Nő a zűr és jönnek a halászok a zavarosban. Így foglalható össze az, ami a párizsi mészárlás után a nyugati politikában várható. Félő, hogy mi ebben élenjárók leszünk. A tegnap este a francia követség előtt összegyűlt részvétnyilvánítók naivsága is arra enged következtetni, hogy  a „felvilágosult” politikusok lendületet nyernek.

Európa hangos, újra hangos a laikus állam „humanizmusának” dicsőítésétől, amely – mily fura – az egyetlen üdvözítő út ebben a terrortól fenyegetett világban. Ugyanakkor megfigyelhető egy másik tendencia is. Mivel a „humanizmus” csak hosszú távon fog győzni, kell egy kis reálpolitika is, amely a helyére teszi az olyan oktondi kilengőket, mint például az egyre inkább „hitlerista” Putyin vagy talán egy-két „rogue state”, mint Irán vagy Szíria. Samuel Huntingdon rendszerváltás körüli műve a civilizációk harcáról mostanában gyakran olvasott könyv lehet a „reálpolitikusok” körében. Jelzés értékűek voltak a napokban Németországban tartott tüntetések is; jutott belőle az új óvatosoknak és a rendíthetetlenül a mainstream médiában hívőknek is. Politikusaink hol az egyik, hol a másik nyelvét beszélik, hangsúlyosabban persze az utóbbiét.

A Párizsban történtek szörnyűséges embertelensége persze egyértelmű. Bár az első kritikus hangok között akadtak olyan figyelmeztetők is, akik nem zárják ki egy „false flag attack” Gladio szerű kivitelezését, tudnunk kell, hogy az erőszak erőszakot szül. Egyre többen vannak olyan Nyugaton felnőtt, a harmadik világból származó fiatalok – s nem csak ők –, akik akár életük árán is fel akarják venni a harcot a rájuk háborút és nyomort bocsátó Nyugattal szemben. Az erőviszonyok összehasonlíthatatlansága persze torz, beteg reakciókat szül egy amúgy is más értékekben hívő civilizáció követőiben.

De térjünk vissza Budapestre. A francia követség előtt összegyűlt, zömében fiatal tüntetők szinte mind a következő feliratot viselő szalagokat tartottak kezükben: „Je suis Charlie” (Én (is) Charlie vagyok.) A tegnapi hírekben szinte semmit nem lehetett olvasni/hallani arról, hogy a francia szatirikus lap kíméletlenül belegázolt más kulturális gyökerű emberek lelkületébe, a nyugati felsőbbrendűnek vélt értéknélküliség jegyében. Ez a szöveg, így átgondolatlanul, kísértetiesen emlékeztetett nagy igazmondónk, Furcsány Nyerenc szövegére: „Én is cigány vagyok”. Nem véletlen, hogy a félhomályban el-elsuhant néhány fürkésző tekintetű politikus, akik a „humanizmus” specialistáinak tartják magukat. Sajnos biztos vámszedői lesznek az új zűrzavarnak, mert lassan kirajzolódik az a sötét világ, amelybe a „felvilágosodás örökösei” akarják taszítani a világot.

Debreceni Dániel

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)