Payday Loans

Keresés

A legújabb

KARINTHY TRÉFÁI PDF Nyomtatás E-mail
HUMOR DIMENZIÓ - HUMOR DIMENZIÓ - GÖRBE TÜKÖR - A NEVETŐ EMBER
2015. március 26. csütörtök, 17:53

A hálózatos verzió megnyitása  Open the online version

KARINTHY TRÉFÁI

Egy ujságiró disz-riportja

Az ujságiró kékszemü férfi volt, szőke szakállal és szemüveggel: özvegyek és árvák barátja és ostorozója mindennek, ami társadalmi félszegség, ostorozója pedig mindenekelőtt azoknak a visszaéléseknek, amik szeretett fővárosunk portréját elrutitják. Mindenütt ott volt, ahol jogtalanság, nemtörődömség, rosszakarat és kapzsiság romlással fenyegette Budapest népét; riportjai, amik a pesti kenyérről, tejről, rendőri brutalitásról, kocsisok szemtelenkedéseiről, hatalmi tulkapásokról szóltak, egy Juvenalis tollára emlékeztettek gyakorta.

Karácsony előtt néhány héttel azon gondolkodott, miről irjon riportot a karácsonyi számba. Az ágyban gondolkodott ezen: homályosan olyanféleképpen képzelte, hogy ebben a riportjában olyan összegzésfélét nyujt: pillanatfelvételt erről az egész zagyva városról, azzal a maró gunynyal és kérlelhetetlen szigorral, mely minden sorát jellemezte. Egy éles és harsány füttyszó legyen e riport, gondolta magában kajánul, mely a karácsonyi harangok és jámbor tilinkók hangversenyét egy pillanatra megakasztja és eszébe juttatja az embereknek, hogy nincs okunk örülni és nincs okunk szeretni, mert minden fekélyes és fonák ebben a karácsonyfákkal felcicomázott Sodomában.

Téma? gondolta és gőgösen elmosolyodott. Kell-e nekem téma? Felöltözöm és lemegyek az utcára és az első lépésnél ezer adódik magától. Csak körül kell nézni egy percre ebben az elhagyott, rosszul vezetett városban.

És már ugy is volt, hogy felöltözködik és lemegy az utcára. A lépcsőn megint a témájára gondolt és kezdte összeszedni gondolatait.

Miután már hat óra volt, gondolta, elmegy a kávéházba és a kávéházból szinházba megy. Majd talál ő magának témát ezret is.

Kocsiba ülök, gondolta és megint kajánul elmosolyodott.

Éppen kiáltani akart, de a taxi, mielőtt szólhatott volna, már ott is termett. Pirosképü, harcsabajuszu, csinos magyar kocsis ült a bakon.

- Parancsoljon, nagyságos ur - mondta a kocsis.

Nagyon udvarias vagy, gondolta magában az ujságiró, ugy látszik, dupla borravalót nézel ki belőlem. Megmondta a kávéház cimét.

Negyedóra alatt ott volt. Kiugrott a kocsiból és megnézte a taxit. A taxi egy koronát mutatott. Jó, gondolta kajánul. Kivett egy koronát és husz fillért és ravaszul visszafojtva lélegzetét, átnyujtotta a kocsisnak.

A kocsis megnézte a pénzt, egy koronát zsebre tett, a husz fillért pedig visszaadta.

- Nagyságos uram, - mondotta a kocsis, mialatt ballábával kecses pukkedlit csinált - nagyságos uram, rosszul esnék, ha megsérteném ezzel, de valóban nem tudom összeegyeztetni lelkiismeretemmel, hogy azért, ami kellemes kötelességem s egyben legnagyobb ambicióm, a kocsikáztatás, külön pénzt fogadjak el s ezzel anyagi motivumokat keverjek hivatásom eszméjének éteri finomságába. Az a tudat, hogy meg akart ajándékozni, épp oly boldoggá tesz, mint maga az ajándék, mint ahogy a finom francia Verlaine mondja egy helyen: "C'est le coeur, qui nous enrichi."

S kalapját meglengetve, már el is tünt a Rákóczi-ut forgatagában.

Az ujságiró beszédült a kávéházba és leült egy asztalhoz. Azonnal ott termett a pincér, eléje tette a friss lapokat és megkérdezte, mit parancsol. Kávét kért és kiflit.

A kiflit két pincér hozta: másfél méter hosszuságu volt és ezüst tálcán tették eléje, egy másik asztalra. Kezébe vett egy lapot és komoran kezdte olvasni. De már a második oldalon kénytelen volt elmosolyodni, akár akart, akár nem, majd hangosan fel kellett nevetnie: a lap humoristájának krokiját olvasta el, mely tele volt a legragyogóbb elmésségekkel. Ezután a "Pista Futó" cimü hetilapot nézte meg: az első oldalon a lap szerkesztőjének pindarosi versszakokban irt ódáját találta, mely egy szerencsétlen, bünbeesett szövetkezeti igazgatóhoz szólt és nemes, mindent megértő és mindent megbocsátó pátoszával könnyekig hatotta az ujságirót.

Arra ocsudott fel, hogy már hét óra és még mindig nincs meg a témája. Nem baj, gondolta idegesen, majd a szinházban... Csöngetett és fizetett: a pincér azonban nem fogadta el a borravalót.

A villamoson, amire fel akart szállani, már hét ember állott. Vissza akart lépni, de ekkor egy csinos hölgy mosolyogva leszállt és igy szólt:

- Parancsoljon uram, szálljon fel. Önnek, mint küzdő férfinak, bizonyára több és sietősebb dolga van abban a társadalomban, mely a nőknek nagyobb kényelmet biztosit. Én megvárom a következő kocsit.

A kalauz, kezével a kormánygombon, megvárta, mig a hölgy befejezi szavait és az álmélkodó ujságiró felszáll. Majd ezüst cigarettásdobozt vett ki zsebéből és megkinálta:

- De kérem, nem szabad a kocsiban... - hebegte az ujságiró.

- A főkapitány ur belátván, hogy a közönség neheztel rá, egy félórával ezelőtt vonta vissza e rendeletét - magyarázta egy főhajtás kiséretében a kalauz.

Az ujságiró kicsit bután nézett ki az ablakon és szabályos sorban álló tömeget pillantott meg. A tömeg előtt egy ember állt zászlóval, a zászlón felirás: "Jogot a népnek!"

- Ahá, tüntetés - gondolta az ujságiró és kajánul elővette jegyzőkönyvét.

