Konstantinápoly pátriarchája) szerint az isteni és emberi természet Jézus testében együtt léteztek, de két különböző személyiséget tartottak fenn. Az adoptionisták szerint Jézus emberként született, de a Jordán folyóban való megkeresztelkedésével Isten fiává fogadta. A psilanthropisták nevüket találóan a görög „psilo”=csupán és „anthropos”=ember szavak összetételéből kapták, mert tagadták Jézus mindennemű istenségét.)
Ezen túl, a katharok hite szerint az Ószövetség Istene maga a Sátán volt, hiszen őt teremtette a világot, és a consulamentumon (bűnbocsánaton) kívül (ami önmagában is főben járó eretnekségnek számított) semmilyen más szentségben nem hittek. A nőket teljes mértékben egyenrangúaknak tekintették, mert számukra a fizikai különbségek lényegtelenek voltak. Legeretnekebb gondolatuk a feudálisEurópa számára mégis az lehetett, hogy az esküt bűnnek tartották. Ez a hit ugyanis az egész akkori társadalom alapjait veszélyeztette, hiszen az általános írástudatlanságban csaknem minden üzleti megegyezés, és hűbéri kapcsolat az eskün alapult.
1147-ben III. Jenő pápa egy delegációt küldött a kathar elvekkel „fertőzött” dél-franciaországi vidékekre a fejlődő mozgalom megállítására, de az elszigetelt sikerek nem fedhették el e próbálkozások teljes kudarcát. Hasonló eredményekkel jártak a következő 50 év kísérletei is. A nép körében a katharizmus reális alternatívát jelentett az egyházzal szemben, hiszen a becsületességet és toleranciát, erkölcsi tisztaságot és rugalmasságot nem csak ígérte, hanem alkalmazta is. A 12–13. század fordulójára Dél-Franciaországban a katharizmus jobbára kiszorította a katolicizmust.
III. Ince pápa 1198-ban elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra véget vet az albigensek mozgalmának. Először békés áttérítő delegációkat küldött a térségbe, akiknek nemcsak a katharokkal kellett megmérkőzniük, hanem az őket védelmező nemesekkel, az őket tisztelő köznépekkel, és a helyi hatalmukat féltő bíborosokkal is. E delegációk különleges felhatalmazásukkal felfüggesztették a bíborosok hatalmát és az egyházból kiközösítették a nemeseket.
1207-ben a pápa levelet írt VIII. (Oroszlán) Lajosnak, a francia uralkodónak (és még számos más nagyúrnak Franciaországban), amelyben felszólította őket, hogy birtokaikon erőszakkal nyomják el az eretnekséget. Ezt megfejelte azzal az ígérettel, hogy a katharok és támogatóik teljes vagyona és minden földje az elfoglalóké lehet, valamint az eretnekűzők ugyanazokban a kedvezményekben és feloldozásban részesülnek, mintha a Szentföldön hadakoznának. Ezzel az egyházi áldással az északi bárók nagy igyekezettel özönlötték el a délvidéket.
1208-ban Toulouse grófja megígérte, hogy felszámolja birtokain az eretnekséget, de ténylegesen nem tett semmit. Pierre de Castelnau pápai legátus ezért megrótta, sőt heves vita után kiátkozta a nemesurat. Január 14-én Castelnau-t meggyilkolták. III. Ince pápa erre már követelte a francia királynál a Szent Háború megindítását, és előírta az összes kathar válogatás nélküli legyilkolását. Minden résztvevő számára az előző évi ígéretei mellé még adósságainak teljes kamatmentességét, a világi bíróságok hatáskörének megvonását és a papság azonnali védelmét adományozta. Ezzel megindult az első olyan háború, amit keresztények viseltek keresztény ellen a kereszt jegyében, Szent Háború néven.
Amikor 1209-ben megkérdezték a pápai legátust, Arnaud Amaury (Amalric) cisztercita szerzetest, cîteaux-i főapátot, hogy miképpen különböztessék meg az ostromlott Béziers város katolikusait a katharoktól, ő jellemző módon ezt válaszolta: „Caedite eos. Novit enim Dominus qui sunt eius”, azaz „Öljétek meg mindet, Isten megismeri az övéit.”[1] A katolikus enciklopédia tagadja ezt az esetet, de az tény, hogy a város teljes lakosságát (15 000 embert) lemészárolták, és Arnaud Amaury abbé nem tiltakozott, sőt a pápának ezt írta: „Sem kor, sem nem, sem rang nem mentett meg senkit”.[2]
A háború 1229-ben befejeződött, az elfoglalt területeket a pápa szétosztotta az őt támogató nemesek között, de a mozgalmat nem irtották ki, hanem inkvizíciót alapítottak, mely a következő 50 évben a mozgalmat csaknem egészében föld alá szorította, és a katharok hívei csak a legnagyobb titokban érintkezhettek egymással. Az utolsó kathar erőd 1255-ben esett el (Quéribus). 1330 után az Inkvizíció feljegyzései már nem tartalmaztak katharok elleni eljárásokat. Az utolsó ismert kathar „Perfect” a 14. század elején halt meg.
Némelyek szerint, a legendás hírű Christian Rosenkreutz (1378–1484) (ha egyáltalán hitelt adhatunk létezésének), aki 1407-ben alapította meg a szabadkőművesek elődjének tartott Rózsakeresztesek Rendjét, kathar volt. Vannak akik kétségbe vonják annak lehetőségét, hogy a katharok még létezhettek ebben az időben, bár eltitkosodott kultúrájuk nem zárja ki ennek lehetőségét.
Mindenesetre az 1638-ban írt A Múzsák Siralmai-ban Adamson ezt írja:
Amit előre vetítünk az lázadó illetlenség,
mert mi vagyunk a Rózsakereszt atyafiai.
Miénk az Építő Szó és a második látás,
a jövő dolgait pontosan mondhatjuk.
A katharok kiirtásáról szól Illyés Gyula: Tiszták című drámája; ugyanezt a témát dolgozza fel a brit Iron Maiden heavy metal együttes egyik 2003-as dala, a Montségur is.
- Jump up↑ Forrás: Wakefield, Walter L.: Heresy, Crusade and Inquisition in Southern France 1100-1250, London, 1974, 211. old.
- Jump up↑ Forrás: Uo. 212. old.
- Michael Baigent – Richard Leigh: Az inkvizíció. Budapest: General Press. [2007]. = Különleges könyvek, ISBN 9789639648500
