Payday Loans

Keresés

A legújabb

Pantaleón és a hölgyvendégek
PROSTITUÁLT VILÁG - KURVA ÉLET S MÁS ABNORMITÁSOK


Mario VARGAS LLOSA

PANTALEÓN ÉS A HÖLGYVENDÉGEK

Llosának ez egy igazán humoros könyve. Talán nem is lehetett volna humor nélkül megírni, mert a történet csak így érthető meg igazán. És a regény így több síkon értelmezhető. A történet 1956-1959 között játszódik; közvetlenül az Odria-rezsim bukása utáni időszakot öleli fel. Hőse, Pantaleón Pantoja, egy katonai támaszpont vezetője, azt a megbízást kapja, hogy növelje a katonák "hatékonyságát", amelynek érdekében Pantaleón egy kéjhölgyhálózatot szervez a dzsungelben állomásozó alakulat számára. Ezzel egyrész mentesíti a civil lakosságot a felhevült katonák fenyegetéseitől, másrészt olyan elemet, civil társadalmi élvezeteket vezet be, amely alapjában ássa alá magát a katonai rendszert és teljes káoszt okoz. Az a liberális szocializmus, amelyre az Odria utáni katonai vezetők áhítoztak, csak akkor lenne lehetséges, ha maga a katonaság megszűnne. Pantaleón, a hűséges katona, akarata ellenére a saját rendszere ellen dolgozik. Felettesei, ráébredve a paradoxonra, leváltják és áthelyezik.
Pikáns, jól szerkesztett, igen szellemes regény.


Mario Vargas Llosa:

Pantaleón és a hölgyvendégekMEGRENDELEM

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kalandos életű író Mario Vargas Llosa egyik legismertebb alkotása a Pantaleón és a hölgyvendégek című regénye. A még „fiatal” szerző ebben a művében a perui hadsereget, a prüdériát, és a vallási fanatizmust figurázza ki mesterien. Finom, szellemes humorral szövi a történetet, néhol vaskos, pajzán tréfákkal színezve. Természetesen ebből a művéből sem maradhat ki a drámai szál, vagy a romantika, melyek a kellő időben izgalmat csempésznek a regénybe.

Pantaleón Pantoja százados a perui hadseregben teljesít szolgálatot. Felettesei előtt ő testesíti meg az ideális katonát: kötelességtudó, alapos, szorgalmas, és mindig teljesíti a parancsokat. Éppen ezért szeretik rábízni a legkényesebb feladatokat is, mint például a hölgyvendég-szolgálat megszervezése. Erre a szolgálatra nagy szükség is van, hiszen a perui hadsereg hős katonái a fülledt amazonasi dzsungelekben nem tudják máshogy levezetni a feszültséget, ami kötelességük teljesítése közben felgyülemlik, csak a bennszülött nők nem éppen kedves meggyőzésével arról, hogy milyen szimpatikusak is a katonák nekik: egyszóval a bennszülött nők megerőszakolásával.

Ezen tevékenységük persze nem nagyon tetszett a bennszülötteknek (a férjeknek legalábbis biztos nem…), így egyre több panasz érkezett a főparancsnokságra a visszaélésekről. A vezérkar pedig zseniális ötlettel állt elő. Létesíteni kell egy speciális szolgálatot a katonaságon belül, amely, persze csakis a legnagyobb titoktartás mellett, hölgyvendégekkel látja el a sok kis szétszórt helyőrséget. A feladatot természetesen „hősünkre” bízzák, akinek kötelességtudata nem hagyja, hogy visszautasítsa a megbízatást, mely ellen pedig minden porcikája tiltakozik. Persze a történet elég rövid és borzasztó unalmas is lett volna, ha hősünk hallgat a megérzéseire…

Neki is lát, hogy legjobb tudása szerint megszervezze a hölgyvendég-szolgálatot. Statisztikák és kimutatások készülnek a perui katonák szexuális életéről, úgy mint „házasélet-jellegű szolgáltatások” számának igénye havonta, vagy időigény szolgáltatásonként. A felmérés eléggé megrémíti Pantaleónt, hiszen több mint 8000 katonának kéne havonta 12-szer egyenként 30 perc időtartamú szolgáltatást nyújtania (persze igazából nem neki…). Ezek a hatalmas számok sem jelentenek azonban leküzdhetetlen akadályt a csinovnyik-szorgalommal megáldott századosnak, aki lassan de biztosan kiépíti a hölgyvendég szolgálatot.

