Payday Loans

Keresés

A legújabb

A nemzeti csapat belülről PDF Nyomtatás E-mail
A MAGYAR FOCI - táltosparipa vagy állatorvosi ló

Nyilasi szeretetre és elismerésre vágyó játékosokkal találkozott a válogatottnál

Nyilasi Tibor a Nemzeti Sportnak adott interjúban elárulta, miért mondott igent Dárdai Pál felkérésére, és hogyan látta belülről a nemzeti csapatot. Mint kiderült, sikerre, szeretetre és elismerésre vágyó játékosokkal találkozott a válogatottnál.

Nyilasi Tibor szeretetre és elismerésre vágyó játékosokkal találkozott a válogatottnál (Fotó: NS-archív)

– Mit adott önnek az elmúlt két hónap, amelyet Dárdai Pál stábjának tagjaként a válogatottnál tölthetett?
– Leginkább rengeteg élményt – mondta Nyilasi Tibor.

– Pedig alig láttuk. Amikor a kispadot mutatták, akkor sem.
– Pali és Szabics Imre is jóképű, rendben is volt, hogy őket mutatták.

– Viccel…
– Nézze, ebben maradtunk. Amikor Pali először felhívott, hogy számítana rám, előbb elejtettem a telefont, majd azt kérdeztem: ki ajánlott? „Senki, én gondolom így” – felelte. Ezután megegyeztünk abban, hogy mindenről elmondom a véleményem, amiről kérdez, de azt nem akarom, hogy miattam támadják: na, ez is mit okoskodik bele…? És azt is tudom, hogy Szabics Imrével, Sallói Istvánnal, Andrusch Józseffel megbeszéli a dolgokat, és ha még én is mindig a fülét rágnám, beleőrülne. Ekkor megnyugtatott, hogy jöjjek, ezt ő találta ki.

– Hogy zajlott a mindennapi munka a kulisszák mögött?
– Tudja, az jutott eszembe, hogy olyan film pereg a szemem előtt, amelyet már láttam, sőt megéltem annak idején.

Dárdai (balra) mindenben kikérte 
Nyilasi véleményét (Fotó: Veres Viktor)

– Ezt hogy érti?
– Bukarestben kezdtünk, nyilván eszembe jutott az a legendás ezerkilencszáznyolcvanegyes meccs. Akkor én is ott álltam a pálya közepén, hallgattam a román drukkerek füttykoncertjét. A mostani mérkőzés, miként a miénk is, döntetlenre végződött. Feröeren kikínlódtuk a sikert, éppen úgy, mint mi nyolcvannégy végén Cipruson, az utolsó percben szerzett góllal, amit azért emlegetnek, mert a gólöröm közben a felázott dobókörben hatalmasat estem. S ha már a mindennapokat kérdezi… Mielőtt a bukaresti meccsre, a stadionba elindultunk volna, a kollégák levetítettek egy videót a stábtagokról: Andrusch József egy-egy védése, Sallói István, Szabics Imre góljai voltak rajta, és hát megmutatták az 1983-as ETO–Fradi három-hármas meccsről a három gólomat. A játékosok kuncogtak: milyen tempó volt ez, Tibi bácsi? Mondtam nekik, hogy ha az összes gólomat leadják ismétlés nélkül, négy és fél órán át itt ülünk, és lekéssük a meccset – nevettek, így szálltunk fel a buszra. Nem azt mondom, hogy csak emiatt született jó eredmény, de a feszültséget lehet és kell is néha oldani. A buszon azért még hozzátettem: érdekes, akkor az öregfiúkmeccsre is kijöttek harmincezren…

