Tíz órakor negyedórai szünet az iskolában. Ha napos az idő, a gyermekek az udvarra rohannak. A fiúk labdáznak, tótágast állanak, átugrálják a fűrészbakot, vagy lovaznak; a leányok meg az apró fiúk összefogódznak és keringélnek.

Magam is kiülök néha a verőfénybe és nézem őket pipázgatva, hogyan mulatnak.

Mert csak a gyermek mulat egész lelkével, magának teljes odaadásával. A felnőtt embernek már borba kell vesztenie a fele lelkét, hogy a másik fele mulathasson.

Micsoda vidámság van ezeken az üde gyermeki arcokon! Ruhájok a falusi boltnak legolcsóbb portékája. Cipőjük nincs is. Kávé helyett krumpli, vagy sült tök a reggelijök. De vajon boldogabbak-e ezeknél a budapesti bársonyruhás gyermekek, vagy akár a királyok, császárok gyermekei?

A leánykák néha táncolnak. Kettő-kettő összeölelkezik. Cigány Laci két kis fadarabbal hegedül. S mivelhogy a fadarab nem szól, ő zenél az orrán át:

- tnde-tnde...

És a kis mezítlábas leányok mosolygó arccal táncolnak.

De milyen könnyű a forgásuk! Mint a virágpehely! És a szmokingos cigányok bandája ott Budapesten nem ringatja nagyobb gyönyörűségbe a selyemmel födött szíveket, mint itt a Cigány Laci két kis fadarabja.

Hanem a kicsinyek világába is kerül néha újság. A nagyok kapnak évenkint két-három új nótát, a kicsinyek kapnak egy-egy új szót, vagy sort, vagy új mozdulatot az ismert játékaikba.

Honnan kapják a nagyok?

Hozzák az aratásból.

Honnan kapják a kicsinyek?

A faluba látogató vendéggyerekektől.

Ilyenkor aztán hetekig azt játsszák, s elmondják százszor-ezerszer ugyanazt a négy sort, nyolc sort egymás után.

Így jött egyszer a Kék paradicsom, liliom játék versébe ez az új sor:

Édesem, sem, sem, sem!

s attól fogva mindig ez járta az udvaron.

Cigány Laci is abbahagyta a hegedülést. Befogták maguk közé a körbe. És a fekete szemű kis vidám cigánygyerek buzgón és gyönyörűséggel fújta velök, hogy:

Édesem, sem, sem, sem!

A játék különben csak annyi, hogy körbe keringélnek, s egy leány magányosan áll a kör közepén. Mikor odajutnak a dalban:

Akit szeretsz, fogd meg!

megérint egy fiút. A fiú bemegy hozzá a körbe, s vele kezet fogva keringél. Azalatt ezt dalolják:

Ezt szeretem, ezt kedvelem,
Ez az én kedvesem!

S járnak egy vers táncot.

Városi iskolákban aligha engednének meg ilyen játékot. De én magam is falusi iskolás voltam valamikor és játszottam ezt.

A szerető fogalma a gyermeknek nem az, ami a felnőttnek, hát minek zavarnám meg az ártatlanságokat? Hiszen nyáron át a mezőn, az utcán, udvarokon a négy-öt éves gyerekek is ezt játsszák.

Hanem egyszer csak figyelmembe ötlik, hogy Cigány Laci soha nem kerül be a körbe. Volt úgy, hogy minden fiú megfordult már benn, némelyik kétszer is, de Laci mintha köztük se volna.

Mondom, ez feltűnt nekem.

A gyerek elvégre mind szocialista. Az egyenlőség érzése velünk születik. A gyermek csak a korkülönbség szerint osztályozza az embereket. Hogy van hát, hogy Cigány Lacit egy leány se vonja be soha?

Hiszen azt se lehet mondani, hogy nem szeretik, mert nagyon is szereti az egész iskola. Ő az egyetlen például, aki sohasem hoz magával kenyeret vagy almát, de azért nem marad éhen, mert hol ez, hol amaz ad neki. Írótollat, palavesszőt, tintát se vesz soha. Neki jó a használt írótoll is, amellyel megajándékozzák. A rövidre fogyott palavesszők is őhozzá kerülnek.