Sajnos azonban sem a hadsereg „eszményeivel”, sem az álszent helyeik gondolkodásával nem összeegyeztethető egy ilyen jellegű szolgálat, és az egyre szaporodó összetűzések a szórakoztató, pikáns felszín alatt folyamatosan növelik a feszültséget. Mintha mindez nem lenne elég, Pantaleón eddig nyugodt magánélete is pokollá válik, így már elkerülhetetlen, hogy a feszültség kitörjön.

A regény minden tekintetben kitűnő szórakozást nyújt. Aki a könnyed, nevettető olvasmányt szereti, az ugyanúgy megtalálja a számítását, mint aki egy kis romantikára vagy drámára vágyik. Mario Vargas Llosa mesterien ötvözi a műfajokat, és egészen a végkifejletig lebilincseli az olvasót.


Részlet Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek című könyvébőlMEGRENDELEM

 

– Ébredj, Panta – szól Pochita. – Már nyolc óra. Panta, Pantita!
– Már nyolc óra? A mindenit, de álmos vagyok – ásítozik Pantita. – Felvarrtad a stráfomat?
– Igenis, főhadnagy úr! – vágja magát vigyázzba Pochita. – Jaj, bocsánat, százados úr! Amíg hozzá nem szokom, nekem főhadnagy maradsz, szerelmem. Igen, már felvarrtam, pompásan néz ki. De kelj már föl végre, hány órakor kell jelentkezned?
– Kilenckor – szappanozza magát Pantita. – Vajon hová fognak helyezni bennünket, Pocha? Légy szíves, add ide a törülközőt! Mit gondolsz, hová, kisanyám?
– Ide, Limába – nézegeti Pocha a szürke égboltot, a háztetőket, az autókat, a járókelőket. – Jaj, összefut a nyál a számban: Lima, Lima, Lima.
– Ne álmodozz, Limáról szó sem lehet, micsoda vágyak – nézi magát a tükörben, köti meg a nyakkendőjét Panta. – Örülnék, ha legalább egy olyan város jönne szóba, mint Trujillo vagy Tacna.
– Jaj, de mulatságos ez a hír a Comerció-ban – fintorodik el Pochita. – Letíciában egy pasas keresztre feszítette magát, hogy így adja hírül az embereknek a világ végét. A bolondokházába dugták, de a tömeg erőszakkal kiszabadította, mert az a hír járja róla, hogy szent. Letícia az őserdő kolumbiai részén van, ugye?
– De jóképű százados lett belőled, fiacskám – teszi le az asztalra Leonor asszony a lekvárt, a kenyeret és a tejet.
– Most Kolumbiához tartozik, azelőtt Perué volt, de elszakították tőlünk –  vajazza meg a pirítóst Panta. – Kérek még egy kis kávét, mama!
– Bárcsak megint Chiclayóba küldenének bennünket – söpri össze a morzsákat egy tányérra, és szedi le az abroszt Leonor asszony. – Végül is ott olyan jól éreztük magunkat, nem? Számomra az a legfontosabb, hogy ne kerüljünk túl messze a tengerparttól. Menj, fiacskám, sok szerencsét, áldásom kísérjen utadon!
– Az Atya, a Szentlélek és a Fiú nevében, AKI A KERESZTFÁN HALT MEG – emeli föl tekintetét az éjszakai égboltra, bocsátja le tekintetét a fáklyákra Francisco Testvér. – Kezem megkötözve, a fa az áldozat eszköze, vessetek keresztet érettem!
– López López ezredes vár engem, kisasszony – mondja Pantaleón Pantoja százados.
– És még két tábornok – kacsint rá a kisasszony. – Menjen csak be, százados úr! Igen, ott azon a barna ajtón.
– Itt van az emberünk – áll fel López López ezredes. Jöjjön csak, Pantoja, gratulálok az új csillagjához.
– A legjobb minősítést kapta az előléptetési eljárás során, méghozzá a bizottság egyhangú döntése alapján –  szorít vele kezet, és veregeti vállon Victoria tábornok. –Derék dolog, százados úr, így kell karriert csinálni és a hazát szolgálni.
– Üljön le, Pantoja – mutat a pamlagra Collazos tábornok. – Helyezze kényelembe magát, jól fogózkodjon meg, és figyeljen arra, amit hallani fog!
– Vigyázz, Tigris, nehogy megijeszd nekem – hadonászik Victoria tábornok. – Még azt találja hinni, hogy vágóhídra küldjük.
