Igen, ismét visszatér a Pillanatnyi diszpozíció, a kézilabdás világverseny-elemző, másnap reggel józanabbul átgondoló, más szemszögből is megtekintő gondolat- és képfolyam. Aki még nem találkozott vele, jó szívvel ajánljuk, hogy görgessen vissza a januári férfi Eb-ig legalább - érdemes, becsszóra.
Eddig ugye férfi világversenyekkel foglalkoztunk, de ezen a télen ilyesmivel rohadtul nem lesz dolgunk basszus most női van. Mivel első számú ihletőnk, Mocsai Tanár Úr is más vizeken evez már, ezentúl Markos-Nádas-jelenetekkel vagyunk kénytelenek felvezetni a gondolatainkat, mert az ugyebár közismert tény, hogy minden élethelyzetre van egy tökéletesen odaillő Markos-Nádas idézet.
A tegnapi, oroszok elleni 29-29-re például a fenti.
"De nem ezt beszéltük meg!"
Semmilyen szempontból.
Szegény Planéta Szimonetta például csak lesújtottan téblábolt a vegyes zónában meccs után, és a "Kire haragszol?" tartalmú kérdés hallatán úgy bökött saját maga felé, a hüvelykujjával, mint aki valami különlegesen régi maradékra mutat rá, hogy ezt már tényleg ki kéne dobni a hűtőből. És hát tényleg az lett volna a játék, hogy mint Tomori Zsuzsit leszámítva az egyetlen 180 centi feletti mezőnyjátékosunk (az oroszoknál volt nyolc ilyen amúgy), felmegy és bevarrja, ezzel épphogy nyerünk eggyel, megvan a két pont, nincs itt semmi látnivaló.
"Nem volt hozzá bátorságom" - valami ilyesmit mondott alig hallhatóan, és bár kilépett rá valamelyik orosz medveasszony, ezt tényleg neki kellett volna belőnie nyilván - nem azt beszéltük meg, hogy lepöttyinti balra, és Szucsánszki Zitára marad, hogy áthidaljon egy bő arasznyi magasságkülönbséget. Ez van - első, ráadásnak rögtön hazai világverseny, első, máris létfontosságú meccs, te meg húszéves, saját magában is bizonytalan tehetség vagy, mégis a te kezedbe teszik a győzelem sorsát, ha másért nem, hát azért mert legalább 12 centivel nagyobb vagy a második legnagyobbnál is. Arra is meg kell érni, hogy valaki ilyen helyzetben ne hibázzon (khm, Brazília, ugye), és Szimó még nem tart itt eszerint. Majd fog, reméljük.
De hát eleve nem azt beszéltük meg, hogy az első tíz percben csak a.) reménykedve tologatjuk a labdát a fal előtt, hátha megnyílik, majd b.) mikor nem nyílik meg, erőltetünk valami lövés-, betörés- vagy bejátszásfélét, amiből c.) elveszítjük a labdát,átrohannak rajtunk és d.) gólt kapunk. Nézzük meg a mellékelt támadást: indulunk erre, arra, a jobbszél nem marad üres, középen nincs remény betörni, annál pedig jobban mozognak lábbal az oroszok, hogy végre széthúzzuk a védelmüket és kinyíljanak. A végén egy kényszeredett passz a balszélre, onnan vissza, és puff, szinte vége is az akciónak.
Mindez persze annyira azért nem meglepő. Ilyen csapat ellen élesben nem gyakorolt a magyar válogatott, hasonló edzőmeccse sem volt Németh András alatt (sőt a franciák előtti, múlt csütörtöki vb-főpróbáig konkrétan európai középcsapattal sem játszott tavaly december 16., a spanyolok elleni vb-nyolcaddöntő óta, egy hullafáradt és egy tartalékos Romániát leszámítva). Az edzés meg a mérsékelten komoly tréningmeccs pedig azért más, mint egy Eb-rajt: ahol sikerült átlőni a falat a sárga jelzőtrikós cserevédelem ellen, és ahol Ausztria meg Szlovákia meg Magyarország B legjobbjai is megtörtek a nyomás alatt, ott most egy jó darabig nem jártunk szerencsével. Lassan, nem is valami okosan játszott a csapat, láthatóan nem tudva mit kezdeni azzal, hogy itthon nyilván nyerni kellene az első meccset, és a dolgok mégsem a tervek szerint alakulnak. A döbbenet, hogy aminek működnie kellene egy ilyen fontos estén, igencsak nem működik, megfogta a társaságot
Ugye mit lehet ilyenkor tenni? Például összeszorított foggal küzdeni, kaparni, hajtani, aztán majd lesz valahogy. Na, ez tényleg megvolt a pályán belül és kívül. Hogy Kovacsics Anikó puskagolyóként kirobbanva a falból megy a labdáért, azt kábé megszoktuk, de hogy Tomori Zsuzsanna vagy Mészáros Rea vetődjön be méterekről, azt már csak a newtoni fizika bizonyos alapelveivel sem éreztük összeegyeztethetőnek - de mégis. A padon meg Németh András jószerével minden a kezébe akadó fegyverrel megdobálta az oroszokat: az EHF statisztikusai 49 féle különböző felállású magyar csapatot rögzítettek, miközben az oroszok alig több, mint feleennyi összeállítással kísérleteztek. Ez persze csalóka kicsit, hiszen a pár másodperces le- és felfutások miatti furcsaságokat is beírják, de akkor is jelzés értékű. A kettes védőkkel például egész mérkőzésen zsonglőrködnie kellett (ő úgy mondta, Bulath Anitáék nem voltak felkészülve rá, hogy négy-öt lépések után is lehet még gólt lőni, fentről inkább úgy tűnt, gyorsabbak az oroszok, mint vártuk), a végén viszont az öt-egyes védekezési szisztéma hozta meg a sikert döntetlent.
