Szép Ernő 1919-ben az alábbiakat írta:
“Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.”
SZÉP ERNŐ : EMBERSZAG
A könyv borítójának fülszövegén az alábbi sorok állnak:
Szép Ernő magyar költő, novellista és drámaíró. A halk érzelmek, puha-sejtelmes, forró-boldog szerelmek, a gyengédség és finom irónia gyermeki lelkű költője, ,, a pardon és a köszönöm" lírikusa. Kabátjára 1944-n felvarratták a sárga csillagot. hatvanéves múlt akkor. A margitszigeti szállodából, ahol harminchárom évig lakott, beköltöztették egy Pozsonyi úti, csillagos házba. Innen sokadmagával, idős urakkal, akiket az a szerencsétlenség ért, hogy ,,születési hibából zsidó beosztást kaptak", ordítozás, ütlegelés kíséretében október 20-n, reggel fél hatkor elhajtották - hogy hová, azt persze nem tudták. november 9-n tértek haza, megfogyatkozva és ideiglenesen. ,,Hogy másnaptól, november 10-től kezdve mi történt velem meg mindnyájunkkal, azt már nem mesélem el. Azt leírni és azt elhinni érzésem szerint nem is szabad.".
1945-n jelent meg először ennek a három hétnek története, az Emberszag, kis példányszámban - fellelhetetlen könyvritkaság ma már.
Ami megkülönbözteti ezt a könyvet minden korabeli magyar és külföldi dokumentumtól, emlékirattól, regénytől - ami egyedülállóvá teszi a világirodalomban is, az a szemlélete. A hangütés. Az elképedés és az irónia. Nem ostoroz és nem esik kétségbe, nem szörnyülködik: elnyílik a szeme. Az egyre növekvő s pontosan, részletesen előadott iszonyatoknak és a gyermeki értetlenségnek ez a feleselése olyan feszültséget ad ennek a különös könyvnek, amilyet talán egyetlenegyszer sem tapasztalhattunk hasonló tárgyú munkákban. ,,Elképedek néha - írja könyvének vége felé -, hogy merik ezt csinálni, amit csinálnak, hogy merik, mikor itt vagyok a világon? Hogy nem döbbentek meg, hogy ki nem sült szégyenükben a szemök, hogyhogy nem hagyták azonnal abba?"
A fiatal, a történelmet nem ismerő olvasó sem fogja letenni a könyvet. S talán, remélhetőleg, az író kérdésétől sem fog egykönnyen szabadulni.
Szépirodalmi Könyvkiadó - 1984.
