Payday Loans

Keresés

A legújabb

GERSON - 1795. PDF Nyomtatás E-mail
Zsidó figurák a magyar irodalomban


CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

GERSON

Vígjáték két felvonásokba
[1795]

JÁDZÓ SZEMÉLYEK

TAMADI FÖLDESÚR
GERSON, TAMADI ÚR FIA, MALHEUREUX NÉV ALATT
GAI, AZ INASSA
KARDOS HADNAGY
PORHÁZI OSKOLA MESTER
ÁBRAHÁM ZSIDÓ
ANTAL CALEFACTOR CIGÁNY
KÍSÉRTET

ELSŐ FELVONÁS

A Tamadi úr háza eleje

ELSŐ JELENÉS

Ábrahám

ÁBRAHÁM. Már nekhemekh hitt fenthig foghadó khillene, úgy dhe csak nem lenne hitt Oroszfaliba jó épileth, Pesten mekh Phudán szenyim szobát elvették mint imphöstörnek. Minthen pénzem phökölbe lement. No esz asz úr Tamadi úr cshinos kvártéj; szepp minth arra való, the Istenem, szörnyü mirek tráha, nem phölöntsák khet egyhezer nemeth taller, megis nem nem tudhatnak ennek fizetni. Megprübálom, thalám hithelbe álthal anna, asz árát akkor láthná, mikor enghemet, öt esztenthő mulfa Alt Amstherdhenba. Pénsz, pénsz phiszon csak kell lenni, ha az örthög attja is, meghcsalom én öteth, és az pénsze mekh az erszinye én mekh herelem, majth most szelyel níszem a ház kherül S bémegy.

MÁSODIK JELENÉS

Ábrahám, Antal

ÁBRAHÁM. No, Antal szomszith, hát hogy fan khend?

ANTAL. Jaj Uram, Ábrahám, mint a kárvallott csigány la.

ÁBRAHÁM. No hát mi phaj khendnek Anthal?

ANTAL. S mi baj? még azs is kérdis ám azs világon. Még most is kótog a lelkem házsa fala, úgy a fogamba állott azs a kísírtet la.

ÁBRAHÁM. Mekh mekh isméth?

ANTAL. Míg míg el akart vinni azs a Lucsifer. Azs Isten a jó serencse, csak azs Isten mentse meg azsért tőlle. Ihj Sűzs Mária, Sent György napja. Sent Nagy Sándor, ha egy kicsiny kurázsim nem lett volna, eddig Plutonál fűteném a kemencsét la.

ÁBRAHÁM. Mi khisirteth phántotta Khentet, Anthal szomszith?

ANTAL. Tudja a jó serencse, itt vóltam la a pitvarba, nékem jű azs a pokolbéli izsé, ollyan feketís fekete volt, mint a marok vas. De hát a szeme, mint azs éhel hólt farkasnak, úgy sikornyázsott, csupa tizses vólt a sarva, bégett mint a vésett medve. Béjüttek nígyen kutya kípibe, arany zsarátmagot sórtak a semem közzé. Én meg nem ijjedtem, hanem odabújtam a kemencsébe la, a hamuba sartam, azsután a gatyámat levetettem, nem árthatott a gonos lílek, elsaladtam. Azs öreg urat kifisteltík, meg ki akarták herílni, de váltságot adott magáír. Azsután láttam azs istállóbul mikor nagy ördögnevetve elmentek. A Belzsebub hegyezzsen sindejseget a lilkekbül, még most is fáj a hasam la.

ÁBRAHÁM. Szörnyüsig pheszid az a, khendh Anthal, mi vólt? mit beszilh az öreg úr?

ANTAL. Azst mondotta, hogy ördögök vóltak, azselőtt pedig kutyafejű tatárok vóltak, s a keresztyén embert elvisik, s irnak rajta a pokolba.

ÁBRAHÁM. A pokhilba? Uram, pe sokat thut asz asz jó öreg úr, most ott fan-é phen?

ANTAL. Okhe a házsba, ott van tiszteletes mesturammal la.

