A prostinegyed után a gőzfürdőbe mentünk - írja az Indexen az újságíró. Persze csak úgy történelmileg, Budapest százéves házai között. A “kurvázás” ennyire nyílt normalizálása, teljesen oké, sőt valamiféle menő, mindenki által gyakorolt és áhított szokásként való ábrázolása egyszerre elképesztő és elkeserítő. Miközben a cikk hímsoviniszta vicceskedés közepette romantikus piedesztálra emeli és fülledt, rúzsfoltos kultúrtörténeti érdekességként festi le a múlt század eleji prostitúciót, folyamatosan ki-és összekacsintgat az alapvetően férfinak gondolt olvasóval (akiről persze automatikusan azt feltételezi, hogy neki sincs ellenére egy kis férfias szórakozás). Olyan társadalmi érzéketlenségről, mi több nőgyűlöletről árulkodik ez az írás, hogy nem is akarok belegondolni, hogy ha az önmagát haladó, liberális, toleráns, laza stb. újságként pozicionáló Index szerkesztőin ez átmehetett, hogyan gondolkodhatnak máshol, más szerkesztőségekben.(Holott ilyen és ilyen anyagok is megjelennek itt.)
„A Hölgyek a Teleki téren és környékén – Prostitúciótörténet a nyolcadik kerületben” túlságosan csábító programpont volt ahhoz hogy kihagyjuk, így a hírhedt Józsefvárosban kezdtük a szombatot.” Az újságírót a kurvák érdeklik, na, első blikkre ezt a programot választotta ki az százéves házakat bemutató Budapest 100 amúgy meglehetősen sokszínű és gazdag programfüzetéből. Ez már önmagában elég szomorú, ám sokkal nagyobb gond az, hogy a beszámolót erről a “fülledten erotikus” programról Index-címlapon kell olvasnunk. Azt most hagyjuk is, hogy a százéves házakat ünneplő programról szóló cikket illusztráló címlapképen egy százéves épület gangja, homlokzata vagy más hasonlóan unalmas, kevésbé kattintékony részlet helyett egy ideális szögből fotózott (értsd: jól belátunk a mellei közé) fürdőruhás lányt láthatunk. A képszerkesztő mentségére szóljon, hogy a fotó helyszíne, a Széchenyi fürdő is százéves lett, tehát az informatív képen bizonyára százéves csempéken lépked a gyanútlanul címlapra került lány.
A nyolckerben aztán “nyakig merülünk” a garniszállók parfümillatú titkaiban, olcsó volt itt a kurvázás, nemhiába vált a környék egy-egy háza a prostitúció “fellegvárává”. Az előkelőbb, ötödik kerületi Magyar utcában inkább luxusprostik fogadták kuncsaftjaikat, ide járt Prohászka Ottokár, sőt maga a walesi herceg is - már ekkor megalapoztuk a nagyvilágban pornónagyhatalmi pozícióinkat. Szécsényi Miklós történész-levéltáros munkásságát nem ismerem, de a cikk alapján gyanítható, hogy nem feminista vagy emberi jogi szempontból, kritikusan kutatja a prostitúció történetét. A beszámoló szerint “érezhetően sok kutatómunka állt az előadás mögött, így a 150 fős hallgatóságban valószínűleg több férfi is elgondolkodott azon, hogy pár év PhD-képzés és egy doktori disszertáció erejéig ő is szívesen feldolgozná a hazai prostitörténelmet a 70-es évektől napjainkig. Szigorúan tudományos alapokon persze”. Blink, blink (kacsint, kacsint).
Persze szó esik magukról a kurvákról, vagy ahogy az újságíró prostikról is. Megtudjuk például, hogy “a századforduló félmilliós Budapestjén ... az intézményesített bordélyházak mellett mellett virágzott egy másik, titkos prostitúció is, hiszen rengeteg alacsony fizetésű cselédlány és más, szakképzetlen női dolgozó akarta a titkos kéjlakokban kiegészíteni a keresetét.” Egyenesen akarta. Továbbá “sok fiatal lány még csak nem is kényszerből lett prosti, hanem tudatosan ezt a munkát választották, hogy gyorsabban összejöjjön a hozományra, saját lakásra való pénz”. Kis színesként megismerjük Bagi Juliska történetét is, aki sehogy se akart kevéske fizetésért gépíró kisasszony, kávéházi felíró vagy artista lenni, helyette tudatosan lett kéjnő, a “fennmaradt iratok szerint imádta a pezsgőt és a bort, ésnem akart "tisztességes foglalkozást" keresni. A korabeli dokumentum szerint artistaként és kávéházi felíróként mindössze 70 koronát kapott egy hónapban, de ebből nem tudta eltartani az egyik szerelmi kalandjából született gyermekét”.
Hosszas vitákat lehet folytatni arról, hogy mennyire lehet tudatos döntésként értelmezni azt, hogy valaki prostituáltnak áll. Az, hogy szexmunkásnak vagy prostituáltnak nevezzük a kurvákat, nemcsak szavakon való lovaglás, hanem komoly ideológiai vita, amely régóta zajlik feministák, nem feministák, a témával foglalkozó szociológusok, szakértők (és maguk a prostituáltak) között. A cikk viszont alapértelmezett társadalmi jelenségnek, mondjuk a squashoz vagy pókerezéshez hasonló férfias időtöltésnek, kikapcsolódásnak veszi a prostitúciót, még csak fel sem merül az, hogy a kultúrtörténeti gyöngyszemként beállított jelenség voltaképpen a nők tárgyiasítása, kizsákmányolása.
A jelenbe is teszünk egy kis kitérőt, persze csak utalás szintjén. “Nagyot téved, aki azt hitte eddig, hogy a jakuzziban két prostival pezsgőzés csak a rózsadombi újgazdagok és a maffiózók kiváltsága: a Széchenyiben már a száz évvel ezelőtti, grandiózus építkezéskor is direkt gondoltak a nagyvilági életet élő dzsentrikre, és saját ággyal, fésülködőasztallal felszerelt, kis magánmedencék sorát húzták fel nekik az épület egyik szárnyában.” A “két prosti” olyan férfi kiváltság, olyan mint a rózsadombi jakuzzi - régebben a nagyvilági dzsentriknek alapból járt mindez. Persze a múltba révedő nosztalgikus hangnem okosan eltávolítja a kérdést, mégis érezzük, ahogyan a háttérben olajozottan forognak a patriarchátus fogaskerekei. Ha a kétezres évek Budapestjének társadalmi valóságát írná le hasonlóan elfogadó, a prostitúciót esztetizáló, romantikus felhőbe burkoló hagnemben (például az interneten kuncsaftot kereső, új építésű lakóparkok apartmanjaiban dolgozó kéjnőknél gyors pásztorórákat eltöltő, megérdemelt kikapcsolódára vágyó marketing menedzserekről), valószínűleg nagyobb felháborodás lenne. Pedig a kettő között szerintem nincs különbség.
A prostinegyed után a cím ígérete alapján a Széchenyi Gyógyfürdőbe is ellátogatunk, de előtte még éles szemmel megfigyeljük a “a 80-as évek népszerű jócsajos kártyanaptárait”, “a mindig fedetlen kebleket rajzoló Endrődi István takarékbetétkönyves reklámjait” vagy a "másik Ludas Matyi-veterán, Pusztai Pál klasszikusát, miszerint "Ne kutass drágám, a pénz az OTP-ben van"”. Klassz kis férfias program volt ez a Budapest 100.
