Payday Loans

Keresés

A legújabb

A mélyből a magasba PDF Nyomtatás E-mail
JÓKOR - OLY JÓ KORBAN ÉLTEM ÉN E FÖLDÖN
2015. január 16. péntek, 17:59

Dortmund: a szélső könyvben ír a megrázó családi gyilkosságról

Önéletrajzi könyvet ír Jakub Blaszczykowski, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának lengyel légiósa, amelyben feleleveníti gyermekkora óta súlyos teherként cipelt családi tragédiáját.

A szélső tízéves korában élte át a családi tragédiát (Fotó: Reuters)

 

 

A szélső tíz éves volt, amikor édesapja a szeme láttára ölte meg az édesanyját. A Die Weltnek adott interjúban a Kuba becenévre hallgató játékos – a becenév szerepel majd a májusban megjelenő könyv címében is – nem hallgatja el az egész életére rendkívüli hatással lévő drámai eseménysorozatot.

„Az önéletrajzomban elmondok mindent, amit láttam, tehát azt is, amikor szemtanúja voltam, hogy apám halálos sebet ejt anyámon – mondta Blaszczykowski. – Nem volt könnyű visszaemlékezni, de ez olyan esemény, amit nem felejtek, és soha nem is fogok elfelejteni. A részemmé vált. Azon a napon megváltozott az életem, sok mindent meghatározott, de azt hiszem, hogy sok erőt nyertem belőle.”

Blaszczykowski apja börtönbe került, a nagymamája nevelte fel, akinek azóta is minden egyes gólját ajánlja, ő maga pedig hithű római katolikusként példakép lett hazájában.

Kuba ugyanakkor a történtek ellenére szerencsés embernek tartja magát. „Még ma is kapcsolatban vagyok az egyik iskolai barátommal, aki minden reggel hatkor kel, és alig tud megengedni magának bármit is, még nyaralni sem tud elmenni. Én ellenben minden nap futballozhatok, azt csinálom, amit a legjobban szeretek a világon, és folyamatosan intenzív érzelmeket élhetek át a pályán” – adott ízelítőt a 29 éves játékos abból, miről lesz még szó a könyvében.