– Az a tény, hogy a Hadtápparancsnokság fejesei személyesen jöttek ide, hogy közöljék magával az új állomáshelyét, azt mutatja, hogy a dolog eléggé rázós – komorodik el López López ezredes. – Igen, Pantoja, egy fölöttébb kényes ügyről van szó.
– A parancsnok urak jelenléte megtiszteltetés számomra vágja össze a bokáját Pantoja százados. – Az ördögbe is, ezredes úr, nagyon kíváncsivá tesz.
– Rágyújt? –vesz elő egy cigarettatárcát és egy öngyújtót Collazos, a Tigris. – De ne ácsorogjon már, üljön le. Hogyan, maga nem dohányzik?
– Látja, ez egyszer a Titkosszolgálat ráhibázott – simogat végig egy fénymásolatot López López ezredes. – Így igaz: nem dohányzik, nem iszik, és nem fut a nők után.
– Íme, egy szenvedélyektől mentes katonatiszt – álmélkodik Victoria tábornok. – Tehát már van valakink, aki képviselheti a szárazföldi hadsereget a Paradicsomban Santa Rosa és San Martin de Porres mellett.
– Ne túlozzanak! – vörösödik el Pantoja százados. – Biztosan vannak hibáim, amikről nem tudnak.
– Jobban ismerjük magát, mint saját maga – emel fel, majd tesz le újra az íróasztalra egy iratcsomót Collazos, a Tigris. Tátva maradna a szája, ha tudná, hány órát töltöttünk a maga életének a tanulmányozásával. Tudjuk, hogy mit csinált, hogy mit nem csinált, sőt még azt is, hogy mit fog csinálni, százados.
– Kívülről fel tudnánk mondani a szolgálati lapját – nyitja szét az iratcsomót, és válogat a papírlapok és a nyomtatványok között Victoria tábornok. – Egyetlen fenyítést se kapott, amióta tiszt, és kadét korában is csak fél tucat figyelmeztetést. Ezért esett magára a választás, Pantoja.
– A Hadtápparancsnokság nem kevesebb mint nyolcvan tisztje közül – vonja fel az egyik szemöldökét López López ezredes. – Most aztán pöffeszkedhet, akár egy páva.
– Hálás vagyok önöknek, amiért ilyen jó véleménnyel vannak rólam – homályosodik el Pantoja százados tekintete. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy méltó legyek erre a bizalomra, ezredes úr.
– Pantaleón Pantoja százados? – rázza a telefonkagylót Scavino tábornok. – Nagyon rosszul hallak. Ide akarod küldeni? Minek, Tigris?
– Nagyon jó emlékeket hagyott maga után Chiclayóban lapozgat egy jelentésben Victoria tábornok. – Montes ezredes ugyancsak veszkődött, hogy ott tarthassa magát. Úgy látszik, a laktanya egy óramű pontosságával működött, hála a maga buzgalmának.
– „Született szervező, matematikai pontosságú rendszeretet és parancsnoki rátermettség jellemzi” – olvassa Collazos, a Tigris. – „Hatékonyan és nagy odaadással irányította az ezred adminisztrációját.” Nofene, az a félvér Montes teljesen magába szeretett.
– Zavarba hoz ez a sok dicséret – hajtja le a fejét Pantoja százados. – Mindig igyekeztem teljesíteni a kötelességemet, ennyi az egész.
– A milyen Szolgálatot? – hahotázik Scavino tábornok. Tigris, ti Victoriával madárnak néztek engem, pedig nincs egy szál toll se a fejemen.
– Nos, lássuk a medvét! – teszi sokatmondóan az ujját a szájára Victoria tábornok. – Az ügy a legszigorúbb titoktartást követeli. Mármint az a megbízatás, amely önre vár, százados úr. Gyere elő a farbával, Tigris!
– Röviden, arról van szó, hogy az őserdőben állomásozó csapatok legénysége állandóan a nőket molesztálja – vesz egy mély lélegzetet, pislog, krákog Collazos, a Tigris. – Rengeteg a nemi erőszak, a bíróságok már nem győzik elítélni azt a tömérdek lókötőt. Egész Amazónia háborog.
– Naponta bombáznak bennünket panaszokkal és feljelentésekkel – vakargatja az állát Victoria tábornok. – Sőt, tiltakozó küldöttségek is jönnek, minden isten háta mögötti faluból.
