Ha felemlegetjük Kun Béla

és körei viselt dolgait, már antiszemiták vagyunk?

Amint a Mazsihisz honlapjának tegnapi hírcikkéből megtudtuk, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezésen Balogh Zoltán kijelentette: „A jövőben meg kell akadályozni, hogy az emberek egyes csoportjait akármilyen alapon megbélyegezzék.” Igen? Akkor hát, ha felemlegetjük Kun Béla és körei viselt dolgait, már antiszemiták vagyunk?

Legyenek csak továbbra is

engedelmes adósrabszolgák az európaiak –

üzeni a háttérhatalom

Mintha a modern kori adósrabszolga-tartás forgatókönyvéből idéznénk, mondhatnók, ha elolvassuk a Financial Times elemzője, Gideon Rachman írását. Amiből feketén-fehéren kiderül, mit is üzen minden EU által kárvallott európai országnak a háttérhatalom. Azt, hogy legyenek csak továbbra is engedelmes adósrabszolgák. Az MTI által ma közzétett elemzés egyértelmű üzenet: az adósság leírása „az Európai Unióban északon és délen egyaránt súlyos politikai következményekkel járna”. Nem nehéz kitalálni persze, mégis mivel: „Ha a kormányok lemondanak követeléseik egy részéről, akkor a hitelező országokban megerősödnének a szélsőjobboldali és nacionalista erők, amelyek eleve ellenezték a görögök megmentését.”

Gigatámogatás a kormánytól –

persze ezúttal sem magyar egyetemnek…

Az ember egyszerűen nem hisz a szemének. Egy kormány, amelyet a társadalom egy jól körülhatárolható szegmense folyton ostromol, amiért nem eléggé irgalmas szamaritánus hozzá, ezúttal sem magyar egyetemnek ad gigatámogatást. Nem kell különösebben találgatni persze, melyik intézményről is van szó. No de lássuk a részleteket!

Irodalomtanításunk mutassa meg,

mennyire büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk!

Nyilván nemcsak e sorok írójának állandó fájdalma, hogy mindmáig nem kapják meg méltó helyüket költőink, íróink irodalomtanításunkban. Mintha szégyen lenne, hogy vannak műveik, melyekben élesen tárták fel nemzetünk sorskérdéseit és történelme fordulópontjait. Itt van erre például az öt év híján százhúsz éve, 1900. január 25-én született Fekete István esete.

Miért,

hogy ha egy keresztet, feszületet, madonnát ledöntenek,

nem jajdulnak fel?

Megint csak helyben vagyunk. Ismét támadásba lendült egy jól körülhatárolható szegmens. Amely önmagát amolyan főinkvizítori autoritással ruházza föl. És ha megállapítja, hogy a kereszténységnek befellegzett, akkor punktum. Aki pedig ez ellen protestálni merészel, megkapja bizony rögvest az ilyenkor megszokott jelzőket.

Nemzeti kultúráról beszélnek a gyökértelenek?

Ráadásul látszólag időnként liberalizmusellenes húrokat megpengetve. Azonban nincs hiány eközben a hamis hangokból. Ugyanis a polgárpukkasztás magasiskolája, hogy ők beszélnek olyan művelődéspolitikáról, ami nem a „konc- és díjleső haverok légióit” hozza helyzetbe. Hanem kiket? Netán a nemzeti kultúrára valamit is adó művészeket?

Van már Márai Sándor-díj –

de mikor lesz ugyanilyen Tormay Cécile-ről?

„Esélyegyenlőség”. De sokszor és sokaktól halljuk ezt. Akik a kultúra sokszínűségét hirdetik fennhangon. Milyen érdekes viszont, ha képviselőiről neveznek el díjat, egy bizonyos körnél tovább nem jutnak a névválasztásban. Óh vajh ki érti ezt?