Payday Loans

Keresés

A legújabb

Imák Drezda után PDF Nyomtatás E-mail
PROGRAM AJÁNLÓ
2015. február 03. kedd, 08:27

IMÁK DREZDA UTÁN

"2015 a német-magyar barátság éve, s ennek keretében a Hazatérés Templomában szeretnénk megemlékezni Drezda terrorbombázásának 70. évfordulójáról, ahol fejet hajtanánk a mintegy félmillió áldozat előtt" - mondta el kérdésünkre Hegedűs Loránt református lelkész.

A szervezők célja az egyetemes emberség melletti kiállás az embertelenséggel szemben, fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül. "Áldozat és áldozat között - meggyőződésünk szerint - nem lehet különbséget tenni, ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy a szövetségesek által elkövetett háborús bűncselekmények áldozatairól is megemlékezzünk" - meggyőződésük szerint politikai kultúráról és közösségépítésről e nélkül lehetetlen beszélni.

"A magyar-német történelmi kapcsolatok során számtalan sötét, negatív időszakot idéznek fel a történelemkönyvek, ugyanakkor az előremutató, pozitív példákat rendszerint elhallgatják. A nyilvánvaló geopolitikai közvetlen egymásrautaltság jegyében szükséges erősíteni a két nagy európai kultúrnemzet barátságát és testvéri sorsközösségét"

- ezért tartják fontosnak a  február 15-én, vasárnap, 18 órai kezdettel tartandó rendezvényt a Hazatérés Templomában, amelyen igét hirdet Hegedűs Loránt, beszédet mond Prof. Horst Rudolf Übelacker, a Sudetendeutsche International képviselője, Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, valamint közreműködik Hegedűs Zsuzsanna és Erdei József előadóművészek, Bacsi János zongoraművész, végül, de nem utolsósorban pedig a Kodály Zoltán Férfikar, Pálinkás Péter vezényletével.