Payday Loans

Keresés

A legújabb

„Ami Nyíregyházán van, párját ritkítja" PDF Nyomtatás E-mail
A MAGYAR FOCI - táltosparipa vagy állatorvosi ló

„Ami Nyíregyházán van, párját ritkítja" - pénz van, a többi Mátyuson múlik?

Pénz van, a szakmáért pedig Mátyus János vállalja a felelősséget. Röviden így foglalhatjuk össze nyíregyházi látogatásunk tapasztalatait. Ugyanakkor a vezetőedzőt a nyolc új játékos kiválasztásának módjáról, a csapatépítés nehézségeiről, a légiósok kontra magyarok témakörről is faggattuk.

A bennmaradás reményében kezdte el a téli felkészülést a Nyíregyháza (Fotó: Facebook/ Nyíregyháza Spartacus FC)

 

KÖSZÖNET A TULAJDONOSNAK

AKIKTŐL SOKAT VÁRNAK

A Nyíregyháza két legnevesebb fogása a téli átigazolási piacon a két 31 éves szlovák válogatott játékos, Igor Zofcákközéppályás és Juraj Halenár csatár. Az előző években mindketten alapemberek voltak a 10-szeres szlovák bajnoknál, de megromlott a viszonyuk a vezetőséggel és a szurkolókkal. Ráadásul a csapat a csalódást jelentő ötödik helyen áll a tabellán, így a jövőben, több társukhoz hasonlóan, már velük sem számoltak Pozsonyban. Annak ellenére, hogy Halenár például a Slovan házi gólkirálya volt ősszel öt találattal. Nyíregyházán viszont meghatározó játékosként számolnak velük. Mindketten ingyen kerültek a csapathoz.

Átigazolási díjat a hírek szerint csakL'Imam Seydiért kellett fizetni. A francia csatár nyolc meccsen két gólt szerzett az ősszel az NB I-ben. Zofcák és Halenár mellett másik három, télen érkező válogatott labdarúgótól, a lett belső védőtől, Deniss Ivanovstól (hazájából, az FK Liepajától érkezett), a grúz védekező középpályástól,Zurabi Arzianitól (az orosz másodosztályú Szahallintól jött) és a Ferencvárosnál keveset játszó, kölcsönbe érkező balhátvédtől, Bosnjak Predragtól is sokat remél a szakmai stáb.

A nyugati profizmusban ritkán hallani olyat, hogy egy vezetőedző köszönetét fejezi ki egy-egy új igazolás kapcsán a vezetőknek, a tulajdonosnak. (Valahogy nehéz is elképzelni, hogy Mourinho elkezd hálálkodni Abramovicsnak, mert szerződtette mondjuk Diego Costát.) Arrafelé ugyanis teljesen természetes, hogy a tulajdonos a lehetőségeihez mérten mindent megtesz azért, hogy megerősítse csapatát, egy hajóban ül a vezetőedzővel, neki is az az érdeke, hogy minél jobban szerepeljen a klubja, vagyis nem szívességből csinálja.

Mifelénk, a hazai „zavarosban” azonban nem ennyire egyértelmű a történet. Láttunk már nem egy olyan futballvezért, aki csak úgy elvolt a langyos vízben, és nem befektetésként, piaci alapon működő vállalkozásként tekintett a csapatára. Épp a minap mesélte egy NB I-es vezetőedző egy háttérbeszélgetés során, hogy őt bizony ne kérdezzük a téli játékosmozgásról, mert ebbe neki vajmi kevés beleszólása van, a „tulajdonos úr" intézi, már akkor, ha intézi...

Ezért nem meglepő, hogy azoknál a kluboknál, amelyeknél rend van, gyakran találkozunk a vezetőségnek címzett köszönetnyilvánításokkal. A Nemzeti Sport szerdai számában például Tomiszlav Szivics, a DVTK szakvezetője hangsúlyozta, hogy „a tulajdonos teszi bele a pénzét a klubba, amiért köszönettel tartoznak neki”. Az NSO pedig a héten Nyíregyházán járt, ahol Mátyus János vezetőedző beszélt a tulajdonos szerepéről.