Nyilván kellettek a kapuscserék is: nem mintha Herr Orsolya rosszul védett volna, inkább alkalma sem volt rá. Ezek a védései:
Szél
Betörés
Lerohanás
Indítás
Átlövés
Hetes
Összesen
1/2
0/2
0/6
0/1
1/3
0/1
2/15
Vagyis a 22 és fél perc alatt a kapujára küldött 15 lövésből legalább tízszer volt tökéletesen kiszolgáltatott, esélye sem volt arra, amiből ő amúgy töltekezni szokott: hogy fogjon egy-két könnyebb labdát, és utána felépítve az önbizalmát jöjjenek a bravúrok is. Ilyenkor pedig cserélni kell: Kiss Éva 44 százalékkal zárt, és mikor az ő varázslata is elillant, az utolsó negyedórára még mindig a mély vízbe lehetett dobni Bíró Blankát, aki meg 45-tel - és a végén még bosszankodott is az utolsó ejtés miatt, pedig azt csak akkor foghatta volna meg, ha hirtelen nő 40 centit. Szokták mondani, hogy ha három kapusod van, akkor valójában egy sincs, de most talán inkább az a helyzet, hogy ha három kapusod van, akkor három kapusod van.
Szóval összességében annyi történt, hogy bármennyire jól is ment egész héten a kesztyűzés, a valódi ellenféllel szemben már az első menetben belenézett egy istenes pofonba a válogatott, és meg is rendült tőle. De volt benne tartás: nem engedte le a kezét, ütött-vágott, és végül csaknem kipofozkodta magának a győzelmet, csakhogy a pontozóbírók a végén...
Mert ez azért legyen meg: nyilvántúlságosan egyszerű magyarázat volna egy világverseny legelső meccsén bírózni, pláne úgy, hogy messze nem is hozta ki magából a maximumot a válogatott, de ami tény, az tény. Ami két perc, az két perc, ez meg, két és fél perccel a vége előtt, 29-27-es magyar vezetésnél, hát... Megfogja, leviszi, de semmi olyan nem történik, ami ne történne egy kézilabdapályán napjában ötvenszer. Az egyetlen jó hír az, hogy a régi Tomori Zsuzsi leharapta volna a szlovák sporttársak fejét, felnégyeli a testüket, és aztán a parkolóban még az autójukat is megkarcolja a kulcsával, most meg angyali nyugalommal baktatott le a pályáról, pedig pont ugyanolyan jól tudta, mint a csarnokban mindenki, hogy ezen a vak ítéleten elmehet a két pont. El is ment az egyik - csak nehogy hiányozzon a végén.
Nem volt ez olyan rossz eredmény, pedig majd mindenki sír-rí miatta. Sajnos mi soha nem fogunk meccset nyerni, ha csak 6-8 mp van hátra. (ahogy tegnap sem) Az olimpiai izlandi meccs százéves kivétel volt, igaz ott is csak x-re tudtuk hozni a 60. perc végén. Sokkal inkább bukunk így, mint már sokszor. Rossz emlék, tavaly, Kiel - MKB. 25mp-cel a vége előtt győzelemért támadunk, de 6 mp-cel a vége előtt gyenge kísérlet. Van a németeknek 6 mp-ük, hogy a kapustól indítva vmit elérjenek. Természetesen belövik.. Pedig az MKB-ben nem csak "kódolt balfék" magyarok játszottak.