E pillanatban egy lovasrendőr lépett a tömeghez, leszállt a lóról és igy szólt a tömeghez:

- A törvény megfelelő szakasza tiltja a csoportosulást, uraim. Szabadna tudnom, mely indokok alapján vélték szükségesnek a törvény ellen tiltakozni?

- Okaink - válaszolta egy szocialista - részben teoretikusok és részben gyakorlatiak.

Részletesen kifejtette a szocializmus programmját. A rendőr figyelmesen végighallgatta, közben gyorsirással feljegyezte a főbb érveket. Majd igy válaszolt:

- Uraim! A képviselőház összeült, hogy figyelembe vegye az önök óhaját. Engedjék meg, hogy odaküldjem e jegyzeteket; önök pedig, barátaim, legyenek vendégeim a Vampeticsben. Néhány kiló szalonnát izelitőül már ide is hozattam, ha esetleg vannak önök között éhesek.

A rendőrök kardot rántottak és felapritották a szalonnát, amit aztán kiosztottak a nép közt, mely ezek után békésen elvonult.

Az ujságiró kissé idegesen fordult a kocsi belsejébe, ahol e percben egy zsidó ügyvéd éppen pofonvágott egy katonatisztet. A katonatiszt a másik arcát nyujtotta és igy szólt:

- Krisztus urunk azt mondja: Aki téged megüt jobbfelől, tartsd oda a balorcádat is.

Az ügyvéd azonban leeresztette karját és meghatva borult a katona keblére. Sokáig sirtak egymás vállán.

Most már nagyon furcsán érezte magát az ujságiró. Kiment a perronra, odaállt a kalauz mellé s nézte a sineket. Egyszerre egy öregasszony került a villamos elé: oly hirtelen történt, hogy a kalauz már nem fékezhetett. Az öreg asszony sem futhatott el, az ujságiró noteszéhez kapott, mert nyilvánvaló volt, hogy gázolás lesz. De ekkor a kalauz megrántott egy fogót, s a következő pillanatban a villamos ügyesen leugrott a sinről, oldalra fordulva kitért az öreg asszonynak, előre engedte, majd egy könnyed mozdulattal visszapattant a sinre, folytatta utját és megérkezett a szinházhoz.

A szinházban a mentőegyesület javára Farkas Pál darabját adták: a mentőegyesület ugyan, mint később kiderült, tisztelettel visszaküldte a pénzt, azzal a megjegyzéssel, hogy köszöni alássan, már mindene megvan a közönség jóindulatából, de a bevételt más uton mégis jótékonycélra forditották.

A kapun nem lehetett bejutni, nagy tömeg állt előtte és az ujságiró már dühöngeni kezdett, de ekkor közölték vele, hogy azért nem lehet bemenni, mert az ajtóban, a tömeg élén és a folyosó végén két ur tessékeli a másikat, hogy az menjen be először.

A darab elsőrangu volt; főleg Beregi Oszkár és Jászai Mária urhölgy pianó, halk, szivből fakadó suttogásai hatották meg mélységesen a közönséget. Szerzőt számtalanszor hivták a lámpák elé, de az vonakodott megjelenni. A közönség állva hallgatta végig az utolsó szavakat; majd miután az igazgató biztositotta őket, hogy igazán vége van már, lassanként mindenki kivonult a ruhatárba, ahol csendben váltották ki egymás ruháit.

Még a szinházban közölte az ujságiróval egyik barátja, hogy a képviselőház éjféli ülést tartva sok dolog miatt, amelyre, mint a sajtó érdemes munkatársát, tisztelettel meghivja: a kocsi már odakint vár reájuk.

Éppen abban a percben érkeztek a Házba, mikor a munkapárt és az ellenzék állva énekelték a Szózatot, amelylyel az ülést megnyitotta az elnök; a miniszterelnök szép, férfias baritonját kellemes háttér gyanánt kisérte Károlyi Mihály gróf kontrabasszusa. Halálos csendben emelkedett szólásra a javaslat előterjesztője. Mikor beszédét befejezte, az ellenzék egyik képviselője állt fel és udvariasan megmagyarázta, hogy néhány pontot a nép érdekében változtatni kellene. A javaslat előterjesztője ujra felállt, hálásan megköszönte a figyelmeztetéseket, melyek, ugymond, elkerülték figyelmét - s az ellenzéki képviselő segitségével azonnal átirták az illető pontokat. Zajos taps zugott fel s a Ház egyhangulag elfogadta a javaslatot.

Az ujságiró kábultan támolygott le a lépcsőkön és hazaszédelgett. Becsöngetett: abban a pillanatban megjelent a házmester és kinyitotta a kaput. Az ujságiró odatartotta a hatost, de a házmester visszalépett és igy szólt:

- Hogyan fogadhatnék el pénzt azért, ami kötelességem? Hiszen a lakbérszerződésben benne van, hogy a lakónak joga van hozzá, hogy lakosztályát akkor vegye igénybe, amikor azt jónak látja. Mint ahogy a nagy francia költő mondja...

- Tudom! - orditott az ujságiró és felrohant. Egy levél várta. A levél a háziurtól volt: tisztelettel közölte vele, hogy a jövő negyedévre az ujságiró házbérét leszállitotta száz koronával.

Az ujságiró végigzuhant ágyán; e percben világosan látta, hogy éhen fog halni, mert nincs miről irnia többé. Egyetlen megoldás maradt: az öngyilkosság.

Browningját kivette zsebéből, halántékához szoritotta, főbelőtte magát és felébredt.



Barátomnál, a műgyüjtőnél.

- Á, te vagy az? Csak tessék! Tedd le a kalapodat.

- Kezét csókolom. Ejnye, milyen csinos ruhafogas.

- Ó, semmi. Párisban vettem egy aukción. Csak éppen annyi, hogy mahagóni.

- Gyönyörü.

- Tedd magadat kényelembe. Te még nem voltál nálam? Ne nagyon nézz körül, csak ilyen szegényesen éldegélek, nálam nincs ceremónia.

- Ó, ne beszélj, még hogy szegényesen! Hiszen ez gyönyörü! Mondhatom, rég nem láttam ilyen lakást.

- Ugyan, szó se róla! Szedett-vedett holmi. Ülj le - ide, erre a taburettre. Hogy tetszik?

- Fölséges! Nahát! Remek darab. Honnan való?

- Tizennyolcadik század. Semmi, nem sokat ér. Ha csak egy darab volna belőle, még érne valamit, de még kettő van, egyik a British-muzeumban, másik egy berlini műgyüjtő birtokában.

