A vádlottnak a körmeit vaskesztyűbe dugták és addig szorították, amíg fájdalmában ordítva, népiesen dudálva vagy fütyülve be nem vallja vélt vagy valós bűneit. A kínzásnak ezt a kegyetlen módszerét Mária Terézia, a sokszor tévesen jóságosnak mondott királynénk vezettette be az igazságszolgáltatásba. Vagyis: aki nem volt hajlandó Magyarföldön éljenezni és hangoztatni a „vitam et sangvinum” –ot (életünket és vérünket), akkor meg is tanították kesztyűbe dudálni! Már Petőfi is ezt írta Mondom, ne ingereljetek című versében: „ S aki megbosszant, legyen az akárki,/ Megtanítom kesztyűbe dudálni”.

Csokonai már a népi fütyülést használja még korábban:
„Ráncos szemmel körülnézte
A korhely mágnásokat.
No hisz, mondta, teremtették
Megtanítlak szedtevették
Vas kesztyűbe fütyülni.”

A vaskesztyű Csefkó Gyula, érdemes nyelvtudósunk szerint a hüvelykszorító tréfás népi elnevezése. Mikor a kínzás már régen feledésbe merült, akkor elhalványult a szólás eredeti jelentése és a fenyegetés tréfás jeleként emlegetjük ma is. 
Feltehetően a régi népmeséhez is fűződik származása. Amikor is az eszes székely legény olyan szépen furulyált a sárkánynak, hogy az mindenképpen meg akarta tanulni a furulyázást. A legény azt mondta, hogy túl hegyesek a karmai, kicsit laposabbá kell szorítani. Azzal a kicsi feszével egy hasítékot vágott egy fába és mondta a sárkánynak, hogy tegye csak be a kezét. A sárkány megtette, erre a legény kirántotta feszét és a hasíték összeszorult, a sárkány éktelen ordításba kezdett, mire mondta neki a legény: - No, te már szebben furulyálsz, mint bárki!

O. Nagy Gábor egy régi német népmesét is felhoz példának, de nem tartja meggyőzőnek a német eredetet. A vaskesztyűt bizony használták magyar földön is és jajgatott bele minden magyar bűnös, vagy akár ártatlanul megvádolt is. A fenyegtés ezzel a népi színezetben tréfás hangot kapott és ma is mondjuk: no, hiszen, ha bántottál, megtanítlak én téged kesztyűbe dudálni. Aztán meg is tanítjuk, úgy, hogy jól elagyabugyáljuk.

Charlie /blog.civishir.hu/mit_mondtal/