Payday Loans

Keresés

A legújabb

Visszaállítható a Szent Korona Országainak Uniója! PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Visszaállítható a Szent Korona Országainak Uniója!

 

A napokban értesültem Geönceöl Gyulától arról, amit az alábbiakban Cúth János fogalmazott össze, ill. először hozott nyilvánosságra hazánkban.

Mivel régi vesszőparipám a Szentkorona Országainak Uniója, így örömmel adom közre a cikket. Olvassuk el, s tanuljunk belőle! Tanuljuk meg, hogy a lehetőség mindig az igazság oldalán áll, még akkor is, ha ez nem könnyen észrevehető!

Bene Gábor

 

nagy magyarorszag

 

LESZ TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG!

Visszaállítható a Szent Korona Országainak Uniója!

A minap kaptam kézhez nagyrabecsült barátom, Geönczeöl Gyula felkérését arra vonatkozóan, hogy ismételten megosszam ismerőseimmel és barátaimmal azt a páratlan és fölbecsülhetetlen értékű dokumentumot, amely a számunkra legfájóbb, lelkünket máig égető, húsunkba vágó kérdésről, Trianon kérdéséről intézkedett (volna) abszolút kielégítő módon. Mielőtt magát a dokumentumot ismertetném, szükséges azt történelmi keretbe helyezni, hogy érthető és világos legyen.

1990-et írtunk, amikor egyes nemzetek számára valóban történelmi változások történtek, természetesen kisebb-nagyobb áldozatok árán, de megtörténtek. A Szovjetunió széthullott. Az általa korábban bekebelezett országok önállósultak, Jugoszlávia elemeire bomlott, Csehszlovákia két részre oszlott, stb. Mindez természetesen nem ment végbe spontán módon, s mindebben egyező álláspontra kellett jutniuk az európai nagyhatalmaknak. Ez meg is történt annak érdekében, hogy az egyes, önállóságra törekvő országok igényei kapcsán nehogy politikai vagy gazdasági összeütközésekre kerüljön sor a nagyhatalmak között. Ilyen szempontból került terítékre Magyarország jóvátételi kérelmének megtárgyalása is. A két leginkább érintett nagyhatalom, a volt Szovjetunió akkori vezetői, Gorbacsovval az élen, Németország akkori kancellárja, Kohl és bizalmasai 1990 szeptemberében titkos tanácskozásra ültek össze Genfben, hogy egyezségre jussanak “Közép-Európa földrajzi-politikai kérdéseiben”…

Most tessék figyelni!: Ezek a nagyhatalmak teljesen tisztában voltak azzal, hogy a többi európai országhoz hasonlóan, Magyarország is benyújtja jogos követelését történelmi határainak visszaállítása érdekében, azaz a gyalázatos és becstelen trianoni országcsonkítás jóvátétele, az eredeti, történelmi-földrajzi állapotok visszarendezése érdekében. Ez egyáltalán nem volt kérdéses sem a német, sem az akkori szovjet vezetés számára. Annak érdekében tehát, hogy a magyar követelés benyújtása idején a két leginkább érintett nagyhatalom felkészülten és egyetértésben tudjon szembesülni a várható magyar követelésekkel, egy 12 pontból álló dokumentumot állítottak össze.

Az alábbi dokumentum szövegét elsőként a cseh Politika című, magánkézben lévő politikai és gazdasági hetilap közölte 1991. november 20.-án. A Szabad Újság, amely a mai napig legkitűnőbb képviselője a felvidéki magyarság érdekeinek, 1992. október elsején jutott hozzá a két nagyhatalom szakértői által összeállított dokumentumhoz, amelyet alább csaknem teljes terjedelmében adok közre, a bennünket nem, vagy kevéssé érintő passzusok kihagyásával:

1. A Német Szövetségi Köztársaság kompenzálást követel a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségétől az annektált Kelet-Poroszországért és az Odera-Neissetől keletre fekvő térségért;
2. …
3. A Szovjetunió nem fogja akadályozni Csehszlovákia felbomlását, mégpedig amiatt, hogy nincs elég garancia a közép-európai politikai egyensúlyra, illetve amiatt, hogy nincs elegendő feltétel Csehszlovákia nemzeteinek államalkotó tényezőként való elismeréséhez;
4. A Szovjetunió egyetért azzal, hogy a cseh-morva régió a jövőben , 12-15 éven belül bekerül az NSZK gazdasági érdekszférájába. Egyetért továbbá a régiónak Németországba történő politikai átirányításával;
5. …
6. Tekintettel arra, hogy amennyiben Magyarország hajlandó volna megőrizni a politikai és gazdasági stabilitást a Duna menti régióban, a SZOVJETUNIÓ ÉS AZ NSZK NEM FOGJA AKADÁLYOZNI A TRIANONI SZERZŐDÉSIG ÉRVÉNYES HATÁROK VISSZAÁLLÍTÁSÁT. Az NSZK növeli a Magyarországnak nyújtandó gazdasági segítséget, hogy a magyarországi életszínvonalat a szlovákiai fölé emelje, hogy azzal a Magyarországhoz történő csatlakozás a szlovákok számára is vonzó legyen
7. A Szovjetuniónak nincsenek ellenvetései azzal szemben, hogy német egyetemeket és középiskolákat alapítsanak a cseh-morva régióban, s ezeket az oktatási intézményeket Németország finanszírozza;
8. A Szovjetuniónak nincsenek ellenvetései Jugoszlávia feloszlásával szemben, egyetért Horvátországnak és Szlovéniának az NSZK gazdasági érdekszférájába történő átkerülésével;
9. …
10. Az NSZK nem kötelezi el magát Ukrajna, Litvánia, Lettország és Észtország kérdésében, s e térségeket nem tekinti az elviselhető mértéken felül gazdasági érdekszférájának;
11. A SZOVJETUNIÓ NEM FOGJA AKADÁLYOZNI KÁRPÁTALJA LESZAKADÁSÁT AZ UKRÁN NACIONALISTÁK DESTABILIZÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE ESETÉBEN, ÉS AZT SEM, HOGY KÁRPÁTALJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGHOZ CSATLAKOZZON;
12. A Szovjetuniónak nincsenek ellenvetései a cseh határvidék szovjetek és németek általi fokozatos kolonizálásával szemben.