- De hiszen akkor valóságos ritkaság! Meg is látszik rajta.

- Igy első percre alig. Csak ha jobban megnézed, a lábak formáját.

- Aha, persze, látom már. Felséges.

- Ugyan, hadd el. Ha van valami, ami ebben a szegény kis fészekben ér valamit, legfeljebb ez itten... látod? Ez a hamutartó az asztalomon.

- Na hát... milyen... hogy mondjam csak... milyen egyszerü... milyen szürke... és mégis...

- Na igen. Nem szürke, acélszin. Kirakatokban lát ilyet az ember sokat. De azok utánzatok. Igy első percre, semmi. De nézd meg itt az alján, látod ezt a kis karcolást?

- Igen... Naggyszerrü... Órriássi!!... Nahát! Micsoda karcolás!... Remek!

- Mi?? Ugye?!! Mit szólsz?!!

- Hü... példátlan...

- Szóval, tudod, mit jelent ez?

- Hát... na hallod!!... majd én nem...

- E nélkül a karcolás nélkül pár koronát érne az egész. De ez azt jelenti, hogy a hires Benvenutó-gyüjteményből való.

- Hehe... Hebrehehe... Sszsz... Ccc!... Krrr!...

- Ha megigéred, hogy nem mondod meg senkinek, megsughatom, hogy nevetséges, hogy szereztem meg - a szamár nem tudta, mit ad el.

- Nos? Az istenért, beszélj!

- Ötvenezer márka.

- Ötve... hihetetlen! Nem csalnak meg a füleim.

- Nem adnám oda százezerért.

- Na hallod!!... Csak nem őrültél meg? Százezerért? Hahaha! Ezt ni!

- Hát ehhez a kis dologhoz mit szólsz, itt a szekrény tetején...

- Örült... őrült szép... tébolyitó...

- Türhető...

- Tébolyitóan türhető... Még ilyet nem is láttam... És különösen a fedele...

- Micsoda fedele? Nem azt a kályhacsövet mutattam... ezt a vázát...

- Hát persze, - én is a vázáról mondom... Azt mondom, hogy különösen a fedele milyen volna, ha volna nekije.

- De ezzel aztán vége is. Egyebem nincs. Hacsak ez a kis miniatür itt nem...

- Na... óriási... zseniális... felséges ez a kis miniatür... óriási, milyen miniatür... na... alig tudok lélegzeni... én már sok izét... ilyen moniatürt, ilyen monitort láttam, hallod... legutóbb is... a tébolydában... de ilyen minotaurust még nem zabáltam, hallod-e.

- Semmiség, ugyan kérlek! El van sietve, csak öt évig dolgozott rajta a középkori festő. Potom hatvanezer rubelbe került.

- Mi???! Csak hatvanezer rubelbe?! Ennyiért?!... Na... És csak öt évig dolgozott rajta... Hát ez disznóság... igy elsietni egy ilyen... egy ilyen...

- Ugyan kérlek, jelentéktelen kis vacak! Hát mit szólsz hozzá?

- Ehez?... hogy mit szólok?!... hát találok én szavakat?!... egy ilyen... egy ilyen vacakhoz, ahogy mondani méltóztatol... hát kérlek... Én már sok izét láttam, de egy ilyen izét, egy ilyen vackot még életemben nem kukorékoltam... hogy volt pofája öt évig vacakolódni egy ilyen piszokkal, egy ilyen rongygyal... annak a gazembernek, hogy aztán hatvanezer rubelért elkótyavetyélje, mikor öt vasat nem köpnék rá, egy ilyen utolsó főzelékre... egy ilyen falramázolt svábbogárra, amit én lefricskáznék a nadrágomról, ha véletlenül lerohadna a falról és bepiszkitaná a ruhámat... hogy az isten akárhová tegye a berendezésedet... óriási... remek... felséges... Szervusz.



A Világegyetem-Kabaré bemutatója.

Hónapok óta tartó kilencvenfokos láz emésztette az egész ország közönségét lihegő bizonytalanságban, vajjon a külsőrigó-mezőuccai Világegyetem-Kabaré bemutatóját nem halasztja-e el az a legmélyebb idegrostjainkat megremegtető, elképzelhetetlen siker, amit a mult műsor estéit tombolta keresztül a tapsviharban gomolygó közönség eszeveszett tetszésrikoltozásában.

Remegő kézzel és boldogságtól kábult szivvel ragadjuk kezünkbe a tollat, hogy a nyugtalan közönséget értesitsük: a Világegyetem-Kabaré kitüzte a bemutatót, mely a legközelebbi napokban le is zajlik már. Immár ott tartunk, hogy el is árulhatjuk olvasóinknak ennek a szinházi eseménynek néhány részletét.

Mit mondjunk?!... A szó itt halvány és semmitmondó, itt már igazán csak a tények beszélhetnek!!

Annyit előre megsughatunk, hogy olyan siker, amilyennek ez a bemutató igérkezik, még nem toporzékolt magyar kabaré deszkáin! Előre figyelmeztetünk mindenkit, hogy az az elképzelhetetlenül példátlan művészet, amivel ezt a kis szinházat sikerült a népszerüség vakitó diszkörébe hajhászni, olyan példát fog statuálni a szinház világtörténetében, amihez csak egy halálsikolyban fetrengő, kacagástól megőrült szörnyeteg vérbenforgó szemei hasonlithatók.

Sikerült beszélgetést folytatnunk Murok Géza, a kabaré művezető államtitkárával, akit a bemutatót előkészitő munka lázas lihegéséből ragadtunk ki egy röpke percre, hogy nyilatkozzék, mit mondjunk a közönségnek?

- Jőjjön be és nézze meg maga, - ennyit mondott csak, de kellett nekünk több?

Megnéztünk az egyik próbát. Mit mondjunk?

Kell-e többet mondani, mint hogy az első kis jelenetet, aminek "Pifta, ifol-e muftot?" a cime, maga Kampós Alajos irta, a kabaréhumor csillogó elmésségü és mélyszivü világfejedelme! Ez a csodálatos iró, aki eszményi módon egyesiti magában mindazt, ami benne hiányzik, már régen ott csillog a magyar kuplé-irodalom géniuszának elérhetetlen jeges hócsucsán, ahonnan a nagy-nagy kupléirók tekintenek le reánk, kicsiny emberkékre. De mit szóljunk Mafla Sándorról, amit ez a szinész csinál a legujabb Kampós-darabban, az már nem egyszerü szinjátszás és humor többé, az mindennek a tetézett teteje, amit ez a század művészetben, irodalomban, külpolitikában és numizmatikában produkált. Azt már nem lehet nézni többé, ahogy ő a Pifta ifol-e muftot cimszerepét adja - azt tapintani és szagolni és harapni muszáj, attól tüdővérzést és agydaganatot és Basedov-kórt lehet kapni. Na de nézzék meg maguk!

