Payday Loans

Keresés

A legújabb

Fajtalankodás - Mo., XXI. PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

7 éven át fajtalankodott nevelt lányával a többszörösen kitüntetett börtönőr

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: nemi erőszakvádemelésmolesztálásbörtönőrpedofíliaBVOP;

Vádat emelt az ügyészség

Gy. István főtörzsőrmester ellen,

aki 2005-ben kezdte el molesztálni élettársa 8 éves lányát.

A vádiratból szörnyű részleteket emelt ki a Bors.

 

Gy. István többszörsen kitüntetett börtönőr a vádhatóság szerint hét éven át zaklatta élettársa lányát – írta szerdán a Bors az ügy vádiratára hivatkozva.

A főtörzsörmester rendfokozatú férfit 2013 novemberében vették őrizetbe. Gyermekkorú lány sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítják, büntetőpere január 23-án kezdődik.

A Budapesten szolgáló börtönőr 2000-ben ismerkedett meg a kislány anyjával, akit két évvel később feleségül vett. Szoros kapcsolatot alakított ki nevelt lányával, aki a házasság időpontjában még csak 5 éves volt. Hivatalosan is örökbe fogadta, és nevére is vette a kislányt. 2005-ben, a lány 8 éves korában fajtalankodott vele először. Elhitette a gyerekkel, hogy apa és lánya között normális a szexuális aktus, és betanította arra is, hogy a viszonyt titokban kell tartani az édesanyja előtt.

Gy. István szexuális étvágya az évek során egyre nőtt: a létező összes módon és számos helyszínen közösült a tinédzserré cseperedő lánnyal. Előfordult, hogy disznóolban, autóban, kutyakennelben, vagy a második munkahelyén tette magáévá a lányt. Telefonjával 35 pornográf feltételt is készített a gyerekről, ami megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatott a hatóságok számára.

15 évesen a kislány rájött, hogy a kapcsolat nem helyénvaló, és mindent elmesélt az anyjának, itt ért véget a hétéves rémtörténet.

Gy. István kollégáit sokkolta a férfi őrizetbe vétele. A főtörzsőrmester ugyanis kutyavezetőként tevékenykedett, és ebben a minőségében kiváló eredményeket ért el. 2008-ban személyesen adott át neki pénzjutalmat Kökényesi Antal altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.

 

 

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X

Elítélték a 13 éves lánnyal fajtalankodó férfit

Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék.

MTI

12 éves kisfiúval fajtalankodott egy szentesi férfi

Eljárás indult egy tizenkét éves fiú molesztálásával gyanúsított szentesi férfi ellen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

MTI

Nyolc fiúval fajtalankodott a kispesti pedofil

A 37 éves férfi ellen vádat emeltek. A vád szerint úgy követte el a szemérem elleni erőszakot gyerekek ellen, hogy közben hasonló bűncselekmények miatt folyt ellene eljárás.

hvg.hu

Munka helyett fajtalankodott áldozatával egy férfi

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást abban a tavalyi emberrablási ügyben, amelynek során a férfi áldozatot fajtalankodásra is kényszerítették – közölte Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

MTI

Vádat emeltek a nevelt lányával fajtalankodó férfi ellen

Vádat emelt egy 33 éves gamási férfival szemben a Somogy Megyei Főügyészség folytatólagosan, nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal, továbbá fenyegetéssel elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a vádhatóság pénteken.

MTI

Hat és fél évet kapott egy nevelt lányával fajtalankadó férfi

Első fokon hét év hat hónap fegyházra ítélt egy férfit folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt szerdán a Budapest Környéki Törvényszék - közölte Koszta János, a törvényszék sajtótitkára.

MTI

9 év múlva visszaengedik a társadalomba a fiaival fajtalankodó férfit

A férfi rendszeresen bántalmazta élettársát és fiait. A gyerekeket élettársa tudtával és beletörődésével hat éven át szexuálisan zaklatta. A részeges szülők nem dolgoztak, megélhetésüket kizárólag a gyerekek után járó segélyekből, támogatásokból biztosították. A nő rendszeresen koldulni járt a fiúkkal. A férfit jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélték.

MTI

11 éves kislányával fajtalankodott egy 45 éves férfi

11 éves gyermekével az elmúlt hónapokban több alkalommal fajtalankodott és bántalmazta is egy 45 éves encsencsi férfi.

Megerőszakolta nyolcéves lányát, tizennégy évet fog ülni

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki éveken át fajtalankodott saját lányával, és többször meg is erőszakolta.

MTI

Tíz év 9 hónapra ítélték a lányával fajtalankodó exgárdistát

Első fokon tíz év kilenc hónap, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Dabasi Városi Bíróság azt a férfit, aki 2006 és 2010 áprilisa között rendszeresen megerőszakolta és verte a lányát. A férfi korábban a Magyar Gárda tagja volt.

12 év fegyházra ítélték a lányaival fajtalankodó férfit

12 év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a koroncói férfit, aki éveken keresztül fajtalankodott lányaival.

MTI

Tizenegy évet kapott a gyerekeivel fajtalankodó kecskeméti férfi

Jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a kecskeméti férfit, aki a saját gyermekeivel fajtalankodott, a feleségét pedig súlyosan bántalmazta.

MTI

Saját lányaival fajtalankodott egy somogyi férfi

A vád szerint saját lányával fajtalankodott egy férfi Somogy megyében, még 2000-ben, amikor a gyermek még csak 11 éves volt. Az apa előzetes letartóztatásban vár a tárgyalására.

Vádat emeltek az erdőkertesi fajtalankodó ellen

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség O. Sándor és élettársa, K. Ildikó ellen, mert erdőkertesi otthonukban 2009-ben a férfi több alkalommal is erőszakkal fajtalankodott az akkor ötéves nevelt, valamint hároméves saját gyermekével, és erről a nő is tudott - közölte Kállai Gábor, a főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

16 év fegyházat kapott a gyermekeivel fajtalankodó apa

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen tizenhat év fegyházzal sújtott egy gyerekeivel éveken át fajtalankodó dunavecsei férfit, a gyerek anyja pedig négy évet kapott.

MTI

Börtön az ötéves fiúval fajtalankodó kamasznak

Jogerősen helybenhagyta a Baranya Megyei Bíróság pénteken annak a fiúnak a büntetését, akit első fokon három év nyolc hónap fiatalkorúak börtönére ítéltek, mert gyermekkorú társával együtt többször fajtalankodott egy ötéves kisfiúval 2009-ben Pécsen.

MTI

Fajtalankodásra akart rábírni egy kiskorú lányt egy férfi Segesden

Fajtalankodásra akart rábírni egy kiskorú lányt egy férfi a Somogy megyei Segesden - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

Tizenhárom év a lányával fajtalankodó férfinek

Tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen a saját lányával fajtalankodó és feleségét bántalmazó újteleki férfit csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

MTI

Szexuálisan zaklatta gyermekeit: börtönbe mehet a jánoshalmai apa

Tizennégy év fegyházbüntetésre ítéltek egy gyerekeivel szemben szexuális bűncselekményt elkövető apát Kecskeméten.

MTI

Bíróság elé áll a "német Fritzl"

A Németország nyugati részén lévő Koblenz bíróságának szóvivője csütörtökön közölte: a teherautósofőrként dolgozó Detlef S. a vád szerint nevelt lányát szexuális kapcsolatra kényszerítette, és nyolc gyereket nemzett neki.