Indul a futballhétvége Zalában: asszonyok–lányok meccsel hangol Vindornyaszőlős a férfi csapat Kehidakustány elleni megyei III. osztályú bajnokijára. Vagy úgy is fogalmazhatunk, a férfiak igyekeznek méltó utómeccsel bearanyozni a hölgyek csúcsrangadóját.

Kétoldalas riport a szombati Nemzeti Sportban Reviczky Zsolt fotóival!

A családi fényképalbumban is helyet kap majd: a pályán több anya–lánya csatára lehet számítani. De vajon melyik az asszonycsapat?

Egy, kettő, három: "Csajok!"

Lelkes küzdelem a labdáért. Horváth Tiborné Katalin előzőleg kissé panaszkodott a Zsófi lányát is felvonultató ellenfélre: "Folyton kényeskednek, megsértődnek!" A meccset fia, Gábor vezeti, egy vitatott szabadrúgás után ő is megkapja a magáét: "Jól van, gyerek, ezzel el is játszottad a vacsorádat!"

Szemtelenebbnél szemtelenebb kommentárokat fűznek az eseményekhez a férfiak, egy magas labdát látva valamelyikük beszól: "Miért nem mellel vetted le, Kati? Ott olyan jól megült volna, begyalogolhattál volna vele a kapuba..." Az egyik asszonycsatár arra panaszkodik, hogy nekik nincsen cseréjük. Férjétől csípőből érkezik a riposzt: "Nekem sincsen cserefeleségem, pedig igényelném."

Már-már falunapi vidámságban peregnek az események, repkednek a bekiabálások. A végén valaki összegzi a látottakat: "A lányok jó futók, az asszonyok jó ivók." Az eredmény alapján lehet valami a megfigyelésben, a hajadonok ugyanis Gerencsér Alexandra mesterhármasával pimaszul, 3–1-re legyőzik drága anyukáikat.

Diszkrét fotó a női öltözőből.

Horváth Tamás Vindornyaszőlős falugondnoka és a helyi futballcsapat csendes őrangyala. Pályát vonalaz, öltözőt takarít és ha úgy hozza a szükség, 42 éves veterán játékosként még gólt is lő.

Szorgalmasan vezeti a klub statisztikáit, ceruzás jegyzetei között a Kehidakustány elleni mérleg ekkor még hét győzelmet, hat döntetlent és nyolc vereséget mutat.

Egyedülálló mezkiállítás a vindornyaszőlősi öltözőben. A legelső garnitúrát még „hivatalból”, az 1987-es megalakuláskor osztotta ki a zalaszentgróti járási szövetség, a történelmi nyitómeccs előtt két perccel azonban kiderült, a bíró nem elégszik meg a büszkén viselt vindornyai ősmezekkel, sípcsontvédőt is reklamál hozzá. Gondoltak egyet a Vindornya-láp leleményes lakói, szétszabdaltak néhány cipősdobozt, és a kartonpapírt dugdosták a sportszáruk alá.

Bár a jánosházi aszfaltkeverő telep vezetőjeként dolgozó polgármestert, Tálos Zoltánt munkája hétvégén is lekötöti, az asszonyok–lányok derbit ki nem hagyná, és természetesen elkíséri a fiúkat is bajnokijukra Kehidakustányba.

Máig emlegetik Vindornyaszőlősön a kilencvenes évekbeli edző, Tóth István „villanyfényes” edzéseit, amelyeket esténként a kultúrház udvarának két lámpapóznája alatt vezényelt.

A Kehidakustányon élő férfi találmánya a gurigolf, amelyet törött széklábakból és anyósa virágosládájából fejlesztett ki valamikor. A lényeg: vaskapukkal, mandinerrácsokkal és ívelőlyukkal nehezített pályán minél kevesebb érintéssel végigvezetni a labdát –lábbal, persze.

Az ötlet működik, a kerti játék társaságban és magányosan, kicsik és nagyok körében is űzhető, sőt a mobil szett bárhová telepíthető. Aztán már csak pöccinteni, pörgetni, pattintani kell...

Kehidakustány hasonló elszántsággal készül a regionális rangadóra. Van, akire kemény hétvége vár. A csapat 34 éves vezére, a kőműves Varga András szombatra is vállalt egy maszek burkolómunkát. Rövid éjszaka elé néz az apró termetű 29 éves jobbszélső, Mándi Norbert, aki másnap hajnali négykor útra kel Bécsbe, hogy húszezer forintért kifessen két osztrák lakást. Ha hamar végez a brigádjával, éjfélkor talán már indulhat is haza.

Amióta Kutnyák Márió, a férfiak edzője tavaly nyáron elindította, női futballcsapat is működik Kehidakustányban. Nem utazott el társaival a Gyenesdiás elleni bajnokira Kertész Szilvia, a Kehidakustány női csapatának játékosa, ami a 4–0-s vereség tükrében talán nem is olyan nagy baj. A 30 éves jobbhátvéd kényszerűségből maradt otthon két gyermekével, az ötéves Majával és a másfél éves Ricsivel – férje immár több mint tíz éve Franciaországban dolgozik gipszkartonszerelőként, édesanyja pedig ezúttal nem tudta elvállalni a kicsik felügyeletét.