ÁBRAHÁM. Mosth oth khámpaniroz mester úr, phor cshak nem a rosszappik van ott.

ANTAL. Lássa, Ábrahám Uram, a miltóságos úr magános ember, osztánn lám síp jószága van, ha meghal, kire költi ast a temérdek forintot? Ezs a mi mesterünk is igen tűzrül pattant öreg kufercses fiú, mindig mindig deákoskodik, meg meg mindig verseket mond, a guta is nevetné, úgy kimegy, mintha kalapáccsal verné ki. A miltóságos úr meg fogja a hasát illa, majd megdüglik a rühögisbe. Most is odabe nevetközsnek, mint akinek elkámpicsorodott azs esz.

ÁBRAHÁM. Hát thalán lehet phe menni?

ANTAL. S ümm; hogyne lehetne? a legeslegfinumabb időbe is lehet.

HARMADIK JELENÉS

Tamadi, Porházi, Ábrahám

TAMADI. Biz úgy vólt, Mester Uram, hiszem én magam sem aluttam, sem részeg nem vóltam, az eb a lelke országán, és magam láttam.

PORHÁZI. Bone Deus! hát hiszem a Méltóságos Úr sem gyim-gyom, Hogy lehetett mégis ily ördögi lim-lom. Daemone! quid mulier?

TAMADI. Elhiszem, Uram, hogy tarisznya, de szőr a madzaga.

ÁBRAHÁM. Jó napot agyhon Isten a Milthoságos Urnakh.

TAMADI. Fogadja Isten, jó Ábrahám, hát mi jóba fordult kend?

ÁBRAHÁM. Cshak, Milthoságos Úr, abba a lóphőrbe fordultam, ha a 12 márjásír mekenghedik asz Úr, majd elviszem.

PORHÁZI. Ecce Uram! nézze el az ember! quam vili pretio kivánná a lóbőrt! Pretio non pondere gemmas, azt mondja a deák. Kóser lóbőr az, Ábrahám, a Móses törvényje szerént van megnyúzva. Ne kérd az ólcsón kutyafás - - - - - - Ami ollyan mint Kajafás.

ÁBRAHÁM. Khemed, Mesther Uram, csak khönyöröghessen, zsidónak illik lóphör, nem Khenek. - No, Milthoságos Úr, hogy sok pheszid ne legyhen köszthünk a 12 máriás, ha tettzik, kifizethetnék, úgyis kijukhatt a phör.

TAMADI. No, Ábrahám száz szónak is egy a vége. Kend is engedjen, én is engedek, a 16-ból szerencsepénznek elengedem az egyet, bírja békével ked.

ÁBRAHÁM. Milthoságos Uram! mék adok hosza én is kerek szám 12 márjás egy peták. Mék illyen drágán nem fedtem az Úr phörit.

PORHÁZI. Quid hoc az úr börit, Domini cutem? Debuisset dicere, az Úr lovának a bőrit, sed est ellypsis. Egyet iszik akkor.Ah, az Úr borának igen jó spiritussa van.

Est vinum acre et generosum
Et certe ebriat bibosum

TAMADI. Haha! csak ráér ám Mester Uram a tréfára.

ÁBRAHÁM. Hát a phört csak elfhiszem.

TAMADI. Alább az 5 forintnál senki fiának nem adom, ha kell, kell, ha nem pedig mindég akad ennek árossa.

PORHÁZI. Sapienter! akad mindég áross,
Két kézzel is kapdossa.
In se semper divitias habet.

ÁBRAHÁM. Mék eggy gharas adokh rá, pethig kicsin a phör, másnak phöriért annyit nem adnékh, de thudom, hogy a Milthoságos Úrnak igen jó lóbőre fan.

TAMADI. Már megmondtam, egy szó annyi, mint száz.

ÁBRAHÁM. Töphet nem adhatom. Jó tshokat hatyon az Isten a Milthoságos Úrnak. No mégis ha tetszik az Úrnak. Elmegy a zsidó.