– Látott, tapasztalt valamit, ami esetleg meglepte?
– A szurkoló hajlamos legyinteni, hogy ezek a srácok a külsőségeknek élnek, milyen gazdagok, amire azt mondom, hogy odakint sem adnak a semmiért egy eurót sem. Bukarestben a mérkőzés végén az öltözőben sokan előkapták a mobiljukat, özönlöttek az üzenetek, akkor döbbentem rá, hogy a pénz olyankor nem számít, ezek a fiúk rettentően éhesek a szeretetre, az elismerésre. Élmény volt átélni az eufóriát, ahogy Rakonczai Imre zenéjére táncoltak az öltözőben, látni a boldogságukat közelről, amely azért tűnt elementárisnak, mert nagyon szerettek volna örömöt adni a szurkolóknak. Tele vagyok élménnyel: Király Gábor profizmusa, maximalizmusa, ahogy Juhász Roland terelgette a fiatalokat, ahogy Dzsudzsák Balázs csak azért hozott egy bőrönd mezt, cipőt, ajándékot, hogy azokat szétossza a kissrácok között, ahogy Gera Zoltán befejelte, noha a harmadik meccsen a harmadik poszton játszott… Hozzáteszem: ezt a filmet is láttam. Hetvenhétben, a Bolívia elleni pótselejtező előtt sérült voltam, és Kovács Feri bácsi, a későbbi kapitány, a Videoton legendás edzője mondta nekem: játssz, amennyit bírsz, a jelenléted is számít a társaknak, de az ellenfélnek is, ha csak egy félidőt, akkor annyit – és ezt Gera Zoli is megértette. Dárdai Pali azzal kezdte, hogy van, akinek csak húsz perc jut vagy annyi sem, de aki ezt nem tudja felnőttként, profin kezelni, inkább ne jöjjön. És lám, megint kiderült, a közönségnek elég, ha azt látja, hogy küzdesz az utolsó percig, ha önmagad adod a pályán.

– Látom, hogy lelkes, és a küzdeni tudás szép dolog, de azért a futballunk nem lett jobb.
– Ezt mi is tudjuk, de nagy eredmény, hogy a srácok jól érezték magukat együtt, számolták a napokat Feröer után, hogy mikor jöhetnek megint, sőt a hangulatnak híre ment. A keretből kimaradók, a sérültek közül is benéztek néhányan, hogy mi újság Telkiben, bárcsak itt lehetnének. És mindenki együtt volt a társalgóban, nem a szobájuk mélyén neteztek, hanem együtt voltak, és ez a pályán is visszaköszönt. Hogy ez a lendület meddig tart, mi lesz a vége, nem tudható, de jó érzés, hogy a gyerekek szeretnek együtt lenni. Pali azt mondta: profik vagytok, aki akar, este egy fröccsöt, egy sört nyugodtan megihat. Na, ez a mi időnkben nem így ment…

MI A VÉLEMÉNYE NYILASINAK ARRÓL, HOGY SOKAK SZERINT MENEKÜL A FELELŐSSÉG ELŐL? ÉS AZ ITTHONI KÖZEGRŐL? A TELJES INTERJÚT KERESSÉK A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