Semmiféle kódolt balfékség nincs, csak hülye szülők, akik ugyanazokat a hibákat követik el, amikor a gyereket nevelik, amit már az ükapjuknak az ükapja is. És a talán tudattalanul a gyerekbe nevelt beszariság szokott a pályán visszaütni. Meg amikor a gyerek és később a felnőtt nem saját magának, hanem valaki másnak próbál megfelelni, és ebbe belehülyül. A túlzottan hierarchikus felfogású nevelés révén ugyan mindent meg lehet tanítani a kézilabdában is annak, aki elég tehetséges és kitartó, de a kulcspillanatokban ez visszaüthet. És ekkor jön a külföldi edző, aki az amúgy kitűnő magyar alapokra építve beteszi a lányokba azt a pici pluszt, ami egy magyar edzőnek a legritkábban sikerül.
Én nagyon bízom abban, hogy Szimót az Ambros helyre fogja tenni mentálisan, és akkor az ilyen helyzetekben úgy fogja lőni a gólokat, mint Boki fénykorában.
Pedig ha valakinek, akkor Szimónak nem volna szabad beszarinak lennie, mert akkora, hogy a világon bárki lepattan róla, mint egy gumilabda.
hagyjuk mar ezt a birozast. nelkuluk a fasorban sem lett volna a vegjatekra a nemeth-csapat. az egesz meccsen millio apro faultot neztek el nekunk vedekezesben. a vegen azert vlt a kiallitas +2-nel, ert egyreszt adhato volt, masreszt meg gondolom ugy voltak vele, h megadjak az eselyt az oroszoknak a x-re, mert jobbak voltak. de, h mi gyozelmet nem erdemeltunk, az is biztos.
Gyakorlatilag sajnos nincs igazán klasszis lövőnk, Zsuzsi is inkább betörésből és 7-8 méterről, félig talpról szeret lőni. Szimo csak részfeladatokra jó, mert a nemzetközi elithez nincs meg a dinamikája Az ellenfelek azt is tudják, hogy igazán klasszis szélsőink sincsenek ezért bátran védekezhetnek egy zártabb 6-os falat. Amibe jók vagyunk agresszivitás, egy-egyezés,betörásek, rendeztlen védelem elleni gyors támadások csak akkor élnek, ha hátul is stabilak vagyunk, de ehhez sokat hibáztak a lányok és az alapkapusnak is többet kellene fognia. A nyitott védekezés a végén jó volt.
Szerintem, nem nyújtott senki kiemelkedő teljesítményt, aki hátán vitte volna a csapatot amikor szükség lett volna.Szucsánszki, Tomori csak árnyéka volt önmagának. Az újoncok viszont jó benyomást keltettek. Többet kell őket játszatni...Féltem a csapatot a további mérkőzésektől, sokat kell ( kellenne ) javulni...
"Nem volt hozzá bátorságom" - Ez a kulcsmondat, és ezért fog elvérezni a válogatott. Semmi különöset nem várok tőlük, középszerű lesz a végeredmény (ne legyen igazam!). Ez nem a lányok, hanem Németh András hibája. Taktikailag lehet, hogy képzett edző, aki ért a szakmájához, de tipikusan (sok másik magyar edzővel egyetemben) nem tudja elhitetni a játékosaival, hogy meg tudják csinálni, és nem tudja őket feltüzelni. KEB-hez képest hatalmas a visszaesés, nem véletlenül sírtam belül, mikor kinevezték a jelenlegi kapitányt. . Ahogyan Konkoly Csaba < Ambros Martin, ugyanúgy Mátéfi Eszter < Németh András < Karl Erik Bohn. . A magyar edzők nem tudnak hitet adni a játékosoknak, pedig ez tízszer fontosabb, mint a szakmai hozzáértés.
Amíg nem értik meg a hazai vezetők, hogy mentalitásban, pszichológiailag kell az eddig hazánkban megszokottakhoz képest 300% százalékkal többet nyújtani (az edzőknek), addig elmaradnak a kiugró eredmények. Szakmailag több tucat jó edző van a világon, akik között minimálisak a különbségek. Pedagógiailag azonban szakadék a magyar edzők és a világ élvonala között, és nem csak kézilabdában.
Egy ügyetlenebb, de 100%-osan motivált és maximálisan magabiztos versenyző, agyon tud verni egy nála sokkal jobbat, ha annál fejben nem stimmelnek a dolgok.
@jasszgeri: Egyetértek, nem lehetett panaszunk a bírókra, és szomorú, hogy a kapitány ezzel takarózik. Úgy néz ki, Görbe nagyon hiányzik ebből a csapatból, ő tud húzni egy váratlant, ha tanácstalan a társaság. Nem értem, miért nem próbálkoztak a lányok talpról, csípő mellett lőni, az nyilvánvaló volt, nehéz lesz átlőni az orosz falat, és az első félidőben a szélsőket sem játszottuk meg.
