Payday Loans

Keresés

A legújabb

Igaz, jó magyar ember, 2015. - Kubínyi Tamás PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2015. január 14. szerda, 10:31

Áldott 2015. Új Esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak!


műveleti terület

Ez az év a tanulás, felismerés, megvilágosodás ideje, ami alatt készülnünk kell a még nagyobb megpróbáltatásra, mert csak azok maradhatnak meg a Jóisten szolgálatában, akik felismerik teremtettségük célját, és itt a földi életben részeseivé válnak az Isten Tervnek, felvállalják a küzdelmet a Gonosz ellen. A mi kereteink adottak, a Kárpát-medencei magyarság az emberiség legősibb hagyatékának letéteményese. A kirajzásnak, az emigrációnak, a világ minden pontján fellelhető magyar diaszpóráknak akkor van értelme, ha megmarad magyarnak, ápolja hagyományait, és ebből kisarjad egy újabb és újabb nemzedék, amely az idegen közegben kivívja a magyar másság tiszteletét.

Ha már marslakónak minősítettek bennünket az Új Világban, akkor maradjunk is meg annak: minden nemzettől különböző becsületes és szorgalmas, más észjárású, a dolgokat magasabb összefüggésből is látni és láttatni képes egyszerű embernek. A magyarsággal sok nemzetet beojtottunk, és míg bennük cseppnyi vérünk folyik, ők is mássá válnak, kapcsolatba kerülnek a Vízözön előtti magas kultúra hagyatékával, és megértik, a profit világában csak az maradhat meg embernek, aki túl tud lépni önemésztő célján, a nullák szaporításán, és ha már csak kettes számrendszerben tud gondolkodni a világ, akkor legalább eljut a nagy egyesig, az Egység megértéséig. Mert mindannyian egyek vagyunk, a Világmindenségben keletkezett Napunkból szakadt ki a Föld, és mi mindannyian Földanya szülöttjei vagyunk. Túl kell lépnünk az önzés korlátján, nem önmagunkért, hanem egymásért, családunkért, törzsünkért, nemzetségünkért, nemzetünkért kell élnünk, hogy besimulhassunk az emberiség nagycsaládjába, és ott megtaláljuk helyünket.

Tanulnunk kell az elmúlt esztendő tapasztalatából, erényeinket is hibáinkat felismerve tudunk valós önértékelés alapján elindulni 2015-ben. Európa legtöbb tévét néző országaként valamennyien részesei, leginkább szenvedői vagyunk a nagy médiatransznak. A központi akarat szükségszerűen béklyóban tartja a nemzetet. Statisztikai értelemben vett döntő többségünk agyát minden nap feltöltik másnapi saját szubjektív véleményével, melyet hangoztat is az átlagember, és szavazatával, a leginkább analfabéták aláírásából ismert négy évente begyűjtött ikszével elhitetik, hogy jogaival szabadon élő ember. Közben egyre többen vannak a bizonytalanok, akik már nem dőlnek be a politikai rendszer hamisságának, mert nem találják meg benne önmagukat, csak a harácsoló képviselőket, a hirtelen gazdagokat, ügyeskedő szemfényvesztőket. Mindebből annyit tanulhatunk, hogy a tévézéssel eltöltött idő nem csupán elpazarolt része életünknek, hanem meg is bosszulja magát, elveszi és kifordítja személyiségünket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a tévét ki kell dobnunk, bár a jelenlegi helyzet leginkább ezt sugallná, hanem vissza kell foglalnunk a magyarként eddig még soha nem működő nemzeti médiát, a mi pénzünkből fenntartott, ellenünk működő közintézményt.

