Hír: Elfogadták a fair bankokról és a forintosításról szóló törvényt
Az MTI november 25-én tette közhírré az „örömhírt”, hogy az Országgyűlés előző nap elfogadta a fair bankokról szóló törvényt, valamint azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket. Eddig rendben. Nézzük a folytatást!
„A fair bankokról szóló törvény szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, valamint egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást. Érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a deviza alapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat.
A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. Az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósoknak kedvezőbbet választva.
Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek.”
Kommentár: A kormány tehát csalárd módon – még saját minimális ígéreteit is megszegve – olyan törvényt hozott, amely megvédi az uzsorabankárokat és továbbra sem oldja meg a becsapott, kizsigerelt devizahitelesek ügyét!A törvény lényege: Adós fizess vagy gebedj meg! Uzsorabankár! Te meg jobban ügyelj a formalitásokra, de azért harácsolhatsz továbbra is! GYALÁZAT!
De milyenek is lennének a valóban fair bankok? Erre a kérdésre egy, júliusban írott cikk válaszol, amelynek pontjai mindaddig aktuálisak lesznek, amíg meg nem valósulnak. Szerzője engedélyével újra közöljük, s mindaddig emlékeztetni fogunk rá, amíg a cikkben leírt feltételek meg nem valósulnak. {a szerk.}
Fair bankok?
Orbán miniszterelnök a devizahiteleseket megsegíteni szándékozó – közel négy évet késő – törvényjavaslat kapcsán annak a reményének adott kifejezést, hogy a törvény elfogadása után hazánkban „fair bankok” lesznek.
Ennek a reménynek a megalapozottságát már a törvényjavaslat is kiiktatja. Ugyanis a hazai nem-fair bankok minden késedelmes fizetés után kamatot számítanak fel, s ha a fizetség tovább késik, kamatos kamattal terhelik. A Fideszes honatyák megfeledkeztek arról, hogy ezt a banki praktikát a deviza hitelesektől jogtalanul felvett súlyos összegek esetében a bankokkal szemben is érvényesítsék, pedig erre a hatályos törvények módot adnak! A törvényjavaslat ugyancsak nem rendezi a lakásaikból kilakoltatott adósok teljes mértékű kárpótlását és a kilakoltatások miatt öngyilkosságot elkövető adósok jogutódjai számára jogosan járó jóvátételt! (Az adós „szívének” követelése ügyében iránymutatónak tekinthetjük Shakespeare mester Velencei kalmár c. drámájának végkifejletét. Magyar törvényhozók sem adhatják ennél alább – legalábbis, ha magyar érdekeket képviselnek!) Ezen kívül törvény előtti szigorú felelősségre vonást érdemelnek azok az uzsorabankárok, akik ezt a csalást kifundálták, s működtették; azért is, mert ezzel a magyar gazdaságnak is súlyos kárt okoztak. Ha az elfogadott törvény ezeket a lényeges kiegészítéseket nem fogja tartalmazni, akkor az a „nem-fair bankoknak” és a csalást működtető bankároknak nyújtott kormányzati támogatásként értékelendő!
Végül néhány szó a fair bankokról. A keresztény egyház sokáig tiltotta a kamatszedést. Az iszlám bankok sem alkalmazzák. Termelő beruházásokra adnak kölcsönt, s annak a hasznából kérnek részesedést. Ez az értékteremtő gazdaságot és munkát támogatja, s nem a spekulációs nemzetközi harácstőkét. Magyarországon akkor lesznek fair bankok, ha – az iszlám bankok mintájára – létrejön egy keresztény magyar bankrendszer, amely kiszorítja hazánkból az adósrabszolgák százezreit „teremtő” harácstőkét. Amíg ez nem történik meg, minden hangzatos kijelentés a „fair bankokról” a globális bankrendszer teljes meg nem értését tükröző sületlenség vagy tudatos politikai félrevezetés.
A keresztény bankok létrejötte olyan paradigmaváltás kezdete lehet, amely az adósságcsapdába szorított családokat, nemzeteket, s Földünket is megszabadítja a globális banktőke pusztító uralmától. Bizonyos, hogy a harácstőkés rendszer nem fogja ellenállás nélkül feladni kiépített pozícióit. De a jó példa ragadós, s végül az uzsorabankárok a legendabeli Midász király sorsára jutnak: megehetik – ha tudják – kötvényeiket, derivatíváikat, s összes spekulációs machinációikat.