  • huszargyerek
    2014-12-01 09:15:54
    Szerintem egy kicsit más a helyzet mint egy éve. Persze, tudom én hogy nem tanultunk meg focizni, de lassan, nagyon lassan elkezdett tisztulni a levegő. És ez tény.
  • sarkozcsaba
    2014-12-01 08:33:35
    Legalábbis Dárdai is azt hangoztatta,hogy december 1-ig meghozza a döntését. Ahhoz képes elég nagy a csend??!!!
  • sarkozcsaba
    2014-12-01 08:29:49
    Nem ide tartozó hozzá szólás, de nem december 1-re ígértek szövetségi kapitányt ??!!!
  • TomMagnum
    2014-12-01 07:13:47
    Nyilasi a mai magyar futballistákhoz képest klasszis volt, de ma egy ingyenélő. Amit a SportTv-ben és az MLSZ-ben is csinál, az egy fillért sem ér. Persze ez igaz a Várhidire és a többiekre is.
  • Deadman
    2014-11-30 20:57:14
    BoBKeLSo: miért harcol jobban egy katonai alakulat, ha jó parancsnoka van? Miért dolgoznak valahol hatékonyabban, motiváltabban, ahol épeszű a főnök? Tény, hogy a magyar játékosok amúgy sem a legerősebbek fejben, de itt a titok nyitja. Dárdai még nem top edző, de mint vezér, levizsgázott. Egervári és Pintér ezzel szemben viccnek is rossz ebben a kategóriában. Egervári a "szeressük egymást" óvóbácsi, Pinyő meg az agyatlan zupásőrmester, aki azt se tudja, mit üvölt, de azért csinálja, mert keménynek hangzik. Ezek után idejött Dárdai, aki értelmes, korrekt, profi hangot ütött meg, nem urambátyámozott, és nem úgy kommunikált, mint egy őstulok. Tudta, hogy mit akar csinálni, el is tudta mondani, hogy mit akar csinálni, és amit kitalált, azt meg is valósította. Egy ilyen vezető mellett ami teljesítménynövekedés mentálisan benne van az emberben, az jóval nagyobb eséllyel jön ki belőle, mint egy Egervári/Pintér mellett. Ha a vezér hiteltelen és kókler, nem fognak bízni az utasításaiban, ez pedig mentális gyengeség formájában visszaköszön a pályán. Ez minden csapatmunkában így van, minél jobb vezető a főnök, annál hatékonyabban működik a csapat. Dárdai remek vezér volt, ezért nem voltunk mentálisan gyengék, és ez pontokat hozott a konyhára. Az más kérdés, hogy így sem tanultunk meg jobban futballozni.
  • enembundazom
    2014-11-30 19:25:54
    Valaki idézze már, hogy most miben beszélt mellé?
    – Pedig alig láttuk. Amikor a kispadot mutatták, akkor sem.
    – Pali és Szabics Imre is jóképű, rendben is volt, hogy őket mutatták.Ha valaki tisztában van a szabályokkal, tudja, hogy pontosan szabályozva van, ki lehet a kispadnál. Nem egy hadsereg... Ő pedig nem akar nyomulni, úgy gondolja, hogy nincs dolga ott. Ezt intézte el egy poénnal. Ki nem érti?
  • paolomaldini30
    2014-11-30 19:20:45
    Nincs icipicit túllihegve ez az egész "Dárdai-éra"? Kezd egy kissé komikussá válni! Olyan, mint a megváltó! Igaz, jön a karácsony! Sallói, Nyilasi, Andrush, csupa levitézlett harcos! Most oldalvízen előretörtek! VICC!!!
  • ruszlib1
    2014-11-30 18:11:01
    "Nyilasi szeretetre és elismerésre vágyó játékosokkal találkozott a válogatottnál"
    -
    olyanokkal talalkozott-e esetleg a kik tudnak es akarnak is focizni?
  • buyukuncu
    2014-11-30 15:09:15
    Légyszi mondjátok már meg neki mit mondjon, mert nélkületek nem tudja eldönteni.. . Attól meg , h nagyon akarjuk a focit meg kvára szurkolunk tutira jobb képességű játékosaink lesznek (mellesleg megjegyzem bárkiből lehet focista, csak épp valaki már a téren is elbukik ahol vannak ügyesebbek nála). a színházban is így megy. ha akarjuk, h jó legyen a darab csak drukkolni kell neki.
  • Deportivo973
    2014-11-30 14:53:37
