Payday Loans

Keresés

A legújabb

Tehetségtemető PDF Nyomtatás E-mail
A MAGYAR FOCI - táltosparipa vagy állatorvosi ló

FTC: a 232 gólos tini tehetség egyelőre nem kell a Fradinak

A Heves Megyei Hírlap beszámolója szerint a napokban tehetségkutatón járt a Népligetben a 15 éves Kovács Gergő – aki a Heves megyei Csány labdarúgója, és pályafutása során 94 mérkőzésen 232 gólt szerzett – , ahol azonban kiváló statisztikái ellenére is azt mondták, még fejlődnie kell.

Kovács Gergő Heves megyében szórja a gólokat, 
de a Fradinál nem tudott bizonyítani (Fotó: heol.hu)

Csányból az FTC-be jutni nem könnyű, akkor sem, ha az ember ajánlólevelén 94 meccsen szerzett 232 gól szerepel – írja aheol.hu. Kovács Gergő, a megyei U17-es bajnokság Nyugati csoportjában második helyen álló Csányi SE horti illetőségű 15 éves futballistája a hétvégén olyan 8–1-es győzelem részese volt a Detk ellen, amelynek minden csányi találata az ő nevéhez fűződött. Igaz, ez az esetében nem jelent újdonságot, ugyanis lőtt már egy mérkőzésen kilenc, tíz, sőt tizennégy gólt is.

Csapata 124 találata közül 86 fűződik a nevéhez, így az sem meglepő, ha akad kérője. A napokban a Népligetben járt, ahol a Ferencváros színeiben a Future Talents Cup záró felvonásán a zöld-fehérek színeiben győződhetett meg a tudásáról Keller József, az FTC szakágvezetője és Dragóner Attila utánpótlás-menedzser.

„Minden nagyon tetszett, öröm volt a Fradinál lenni, azt viszont sajnálom, hogy a Maribor és az U17-es Ferencváros ellen is kevés játéklehetőséget kaptam – számolt be tapasztalatairól aheol.hu-nak Kovács Gergő. – A szakemberek szerint meglátszik rajtam, hogy helyben nagyon kevés futballedzésre nyílik alkalmam. Egyelőre ez az akadálya annak, hogy magasabb szintre, mondjuk NB I-es csapathoz kerüljek.”

„Azt mondták az edzők, hogy előbb jobb lenne NB III-as vagy NB II-es klubnál tréningezni, hogy aztán felkészültebben kerülhessek élvonalbeli egyesülethez. A fizikumomról és a technikai tudásomról jókat mondtak, biztattak a jövőt illetően, úgy jöttem haza, hogy tudom, mi a feladatom.”

A cikk megjelenése után Kovács Bálint labdarúgó-menedzser is nyilatkozott a témában a megyei hírportálnak.

„Amit a megyei bajnokságban eddig nyújtott Gergő, az dicséretes, ezzel keltette fel a Ferencvárosi TC érdeklődését is. Az edzéseken és a Future Talents Cup két mérkőzésén láthatták az edzők, hogy milyen képességekkel rendelkezik. Ezek alapján született az a döntés, hogy mindennapos edzésmunkával fejleszthető a lemaradás, amelyhez mondjuk egy NB III-as csapatnál biztosítottak a feltételek és a szakmai háttér is. Gergő jelenleg még nem éri el azt szintet, amely az FTC-nél elégséges. Mivel azonban készségek tekintetében jól áll és fejlődőképes, szorgos munkával jóval fentebb léphet a jelenlegi szinthez képest” – mondta Kovács Bálint.


A teljes történetet elolvashatja a heol.hu-n!

 

LAST_UPDATED2