Krasznai Zoltán,
a Magyar Nemzet volt főszerkesztője
[1] Az írást először volt lapomnak, a Magyar Nemzetnek küldtem el. A publicisztikai rovat szerkesztője következő módon utasította vissza: „Miért gondolja, hogy a Magyar Nemzet hasábjain Orbán Viktort lehet kritizálni?” Azt válaszoltam, hogy „amikor én voltam a lap főszerkesztője, nemcsak az ellenzéket, hanem a kormányt is lehetett kritizálni a lap hasábjain. De akkor még független lap volt a Magyar Nemzet, most pedig pártlap. Ezért döntését megértem, de el nem fogadom.” Ezután elküldtem a cikket a Barikád c. hetilapnak, amely következő számában közölte is.
A szerzőről saját megfogalmazásában:
Az akkor még Marx Károlyról elnevezett Közgazdasági Tudományegyetem nemzetközi szakán szereztem diplomát 1975-ben. Diploma után, mint népköztársasági ösztöndíjast hívtak dolgozni a Külügybe és a Rádió Politikai Adások főszerkesztőségébe is. Nem mentem el egyik helyre sem. Tanszékvezetőnk, Kreskay tanár úr emlékezetesen nyers stílusában kérdezte meg, miért nem tetszik egyik felkínált állás sem. A válaszom az volt, hogy mind a két munka érdekes, de diplomata majd csak akkor leszek, ha Magyarország szuverén ország lesz, a sajtóhoz meg akkor megyek, ha sajtószabadság lesz. Végül mind a két fajta tevékenységet végeztem 1990 után, de nagyon jól döntöttem, hogy 1975 szeptemberében kutatóintézetbe mentem, az akkor Konjunktúra- és Piackutató Intézetnek (később KOPINT-DATORG) nevezett elefántcsonttoronyba. 16 évig azt kutattam, amihez kedvem volt, kiváló szellemi és szakmai közegben, szabadon.
1979 őszén jutottam arra a felismerésre, hogy a Kádár-rezsim megreformálhatatlan. Juhász Gyula történész professzoromnak – aki XX. századi magyar diplomáciatörténetet tanított nekünk az egyetemen – a Horthy-rendszer kül- és belpolitikai korlátairól szóló elemzését alkalmazva jutottam erre a következtetésre. Ezzel kapcsolatos első cikkemet a Párizsban megjelenő Magyar Füzetek közölte’80 januárjában, Zágoni György álnéven. (Azért álnéven, mert azonnal kirúgatni magamat nem állt szándékomban. 79-ben életem első, s egyben utolsó állami ösztöndíjas fél évét töltöttem Párizsban. A cikket ott írtam meg, de a fejemben vittem ki. Onnan nem tudták elkobozni a szellemi fogdmegdek.)
Politikai publicisztikát azóta is írok. ’88-ig különféle álneveken a párizsi Magyar Füzetekben és hazai szamizdatokban, a Beszélőben és Hírmondóban, valamint a New York-ban és Sao Paolo-ban megjelenő Erdélyi Magyarságban. (Ez utóbbiban saját néven.) Ez a tevékenységem elég hamar a III/III-as ügyosztály tudomására jutott, mert a 80-as évek elejétől megfigyeltek, mint „különösen veszélyes ellenzéki-ellenséges személyt”. Ösztöndíjas név alatt vezettek rólam nyilvántartást. Megfigyelésem dokumentumait kikértem a Történeti Hivataltól. Tanulságos olvasmány. Egyszer majd publikálom.