Kertész Imréné, Marika néni múzeumi teremőr Deák Ferenc egykori otthonában, a régi idők nyugalmát árasztó park közepén épült Deák-kúriában. Vendég híján éppen a susogó fák árnyékában, egy padon beszélget kolléganőjével, és miután körbevezet a haza bölcsének egykori lakószobáiban, elmondja, Szilvia edzései és a meccsei jelentik számára az unokázó időt.

„Anyaként különösen megfogott Deák Ferenc életében szomorú gyermekkora – vallja meg Marika néni. – Belehalt a szülésbe édesanyja, édesapja pedig az újszülött csecsemőt hibáztatta a tragédiáért, és átadta egy másik családnak, kis Ferencünk ötéves koráig ott nevelkedett. Hogy melyik a kedvenc idézetem tőle? »Sem a népnek, sem az országnak nem barátja az, ki elérhetetlen vágyakat ébreszt a könnyen hívők kebelében.«”

A helyszínen még azt is megtudom Pál Imrétől, a Kehidakustányi Baráti Kör elnökétől, hogy a tömzsi alkatú államférfi a pozsonyi országgyűlés idején az ülésszakok között nem ritkán birokra kelt politikai ellenfeleivel, a sportszerű küzdelem addig tartott, amíg az egyik fél két vállra nem fektette a másikat.

Országos hírnevét Kehidakustány – a Deák-kúria mellett – a mára óriási vízibirodalommá terebélyesedett termálfürdőnek köszönheti, amelyet a hatvanas évekbeli olajfúrások során talált forró gyógyvíz táplál. A Zala folyó által elválasztott két településrész, a korábban önálló Kehida és Kustány egy közigazgatási döntés nyomán 1977. április 1-jén olvadt össze. Ezzel párhuzamosan az 1949-től folyamatosan működő kustányi és a hatvanas évek közepén elsorvadt kehidai futballcsapat közös utódjaként megalakult a kehidakustányi sportegyüttes.

A gyökerek a kustányi oldalon erősebbek, már csak az egykori pályák történetét tekintve is: az ötvenes évek elején a gémeskút melletti vizenyős réten kezdtek játszani a falubeliek. Az 1958-as tsz-szervezés idején azonban átmentek a csikólegelőre.

Egy évtizeddel később újabb költözés következett, a falu szélén kialakított pálya egészen 2002-ig volt használatban, ám mivel az öltözőépület kiadós gyaloglásra esett, a megyei szövetség szigorú előírásai miatt megint odébb kellett állni – a régi terület immár használaton kívüli lovas gyakorlóterep. Lázár István, Kehidakustány korábbi futballistája és 2002 óta hivatalban lévő polgármestere kezdeményezte az újonnan kiszemelt terület megvásárlását. Csakhogy akadt egy kis gond: a Natura 2000 minősítésű térségben a környezetvédők felemelték szavukat a pályaépítés ellen, erősen aggódtak a lápvidék értékeiért, kiváltképp a mocsári kockásliliomért.

„Ástam egy másfél méteres gödröt, hogy bizonyítsam, nincs itt semmi talajvíz – eleveníti fel az esetet a település vezetője. – Bementem az illetékesekhez, tudattam velük, márpedig a pályát megépítjük. És ha úgy adódik, nem ez lesz az első eset, hogy valakire ráborítom az asztalt. Felhívtam a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóját, és kértem, jöjjön ki a helyszínre, nézze meg a saját szemével, hogy alaptalanul akadékoskodnak. Mondta, hogy másnap elutazik két hét szabadságra, utána ér rá ezzel foglalkozni. Ez pénteken történt, délelőtt. Közöltem vele, hogy ha délután kettőig nem ér ide, én felakasztom magam. Hamarosan ott állt az udvaromon. A gyümölcsfáimat elnézve megnyugodva konstatálta, hogy szeretem a természetet, majd elindultunk a pályára. De ő rossz irányba fordult volna! Ekkor derült ki, hogy kollégái megvezették, és a régi, lápos rétre akarták terelni. Mikor az igazi pályát megvizsgálta, eloszlott minden aggálya, de azért biztos, ami biztos megkérdezte, van-e errefelé kockásliliom. Mindjárt biztosítottam: nyugodt lehet, ha egy is nőne, azt én magam téptem volna ki!”

Pályatörténelem: az egyetlen kehidai pálya helyén ma faraktár és mangalicatelep működik.

A 2002-ig használt régi pályán ma szalmabálák és lóversenypálya romos ugratói láthatók.

