Payday Loans

Keresés

A legújabb

Wajda kommunizmusképe i PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2015. február 25. szerda, 08:08




Katyn-Teljes film.

katyn

https://www.youtube.com/watch?v=UG7qybObtTw

Közzététel: 2012. jún. 23.

Lavrentyij Berija javasolta a katyni mészárlást
Az 1940-ben történt katinyi (Katyn) mészárlásra vonatkozó dokumentumokat tettek közzé Oroszországban az állami levéltár honlapján. Az eredeti levéltári iratok megjelenése óriási érdeklődést keltett a világhálón, különösen Lengyelországban. 
Dmitrij Medvegyev elnök utasítására föltett dokumentumok között szerepel egy Lavrentyij Berijától származó feljegyzés is. Az egykori szovjet titkosrendőrség (NKVD) vezetője ebben tett javaslatot a II. világháború kezdetén, Lengyelország elfoglalásakor foglyul ejtett lengyel tisztek kivégzésére.
Az állami levéltár közleménye szerint a szóban forgó dokumentumok titkosságát már 1992 szeptemberében feloldották, és másolataikat elküldték Lengyelországba.
Nyina Buravcsenko, a levéltár szóvivője elmondta: negyedórával azt követően, hogy bejelentették a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, internetezők tömege próbált meg rákapcsolódni a honlapra. Több mint 600 ezren kattintottak rá szinte egy időben a levéltári web-site címére, emiatt a hozzáférhetőség előbb jelentősen lelassult, jelenleg pedig már lehetetlen lehívni a honlapot - hívta fel a figyelmet a sajtótitkár, aki közlekedési dugóhoz hasonlította a helyzetet.
A Koppenhágában tartózkodó Medvegyev a dán kormányfővel, Lars Rasmussennel tartott sajtóértekezletén leszögezte: az orosz vezetés kötelessége volt, hogy egybegyűjtve a dokumentumokat a világ közvéleménye elé tárja. Hadd tudja meg mindenki, hogy mi történt, ki hozott döntéseket, és ki adott parancsot a lengyel tisztek legyilkolására - fogalmazott az orosz elnök.
Andrej Artyizov, a szövetségi levéltár vezetője előzőleg elmondta: azért tették hozzáférhetővé az iratokat Oroszországban, hogy elhallgattassák azokat, akik tagadják, hogy a Szovjetunió képes lett volna a mészárlás elkövetésére.
A nyugat-oroszországi Szmolenszkhez közeli Katinyban, valamint két másik helyen (Harkov mellett és Mednojében) a szovjet belügyesek csaknem 22 ezer lengyel tisztet, tartalékos tisztet, földbirtokost, tisztviselőt, a lengyel polgári elit számos képviselőjét ölték meg. A katinyi áldozatokat az erdőben hantolták el. A Szovjetuniót megtámadó német hadsereg egységei később a katinyi erdőben több mint négyezer ember földi maradványát rejtő tömegsírokra bukkantak.
Katiny évtizedeken át a büntetlenül maradt tömeggyilkosság és a történelmi hazugság szimbólumaként állta útját a lengyelek és az oroszok közötti kibékülésnek. A szovjet vezetés tagadta, hogy a Szovjetuniónak része lett volna a tömeggyilkosságban és a német csapatokat tette felelőssé. Csak 1990-ben, a szovjetunióbeli "glasznoszty" idején ismerte be Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, hogy a legfelsőbb szovjet vezetés, azon belül is Joszif Sztálin adott parancsot a tömeggyilkosságra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


  1. A vasember 1981 HUN [1080p HD] [Teljes film]

    • 1 hónapja
    • 1 061 megtekintés
    színes, magyarul beszélő, lengyel filmdráma, 147 perc, 1981 rendező: Andrzej Wajda forgatókönyvíró: Aleksander Scibor-Rylski ...
    • HD
    • CC

 

 

 

 

 

 