Egyetértek az előttem szólókkal (főleg harczymaczyval) - és a cikk is remek. Még kiegészíteném azzal, hogy az első félidőben, mikor nagyon elmentek az oroszok, azonnal adtak nekünk egy kiállítást, így úsztuk meg a kiütést... Úgyhogy, egyetértek, ne szóljunk egy rossz szót se a bírókról.
Szinte minden hozzászólással egyet tudok érteni, legalábbis látok benne racionalitást. Mint annyiszor, most is a küzdeni akarást emelném ki mint pozitívumot, a játékosok közül meg talán Kovacsicsot.
@kalamona: A fal előtti összevissza rohangálás viszont totális tanácstalanságot, ami leginkább önbizalomhiányból fakad. Stresszes, görcsös volt a játék. Szimó viselkedése is egyértelműen mutatja, hogy Németh nem képes fejben felkészíteni az együttest, és valószínűleg számukra a kontraszt is túl nagy KEB-hez képest. A heteslövők magabiztossága önmagában dicséretes, de oda egy kicsit más fajta higgadtság kell, mint rohanás közben, a másodperc tört része alatt jó döntést hozni.
A cikkben nagyon találó pont volt, hogy kiemelte a minőségi felkészülési mérközések hiányát. A 49 különböző felállás az én szememben nem pozitív. Ez leginkább tanácstalanságot jelent. Picit későn kapta meg az „aha élményét” a kapitány, utána meg csak nézett. Egyébként általában néz ki a fejéből, rácsodálkozik a világra a kinevezése óta, és rájön, hogy a tervei nincsenek összhangban a valósággal: • Jééé, nem tudom megoldani csak balkezes lövőkkel a jobbátlövő posztot • Jééé, nincs 3-as védőm • Jééé, Kovacsics irányító • Jééé, Temes nem ez a szint • Jééé, az oroszok tudnak futni A végén meg nekimenni a bíróknak, butaság. Csakúgy, mint az, hogy erre hegyezünk ki egy cikket. Amúgy lehet, Görbe adott volna néhány passzt, vagy elenged egy-egy lövést, amivel nyerünk, de a gondok nem elöl voltak. 29 góllal meccset kell nyerni.
Németh Andrásnak részben igaza van a bírókkal kapcsolatban, de azért myílatkozhatna arról is, hogy 40 másod perccel a vége előtt miért nem KÉRT IDŐT!! szerintem nagyot hibázott és folytatja a Mocsai hagyományt!
De hát eleve nem azt beszéltük meg, hogy az első tíz percben csak a.) reménykedve tologatjuk a labdát a fal előtt, hátha megnyílik, majd b.) mikor nem nyílik meg, erőltetünk valami lövés-, betörés- vagy bejátszásfélét, amiből c.) elveszítjük a labdát, átrohannak rajtunk és d.) gólt kapunk. Nézzük meg a mellékelt támadást: indulunk erre, arra, a jobbszél nem marad üres, középen nincs remény betörni, annál pedig jobban mozognak lábbal az oroszok, hogy végre széthúzzuk a védelmüket és kinyíljanak. A végén egy kényszeredett passz a balszélre, onnan vissza, és puff, szinte vége is az akciónak.
Mert ez azért legyen meg: nyilvántúlságosan egyszerű magyarázat volna egy világverseny legelső meccsén bírózni, pláne úgy, hogy messze nem is hozta ki magából a maximumot a válogatott, de ami tény, az tény. Ami két perc, az két perc, ez meg, két és fél perccel a vége előtt, 29-27-es magyar vezetésnél, hát... Megfogja, leviszi, de semmi olyan nem történik, ami ne történne egy kézilabdapályán napjában ötvenszer. Az egyetlen jó hír az, hogy a régi Tomori Zsuzsi leharapta volna a szlovák sporttársak fejét, felnégyeli a testüket, és aztán a parkolóban még az autójukat is megkarcolja a kulcsával, most meg angyali nyugalommal baktatott le a pályáról, pedig pont ugyanolyan jól tudta, mint a csarnokban mindenki, hogy ezen a vak ítéleten elmehet a két pont. El is ment az egyik - csak nehogy hiányozzon a végén.
Nem volt ez olyan rossz eredmény, pedig majd mindenki sír-rí miatta. Sajnos mi soha nem fogunk meccset nyerni, ha csak 6-8 mp van hátra. (ahogy tegnap sem)
Az olimpiai izlandi meccs százéves kivétel volt, igaz ott is csak x-re tudtuk hozni a 60. perc végén.
Sokkal inkább bukunk így, mint már sokszor.
Rossz emlék, tavaly, Kiel - MKB.
25mp-cel a vége előtt győzelemért támadunk, de 6 mp-cel a vége előtt gyenge kísérlet.
Van a németeknek 6 mp-ük, hogy a kapustól indítva vmit elérjenek. Természetesen belövik..
Pedig az MKB-ben nem csak "kódolt balfék" magyarok játszottak.