Payday Loans

Keresés

A legújabb

A halálra ítélt nemzet PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

magyar_lakott_teruletek_1910_700px

 

Magyarok: a halálra ítélt nemzet

Népszámlálásról népszámlálásra csökken a Kárpát-medencében élő magyarság lélekszáma. A legfrissebb népszámlálási adatokat elnézve egyetlen szó jut csak az eszünkbe: HALÁL.

Na de essünk is túl gyorsan a rettenetes számokon. Az ismertetett népszámlálási adatok tükrében az utóbbi tíz évben a Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40-45, míg Erdélyben 120-130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma – tehát a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeihez 2001 óta mintegy 230-250 ezerrel kevesebb ember tartozik, mint 2001-ben. De katasztrofális a helyzet az anyaországban is: Magyarország lakossága 2001-hez képest több, mint negyedmillió fővel – jóval a lélektani tízmilliós határ alá – csökkent.

Az ember zavarba jön, hogy a rengeteg statisztikai arculcsapásból hirtelen melyiket említse. Hogy soha ennyire kevés házasságban élő ember nem volt? Hogy a magyar otthonok már alig felében élnek hagyományos értelemben vett (papa-mama-gyerekek) családok? Hogy minden harmadikban magányosan él valaki? Hogy a családoknak csak a felében van gyerekzsivaj? Hogy több mint negyedmillióval csökkent a gyermekek száma?

>>> SZÉKELY ZÁSZLÓ + SIC MATRICA INGYEN <<<

Hogy irgalmatlan arányban megugrott a negyven év alatti egyedülállók száma, hogy minden nyolcadik magyart nem vár otthon senki? Hogy történelmi keresztény egyházaink tíz év alatt egymillió-nyolcszázezer (!!!) hívőt vesztettek? Stb, stb.

Évtizedek óta int, figyelmeztet, dühöng, és vádol az értelmiségnek az a része, amelyiket még egyáltalán érdekli, mi lesz ezzel a nemzettel. Keressük, kutatjuk, és elemezzük: mi az a titkos féreg, amely belülről rágja a magyart? Mindenki tudni véli, ki a felelős: a rendszerváltás, vagy éppen az, hogy nem volt. Politikusaink! Az, hogy a multik kizsákmányolják az embereket, vagy épp az, hogy túl kevés multi jön az országba. Nincs munka, nincs jövőkép, nincs otthon, ezért nincs gyerek se. Az IMF tehet róla, a Világbank tehet róla, az összes bank tehet róla. Mindez persze igaz – sokszor még így, ezekben a bizarr ellentmondásokban is. Csakhogy ez a válság ennél sokkal mélyebb. Ez a válság: mi vagyunk.

Én, Te, a monitor előtt, a kollégád vagy a párod melletted, a szemben ülő nő az autóbuszon – mindannyian. Mi, akik végigbuliztuk a húszas éveinket, s nagyjából abban a korban vágtunk bele az első komoly kapcsolatunkba, amikor a fater már kétgyerekes apa volt. S persze bebuktuk azt is, mert „még nem voltunk érettek arra, hogy lekössük magunkat”. Mi, akik végül a negyedik-ötödik párunk mellett végre megmaradunk, de akkor sem vállalunk gyereket még 5-6 évig, mert „még szeretnénk kicsit élni”. S aztán, mikor nagy nehezen rászánjuk magunkat, megállunk az első után, mert „ennek az egynek mindent meg akarunk adni”. S aztán persze nem adunk meg semmit: se testvéreket, se elegendő törődést, esti mesét és ölelést. És így majd nálunk is hitványabb felnőtt lesz belőle.

bicska reklamTovábbi infóért kattints a képre

A Halál a mindennapjaink részévé vált. Ott van az agyonhajszolt fiatal férfiak heti két-három lerészegedésében, ami néhány órára feledteti, hogy otthon úgyse vár senki. Ott kíséri a partyhordákban diszkóról diszkóra járó szingli csajokat, akik minden hétvégén felszántják az utcát – hátha a hatodik boroskóla után valakinek elhiszik, hogy szépek, okosak és értékesek. És ott van a fejfájós, gyomorforgós reggelekben, amikor ők ketten bambán motyognak valamit egymásnak a gyors búcsú előtt – amit soha nem követ viszontlátás. Ott van az ezernyi elpazarolt csókunkban és ölelésünkben, amelyekből soha nem lesz boldogság, nem lesz biztonság, nem lesz család és gyermekáldás. Ott van a hitelre vett laptévék önzésében, a harmincöt éves korig tartó mamahotel kényelmében, a „gyerek előtt karrier” vakságában, a „rosszkor érkező” magzatok lemészárlásának iszonyatában.

