vitéz Somogyváry Gyula: Egy kidőlt fatörzs előtt
Vénülő fűz az istenadta. Úgy állt napfényben, zivatarban, mint akinek már úgyis mindegy, hogy könny pillangók keringnek körötte, vagy a hópihék.
Számba se vette él-e még Vénülő fűz az istenadta s a Duna zúg, oson alatta nagy idő óta, zajtalan.
A vén fűz meg csak ráhajolva - mint hogyha titkon hallgatózna - merengve nézi. Így suhan, áramlik, s vissza sohse jő, Isten szolgája az Idő.
Idők partján állt, s vénült egyre, lombot nevelt, meg levetette, s kérgesedett az istenadta. Csodát ugyan ki látna abban,
hogy vénülünk - itt ez a rendje - csak a víz jár a végtelenbe meg az Idő. Mert mind elmúlunk, a gyökerünkből kifordulunk;
mi termő volt mibennünk itten, magához hívja majd az Isten, s a régi fa avarrá vál. Egyszerre csak jön egy őszi szél és kettéroppant majd a tél, az utolsó szál vén gyökér s a fa kidől, és tovahordják és szétkorhasztják a habok.
A fűz már belenyugodott. S akkor, egyszerre, más vihar hajtott föl villámaival, bömbölt, zúgott, mint ördögátok
s gyilkolta, zúzta a világot - hagyjuk! A gondolat is fáj, az ember szinte nem talál pontot e meggyötört világon, hol, mint madár a tarlott ágon, csak percre is nyugvást találjon.
És lám, a fűz, az istenadta, törten és csonkig hasogatva - mikor úgy vélted, vége már - egy szál gyökérből újra hajt s lerázva kínt, ezernyi bajt új gallyra törtet, s fényre vár!
Én Uram Isten! Hát e vén még élni kíván S ölremén az életért S új harcba kezd Hát hányszor kell megölni ezt, hogy magát végül is megadja
Megrendülten és áhítatba nézem e kérges bajnokot. S ámulva látom, hogy amott tovább is hajt egy másik ág, nem, nem ez nem hagyja magát
Talán csak egyetlen gyökér, az utolsó, de él, de él s míg él hitében verhetetlen!
Hát hajtja, egyre vérmesebben, a nap felé új sarjait! S én röstelkedve állok itt hát ez a vénség, ez tanít új reménységre engemet,
akit már szinte eltemet a kín s a gond nehéz avarja, hogy nincs halál, nincs elmúlás - amíg azt Isten nem akarja!
Nézem ez újból sarjadót és elordítom harcosan halljátok meg ti korhadók - kik úgy hittétek, vége van - bénák, roncsok és összetörtek, kiégettek és meggyötörtek!
Nincs még halál! Nincs még enyészet! Még nem végzett velünk a végzet! S legyen bár hegynyi omladék, mely ránk zuhant kivájja még győzelmes útját minden águnk, s hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk, mert istenáldott dacban égünk és csakazértis százszor élünk!
*
*
Művei
- Gyújtogatás - versek: 1919-1921 Székesfehérvár 1928.
- Idők sodrában (versek) 1926.
- Éjfél után (versek) 1927.
- A fejedelem stafétája (regény) 1927.
- Dal, amelyet nem daloltak végig (regény) 1928.
- Éjfél után (versek) 1929.
- Barabás Béla 1931.
- Virágzik a mandula (regény) 1933.
- Virrasztó a ködben (versek) 1938.
- Vitéz Somogyváry Gyula versei 1940.
- A város meg a sárkány (regény) 1939.
- A pirossapkás kislány (regény) 1941.
- A hadtest hű marad (regény) 1942.
- Kalendárium 1943.
- Katonacsillag megfordul (regény) 1944.
- A vihar a levelet… (regény) 1947
- A Tűzoszlop (regény) 1947.
Újabb kiadások
- A Rajna ködbe vész, Duna Kiadó, Zürich, 1970.
- A város meg a sárkány, Duna Kiadó, Zürich, 1972.