A lakópark telepesek szorgalmasan vásárolják föl a magyar földet, vizet és levegőt, ha ez így megy tovább, nekünk még annyi sem marad, hogy egy mélyet szippanthassunk belőle. Vannak közöttük, akik legszívesebben mindannyiunkra légzőkészüléket szerelnének, melynek adagoló csapját ők szabályoznák, és ha úgy döntenek, szabadon elzárhatnák. Ez így nem mehet tovább, a közénk települővel tudatnunk kell a szabályokat. Ha bármely idegen nép fia közöttünk képzeli el jövőjét, az nem csupán anyagi kérdés, az ingatlan megvásárlása, a közüzemi díjak és hasonlók megfizetése, hanem a magyarsággal való együttélés egy nyilvánosan felvállalt szerződés. Az idegen nem tevékenykedhet a magyarság ellen pusztán azért, mert megosztjuk vele a Kárpát-medencét, nem tekinthet bennünket másod- és harmadosztályú polgárnak, pénzéért nem szerezhet többletjogokat. Az idegent vendégjog illeti meg, amely addig tart, amíg betartja a szabályokat. A nem kívánatos személyeket gyorsan el kell távolítanunk, és ha hivatalainkat is megszállva úgy csűrik-csavarják a jogszabályokat, hogy azok ellenünk szóljanak, akkor más módját kell megtalálnunk az igazságosságnak. A vendégjogot sértő személy számára nem kívánatossá kell tennünk a földünkön való tartózkodást. Van már tapasztalatunk a vendégjoggal való visszaélésről, az egyenjogúsítás hamisságáról. Egyenesen vezet ez az út az országvesztéshez, a 95 évvel ezelőtti nagy megrázkódtatáshoz. Nem állt meg a folyamat, már készen állnak a tervek a továbblépéshez, nemzetünk teljes felszámolásához. Magyarország a látszat kedvéért működik ma ezen a néven, de közintézményeiben, közállapotaiban a honalapítók magyar szellemét még nyomokban sem lehet felfedezni. Mindent eladtak, mindent megváltoztattak az istentelen köztársaságok kiagyalói, mégsem tudtak alapos munkát végezni, mert a magyar nyelv, mint nemzetegyesítő csodafegyver továbbra is él. A nemzeti minimumot nem sikerült eddig nyilvánosan meghatároznunk, pedig a magyar nyelv használatánál kezdődik, és azon túl azt is tartalmazza, hogy aki a magyar nyelvet a magyar nemzet kárára használja, az önmagára mond ítéletet.