„Hál’ istennek, olyan hátterünk van, hogy mindegyik csapatrészbe erősíteni tudtunk. (...) Egyértelműen kijelenthetem, hogy azok kerültek ide, akiket kiszemeltem. Ehhez nyilván kellettem én, kellett Brekk János [neki hivatalosan még nincs pozíciója a klubnál – a szerk.], aki nagyon sokat dolgozott, viszont ha Révész Bálint nem lett volna, akkor nem is lett volna miről beszélni. Olyan tulajdonosi háttér van most Nyíregyházán, ami szerintem Magyarországon is párját ritkítja."

MÁTYUS : ÉJT NAPPALLÁ TÉVE DOLGOZTAM AZ IGAZOLÁSOKON

VOLT PÉCSIEKKEL A PMFC ELLEN

A Nyíregyháza két kulcsjátékosa, Koller Krisztián és Törtei Tamás egyaránt játszott korábban Pécsen, de a baranyai klub mindkettejükkel idő előtt bontott szerződést. A jelenlegi szezonban pedig éppen a jelenleg sereghajtó PMFC a Nyíregyháza egyik fő riválisa az alsóházban.

„Elég nehéz és furcsa dolog, amikor idő előtt el kell köszönni egy klubtól. Pécsen valóban mindketten így jártunk. Az ősszel sajnos nem tudtam játszani a Pécs ellen, pont akkor gyűjtöttem be a sárgákat. Krisztián viszont játszott, és szerintem abszolút pozitív élményekkel gazdagodott, ő a pályán, én a lelátóról" – fogalmazottTörtei, akinek 2011-ben kellett távoznia a PMFC-től.

A védőtől azután köszöntek el, hogy megpróbálták rábírni egy Ligakupa-mérkőzés eredménynek befolyásolására. Elmondása szerint az ajánlatot visszautasította, de a klub vezetőinek nem jelentette megkeresését – nem úgy a csapattársa, Gyánó Szabolcs, akinek elmesélte az esetet –, és miután ez kiderült, szerződést bontottak vele.

„Én már nem foglalkozom a Pécs elleni rivalizálással – válaszolta az őszi, 4–0-s nyíregyházi meccsen gólt és gólpasszt jegyző Koller. – Itthon megvertük őket, és a tavasszal is meg kell. Ennyi, most itt futballozok, itt kell jó teljesítményt nyújtanom, azt pedig el kell felejteni, ami Pécsen volt.

Koller 12 góljával a PMFC legeredményesebb játékosa volt az NB I-ben a 2013–2014-es szezonban, de mivel nem hosszabbított szerződést, kikerült az első keretből, és még tavasszal szerződést is bontottak vele.

Már csak azért is meg lehet érteni, hogy Mátyus hálás a tulajdonosnak, mert előző klubjánál Bíró Péterrel nem volt ennyire harmonikus az együttműködés. „Egyszer csak azt vettük észre, hogy egyre-másra jönnek a játékosok hozzánk. Más kérdés, hogy az én tizenöt kiszemeltem közül csak egy érkezett" – mondta korábban a pápai átigazolási módszerekről Mátyus, aki Nyíregyházán már maga válogathatta ki azokat, akikkel dolgozni szeretne – mind a nyolc új szerzeményt.

„Az elmúlt másfél hónapban éjt nappallá téve ezen dolgoztam. Több száz vagy talán ezer e-mailt is kaptam játékosokkal kapcsolatban. Nagyon sok önéletrajzot, videót láttam a szóba kerülő futballistákról, de személyesen is voltam meccseken, például Lengyelországban” – fogalmazott a szakember.

Mátyusnak felvetettük, hogy az előző évek tapasztalatai azt mutatják, a télen sok változáson áteső klubok lassan érnek össze a tavasszal, és mivel kevés a meccs (13 fordulót rendeznek, de a Nyíregyházának a Paks elleni elmaradt találkozója miatt 14 mérkőzése lesz), ez egy bennmaradásért harcoló csapat esetében, amilyen a három ponttal (és négy hellyel) a kiesőzóna előtt telelő Nyíregyháza, problémát jelenthet.