Tintát is kérencsél mindig egy nyakatörött orvosságos üvegbe. Néha több a tintája, mint akárkinek.

Hát mondom: szeretik őt.

De hát mért nem választja senki párjának?

Itt megint visszatérek az én falusi gyermekkoromba. Mihelyt a falusi fiú iskolába kerül, azonnal kap szeretőt. Kiosztják neki. Ha csereberél egy lánnyal, vagy egy falatot ad neki a tarisznyájából; vagy ha egyfelé laknak, s együtt járnak haza, már akkor nyilvánvaló, hogy az az ő szeretője. A leány pirul persze, ha emlegetik. A fiú is tagadja. De nincs tovább. Ők maguk között nem beszélnek róla, legföljebb, ha összetéved egy egymást vizsgáló ártatlan pillantásuk, vagy ha valamelyikük a társas játékban nyilvánítja, hogy igenis, ez az ő választottja.

Később, mikor kikerülnek az iskolából, változik ez a kapcsolat: a legénynek más lány tetszik meg, a lány is mást választ. De néha megmaradnak a gyermekkori választásnál, s ezekből válnak a legboldogabb házasok.

Így aztán meg lehetett érteni, hogy bármilyen kedvelt társ is volt a Laci gyerek, ő sose került be a körbe.

Ez kissé bántotta a szememet. Nem egyszer a nyelvemen volt, hogy egyszer megszólítom őket:

- Ugyan nézzetek már egyszer a Lacira is!

Mert a játék változatosságához tartozik, hogy mindenik forduljon egyet a körben. A kis ártatlan szívek talán meg is dobbannak ilyenkor. Az arcuk boldog és mosolygó. Hát mért éppen Cigány Laci az örökkön mellőzött?

De nem szóltam mégse. Attól tartottam hogy aki éppen a körben áll és a szólításomra Lacit választja, csúfolással fogják búsítani. Lehet, hogy nem lett volna így, de az is bizonyos, hogy a gyermekek játékát csak rontjuk, ha beleavatkozunk.

Hát mondom, nem szóltam semmit. Csak magamban hümmögtem, hogy a kis cigányt nem ismerik magukkal egyenlő rendűnek.

Hanem egyszer mi történik: október közepén a szomszéd falucskából jön hozzám egy vályogvető cigány, s hoz egy kis hatéves feketeszemű Juliskát. A szomszéd falu tíz percnyire van tőlünk, s kálvinista iskola van benne. A cigány kénytelen a leánykáját hozzám járatni.

Eleven kis ördög, s ugyancsak kisasszonykásan van öltözve. A Jézus tudja, melyik kastélyban szedték a ruháját, de igen tarka. Még harisnyája is van, noha egyik piros, a másik fekete, de azért csak harisnya az.

Az első órán elhagyottnak érzi magát. Nagy fekete szeméből babszemnyi könnycseppek hullanak. Azonban az óra végén a leányok csoportosan állják körül, s tapogatják kabátját, fogdossák, bámulják a gombjait. Ezen megvigasztalódik.

A fiúk nem sokat törődnek vele. Csak Cigány Lacit látom hogy föltérdel a pad tetejére, s hosszú, kíváncsi pillantást vet reá. De aztán az se foglalkozik vele többet.

A legelső napsugaras napon ott keringél ő is a Kékparadicsomos játékban. Kissé ostoba még, látszik az arcán, hogy ünnepi érzéssel nézi a vezérhangot fújó öreglányokat. De örül és boldog.

Egyszer csak azt látom, hogy ő van a kör közepén. Áll, mint a tájékozatlan ember az idegen város közepén, de aztán mosolygóra változik az arca; látszik rajta, hogy figyelem közepének érzi magát s ez jólesik neki.

A lányok dalolják:

A leányka szeme egyet villan, s határozott mozdulattal ragadja karon Cigány Lacit.