POLGÁRHÁBORÚ

A most regnáló kormány a nemzet többségének akaratával került hatalomra 2010-ben olyan fontos ígéretekkel, mint az elszámoltatás, a devizahitel kérdés megoldása és adósságcsökkentés. Noha ezekből az ígéretekből semmit nem teljesített, az elmúlt esztendőben mégis megerősítést kapott a nemzettől annak érdekében, hogy végleg kiderüljön: a mulasztás oka időhiány volt, vagy közönséges csalókkal van dolgunk? Ahogy mostanában mutatkozik, az utóbbi tűnik valószínűnek, hiszen a korrupció mérhetetlen kiterjedése megállíthatatlan, és vele együtt a nemzet érdekeinek figyelmen kívül hagyása feltűnő. Mindez polgárháborús veszélyt rejt magában. A magyarságnak nem érdeke, hogy Paks bővítésével, vagy újabb gázvezeték építésével végletesen elkötelezzük magunkat az oroszoknak, miközben a legminimálisabb gesztust, a Szabadság téri tiltott önkényuralmi jelképekkel díszített emlékmű eltávolítását sem kérik döntéshelyzetben lévő politikusaink. Ugyanakkor az Amerika által sugalmazással irányított európai hatalom tovább halad azon a kényszerpályán, amely az Oroszországgal való végletes szembenállást, akár egy háborús konfliktus felvállalását is előrevetíti a közeljövőben, ezért nekünk mindenek előtt ki kell mondanunk: nem magyar politikus az, aki bármilyen háborús helyzetbe belerángatja az országot. Sem az Európai Unió, sem Amerika, sem az euroatlanti szövetség nem lehet elegendő ok arra, hogy akár egyetlen magyar katona is meghaljon idegen érdekekért, ezért az a kormány, amely ilyen kényes külpolitikai helyzetben katonát mer küldeni a világ bármely válságzónájába, az önmagát írja ki a nemzetből. Nem lehet magyar politikus az, aki önérdekből, saját busás jövedelme végett magyarellenes jelszavakkal háborús uszításba, konfliktusvállalásba tereli az országot. Nem magyar miniszter az, aki eltűri, hogy az ukrán válságot Oroszország bekerítésére használó NATO a mi közreműködésünkkel folytassa az igazságtalan polgárháborút. Ukrajna jelentős része szent magyar föld, és itt nem csak Kárpátaljára gondolok, hanem Dentü-Mogyerre, a hajdani Álmos uralta másik Magyarországra, egészen a Kaukázus északi oldaláig, de beszélhetünk a Kaukázusban 1396-ig fennálló Magyarországról, melyet Timur Lenk hordái töröltek el, vagy a hajdani nagy Szkítiáról, melynek aranyhagyatékát az Ermitázstól a Metropolitan Múzeumig a világ minden részére széthurcolták, és következetesen meghamisítva a történelmet ma is azt tanítják, hogy nekünk – a leginkább érintett népnek – semmi közünk a szkítákhoz. Magyarország semmiképpen sem lehet részese egy olyan katonai szövetségnek, amely geopolitikai érdekekre, valójában világuralmi cezaromániára hivatkozva küld civilnek, félkatonainak álcázott csapatokat Ukrajnába. Az orosz-ukrán konfliktusban a mi helyünk a sors által van kijelölve: nem léphetünk fel annak az Ukrajnának az oldalán, amely rabként tartja fogva a jogfosztott kárpátaljai magyarságot, legalább tucatnyi más néppel együtt. Ugyanakkor az oroszokkal sem köthetünk szövetséget szomszédunk ellen, tehát egyetlen esély marad a józan ész keretein belül: ki kell mondanunk Magyarország semlegességét! Aki politikusként „egyrészt – másrészt” csűrés-csavarással ezt elkerüli, az nem képvisel magyar érdeket, az meghazudtolja 1956 legfőbb külpolitikai eredményét, az szembefordul a honalapítók szándékával, és ismét csatlóssá teszi a magyarságot. A NATO a világ különböző részein való agresszív fellépésével, háborúkban való közreműködésével végleg lejáratta magát, és itt nem lehet eltekinteni Amerika önállóan végrehajtott hódító háborúitól sem, hiszen abban szövetségesként akkor is elköteleztük magunkat, ha egy magyar katona sem vett volna bennük részt. Amerika a Szovjetunióval vívott hidegháború idején még joggal nevezhette a bolsevik államot a Gonosz Birodalmának, ám látszólag egyedül maradva a világ vezető erejeként nem bizonyult felelős világhatalomnak. Nem gyakorolt önbírálatot az atomfegyver hirosimai és nagaszaki bevetéséért, a II. világháborúban mutatott népirtásokért, melynek egyik emlékezetes napja 1944. június 2. amikor Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen, Szolnok, Miskolc és Szeged békés polgárait érte terrorbombázás, nem bánta meg Drezda, Berlin, Hamburg, Bréma és sok-sok német város porig rombolását, a háborús doktrína Churchill által megfogalmazott nyílt civil ellenességét, a polgárok ellen vívott irtóhadjáratokat, majd pedig a legyőzött ellenség millióinak lágerekben való kiirtását. Amerika eljátszotta minden erkölcsi tartalékát arra, hogy méltó legyen a világ vezető hatalmának szerepére, Amerika a Gonosz Birodalmává vált. Ez a birodalom most műveleti területté nyilvánította Magyarországot, és ez már csak egy lépés a hadműveleti területtől. Amerikával szemben fel nem lépni egyenlő az erkölcsi fertőbe mártózással. Mindazok a politikusok, akik ebben bármilyen módon közreműködnek, kiiratkoznak a magyar nemzetből akkor is, ha használják nyelvünket, félig-meddig ismerik kultúránkat. NATO tagságunk ilyen körülmények között egy legyőzött állam kálváriája, amelyben a nemzet rabként szenved, mert nincsenek valódi vezetői. Legfőbb feladatunk kell legyen nemzeti felsővezető kijelölése a közvélemény, közbizalom és közakarat alapján. Mindaddig, amíg ez meg nem történik, nem tudunk nemzetként működni, csak sokadalomként, szétforgácsolt, megszállt országként. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy ki lesz az, mert a mostani állapotnál minden ilyen irányú változás előrelépés.