A magyarokat közismerten utáló Ferenc Ferdinánd trónörökös jó száz esztendővel ezelőtt azt mondta: meg fogom találni azt a radírt, amellyel eltüntetem a Föld felszínéről a magyarságot. Neki már nem volt ideje rá – helyette megleltük mi magunk. Itt van a kezünkben és évtizedek óta vérfagyasztó szorgalommal dolgozunk saját eltüntetésünkön. Ideje lenne már eldobni azt a rohadt radírt, mert már alig látszunk…

Balogh GáborAz ország neve: Halál c. írása nyomán

Aszalós Istvánelnök
Erdélyi Magyarságért Egyesület


  1. F@szt már ebbe a pesszimizmusba!! Nem unjátok??
    Pont ez a téma illik a húsvéti FELÁMADÁS ünnepekor a halál… szép mondhatom ígí kell hitet adni a magyarnak.
    Voltunk vagyunk leszünk!!!!! A magyar nép már kezdi észlelni a veszélyt és fog rá megoldást találni, elvégre kreatív nép vagyunk.!
    Amúgy meg ha nem vettétek volta észre a szomszédaink velünk együtt sok esetben nálunk nagyobb arányban fogynak, csak hogy egy kis ürömre öröm is legyen.

     

    • Ez nem “pesszimizmus”, EZ NYÍLT NEMZETÁRULÁS, Erdélyből, ahol pl. ahttp://www.ahet.ro/ magyar nyelvű portál szép székely-magyar nevű, de vadul radikális anarchista, kozmopolita és magyarság-ellenes, “vadnyugati” patkány újságírók öntik a mocskot!
      Ez a blog egy nagy át*aszás, itt kérem oláhbérenc szarháziak hoznak át szubkultúra-blogokból fekália darabokat.

      A “halálra ítélt nemzetet” pedig VLACH vagy AROMUN néven nevezik.

      Olvasd, az enyém – erős háromszéki kötődéssel:

      http://daciabarbaricuminferior.blogspot.com.

      NA? EZ LESZ!

       

    • Magori Tamássaid:

      március 2, 2015 : 7:57 de.

      Mikor 1-est vittem haza az iskolából ès azzal àlltam elő,hogy az egèsz osztàly 1-est kapott èn ugyanúgy megkaptam a magamét mert èdesapám azt találta mondani ,,ki a faszt èrdekli a többi gyerek te vagy az én fiam nem a tőbbi”
      Szóval engem se érdekel ,hogy fogy a Román,Ukrán,Szlovàk(ha egyáltalàn van olyan) nem az èdekel mi van velünk Magyarokkal!!
      Ès igenis bűnös vagyok èn is:(
      Mert mind igaz amit ír!!
      41 èves vagyok 1,5èves a gyermekem és öt ève èlek külföldön:;(
      Mert itt hagynak( èlni:()!!
      Sajnos politikai fertő az egèsz orszàg;(!
      Szerintem csak egy forradalom lenne képes megvàltoztatni ezt az egészet mert akkor tènyleg újra kezdhetnèk!
      Csak ehhez nem vagyunk elèg bátrak!!
      Ezèrt nem fog változni semmi,mèg hosszú,hosszú èvekig semmi ès az a pár mocsok irànyítja az országot továbbra is:(!!!