Nincsenek szavak, amivel a műsor második sláger-számát, a "Sváb-bogár a tejben" cimü kis blüettet ecseteljük. Ha azt mondjuk róla, hogy méltán fölibehelyezhetjük mindannak, amit valaha a világirodalom legnagyobbjai e nemben alkottak, igazán olyan keveset mondtunk, hogy a föld alá kellene bujnunk szégyenletünkben, amiért jobb hasonlatot nem találtunk. Gyengék vagyunk mi ahhoz, hogy ezt a darabot jellemezzük: megelégszünk vele, hogy egy nevet irjunk le, a szerző nevét: Klagenfurt Boldizsárt. És még csak egyet: amit Krucifix Félix, a kis jelenet főhőse csinál a darabban - hát azt már mégse lehet, ez már sok, ez képtelenség, ilyen jól játszani, azt már nem is szabad, ez már piszok disznóság, a keservit az ilyen szinésznek, nem szólna az ember, ha éppen csak olyan jól játszana, ahogy még soha a világon szinész nem játszott, hát az ember azt mondaná, na, na, jól van, - de ilyen istentőlrugaszkodott fertelmetesen képhetetlen őrületes mértékben jól játszani, ez már arcátlan intendatura, sőt indemniti! Nekünk igazán csak nem érdekünk, hogy a Világegyetem Kabaré előadását dicsérjük, dehát ami ott végbe megy, az már irtózatos őrülete a viharzó művészi tökély kiámulhatatlan vészes meredélyének, amit csak a siker legkáprázatosabb naprendszerének tüzes istencsodája szempontjából kiokádhat magából a világ.

*

- Tessék szerkesztő ur, a Világegyetem-kommüniké.

- Mutassa csak, fiam... Hát jó, jó, fiacskám, de tudja, egy kicsit melegebben, melegebben... Nem ilyen szárazon, egy kicsit több dicséret... Nehogy megint telefonáljon nekem az igazgató, hogy leszállitják a pausálét.



Tegezés.

(Két ur találkozik az uccán. Tiz év óta ismerik egymást, soha nem voltak valami nagy barátságban, ha néha találkoztak, néhány hideg és udvarias szót váltottak és gyorsan elváltak. Öt nappal azelőtt valami banketten kerültek össze, pezsgőzés közben pertut ittak. Most mindkettőnek azonnal ez jut az eszébe, de egyik se egészen bizonyos a dologban, vajjon csakugyan pertut ittak-e, vagy csak ugy rémlik. Mindenképpen baj van, mert ha igen, akkor megsértődik a másik, ha az egyik nem emlékszik rá és azt hiszi, hogy megbánta - ha pedig nem, akkor pláne mit szól, ha most egyszerre csak tegezni kezdi. Viszont beszélni muszáj, mert már megálltak mind ketten! Mind a ketten elhatározzák hirtelenében, hogy megvárják, mig a másik megszólal és ahhoz igazodnak majd.)

Egyik (barátságosan szorongatja a másik kezét és biztatóan néz rá): Áá...

Másik (ugyanugy néz rá): Áá... no lám... (nem eresztik el egymás kezét).

Egyik: No lám... ez már aztán kedves izé... találkozás... (mosolyogva és sürgetően néz rá).

Másik: Hát - merrefelé mégy... mégyegetünk errefelé?

Egyik: Én csak ugy errefelé mégyegetek... megyengetek itten. Hát... őő... hogy vagyunk?

Másik (boldogan, hogy magáról beszélhet; sajátmagáról egyelőre nincs kétség, hogy első személyben kell szólni): Ó, én megvolnék valahogy. Csunya egy meleg van, különben jól érezném magam. Nagyon megérzi izé... az ember a meleget - nem?

Egyik (mohón): Bizony, rettenetes. És még hozzá, hogy süt a nap!

Másik: Az! Nem elég, hogy olyan meleg van, még hozzá a nap is süt.

Egyik: Ilyenkor nyáron minden összejön. (Kinos szünet. Mindkettőnek sürgős dolga van, de nem mernek elválni, mielőtt nem tisztázódott a tegezés kérdése: mert elválni vagy "szervusz"-szal lehet csak, vagy "alászolgájá"-val - tertium non datur).

Másik: Hát a... izé.. a család micsinál? Sok baj ilyenkor a családdal, mi?

Egyik (bután): Milyen családdal?

Másik: Hát a... (tréfásan) a családunk? A nagyságos asszony, meg a gyerekek?

Egyik: Az én gyerekeim?

Másik: A - persze, persze. A gyerekek.

Egyik (nem érti még mindig): Hja, hogy az én gyerekeim - vagy...

Másik: Na igen - csak ugy mondtam, hogy a "családunk", ahogy mondani szokták, tréfásan, hehehe.

Egyik (kacagva): Hja, tréfásan! Hehehe! (Hosszu szünet, mialatt melegen szorongatják egymás kezét és nevetgélnek. Egyszerre az egyik észreveszi, hogy a másik ruháján egy nagy bogár mászik).

Egyik: Vigyáz - vigyázzunk... egy bogár mászik itten - a...

Másik: Hol?

Egyik: A izén... a kabáton.

Másik: Melyik kabáton?

Egyik: A... ezen itten... a (tréfásan) nem az enyémen, hehe.

Másik: Hát kién? (Mereven néz rá.)

Egyik (kinosan viccelve): Nem mondom meg.

Másik: Az enyémen? (Merően nézi).

Egyik (gondolkodik): Igen.

Másik (rezignáltan lefricskázza a bogarat): Köszönöm. Nagyon kedves, hogy... hogy az emberek igy figyelmeztetik egymást.

Egyik: Ó, szót se érdemel.

Másik: De, nagyon köszönöm.

Egyik: Nincs mit, igazán csekélység. (Hosszu szünet).

Másik: Hát - én mostan erre megyek majd...

Egyik (ijedten): Máris?... Ugyan, olyan sürgős? Nem - nem beszélgethetünk még egy kicsit?

Másik: Csak nem tudom, hogy... hogy nem alkalmatlan-e... az ember...