Íme a nagyhatalmi szerződés, amely megalapozta a magyar nemzetet ért legnagyobb és legbecstelenebb csapás jóvátételét, a magyar lelkek gyógyulását, a történelmi Magyarország határainak visszaállítását! A nemzetidegen és áruló, anti-magyar kormány (Antallal az élen), azonban elárulta a nemzetet, és föl se vetette a jogos trianoni jóvátétel, a jogos határrevízió kérdését. Nemzetünk sok évezredes történelmében ilyen arányú árulásra nincs példa! Sajnos, mivel ez a dokumentum “titkos” volt, valóban csak kevesen szerezhettek róla tudomást, így nem válhatott mozgósító erejű üzenetté, amelynek hatására megfelelő lépésekre lehetett volna kényszeríteni a hatalmat bitorló kormányt. Maradt tehát az árulás, a csonka hon, az elszakított magyar milliók megaláztatása, kisemmizése, folyamatos beolvasztása és a lelkek nyomorgatása…
Ámde nem véglegesen! A Történelmi Magyarország – a Kárpát-medencei Szent Koronai Országai – továbbra is követelik a maguk jussát. Igaz, immár nem a fenti dokumentum alapján, mert annak időszerűsége felett elszállt az idő. Ennek ellenére ott tartunk, hogy bármely “magyar” kormány egyetlen nyikkanására, egyetlen beadványára elindulhat a lavina, amely maga után vonja a Történelmi Magyarország visszaállítását!

Ez hamarosan meg fog történni, s a területrablóknak még arra sem lesz idejük, hogy szájukra vegyék álnok és hamis szólamaikat. Nem lesz idejük krokodilkönnyeik szétmaszatolására, mert olyan hatalom fogja követelni a határrevíziót, amellyel szemben pillanatnyilag nem létezhet ellenvetés. Ez természetesen bennünket sem vigasztal. Arról a láthatatlan hatalomról beszélek, amely észrevétlenül hódít teret Magyarországon, észrevétlenül lopakodott a hatalomba, s szinte észrevétlenül érvényesíti akaratát. A betelepülésük folyamatos, s mint olyanok, semmivel sem elégednek meg. Amikor – bármelyik pillanatban – úgy döntenek, hogy az országon belüli hatalmuk elég erős és immár megdönthetetlen, nem elégednek meg tovább az ország jelenlegi területével, mert hatalom-és területéhségük is határtalan. Kihirdetik tehát a trianoni országcsonkítás jogtalanságát és annak tarthatatlanságát, aminek jóvátételéhez azonnal csatlakozik majd a világ összes állama, kivéve a területrablókat, s a régi, történelmi határok újrarajzolása immár csak a technikai megvalósítás idejét igényli… Mindenki eldöntheti magában, hogy ez mit jelent majd számunkra. Tény, hogy világraszóló ünneplésre nem lesz okunk. Sajnos ezt eredményezte folyamatos elárultatásunk és a magyar (?) diplomácia, valamint politika impotenciája. Mindezek ellenére, ezzel kapcsolatban azt üzenem a Magyarországot körülvevő területrablóknak, hogy lassan vége a pünkösdi királyságnak!.. Az a Magyarországon kiterebélyesedő hatalom, amely bennünket is nyomaszt, rájuk telepszik, s egyik napról a másikra beléjük fojtja a szuszt új, viharos sebességgel meghozott törvényekkel és rendeletekkel. Még azt sem dönthetik el végérvényesen, hogy mit is hazudtak maguknak: “nagymorva” státuszt vagy dák dicsőséget, arra ébrednek, hogy tehetetlen rabszolgákká váltak.

Velünk egységben felléphettek volna minden idők legkegyetlenebb és legádázabb rabszolgatartói ellen, de mivel se nem láttak, se nem hallottak a bennük mesterségesen felszított magyarellenesség szürkehályogán keresztül, eszük ágában sem volt velünk szövetkezni, hogy együttesen lesöpörjük magunkról a közös ellenséget, azt a pióca réteget, amely ránk telepedett és megfojtással fenyeget bennünket. Pedig együttesen megtehettük volna… Mi, magyarok voltunk számukra az “ellenség”. Ehhez a magyarellenességhez és magyargyűlölethez gyűjtötték és halmozták magukban a kocsmabölcsességet és hazug szólamokat. Ennek most érik be a gyümölcse: Külön-külön lesznek bedarálva és a történelem süllyesztőjébe hányva, ahol a pokol, mély, fekete gyászdrapériája alatt elhal a “Madari za Dunaj” hőzöngés.

Cúth János

NIF