– A katonái megbecstelenítik az asszonyainkat – gyűrögeti a kalapját Paiva Runhui bíró, és elcsuklik a hangja. – Pár hónappal ezelőtt kárt tettek a sógornőmben, a múlt héten pedig kis híján kárt tettek a tulajdon feleségemben.
– Nem az én katonáim, hanem a Nemzet katonái – próbálja békítgetni Victoria tábornok. – Nyugalom, nyugalom, bíró úr. A hadsereg nagyon sajnálja, hogy kellemetlenség érte a sógornőjét, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy kártalanítsa.
– Mióta nevezik kellemetlenségnek az erőszaktételt? – háborodik fel Beltrán atya. – Mert hiszen ez történt.
– Flórácskát elkapta két egyenruhás, amikor a tanyáról jött hazafelé, és ledöntötték a lábáról, ott a gyalogösvény kellős közepén – rágja a körmét és fészkelődik a helyén Teofilo Morey bíró. – És olyan jól céloztak, hogy teherbe is esett, tábornok úr.
– Most rögtön megmutatja azt a két banditát, Dorotea kisasszony – vicsorog Peter Casahuanqui ezredes. – Ne sírjon, ne sírjon, meglátja, rendbe hozom ezt a dolgot.
– Csak nem képzeli, hogy kimegyek oda? – szipog Dorotea. – Én, egyedül, egy egész ezred elé?
– Itt fognak elvonulni az őrszoba előtt – rejtőzik a vasrács mögé Máximo Dávila ezredes. – Maga az ablak mögül figyeli őket, Jesús kisasszony, és ahogy rá ismer az erőszakoskodókra, rögtön szól nekem.
– Erőszakoskodók? – habzik a szája Beltrán atyának. – Talán inkább bűnözők, elvetemült gazemberek! Ilyen ocsmányságot tenni Asunta asszonnyal! Így bemocskolni az egyenruhát!
– Luisa Cánepát, a cselédemet megerőszakolta egy őrmester, aztán egy tizedes és végül egy közlegény – törölgeti a szemüvegét Bacacorzo hadnagy. – Talán tetszett neki a dolog, vagy mit tudom én, őrnagy úr, de tény, hogy most Csöcsös néven kurválkodással foglalkozik, és egy Ezerarcú nevű buzi a stricije.
– Nyilatkozzon, Dorotea kisasszony, kivel akar házasságot kötni e díszmadarak közül –  sétálgat a három újonc előtt Augusto Valdés ezredes. – És a káplán azon nyomban összeadja magukat. Válasszon, tessék, válasszon, melyiket akarja születendő gyermeke atyjának?
– Az én feleségemmel meg éppenséggel a templomban esett meg a csúfság – ül mereven a szék peremén Adriano Lharque ácsmester. – Nem, nem a székesegyházban, uram, hanem a Bagazani Santo Cristo–templomban.
– Így van ez, kedves hallgatóim – mennydörög Sinchi a rádióban. – Ezeket a parázna szentségtörőket nem tartotta féken az istentől való félelem, se az ő szent háza iránti kötelező tisztelet, se annak a méltóságteljes matrónának a nemes, ősz fürtjei, akiből immár két loretói generáció sarjadt.
– Rángatni kezdtek, jaj istenem, le akartak teperni a földre – sírdogál Cristina asszony. –  Alig álltak a lábukon, olyan részegek voltak, és micsoda ocsmányságokat mondtak! Ott, a főoltár előtt, esküszöm!
– Őt, aki a legnemesebb lélek egész Loreto megyében, tábornok úr – zeng Beltrán atya hangja. – Ötször gyalázták meg! – Meg a lányát, az unokahúgát meg a keresztlányát, tudom, Scavino – fújja le válláról a korpát Collazos, a Tigris. – De hát ez a Beltrán atya végül is ki mellett áll, mellettünk vagy mellettük? A hadsereg káplánja, vagy nem?
– Tiltakozom, tábornok úr, úgy is mint pap, úgy is mint katona – húzza be a hasát, dülleszti ki a mellkasát Beltrán őrnagy.
– Mert ezek a visszaélések éppoly nagy kárt okoznak a Hadseregnek, mint az áldozatoknak.
– Természetesen, igen csúnya dolog, amit az újoncok a hölgytől akartak – mondja békítőleg, mosolyog, bólogat Victoria tábornok. – De ne felejtse, a maga rokonai meg majdnem agyonverték őket. Itt az orvosi látlelet: törött bordák, véres zúzódások, leszakított fül. Ezúttal a meccs döntetlen volt, doktorkám.