Egyik: Dehogy, dehogy! Igazán, annyira örülök, hogy látha... láthattuk egymást...

Másik: Én is nagyon... hogy... hogy az ember láthatja egymást.

Egyik (elszántan): Én fölfelé megyek a köruton. Nem tart - tartunk együtt?

Másik (ellenkező irányban van dolga): Dehogynem, szivesen...

(Minden ok nélkül együtt mennek és mindenféléről beszélnek, politikáról, filozófiáról, versekről, üzletről, csupa általánosságokról, csakhogy ne kelljen egymást megszólitani. Mindkettő kinosan várja, hogy a másik megszólitsa egyszer).

Egyik (tizenkettőkor, miután mindent bezárnak): Hát - merre lakunk, merre lakunk?

Másik (dühösen): Ki? Kicsoda?

Egyik (megadással): Én.

Másik: Hát én azt honnan tudjam?

Egyik: Hja - persze... (rálép a lábára).

Másik: Hu!

Egyik: Mi az?

Másik: Semmi... véletlenül... hehe... ráléptünk a lábamra...

Egyik (sápadtan a dühtől): Kicsoda? (Bömbölve): Kicsoda?

Másik (révetegen): Nem tudom...

Egyik: Nem? (Pofonvágja). Nesze, te piszok fráter! Most tudod? (Revolvert vesz elő).

Másik (boldogan): Persze, hogy tudom!... Szervusz!... Te, te, te.

(Egymás nyakába borulnak).



Barátom, a német.

Barátom, a német, reggel nyolckor érkezett meg a pályaudvaron, ahol már vártam reá. Frissen szoritotta meg a kezem, csufolt, hogy milyen álmos vagyok. Mondtam neki, hogy menjünk reggelizni.

- Az ember megfürdik, tornázik egy kicsit, akkor aztán ilyen friss lesz, mint én, - mondta.

Ajánlottam, hogy üljünk kocsiba. A német térképet vett ki, megnézte, milyen messze megyünk, kiszámitotta, mennyibe kerül az taxaméter szerint és előre oda akarta adni a kocsisnak az összeget. A kocsis azt állitotta, hogy neki ezért az utért több jár. Én már szerettem volna menni, de a német ragaszkodott hozzá, hogy a kocsisnak ennyi jár, egy fillérrel se több. Rendőrt hivott és feliratta a kocsist, aztán gyalog megindultunk.

- Megérdemlitek, hogy ugy éltek, ahogy éltek - mondta a német - mert mindent eltürtök, nem törődtök a rendeletekkel, türitek a jogtalanságot! Ha mindnyájan ugy viselkednétek, ahogy én ezzel a kocsissal, már régen rend volna itt.

Igazat adtam neki, nagyon igaza van, rémes, hogy nálunk, hogy bánnak a közönséggel. Csupa ilyen ember kellene nekünk, mint ő, gondoltam magamban lelkesen.

Fáradtan, de felvillanyozva ültem le a kávéházban. Kávét rendeltem magamnak, ő várt. Elhozták a kávémat.

- Mi ez? - mondta a német. - Mutasd csak.

Egy kis csövet vett elő, beletette a kávémba, aztán megnézte a csőben levő folyadékot. Gunyosan bólintott és egy lepecsételt üveget szedett elő.

- Ezt a kávét azonnal elvisszük a rendőrségre, hamis tej van benne és nem az előirt mennyiség. Majd én megmutatom neked, hogy kell rendet csinálni.

Beöntötte a kávét az üvegbe, odahivta a kávést, felirta a nevét, aláiratott vele egy nyomtatott blankettát, hogy a kávét ő szolgáltatta fel és felállt.

Csodálattal követtem a rendőrségre, ahol megállapitották, hogy a németnek igaza van, a kávést azonnal beidézték, ott előttünk megbüntették öt napi elzárásra, a kocsist, aki közben már szintén odakerült, szintén elitélték, velünk kezet fogott a fogalmazó, megköszönte, hogy figyelmeztettük a rendőrséget és kért, hogy máskor is igy tegyünk.

Ez már igen, mondtam magamban, ezek a németek értik a módját. Közben dél lett, éhesen és megelégedetten azt ajánlottam, menjünk be egy vendéglőbe.

Bementünk egy vendéglőbe, főzeléket rendeltem feltéttel, utána egy tésztát. A német várt. Elhozták a főzelékemet.

- Mutasd csak, - mondta a német.

Kis mérleget szedett ki a zsebéből, rátette a hust és lemérte. Azután egy kis, e célra készült dobozt vett elő, betette a hust és hivatta a vendéglőst.

- Ez a hus másfél dekával kevesebb, mint ahogy elő van irva, - mondta. - Irja alá ezt a blankettát, hogy itt szolgálták fel, mert magammal fogom vinni.

Ugyanigy járt el a tésztával is. Elszörnyüködve kellett elismernem, hogy félannyit adtak, mint amennyi elő van irva a rendeletben, de mindjárt láttam, hogy milyen kicsi, mikor hozták, még gondoltam is, hogy na, ezzel ugyan nem lakom jól.

- Majd én megmutatom neked, hogy kell ezekkel elbánni, - magyarázta a német. - Gyerünk a rendőrségre.

A rendőrségen nagy örömmel fogadtak bennünket, megdicsérték buzgóságunkat, azonnal beidézték a vendéglőst, elitélték ötszáz korona pénzbüntetésre.

- Nahát, - mondtam lelkesen, - ezt nem hittem volna, hogy ez igy megy. Hiszen itt lehetne élni, csak az emberben annyi energia volna, mint ebben a németben. Hiába, nem lehet legyőzni őket!

És utópisztikus lázálmomban már láttam a rabszijra füzött árdrágitókat, felhalmozókat, rendelet-megszegőket.

Hazafelé menet a vásárcsarnokon jöttünk keresztül. Mig a német az árszabályt olvasta a táblán, én felhasználtam az időt és vettem két forintért szafaládét. Már éppen bele akartam harapni, mivelhogy a gyomrom korgott egy kicsit, meg nehány kisebb szikrát is láttam a levegőben, a szemem előtt - amikor egy erélyes kéz kikapta a szájamból. A német szigoruan nézett rám.

- Mennyiért vetted ezt?

- Két... e... egy forintért, - hazudtam, magam sem tudom, hogy miért.

- Ugy! De hiszen az árszabály szerint ennek az ára egy korona ötven.

Zsebrevágta a szafaládét, előszólitott egy rendőrt, felszólitotta, hogy a kofát azonnal hozza be velünk a rendőrségre.