       

  2. Tévedés. A magyarok nem haltak meg és nem fognak meghalni. Megfognak maradni. Hogy miért vagyunk kevesebben ? Hát egyszerüen azért mert elég vagy nagyon sokan ma már Ausztriában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban , Angliában (Nagy Britaniában), avagy Amerikában vagy Ázsiában találták meg az új otthonukat. Bizony a kivándorlás , főleg ha a Kárpátmedencében, ahol egyik kormány sem tesz ellene semmit, megmagyrázhatja a csőkkenő létszámot szinte reggelente. Ez nem is lenne baj ha tisztelnék és ápolnák az itthoni győkereiket, és megőriznék , nem csak a szivükben, hanem felvállalva mindenhol magyeságukat!

     

    • Bálintinfosaid:

      március 31, 2013 : 1:56 du.

      Kár mellé beszélni, igenis fogy a magyar, nemsokára olyan helyzet áll elő nemzett fiainkra, hogy magunk is elcsodálkoznánk, ha megérnénk. Uraim! van 4, 5 millió nyugdíjas, nagyon nagy lelkűen azt mondom mindegyik élni fog még 20 évet, ki fogja előteremteni a nyugdíjra valót. Magyarországot belekergették egy demográfiai csődbe! Úgy is mondhatnám, hogy demográfiai holokauszt zajlik jelenleg, hogy ez bosszú-e? Valószínűleg az. A sok rendes ember itt nálunk mindig a vezetőink hibájából szenved. A vezetőink terhelik rá a nemzetre az ingyenélőket, de nem egyet, hanem mindjárt legalább hármat. Így neked ahhoz, hogy előre jussál bankhoz kell fordulnod, plusz még két ingyenélő eltartása a jutalmad. Uraim! Az a farkas, amelyik nem képes a táplálékát előteremteni, az megdöglik, nem úgy Magyarországon, itt az kap kitüntetést, előrelépést, aki semmit nem tesz hozzá a nemzet előrehaladásáért, ez a helyzet, ezért fogy a nemzet. Ez egy reflex, válasz a kialakult helyzetre. Ha szarul megy nem születik gyerek, ha jól megy akkor igen. Nem egy nemzet halt már ki az idők hosszú sora óta, ez akár velünk is így lehet. Ez sajnos nem vicc, utódaink még többet fognak szenvedni, polgárháborút nem fogják elkerülni…

       

      • Magori Tamássaid:

        március 2, 2015 : 8:01 de.

        Igazad van!
        Itt háború lesz!
        Vères ès fàjdalmas!
        De aztán tiszta szívvel jöhet valami új:)!!!!!

         

    • Tisztelt Uram, minimalis arra az esely, h egy kivandorolt magyar csaladbol szarmazo gyermek megorizze a magyarsagat kulfoldon.

       

      • Én 4 USA-ban születet fiatalt, köztük 2 nőt ismerek, fenn is vannak a Facebook-omon, perfekt beszélik a magyart, hazajárnak, pedig kettő már unokaként született kint.

        Az egyik lánynak még óbudai öröklési ügyét is intéztem, háza van Óbudán!

        Ja, tegnap a hírTV-ben a közismert zsidó kongresszusi képviselő , a már elhunyt Tom Lantos unokája szerepelt egy interjúban, ide helyezték konzulnak Pestre, épp azért, mert PERFEKT MAGYAR. Még ha zsidó is.

         

  3. “magyarságukat” ‘ kellett volna irjam helyesen. De lehet hogy igy mükődik a “tudat allatti” (félre-)irányitás mindegyikünkben !

     

  4. Mátyás óta ötszáz év telt el. Az önként vállalt Golgota járásunk ideje lejárt! Csa akkor leszünk képesek úrrá lenni pusztulásunkon, ha megtaláljuk egymást! Nektek erdélyi magyaroknak, székelyeknek van egy óriási előnyötök: látszik ki tartozik hozzátok! Ti képesek vagytok önszerveződni, Magyarországon ez lehetetlen a provokátorok miatt! Mindenkiből fasisztát gyárt a média, aki a magyar összefogást sürgeti! Rátok vár a feladat, hogy békés szellemi műhelyt készítsetek, ahova csatlakozhatunk! Támogatás érkezni fog, mert sokan gondolkodnak így, de a pesszimista számítások szerint, határon belül csak három és fél milliónyian vagyunk. Fenyegetve a belső környezettől! Rátok tekintünk fel, mint ügyünk hőseire!