„Specifikusan kerestem játékosokat posztra, karakterre. Persze ez egyfajta lutri is, hiszen nem lehet előre kijelenteni, hogy mind a nyolc igazolás beválik, de ha öt bejön, akkor az már elég ahhoz, hogy szép tavaszunk legyen, hogy elérjük a célunkat, a bennmaradást. Nem hinném, hogy ezekkel a futballistákkal bakot lövünk, ha mégis, akkor bak vagyok. Az biztos, itt már nincs helye a kifogásoknak, ez már az én csapatom, és az sem lehet mentség, hogy borzasztó, extra nehéz a sorsolásunk” – tette hozzá Mátyus.

A Nyíregyháza hatszor játszik otthon a tavasszal, nyolcszor idegenben, alsóházi közvetlen riválisai közül a Pápával, a Haladással és a Péccsel is idegenben meccsel.

A KÜLFÖLDI CSAK AKKOR JÁTSZIK, HA JOBB A MAGYARNÁL

A Nyíregyháza nyolc téli szerzeményéből heten külföldiek (ha a szerb származású, de magyar válogatott Bosnjak Predragot nem számítjuk közéjük), összesen pedig nyolc nemzetből 10 légióst foglalkoztat a klub. Ennél több külföldi játékosa csak a Győrnek (14), a Fradinak (12), a Videotonnak (12) és a Honvédnak (11) van.

A TÖRÖKORSZÁGBA UTAZÓ KERET

A Nyíregyháza hivatalos honlapján adta hírül a jövő héten törökországi edzőtáborba utazó keret névsorát.

Játékosok: Hrabina Alex, Ovszijenko Volodimir, Balogh János, Szokol Zsolt, Zoran Kostic, Pekár László, Deniss Ivanovs, Mohamadou Abdouraman, Fodor Ferenc, Koller Krisztián, Juraj Halenár, Mihael Kovacevic, Igor Zofcák, Rubus Tamás, Bosnjak Predrag, Törtei Tamás, Rezes László, Pákolicz Dávid, Zurabi Arziani, Dato Darcimelija, L'Imam Seydi, Benkő Balázs

Szakmai stáb: Mátyus János, Balogh László, Márton István, Téglási Gábor, György Rolland, Zajcz István, Zákány László, Neuzer Ádám

„Amikor idejöttem, az volt a legfontosabb, hogy felmérjem a keretet, és azt láttam, hogy mindegyik csapatrészbe kell erősítés. Egy-két fiatal mellett olyan labdarúgókat szerződtettünk, akik kész játékosok. Valóban különböző nációkból érkeztek, de a jó futballistának bármilyen klímában, akármilyen játékrendszerben tudnia kell a dolgát. Olyan játékosok jöttek, akiket gyorsan be lehet illeszteni a csapatba, tehát nem lehet kifogás, hogy különböző országokból érkeztek” – szögezte le Mátyus.

A szakvezető arra a kérdésre is reagált, miszerint tudatosan szerződtettek-e külföldieket, mert ők a téli átigazolási időszakban könnyebben elérhetők.

„Én lennék a legboldogabb, ha zömében magyarok alkotnák a csapatot, még jobb lenne, ha többségében szabolcsi fiatalokra építhetnénk, a legjobb pedig az lenne, ha mindegyik játékosunk nyíregyházi nevelésű volna. Ez azonban jelenleg elképzelhetetlen, így engem most nem érdekel, hogy fiatal, öreg, külföldi vagy magyar játékosokkal-e, de bent kell maradnunk az NB I-ben. Az viszont biztos, hogy a légiós csak akkor fog játszani, ha jobb, mint a posztján szóba jöhető magyar játékos" – hangsúlyozta a nyíregyházi vezetőedző.

Az NSO Tv pénteken színes riporttal jelentkezik Nyíregyházáról, többek között az is kiderül, hogy szurkolnak a csapatnak Grúziában.