Kocsiba ültünk és mind a négyen a rendőrségre mentünk, ahol mint régi ismerősöket fogadtak. A német diszoklevelet kapott, mint a közügyek lelkes munkása. Kicsit késő volt már, mikor a kofa elitéltetése után ismét lekerültünk az utcára.

- Azt hiszem, - mondtam némiképpen elgyengült hangon, - legjobb lesz, ha egy szállodába megyünk aludni - én, őszintén szólva nem tudom miért, de gyengének éreztem magam, hogy hazáig menjek.

A szállodában nem volt szoba. Már el akartunk menni, mikor az egyik pincér félrevont bennünket, hogy dupla áron adna egy szobát. Ki akartam venni az erszényemet, de a német lefogta a kezem. Felirta a szállodás és a pincér nevét és felszólitott, hogy menjünk a rendőrségre.

- Kérlek szépen, - mondtam, - egy kicsit fáradt vagyok. Nem mennél egyedül? Én majd itt a kapuban megvárlak.

Igéretemet vette, hogy megvárom és mégegyszer biztositva róla, hogy ő rendet csinál, elment. Én leültem a kapu előtt a lépcsőre, elgondoltam magamban, hogy ez hiányzik nekünk és a szervező erő, ez a rendszeres, lelkiismeretes energia, akkor majd nem lehetne velünk igy bánni, kéjjel festettem magam elé, hogy fogják elitélni a gyalázatos szállodást és pincért, rajongva üdvözöltem magamban barátomat, a németet, kinyujtottam a lábam, lehajtottam fejem a küszöbre és csendesen éhenhaltam, mivel egy kicsit éhes voltam.



A költő és a szaklapok.

(Epilógus egy jubileumhoz.)

Végre eljött a kor, mely megérti a költőt - ma kezembe került az "Állatvédelem" cimü szaklap, mely az Arany-ünnepekre való tekintettel közli Arany Jánosnak két költeményét, melyek állatvédelemre vonatkoznak. Sajnálom, hogy "Embervédelem" cimü szaklap után hiába kutattam a telefonkönyvben - tudtommal Arany ilyen irányu szakkölteményt is irt. Böngészés közben azonban számos szaklapot találtam, melyek még nem rótták le kötelezettségüket a nagy szak-költővel szemben és nem közölték megfelelő passzusait, holott, ha ebből a szempontból figyelmesen olvasom Aranyt, kiderül, hogy ő rengeteg szak-verset irt, amelyeket, ugy látszik, az akkori szaklapokba nem tudott elhelyezni. Néhány szak-szakot magam is szakasztottam költészetének terebélyes fájáról, amit ezennel ingyen bocsátok az alább következő szaklapok rendelkezésére, ugymint:

Országos Meteorológiai Közlöny

Sürü sötét az éj
Dühöng a déli szél
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen: - tehát:

Holnapra derült idő várható, helyenként csapadékkal.

Cipőipar

Ez a szoba, hol én most
Tillaárom haj
Pusztitom a papirost
Tillaárom haj
Se nem csapszék, se nem bolt
Csizmadia mühely volt
Tillaárom haj

("Irószobám").

Országos Műtejkészitők Szaklapja

Unszoló emlőimet elfogadni késtek
Balgatag reménynyel várom ébredéstek
Ah, hiába várom!

(Rachel Siralma).

Gyógyszerészek lapja

Ó adj, ó adj nekem
Hüs cseppet, hü csehem!

(V. László).

Szappanipari Világlap

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa,
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.

(Ágnes asszony).

Fehérnemütisztitók Nemzetközi Közlönye

Eredj haza, szegény asszony,
Mosd fehérre mocskos lepled,
Eredj haza, isten adjon
Erőt hozzá és kegyelmet...

(Ágnes asszony).

Postások lapja

Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany
Meg a ló
Teste fáradtsága.

(Szilágyi Erzsébet)

Vendéglősök szakközlönye

Halat és vadat s mi jó falat
Szem szájnak ingere
Nyüzsgő csoport száz szolga hord
Hogy nézni is tereh.

(A walesi bárdok).

Temetésrendezők Országos Lapja

A palotát fedi fekete posztó
Déli verőn sem süt oda nap...

(Tetemrehivás).

Kaucsuksarokgyárosok Hivatalos Lapja

Az életet már megjártam,
Többnyire csak gyalog jártam
Gyalog bizony,
Legföljebb ha omnibuszon.

(Epilógus).

A Drámai Szerzők Egyesületének Hivatalos Közlönye

Ó ha láttad volna, ó fiam, lelkem,
Lerogyék előtte, sirva térdepeltem
A vad pribék (é r t s d :  k r i t i k u s  S z e r k .) előtt
Mert enyéim e szép, ártatlan kisdedek, -
Hiába kértem őt!

(Rachel siralma).

Fővárosi Közbiztonsági Ügyosztály Hivatalos Közlönye

Hála isten este van megint,
Mával is fogyott a földi kin,
Bent magános, árva gyertya ég
Kivül leskelődik a sötét...

(Fiamnak).



Filmgyártás.

Szin: igazgatói szoba, személyek: az igazgató, a rendező, az operatőr, két szinész, három szinésznő, egy szabó, egy borbély, egy oroszlánszeliditőnő, egy főhadnagy, két néger, egy kinai óriás, két összenőtt gyerek, egy kellékes, két egypupu és egy kétpupu teve, egy lirai költő, mint az éppen szóbanforgó "Álom" cimü filmdarab szerzője.

Igazgató: Nem bánom, akkor az maradjon, de legfeljebb tiz-tizenkét méter.

Operatőr: Husz.

Igazgató: Tiz. A bankár kijön az ajtón, körülnéz. Felirat: Husz év mulva. Meglátja Laurát, idilli, vizió, az a jelenet, mikor husz év előtt lemászott a hágcsón.

A költő: Ez nem jó lesz, igazgató ur, hiszen neki nem is szabad tudni, hogy Laura már nem akar...

Igazgató: Ne beszéljen nekem ostobaságokat. A bankárnak muszáj benne lenni a harmadik felvonásban.

A költő: Miféle bankárnak?

Igazgató: Mifélének, hát neki, Lux Pálnak.

A költő (kétségbeesetten): Bankár? De hiszen az nem bankár, az csillagász...

Igazgató: Csak volt. Nem lehet csillagász, honnan veszek én csillagász-tornyot, nem mondaná meg? Bankár lesz.

A költő: De hogyan fedezhet fel egy bankár egy uj csillagot?