- Ne sárgulj, fűzfa!, Auktor Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-7780-03-3
- A Rajna ködbe vész, Auktor Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-7780-02-5
- Virágzik a mandula, Auktor Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-7780-00-9
- És mégis élünk, Gilde, Fahrwangen, 1995, ISBN 3-9520846-1-1
- A város meg a sárkány, Gilde, Fahrwangen, 1997, ISBN 3-9520846-7-0
- A Rajna ködbe vész, Korona Kiadó, Budapest, 2000, ISBN 963-9191-77-9
- Somogyváry Gyula összes versei és műfordításai, Auktor Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-7780-76-9
- Ne sárgulj, fűzfa!, Auktor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-7780-81-5
- És Mihály harcolt, Auktor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-7780-82-3
- Virágzik a mandula, Auktor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-7780-80-7
- Vihar a levelet, Auktor Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-7780-87-4
- És mégis élünk, Auktor Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 963-7780-91-2
- A pirossapkás kislány, Auktor Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-7780-97-1
- A város meg a sárkány, Auktor Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-7780-94-7
- Katonacsillag megfordul, Auktor Kiadó, Budapest, 2006, ISBN 963-9676-00-4
- A hadtest hű marad, Auktor Kiadó, Budapest, 2006, ISBN 963-7780-98-X
- Vasfejű a vásárban, Auktor Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-9676-05-3
- A Rajna ködbe vész, Auktor Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-9676-03-9
- A Tűzoszlop, Auktor Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-9676-01-5
- Dal, amelyet nem daloltak végig, Auktor Kiadó, Budapest, 2008, ISBN 978-963-9676-02-2
- A fejedelem stafétája, Auktor Kiadó, Budapest, 2008, ISBN 978-963-9676-06-0
A pirossapkás kislány és A hadtest hű marad
létezik hangoskönyvben, nagyon jó mínőségű felolvasásásban is!!!
Aki keres, az talál... Esetleg itt? Próba-szerencse...
|
2011-06-02 18:24:27, csütörtök |
|
|
Vitéz Somogyvári Gyula
Magyar miatyánk 1919-ben
Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb, mint a miénk most? - Kínok imája! - Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját s irgalmas szívvel, figyelmezz rája. Nincs annyi fűszál, libanoni lejtőn, mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe,
hallgass meg kérünk, jaj, most az egyszer Miatyánk, ki vagy a mennyekbe'! Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet, hogy síró szóval pusztába kiáltsunk! Sok volt a vétkünk - nagy büszkeségünk. felhőkig járt az álmodásunk - de most bánattól gyötrötten mondjuk: Szenteltessék meg a Te neved!
Végigvertél a borzalommal és mégis, most is széthúzunk, látod. Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, jöjjön el végre a Te országod!... Ugye nem szórod szét ezt a népet, bujdosónak a nagy világba, hiszen Te hoztad Ázsiából s verted, de védted a pusztulástól ezer évig! Mondd csak: hiába... ?!
Voltunk a véres védőbástyád s voltunk villámló ostorod, tégy velünk, ahogy megérdemeljük, legyen meg a Te akaratod!
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, s küldd az erőt a rossz karunkba! Küldj halk esőt a földjeinkre S legyen gondod a barmainkra...! Önts enyhülést a lelkek tüzére, s tudsz: szeress! Ha kell: fenyíts! csak legyen béke, boldog megértés, miképpen menyben, úgy a földön is.
Nézd: éhezünk, rongyokba járunk, nincsen koldusabb néped minálunk. Nézzed a gyermek éhező száját, asszonyainknak bús Kálváriáját, ha Te nem segítesz: elveszünk! Ó, add meg hát a napi kenyerünk...!
Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk, gőgösek közt, bizony elsők voltunk, de most a házunk hamva van fejünkön s a bűnbánat megtépte köntösünket, Isten! Istenes szerelemmel bocsásd meg a mi vétkeinket...!
Minket megvertél magyar-Isten és megverted az őseinket. De fiainknak minden más nép, felejtse el apái vétkét - sok számolatlan számadásunk - miképpen mi is megbocsátunk a mi ellenünk vétkezőknek...
Torkunk rekedt a rimánkodástól... az ős magyar föld: merülő gálya. Jaj! Tedd a szent kezed föléje, oltalmazd meg, vigyázz rája és ne vigy minket a kísértésbe!
A tenyereden, Isten-apánk hordod az ember-milliókat. Mi is elférünk békében ottan, csak vesd ki köztünk az árulókat!
Nem kell minékünk más hódolása és nem vágyik a magyar sehová sem, csak engedj élni...tüzekbe nézni... tilinkószónál... mesét mesézni és szabadíts meg a gonosztól!
Ámen.
|
|
|