 

ÁLLAMADÓSSÁG

Hasonlóképpen magyarellenes cselekedet a Kádár-diktatúra által felvett államadósság fizetésének továbbvállalása. Már 1990-ben ki kellett volna mondania legalább egy vezető magyar politikusnak, hogy az akkor 20 milliárdos államadóssághoz a magyar népnek semmi köze nincs, az a proletár internacionalizmus jegyében – ha egyáltalán járt bizonyítható pénzmozgással, és nem a gazdasági helytartóság finanszírozása volt – idegen helyen kötött ki, abból a magyarság még egy téglányi gyarapodást sem ért el. Az államadósság felszorzása a rendszerváltásnak nevezett folyamat legfőbb eredménye a hitelezők szempontjából, ezért a mindenkori hatalom tagjait ez a bűn tartja leginkább össze. Aki pedig úgy lett a „politikai elit” része, hogy közben az államadósságról szót sem ejtett, az cinkosává vált a nemzetvesztőknek, és ezzel von ítéletet saját fejére. Az államadósságot érvényteleníteni kell a rendszerváltás előtti időkig, ilyen módon az azóta arra a tőkére fizetett kamatokat vissza kell követelni. A magyarság elmúlt negyed évszázada e bűnös adósságteher súlya alatti roskadozással telt, ezért amely politikai párt nem mondja ki az államadóssággal kapcsolatos igazságot, az saját magyarellenességéről állít ki bizonyítványt.

PRIVATIZÁCIÓ

Az ország szétrablóinak nem lehet menlevelet adni azzal, hogy nem beszélünk a privatizációról, a nemzeti vagyon magánkézre játszóiról, az állampárti körökben eldöntött és látszólag demokratikus körülmények között levezényelt nemzetrablásról. Minden egyes szerződést felül kell vizsgálnunk akkor is, ha húsz évnél régebbi ügyekről van szó, mert a nemzeti vagyon átjátszása nem évül el, és a háborús bűncselekményekhez hasonló megítélés alá kell essen. A magyarság érdekeinek védelmében a honalapítók gondolkodását kell követnünk és minden veszteséget nemzeti ügyként kell kezelnünk, visszaszereznünk. Az elszámoltatásnak a politikai bűnökön túl a gazdasági bűncselekményekre is ki kell terjednie. Egyelőre nincs olyan politikai erő a pályán, amely mindezt következetesen fel merné vállalni. Törekednünk kell a bűnök számontartására és a felelősök megnevezésére egészen addig, amíg meg nem jelenik a magyar erő, amely mindezt képes végrehajtani.

NÉPIRTÁS

1956 óta az abortusz törvény liberalizálásával annyi leendő magyar állampolgár vált áldozattá, hogy ma már minden élőre jut egy anyaméhben meggyilkolt magzat, akinek a nevében és érdekében kell most nekünk, abortusztúlélőknek gondolkodnunk. Eleink nem azért adták vérüket a hazáért, hogy a késői utódaik a bizalommal visszaélve önnön pusztításunkban járjanak elöl, még ha a világhatalomnak ez tetszetős is. Látnunk kell, hogy a nemzet ellen viselt háborúnak az abortusz, a megélhetési körülmények, közöttük az egymilliónál több idegen földre űzött fiatal sorsa, az egészségügyben végrehajtott népirtás és a média által levezényelt családrombolás ugyanúgy része, mint a devizahitel uzsoracsalás-sorozat, vagy az állam által felügyelt közintézményekben törvényesnek feltüntetett magyarellenes diszkrimináció. A meglévő keretek között nincs megoldás e nemzetpusztításra, ezért kell mentenünk erőinket és folytatnunk a felvilágosítást, az átlagember döntési helyzetbe hozását mindannyiunk sorsáról. Ez a folyamat nagyon hosszú, és nem hozhat azonnali eredményt, ugyanakkor elkerülhetetlen annak érdekében, hogy a magyar ismét nemzetben tudjon gondolkodni és cselekedni. Jelenlegi rabnemzet állapotunkból csak mi tudjuk önmagunkat felszabadítani megfelelő érettséggel, világlátással és a Teremtés rendje iránti elkötelezettséggel. Az élethez való eredendő és elvitathatatlan emberi jogunk az alapja minden gondolatunknak és cselekedetünknek. Küzdelmünk bármennyire reménytelennek tűnik, az egyetlen tisztességes útja a megmaradásnak. A következő nemzedékek nem születhetnek rabnak, szolgának, cselédnek, mérhetetlen államadóssággal a nyakukban.

 

LAST_UPDATED2