Operatőr: Nagyon szépen. A csatorna végén kibujik, körülnéz, most panorámát csinálunk, utána premier plan, amint észreveszi.

A költő: De...

Igazgató: Ne beszéljen mindig bele, Alanyi. Ne zavarjon bennünket, holnapután reggelre nekem kész kell lenni a külső felvételekkel. Tyü, a propellercsavarról egészen megfeledkeztem! Sipos, megvannak a propellercsavarok?

Kellékes: Hogy lennének meg? A lakatos harminc koronát kér letétbe.

Igazgató: Maga vadállat, most jut eszébe? (Telefonál.) Hallo, hallo!

Tevehajcsár (arabul): Kérem, én nem várhatok, tessék megmondani, jőjjünk, avagy ne jőjjünk.

Igazgató (a telefonba): Kösse le annyiér, de nekem délutánra szállitani kell a negativokat... (Maga elé teszi a kagylót, kifelé beszélve): Megvan, tudom már, hogy csináljuk: Elemér már akkor beleszeret a táncosnőbe, mikor még csak álmában látja...

A főhadnagy: Az nem lehet.

A szinész: Dehogy nem. Egy degenerált grófról van szó, arról el lehet képzelni!...

Az oroszlánszeliditőnő: ...hogy egy álomszerü árnyékba szeret...

Operatőr: De az husz méterrel több és virazsirozni kell... és két Wolframmal több...

Igazgató: Ha álomszerü szerelem, akkor kettővel több? (A telefonba): Halló... halló... szaladjon át Vereshez, küldjön két Wolframmal többet...

Szinész: Igy jó lesz.

Igazgató (habozva): Hát legyen degenerált?

Szinésznő: Á, fenét legyen.

A költő: De igazgató ur, hiszen a gróf...

Operatőr: Ugyan hallgasson.

Igazgató: Nem bánom, legyen degenerált. Hm, de ha degenerált, akkor nekem holnap fél kilencre itt kell lenni a csőnek, beforrasztva... Sipos! telefonáljon a káposztásmegyeri vizmüvekhez...

A tevehajcsár (arabul): Ejnye, a füzfánfütyülő rézangyalát, meddig várjunk még?

Szinésznő: Kérem, igazgató ur, azt a nagy jelenetet, amikor le akarok lépni a trambulinról, de valami titokzatos erő visszatart, nem lehet megcsinálni.

Igazgató: Hogy a micsodába ne lehetne megcsinálni?

Szinésznő: Mert én azt nem tudom megcsinálni, azt nem lehet kihozni.

Igazgató (felugrik): Nekem akarja megadni, hogy azt nem lehet kihozni? Ide nézzen, itt áll a teve, jobbra - itt áll maga, már mint én - egy szerelmes nő, aki éppen leszáll a tevéről, a trambulin szélére lép... sötéten maga elé néz... (megjátssza)... kitárja a karjait... (megjátssza)... a keblei pihegnek... (megjátssza)... egyszerre eszébe jut minden, maga elé néz sötéten, de nőies kacérsággal... (megjátssza)... nekem akarja beadni, hogy egy ilyen nőt nem tarthat vissza valami titokzatos erő? Ne vegyen engem palira, fiam.

Operatőr (meggyőződéssel): Látja, hogy lehet.

Rendező: Csak bizza ránk.

Tevehajcsár (arabul): Hát mi lesz?

Operatőr: Harminc méteren kihozom a titokzatos erőt.

Kereskedősegéd (bejön): Alászolgája.

Igazgató: Kitől jön?

Segéd: A papirgyárból. Elhoztam a müszalámit.



Futurizmus.

Az "Égberöhögő Halálpacni" tek. szerkesztőségének 
Budapesten.

Igen tisztelt szerkesztő ur,

nagy érdeklődéssel olvastam nagyrabecsült lapjának legutóbbi, tehát első számát, melyben az előző számokhoz képest nagy fejlődést tapasztaltam. Át vagyok hatva attól a meggyőződéstől, amelyet "Prafmargitis" cimü vezércikkében a lap hátsó oldalán szerkesztő ur kifejtett s mely szerint költészetünknek lépést kell tartani a kor kozmikus diametriáján életeskedő girbic beltes - ritmusával! Nagyon jól tudom, mire céloz szerkesztő ur és nem hiszem, hogy akadhat századunkban épeszü ember, aki ne érezné e nehéz napokban a kozmikus diametria egyre égetőbb hiányát. De ha akad is, kitünő lapjuk néhány közleménye gyökeresen meg kell, hogy győzzék a kétkedőket. Azonban engedje meg szerkesztő ur, hogy figyelmessé tegyem, milyen kárára van irodalmunknak, hogy néhány tehetségesebb költőnk egyéniségéből hiányozván az önök által vázolt feltételek, egész eddigi költészetünknek szükségképpen el kell vesznie, ha nem akad valaki, ki pótolná a mulasztásokat, a megmaradásra érdemes verseket leforditsa futurista nyelvre, megmentse az enyészettől. Arra gondoltam, hogy néhány kisérletet teszek ez irányban - és mutatóba mindjárt küldök is egy példát, hogy gondolom ezt a dolgot. Petőfinek egy ismert versét választottam, mely a mi számunkra már érthetetlen, zagyva és dagályos handabandázás - megpróbáltam, hogy lehetne ezt a különben érdekes témát a futurizmus egyszerü, érthető keresetlen nyelvén megirni. Tessék választani!

Petőfi verse.

Befordultam a konyhára...

Befordultam a konyhába,
Rágyujtottam a pipára,
Azaz rágyujtottam volna,
Hogyha az nem égett volna.

A pipám javában égett
Nem is mentem én avégett,
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.

Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, amint rakta,
Hanem még a szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja.

Én bementem, ő rám nézett,
Aligha meg nem igézett.
Égő pipám kialudott,
Alvó szivem meggyulladott.



Ugyanaz zöldben.

Konyhálkodás.

Konyha.
Hideg igazándiság, ritmus,
Szin, szag, napfény,
Kondér, üst, csupor.

Koromszag.

Vonalak interferenciája
Szabad evés lehetősége
Kilencegésznyolctizedeskedése
A Gömbnek.

Fiatalcselédes vágyberezdülése
Izomgyurmának. Pont. Félix.
Büdös életlihegés.

Pipa. Nikotin.
Avitt Gay-Lussac-szag
Tomporkodik izig-hajrá zsigerben.
Világzsiger! Rizs.