     

  5. Annyira unom már ezt a demagóg szöveget, hogy fogy a magyarság! Igen fogy, akárcsak az össszes ország népessége Európában és a fejlett ipari országokban! Csak Ázsiában, Afrikán, Latin-Amerikában nő a népesség! Ennek számtalan rendkívűl összetett okai vannak melyről tanulmányok ezrei születtek már! Ny-Eu-ban a népességfogyást a 3.világból jövő bevándorlókkal kompenzálják, így ők stagnálnak de a bevándorlók nem tudnak beilleszkedni, óriási feszültségeket teremtenek a társadalomban, hosszutávon ez sem megoldás!

    Mielőtt felvágnánk az ereinket h félmillióval csökkent a magyarság kicsit nézzünk körül a térségünkbe, hogy erre a számra akár “büszkék is lehetnénk”:
    Az elmúlt 20 évben Románia népessége 23millióról 18millióra csökkent, Bulgária 9 millióról 7 millióra, Ukrajna 52millióról 46millióra!!!

     

  6. Nem kell statisztika ahhoz, hogy rájöjünk, bizony fogy és elkeveredik a Magyar. Itt, Székelyfőldön is egyre siralmasabb a helyzet, olyan falvak vannak, ahol lassan csak öregekkel találkozol. Mesterségesen ronboltak le mezőgazdaságot, ipart és az a kevés munkahely ami maradt, alacsony fizetést és megélhetőséget hoz. Rengeteg barátot, ismerőst veszitettem el, akik elvándoroltak és helyükbe románok költöztek. De én itt maradtam, mitőbb meg is nősültem és 2 gyermeket probálunk a lehetöségeink keretében nevelni és oktatni … 2 gyermeket, sem többet, sem kevesebbet, kettőt helyettünk. Én meg értem azokat is akik elvándorolnak, mert mindenkinek csak egy élete van és az elég rővid, de mit mondatnának erre az őseink, akiknek rengetegszer tőbb okuk lehetett volna az elvándorlásra. Én inkább itthon probálok megélni, ha szerényen is, de legalább itthon, minthogy idegen főldön, idegen emberek között jobban élni, de minden egyes nap sóvárogni, honvágy miatt keserü napokat élni. Kővezzetek meg, de nekem akkor is ez a véleményem.

     

    • Akinek a hazája itt van az itthon van, az nem elkőltőzik éa nem is vándorol el semerre, hanem bekőltőzik! Vagyis félreértés ne essék ha a magyarok most vándorolnak ki, most kőltőznek el, most mikor a saját fejük és gazdagságuk , leleményeségük alapján boldogulhatnának ott ahol itthon és otthon vannak, hát mit mondjak. Ha anahk idején a zsidók kikőltőzése Palesztinába és, avagy Izraelbe “normális” volt 196-197 között , hogy a svábokat “megvásárolták” a nyugatnémetek és Németországban már 1989 előtt is, s azútán főleg meg találták “hazájukat” még megértem. De mi útán 1990 után senkit sem, tehát a magyarokat sem, se nem kőltőztettek el, se nem üztek el, sőt az iskoláinkat is úgy ahogy, de visszakaptuk, létünk is biztositva lett vagyis úgy látszott és én merem állitani hogy mai napig egyenlő eséllyel indulunk, rendelkezünk.Itthon. Erdélyben. Vagyis ha mégis fogyunk , akkor fogyunk mert egyesek úgy gondolják hogy máshol, például Magyarországon jobb lesz nekik. Mikor pedig rájőnnek hogy tévedtek akkor nem, nem térnek vissza, hanem tovább állnak! Bárhova de ne vissza, haza. Sajnos. Lehet hogy a vándorlás génje a vérünkben, vérükben van ?! Én merném állitani és hinni hogy mi itt Erdélyben itthon vagyunk és megvagyunk. Sőt meg is fogunk maradni! Lehet hogy ez esetben is a kevesebb itt több lesz!

       

    • Teljességgel egyet értek. Ugyan ezt éljük át Nagyváradon..