    Nyilasi egy igazi Fradi legenda,ikon, de nem vállal soha felelősséget semmiért, nem vállal véleményt, azt mondja amit a nép akar hallani.
  • BoBKeLSo
    2014-11-30 14:35:17
    Hm, ennyite megváltozik egy játékos, ha más az edzője? Kissé nevetséges, hogy minden csupa öröm Dárdainál, de akkor miért volt olyan sok szívás és miért nem tudtak ugyanezek a férfiak küzdeni és hajtani Pintér vagy Egervári alatt?
    Vlószínűleg azért, mert mentálisan gyengék.
  • kot
    2014-11-30 14:33:45
    Nyilasi mindig a saját érdekében beszél ha olyan jó lenne mint tartja a sport tv és az MLSZ akkor miért gond az edző kérdés a válogatottnál érdekes sehol semmit nem mer elvállalni a Bodnárt már elküldték a tévétől őneki is ez a sors várna de hát a nagy fönök kedvence Ebből tud jól megélni nem a tudásból mert az nincs neki
  • QuadDamage
    2014-11-30 14:19:17
    Nyilasi mindig azt mondja, amit elvárnak tőle. Én nem ezt nevezem emberségnek.
  • vanhalen
    2014-11-30 14:18:06
    Nem Nyilasit kéne baxogatni,honfitársaim.Nem véletlen az,hogy nem vállalt semmit már jó ideje.Tény,nem ő az,aki kiáll,és elmondja azt,amit a Szalai elmondott.Pedig az ő szájából aztán tényleg nagyon nagyot szólt volna.De ő is ebben az országban nőtt fel,és tudja,ha kinyitja a száját,úgy ellehetetlenítik,hogy még.
    Vágyhatunk focira,de vegyük tudomásul,nem egyik napról a másikra jön el,ha egyáltalán eljön.Kell minimum tíz,de inkább tizenöt év,hogy megfelelő utánpótlásképzéssel,megfelelő szakemberekkel fel tudjunk zárkózni.Addig pedig értékeljük azt,hogy a játékosaink a válogatottban végre valahára úgy teszik oda magukat,ahogy az elmúlt három meccsen.Már ez is valami.A nemzetközi középszint,amelyről annyit beszélünk,no,még az is fényévekre van.A mi fiaink sajnos ennyit tudnak,és ez akkor sem fog megváltozni,ha valami szerencse folytán kijutunk az EB-re.
  • lina1234568
    2014-11-30 14:05:50
    Dárdai Pál stábja volt:
    Dárdai Pál – szövetségi kapitány
    Szabics Imre – másodedző
    Nyilasi Tibor – tanácsadó
    Sallói István – megfigyelő
    Andrusch József – kapusedző
    Késedi Gábor – videóelemző
    Dr. Pánics Gergely – orvos
    Halmai Tamás, Végh Barna, Fehér József – fizikoterapeuták
    Hegyesi László – felszerelésmenedzser
    Tömő Attila – csapatmenedzser
    -
    A fenti névsor-és nem az, hogy ki, milyen jóképű-alapján volt látható a kispadon, akit ott láttunk.
  • stothrugby
    2014-11-30 13:44:30
    Mi meg focira vágyunk...
  • vasakaratos
    2014-11-30 13:37:03
    Nyilasi ember tudott maradni a mai zord világban is. Egy pár korcs hozzászóló ezt úgysem értené!
    Ők nem tudtak emberek maradni.
  • Firststart
    2014-11-30 13:35:20
    Nyíl papa az egyik kedvencem volt, anno: i.e....
    De mi a retkes lócát akar ő itt magyarázni?! Mindig azt mondja ami az aktuális bagázs hallani akar.
    Milyen profi szellem az, hogy a játékosok szeretetre és elismerésre vágynak? Nem magyarázták el nekik, hogy ezért le kell tenni valamit az asztalra? Minek ilyen fostalicska benyögésekkel bombázni a szurkolók agyát? Baszkikáim! Tegyetek már valamit azért, hogy végre valahára tényleg tiszta szívvel tudjunk nektek szurkolni! Mert igen is imádjuk a focit, de nem a mennyeit... :((
  • QuadDamage
    2014-11-30 13:22:36
    Nyilasi múltja? Az most hol számít? Gyerekkoromban Nyilasi az idolom volt, de borzasztó volt azt végignézni az elmúlt sacc 15 évben, ahogy egyre inkább a rendszer ingyenélőjévé válik. :-(
  • kopott
    2014-11-30 13:03:30
    b.zmeg aki Nyilasi múltja és ez után a nyilatkozat után is csak rosszmájúskodni tud, az miért nem megy pszichológushoz.