Ritmusok!!! Ritmusok!!!
Ritmusok!!! ? - . ; (-)

Tüz unalmas, émelygős -
biedermeyerkedése harsány
utakon, pfujságos.

Tanárkodó hepca.

Hapci!!
Scherdülierende Mädchen?
Zikcene, zakcene, waszhasztu-
dafonkodás.

Szem. Szivárványhártya + reflex
- könnyzacskó, log. 3241
Tangens retina. V lobogás

Eszemet adta, vette, vatta.

Szimfónia!
Létbedöglő krákogása
Fiatal testnek, illat, szag,
büz, szagparipák!

Szemem kiugrása a léttengelyt
surolja 30 foknyi szög alatt.

Tolnai világlap, zsivaj, lárma,
Pályaudvar, tológép-alkatrész.

Ó gallérom, te fekete madár!

Párzás, párzás, tuskó-testek
Tumultuózus surlódása,
Epidermia!?

Pipa alváskodó taty-muty,
Öregség, totyak, fülránc,
Nirvána. (Kialudt.)

Vulkán! Szivem titánosza
mocskos magát Sziriuszra.

Hej, ho... o... opp!! ÉN, ÉN.
Ho... o... opp!!
Hó! Rukk! Krrr!!...
Brekeke!!!... (én?)

Girbic.

Tarhonyaberger Anatole.



Egyszerüsiteni a forgalmat.

A villamos-megállóhelyek csökkentésével kapcsolatban, mely intézkedés, mint ahogy megmagyarázták nekünk, a forgalom egyszerüsitése céljából történt, néhány ujabb reformról beszélnek, melyek a forgalom és általában az életformák egyszerüsitését célozzák.

Mint értesülök, a Dunagőzhajózási Társulat átirt a Közvágóhid igazgatóságának, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszterium utján intézkedjék az uj egyszerüsitések végrehajtásában.

Legközelebb várhatók a következő egyszerüsitések:

A villamos kerekeket leszedik, ehelyett a villamos padlójába lukakat furnak. Ezekbe a lukakba a közönség beleáll, egy e célra alkalmazott fogóba belekapaszkodik. Az áram igy egyenesen a közönségbe megy bele, mely is az áram hatása alatt felvillanyozva, felemeli a kocsit és megindul vele.

Ha ez az egyszerüsités sem bizonyul elégségesnek, akkor először beszüntetik a villamosok tetejét, majd a villamos vázát, oly módon, hogy csak a lukak maradjanak meg, amibe a közönség beleáll. Esetleg a villamos áramot is meg lehet takaritani: a társaság közgyülésén valamelyik szakelőadó kimutatta, hogy az a villamos áram, amelyet a közönség sistergő istennyila formájában a Társaság gyomrába kiván, teljesen elégséges ahhoz, hogy az ily módon megkönnyitett és leegyszerüsitett forgalmat kellőképpen elássa.

A forgalom egyszerüsitését célozza a földalatti villamosok megállóhelyeinek beszüntetése is. A közgyülésen elhatározták, hogy a földalatti villamosnak csak két megállóhelyét hagyják meg, az egyiket, ahol be lehet szállni, a másikat, ahol ki lehet szállni. De ezt ravaszul ugy csinálják majd, hogy a beszálló megállóhelyet harminc méternyire attól a helytől állitják fel, ahol eddig le lehetett menni a föld alá, ugy, hogy aki be akar szállni, előbb ártézi kutat kell furni magának, hogy a föld alá jusson - ami lényegesen egyszerüsitené a forgalmat. Ugyanigy a kiszállásnál is.

A papirkereskedelmi központ iniciativájára a káposztásmegyeri vizmüvek szociálpolitikai bizottsága is felszólitotta a marhabelsőrész-kidolgozóknak békekonferenciáját, hogy azonnal szüntessék be a járdákat. A város uccáin fakorláttal elzárják a járdákat, az egész forgalom a kocsiutakon bonyolódik le, ami ugyanazt lényegesen egyszerüsiteni fogja.

A belügyminiszterium a tüzoltófőparancsnoksággal egyetértve nagyszabásu tervet dolgozott ki a város viz-ellátásának egyszerüsitésére. A vizvezetékeket és csatornákat elzárják: ily módon a viz-szükséglet kielégitése a Dunára korlátozódik, ami lényegesen egyszerüsiti a vizellátást, mert igy mindenki annyi vizet merit csak, amennyire szüksége van. A város biztositja a közönséget, hogy ily módon a Duna még évekig elég vizet szolgáltat. Az ily módon szükségképpen létrejövő torlódás elkerülésére és egyszerüsitése céljából különben azzal is foglalkoznak, hogy a Dunát is elzárják.

A dohányzás egyszerüsitése ugy fog történni, hogy beszüntetik a gyufaárusitást. Szakértők megállapitása szerint a szivar, a cigaretta és a pipadohány sokkal tovább tart, ha az ember nem gyujt rá, hanem csak ugy szivja.

Ugyanez vonatkozik a levegőre is, amelyből az oxygént beszüntetik. Erről különben jóelőre értesiteni fogják a közönséget, hogy mindenkinek módjában legyen kopoltyukat beszerezni. Az oxigénmentes levegőben ugyanis nem lévén lehetséges lélegzeni, vizzel töltött légmentesen elzárt üvegburákat hordunk majd a fejünkön, amiben azután egész egyszerüen kopoltyuval lehet lélegzeni.

Az étkezés egyszerüsitése céljából legközelebb rendelet jelenik meg, mely a sikfedelü asztalokat beszüntetve, helyettük homoru-felületü asztalok alkalmazását rendeli el, hogy a tányérok egyszerüen lecsuszhassanak az asztalról, ne kelljen őket lehordani.

Ezután következik a világosság beszüntetése, mely a látás; a hallás beszüntetése, mely a hallás; a szagok beszüntetése, mely a szaglás, az izek beszüntetése, mely az izlés és a nők beszüntetése, mely a tapintás egyszerüsitését célozza.

Volna egy szerény javaslatom, mindezen egyszerüsitések egyszerüsitésére. Minek ez a sok fejtörés, ez a sokféle intézkedés és rendelet!? Egységesen kell a dolgokat elintézni. Mondja ki a Tanács, hogy mondjuk május 21-étől kezdve mindenkinek, mindennap lakhely és illetőség szerint meghatározott órában jelentkeznie kell az előljáróságnál, ahol egy nagy pofont kap. Aki nem jelenik meg, elveszti jogát, utólagos felszólamlások nem vehetők figyelembe.


LAST_UPDATED2