       

  7. „Bújjunk essze s bőgjünk ”igy mondják Csikba ,ITTHON.”Lássátok feleim,szümtükkel mik vogymuk?Isa” bőgőmajmok vogymuk.Siratjuk Mohacsot, 48-at,Trianont,Egyéb dolgunk semmi.Hibásak a zsidók ,oroszok ,románok,ciganyok s amugy mindenki csak mi nem.Nagymagyaroszag megszűnt létezni 1526-ban,de mi nem vegyük észre ,csak álmodunk és bőgünk.

     

  8. Mohácsot simán lehet relativizálni.
    Ugyanis Nagy Szulejmán – kiegyezve Szapolyaival – kivonult az országból, amint I. János (Szapolyai) fejére tették a Szent Koronát, és a három részre szakadás csak 1541-től állt be.
    De akkor is úgy, hogy a független magyar államiságot épp az erdélyi fejedelemség őrizte, a kultúrát is. Ráadásul rendre végigverték a német és vallon zsoldosokat a Felvidéken, Bocskaitól II. Rákócziig.

    A törökök meg időnként áttörtek Bécs felé, de többségében a magyar végvárak tartották a maradék Királyságot.

    Tehát a sírás is, meg a féktelen duhajkodás is csak KARAKTERBÉLI identitás, itallal együtt.
    Így jöttünk Közép-Ázsiából.

     

  9. Valoban nagyon fogyunk, aki ennyit nem tud nem veszi eszre maga korul mi folyik, az vegyen jobb szemuveget… Nameg a mai lanyokkal nem lehet mit kezdeni. Par honap utan mar mas fiut keresnek. Csak a bulik, pia, penz,tele minden a kepmutatassal, a nemtorodomseggel
    . Meghogy ilyen meg olyan a magyar, sajnos egy gyenge semmi nep nagyrsze viszont nagyon remelem, hogy az a keves ertelmes es kitarto magyar lassan ujralenditi a dolgokat, mert a jok megmaradnak. Erdely az eroseknek valo.

    Fontos, hogy elkezdjunk szervezni olyan rendezvenyeket elsosorban, ahol ismerkedhet a fiatalsag, megismerhetik egymas szemelyet es ertekeit, mert discos ismerkedeseknek nem sok alapja van pia mellett.

     

  10. mierniczky lászlósaid:

    június 30, 2013 : 9:38 du.

    a magyar túlélésre termett egyszerúen nem lehet betőrni tőrténelmet kéne olvasni ha bemegy egy forgóajtón másodiknak elsőként fog kijőnni bár ütőtték verték de a feje és a gerince egyenes marad

     

  11. Sajnálattal látom a képet… Ami azonnal szembetűnik az az, hogy aki a cikk képét készítette, nagyon nincs “képben”. Románia mióta szomszédos Szlovákiával???? Kárpátaljai térség Ukrajna fennhatósága alatt van. Nemde???? Az a baj, hogy az ilyen kis hibák miatt, nem csak én, hanem a többi olvasó is arra következtet, hogy a szerző nincs tisztában dolgokkal, és ezt a cikket ettől kezdve senki nem veszi komolyan. Ha valamit csinálsz, azt csináld jól, mert csak ártasz vele…. Tisztelettel, egy Kárpátaljai Magyar, Musz Antal.

     

  12. Az a sok meg nem született lélek, aki megszületne, de inkább elvetetik, nem lenne ilyen probléma. Ha kihal a magyar, az már nem az én problémám, én már három magyar gyereket nevelek, tehát eggyel növeltem a népesség számát. Nem sok, de legalább nem pofázom, teszek is érte!

     

  13. Herczeg Jánossaid:

    március 1, 2015 : 9:19 du.

    Még 1 magyar van addig e nép élni fog örökké.

     

  14. Teleki Istvánsaid:

    március 2, 2015 : 10:59 de.

    Istvan Teleki,,Ha nem fog történni hamarossan,egy komolyabb nemzeti összefogás,akkor bizony, valóba vészes lessz a helyzet!!!Bennünk az a hiba,hogy mindenkit a karjainkba zárunk, még a tetveket is, akik utánna,sírásóinkké válnak!!!ERRE KELLENE MÁR EGYSZER S MINDENKORRA ODAFIGYELNÜNK!!!