Saját kutatásaim alapján már ’81-ben arra a következtetésre jutottam, hogy a szovjet birodalom még a 80-as évek vége előtt szét fog esni. Szamizdatos politikai publicisztikáim – amelyek egy részét Szabó Miklós történésszel, eszmetársammal és barátommal közösen írtam – java része erről szólt. Erről a témáról tartottam háromszor is kurzust a Lille-i Egyetem Közgazdasági Fakultásán. (Ide tartozik: nem volt nehéz dolog orruknál fogva vezetni az alacsony IQ-jú belügyeseket. Néha kifejezetten szórakoztató is volt. Én intellektuális kalandként fogtam fel. Egy példa: a Lille-i Egyetemtől hivatalosan úgy küldték a meghívót, hogy a multinacionális vállalatok stratégiájáról – akkori „hivatalos” kutatási témámról – tartsak előadásokat. A degenerált belügyesekben fel sem merült, hogy Nyugaton Szajnát lehet rekeszteni e téma szakértőivel, nem kell nekik Magyarországról importálni egyet.)
Válogatott „uszításaim” 1996-ban kötetben is megjelentek, A Birodalom romjain címmel, az Új Mandátum Kiadó gondozásában. Szakmai tanulmányt a Kitörés az adósságcsapdából c., tanulmány elkészülése óta nem írtam. Ezt a tanulmányt a 2010-ben a Fidesz által megszüntetett ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalomtudományi Kutató Intézet hattyúdalának szántuk. Egy hatfős szerzői-kutatói csoport készítette, amelynek én voltam a vezetője. De a Fidesz „nagyeszű” politikai döntéshozóinak nem kellett sem a kutatóintézet, sem a tanulmány. A tanulmány elkészítését végül a Jobbik finanszírozta, s nekik is adtuk át. De nem rendelkezvén politikai hatalommal, a Jobbik nem tudta hasznát venni a benne foglalt stratégiai javaslatoknak. Azóta is vergődünk az adósságcsapdában.
Politikai publicisztikát csak ritkán írok. Akkor, ha nagyon fontos téma merül fel vagy éles helyzet áll elő. Ilyen volt legutóbbi – ez év júliusában írott – cikkem a „fair bankokról”. Publikálásának története pedig tanulságos.[1]
Érdekes, hogy ’79 óta minden rendszernek és kormánynak ellenzéke voltam és vagyok. Nem dacból, hanem tisztességből. (Az MDF-nek alapító tagja voltam, már az első lakiteleki találkozó egyik szervezőjeként. Antall József ’90 elején azt mondta, minisztert csinál belőlem is, mint Bod Péter Ákosból vagy Szabó Tamásból, ha befogom pörös számat. Adyval válaszoltam neki: – „Én nem leszek a szürkék hegedőse!”) – 2006 szeptemberében a Kossuth téren megalakult Forradalmi Nemzeti Bizottmánynak, majd október 23-a után háromtagú társelnökségének voltam tagja – Ekrem Kemál Györggyel és Tamás Károllyal. Politikai tapasztalataim alapján jó érzékkel fedeztem fel a beépített ügynököket (volt belőlük jó néhány), de az általam is szorgalmazott és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány által nyilvánosan meghirdetett Alkotmányozó Nemzetgyűlést, amely az 1944. március 19-i német megszálláskor felfüggesztett történelmi Alkotmányunk joghatályát lett volna hivatott helyreállítani, október 23-án nem tudtuk megtartani, mert – mint közismert – Gyurcsány pribékjei lezárták a teret és szétverték az oda igyekvő felvonulókat. (A ma már „szabadságharcos” Orbán páncélozott autóban hősiesen elmenekült az Astoriától.)
Egyetlen kitüntetésem az Erdélyi Világszövetség Becsületrend Csillaga. Büszke vagyok rá.
***
Credo-im:
– a ’80-as évekből Farkas Árpád, erdélyi költő négysorosa:
„ A vásárra vitt bőrnek ára is van, nem huncut benne sem róka, sem menyét. A cimborákat kérdem álmaimban: te mért hallgatsz, te mért, te mért?” (Farkas Árpád: Alagutak a hóban, Kriterion, Bukarest, 1979.)
– ’90 óta Széchenyitől:
„…közlegény-sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorlani polgári erényt, néha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állni a dolgok élén.”(Széchenyi István: Mi lesz belőlünk, magyarokbul? 1848.)
***
Gyermekeimre és unokáimra örökségül anyai nagyapámtól, Egry Péter Páltól örökölt erkölcsi tartást hagyom: Becsület, nemzet, haza. Remélem, megtartják.
Budapest, 2014. október 17-én.
Krasznai Zoltán
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)