Régi emlék: a legendás szürke, Baba húzza a Bóbics-család szekerét a kustányi dombon, a bakon balra a Nemzeti Sport zalai tudósítója, László

Bóbics László, a Nemzeti Sport zalai tudósítója a kétezres években a családi örökséggel ügyesen sáfárkodva felépítette a panziót, éttermet, vegyesboltot, trafikot és takarékszövetkezetet is magába foglaló birodalmát. A földbirtokkal együtt a félparaszti életforma is megmaradt neki, a feleségnek hozzá kellett szoknia, hogy férje néha hajnalban indul vetni, és éjfélkor ér haza a Diósgyőr-meccsről.

„Édesapámmal minden évben egyszer versenyt futottam a diófától a konyhaajtóig, édesanyám volt a zsűri elnöke – mesél gyermekkora meghatározó mozzanatáról. – Hetedikes voltam, amikor először megelőztem. Nem felejtem, utána magához ölelt – ez tőle igen ritka volt –, és azt mondta, most már te vagy a gyorsabb, többet nem versenyzünk.”

A falusi élet örömeit, képeit évtizedek múltán is őrzi az emlékezet. A szigorú dédnagymama alakját, a búzavetés izgalmát, az olyannyira szeretett szürke ló, Baba kedves járását, a Sánta Ferenc-regényben, a Húsz órában is leírt golyónyomot az ajtóban vagy az udvari focizást és kényszerítőzést a tehénitató vályú fölött. És persze a Türje ellen vágott négykapufás bombagólt...

"Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz" – olvasni Henry Ford bölcsességét a kehidakustányi öltöző falán. Azzal a boldog tudattal indulnak melegíteni a fiúk, hogy ezen a napon igazuk lesz.

Vindornyaszőlősi egység.

Vindornyaszőlősi egység?

"Történt valami?"

A közönség jó hangulatban figyeli az eseményeket, a férfiak megjegyzéseit derültség kíséri. "Nálunk csak Misi, a balhátvéd tudja megcsinálni a rotációs rendszert. Neki van otthon rotációs kapája..." – hallatszik az oldalvonal mellől, egy perccel később meg: "Kiszurkoljuk mi az NB III-at, nem kell több két évnél! Meg fél májnál."

A második félidő közepén kisebb torzsalkodás alakul ki, a bíró mindkét félnek sárga lapot oszt, és közben teátrálisan mondja: „Egy ide, egy oda!” Mire egy vindornyai drukker hangosan bekiabál: „Kettő egy ide, hát ennyit sem tudsz?!”

A napszemüveges sikeredző, Teszler András ekkor még nem tudja...

...hogy bár a kehidaiak a hosszabbításban szerzett második góljukkal újra élessé tették a meccset, végül 3–2-es győzelemre vezeti Vindornyaszőlős csapatát, amely így megelőzi a tabellán Kehidakustányt, és a 11. helyre ugrik.

Hosszú sikertelenségi sorozat szakadt meg ma. Amikor valamelyik szurkolót megszólítom, elmosolyodik: "Hogy mikor nyertünk utoljára? Ha jól emlékszem, valamikor az 1870-es évek végén..."

Szittár Levente 22 éves, pécsi kollégista, hétvégénként jár haza Nagyradára, onnan meg – helyi csapat híján – a Vindornyaszőlős mérkőzéseire. A csatár Kehidakustány ellen is gólt lőtt, igaz, a helyzetei alapján még kettő a lábában maradt. A meccs előtt két nappal a vindornyai öltöző taktikai tábláján a "legjobb felállás" felirat alatt tizenegy "Levi"-t lehetett olvasni.

Láttam, ért a csapatépítéshez.

Nem én voltam! Az egyik játékosunk szórakozott edzés előtt.

Mivel foglalkozik?

Pécsen tanulok építészmérnöknek, a mesterképzést viszont már Győrben szeretném elvégezni. A másik lehetőség Pest lenne, de oda nem szívesen mennék.

Hogyhogy?

Nem nekem való. Falun nőttem fel, nekem ott túl nagy a nyüzsgés, sok az ember, sok az autó, metrózni kell.

Szokott NB I-es meccsre járni?

Az utóbbi időben nem, mert megzavart a klubkártyás rendszer, szerintem ezt tisztázni kellene. Pécsen kiváltottam a szurkolói kártyát, de nem tudom, hogy azzal Székesfehérváron kimehetnék-e a stadionba.

Miért éppen ott?

Ha a magyar bajnokságot nézem a tévében, a Videoton meccsei érdekelnek. Nikolics a kedvenc játékosom, ő a példaképem, ahogy az üres területekbe befut, Cristiano Ronaldóhoz tudnám hasonlítani.

Emlékezetes nap marad: a Vindornyaszőlős megmutatta az erejét.

Egyik gömb után a másik: a kehidakustányi szurkolók a futbalmeccset követően tekézésben keresnek vigaszt.

Az utolsó gurítás Lukács Zoltáné, a régi idők csatáráé, aki valamikor annyi gólt lőtt a Kehidakustány ellenfeleinek, amennyit csak akart. Most ő sem talál bábut... Szelíden legyint, majd kézen fogja hatéves kislányát, és elindul vele hazafelé.