– Iquitosba? – emeli föl a vasalót Pochita a bespriccelt ingről. – Jaj, de messzire küldenek bennünket, Panta!
– Fából rakod a tüzet, amely megfőzi étkedet, fából építed házadat, amelyben élsz, az ágyat, amelyben alszol, és a tutajt, amellyel átkelsz a folyón –  függ a mozdulatlan fejek, sóvárgó arcok és kitárt karok erdeje fölött Francisco Testvér. – Fából készíted a szigonyt, amely halálra sebzi a kardhalat, a fúvócsövet, amely elejti a vízidisznót, és a koporsót, amelyben a halottaidat temeted el. Testvéreim! Nővéreim! Boruljatok térdre érettem!
– Óriási problémát jelent ez, Pantoja – ingatja a fejét López López ezredes. – Contarnanában a bíró kidoboltatta, hogy a katonák kimenőnapján a lakosok zárják be asszonyaikat a házba.
– És főleg milyen messze a tengertől – teszi le a tűt, köt csomót a cérnára, és harapja el a végét Leonor asszony. – Vajon sok szúnyog van ott az őserdők vidékén? Számomra a szúnyog a legnagyobb gyötrelem, hiszen tudod.
– Nézze ezt a listát! – vakarja meg a homlokát Collazos, a Tigris. – Negyvenhárom teherbe ejtett nő nem egészen egy év alatt. Beltrán pap káplánjai férjhez adtak vagy húszat, de világos, hogy ez a baj hathatósabb intézkedéseket kíván, mint a kényszerházasságok. Ez ideig a fenyítések és a büntetések nem változtattak a helyzeten: a katona attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezik az őserdőbe, csak a lőcsével törődik.
– De úgy látom, hogy téged csüggeszt el legjobban az új hely, kedvesem – nyitja ki és törölgeti a bőröndöket Pochita. Mi ennek az oka, Panta?
– Biztosan a meleg, az éghajlat, nem gondolja? – élénkül föl Collazos, a Tigris.
– Nagyon valószínű, tábornok úr – hebegi Pantoja százados.
– A langyos nedvesség, a természet bujasága – nyalja meg a szája szélét Collazos, a Tigris. – Én mindig úgy járok; ahogy megérkezem az őserdőbe, úgy érzem, mintha tüzet lélegeznék be, és csak úgy forr a vérem.
– Ha a tábornokné ezt hallaná – kuncog Victoria tábornok –, lekapna a tíz körmödről, Tigris.
– Először arra gondoltunk, hogy az étrend az oka – simogatja a pocakját Collazos tábornok. – Hogy a helyőrségeken túl sok fűszert használnak, és ez felfokozza az emberek nemi étvágyát.
– Kikértük a szakértők véleményét, köztük egy svájciét is, és ez egy halom pénzünkbe került – dörzsöli össze két ujját López López ezredes. – Egy nagy tekintélyű diéta-szakértőét.
– Pas d`inconvenient – jegyezget egy kis füzetbe Bemard Lahoé professzor. – Összeállítunk egy olyan étrendet, amely, anélkül hogy elvonnánk a szükséges fehérjéket, 85%-kal csökkenti a katonák libidóját.
– Csak nehogy átessünk a ló másik oldalára – morog Collazos, a Tigris. – Azt se szeretnénk, ha eunuchokból állna a hadseregünk, doktor úr.
– Horcones hívja Iquitost, Horcones hívja Iquitost – türelmetlenkedik Santana zászlós. – Igen, nagyon súlyos, rendkívül sürgős. A svájci Menázsi-akció nem hozta meg a kívánt eredményt. Az embereim éhen halnak, tüdőbajt kapnak. Ma megint elájult kettő a szemlén, őrnagy úr.
– Ez nem tréfa, Scavino – szorítja a telefonkagylót a füle és a válla közé Collazos, a Tigris, miközben rágyújt egy cigarettára. – Alaposan meghánytuk-vetettük a dolgot, és ez az egyetlen megoldás. Odaküldöm neked ezt a kis Pantoját az anyjával és a feleségével. Váljék egészségedre!

A Kiadó engedélyével.


ekultura.hu - 2010. november 19.

 

 

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/o/cikk/

2010-11-19+00%3A00%3A00/mario-vargas-llosa-pantaleon-es-a-holgyvendegek