Andrzej Wajda

Andrzej Wajda

Született: 1926. március 6. (Lengyelország)
FILM:
Walesa - A remény embere (szín., fel., lengyel életr. drám., 2013) rendező
(Roman Polanski: A Film Memoir) (angol-olasz-német film, 2011) szereplő
"Nem voltunk hősök. Sztrájk női szemmel" (szín., lengyel dokumentumf., 2010) művészeti vezető
Andrzej Wajda: Csapó! (szín., lengyel dokumentumf., 2009)szereplő
(Tatarak) (szín., lengyel film, 2009) rendező, forgatókönyvíró
Európai Filmdíj (2009) - FIPRESCI-díj
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2009) - Arany Medve jelölés
Bekezdések Andrzej Wajdától (szín., magyar dokumentumf., 2008) (TV-film) szereplő
Katyn (szín., mb., lengyel történelmi dráma, 2007)rendező, forgatókönyvíró
A bosszú (szín., mb., lengyel vígj., 2002) rendező, forgatókönyvíró
Megtört hallgatás (ff., am.-arg.-csehszl.-lengyel-magyar-orosz dokumentumf., 2002) rendező
Pan Tadeusz (szín., mb., lengyel-francia történelmi f., 1999)rendező, forgatókönyvíró
Senki kisasszony (szín., hb., lengyel filmdráma, 1996) rendező
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1997) - Arany Medve jelölés
Nagyhét (szín., hb., lengyel filmdráma, 1995) rendező, forgatókönyvíró
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1996) - Arany Medve jelölés
Gyűrű koronás sassal (szín., mb., lengyel játékf., 1993) rendező, forgatókönyvíró
Korczak (ff., mb., lengyel-német-angol filmdráma, 1990) rendező
Ördögök (szín., mb., francia film, 1988) rendező, forgatókönyvíró
Szerelmi krónika (szín., mb., lengyel rom. dráma, 1986)rendező, forgatókönyvíró
Danton (szín., hb., francia-lengyel-NSZK filmdráma, 1983)rendező
Szerelem Németországban (szín., hb., lengyel-francia-NSZK filmdráma, 1983) rendező, forgatókönyvíró
Vasember (szín., mb., lengyel filmdráma, 1981) rendező
(Dyrygent) (ff., lengyel filmdráma, 1980) rendező
A Wilkói kisasszonyok (szín., mb., lengyel-francia filmdráma, 1979) rendező
Érzéstelenítés nélkül (szín., mb., lengyel filmdráma, 1979)rendező, forgatókönyvíró
A márványember (szín.-ff., mb., lengyel filmdráma, 1977)rendező
Cannes-i fesztivál (1978) - FIPRESCI-díj
Szélcsend (szín., fel., lengyel-angol filmdráma, 1976) rendező, forgatókönyvíró
Az ígéret földje (szín., mb., lengyel filmdráma, 1975) rendező, forgatókönyvíró
Menyegző (szín., mb., lengyel filmdráma, 1972) rendező
Pilátus és a többiek (szín., német film, 1972) rendező
Nyírfaliget (szín., mb., lengyel filmdráma, 1970) rendező, forgatókönyvíró
Tájkép csata után (szín., mb., lengyel filmdráma, 1970)rendező, forgatókönyvíró
- Cannes-i fesztivál (1970) - Arany Pálma jelölés
Minden eladó (szín., mb., lengyel filmdráma, 1968) rendező, forgatókönyvíró
(Popioly) (ff., lengyel dráma, 1965) rendező
(Sibirska Ledi Magbet) (ff., jug. filmdráma, 1963) rendező
Húszévesek szerelme (ff., fel., francia-NSZK-olasz-japán-lengyel szkeccsf., 1962) rendező
Sámson (ff., mb., lengyel filmdráma, 1961) rendező, forgatókönyvíró
Ártatlan varázslók (ff., fel., lengyel rom. film, 1960) rendező
Lotna (szín., fel., lengyel háborús filmdráma, 1959) rendező, forgatókönyvíró
Hamu és gyémánt (ff., mb., lengyel háborús filmdráma, 1958)rendező, forgatókönyvíró
Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (1969) - FIPRESCI-díj
- BAFTA-díj (1960) - Legjobb film jelölés
Csatorna (ff., mb., lengyel háborús filmdráma, 1957) rendező
A mi nemzedékünk (ff., mb., lengyel háborús filmdráma, 1955)rendező
Emlékszem (ff., dokumentumf.) rendező
Költészet a filmvásznon - Andrzej Wajda (TV-film) szereplő
Légyfogó (szín., fel., lengyel filmdráma) rendező
Mennyegző (lengyel film) rendező

 

LAST_UPDATED2