NEGYEDIK JELENÉS

Porházi, Tamadi

PORHÁZI. Ó, háládatlan zsidóság! Certissime pedig az a lóbőr megért volna 4 forintot, 5 forintot inquam.

TAMADI. Én az utólsó árán hagytam, ha nem kellett az ebellette zsidójának, ám lássa, ollyan bőrt ugyan nem kap, úgy-é, Mester Uram.

PORHÁZI. Quis, quid, ubi, quibus auxiliis? De Méltóságos Úr, aliquid in aurem azzal a diabolica matériával, mit kellene csinálni? hát ha még ma is nállunk akar hálni? Ó, még most is horresco referens.

TAMADI. Bizony, nem érem fel ököllel, kutya szánkázza meg a lelkét. Hiszem Mester Uram, csak muszka dolog már az; én kenyeremnek megettem már jobb részét, de sohasem nem értem illyen galibát. A szegény megbóldogult atyámtól fülheggyel hallottam, mikor a tatár Szatmár vidékit rablotta, beszélte vólt az áldott, az Isten nyugossza meg, hogy az illyen gonosz manók hordták el az embereket. Ihol, mi éppen ollyan időre jutottunk. Nem igaz-é, Mester Uram, hogy ez is a mi bűneinkért van, mint a had, pestis, éhség, sáska, döghalál?

PORHÁZI. Nihilosecius. Külömben sem! úgy issza a világ az álnokságot, mint én most hoc ipso actu ezt a pohár bort debibálom. Iszik. O! pocula, volo dicere, O! tempora, o! mores! - Clamitat ad coelum merces detenta laborum! Nékem még harmadévi búzám is kinn van, a sabbathale is csak felényi, mint másszor, panaszkodik a szegény feleségem.

TAMADI. Sed ad rem, Mester Uram, mit csináljunk a kísértettel?

PORHÁZI. Quid agam, quique consilii capiam, nescio, vel ignarus sum, vel non liquet - - Őrzőket kellene állítani, ha ollyan bolond vólna, hogy megijjedne.

TAMADI. Jó, én egyet gondoltam, hadnagy Kardos uram vitéz ember, a maga árnyékától meg nem ijjed, azonba minthogy gyakran szokott hozzám járni, igen jó barátom, hűségesen véghezviszi tetszésemet, bízom én hozzá.

PORHÁZI. Est alter Achilles: azonba Nagyságoddal magna intercedit familiaritas, ne dicam necessitudo. Osztán hát Antal mit vétett? ő ugyan nem igen rúgja a hámfát, vix adeo fortis reperitur. De ha valami bubeius ördög vetődne elő insveta voce terreret feras, et praeterea habet personam Tragicam.

TAMADI. Őtet, az ebannyát, kívül állítom ordináncra - - - De kopogást hallok, alig ha hadnagy Kardos Uram nem jön.

PORHÁZI. Est ipsus, s talám ipsissimus.

ÖTÖDIK JELENÉS

Kardos, Tamadi, Porházi

KARDOS. Alázatos szolgája a Méltóságos Urnak, hát fogtunk-é ördögöt?

TAMADI. Fogtunk bizony, Hadnagy Uram, de majd elvitt, a hóhér nyakazza le, az Isten a jó szerencse, hogy meg nem csúfolt bennünket. Hozta Isten Hadnagy Uramat, éppen jókor, tessék leülni, s a maga szabadságával élni.

PORHÁZI. Salvere jubeo, et multa salute impertiri volo militarem vestram dominationem, quo maiori laetitia perfundar, et gaudio exultans, gestio, quod tanti viri magnitudinem feliciter possum honorare. Ego, pauperrimus omnium, ordinarius Scholae Oroszfalusiensis Rector, ac Magister, nec possum me continere, quin in gratiam vestrae fortitudinis hoc poculum tenore gulae meae praesentibus exhauriam proque felici vivato, faciam magnum bibato.

KARDOS. Köszönöm, Mester Uram, köszönöm, egészség utánna.

S leül.

TAMADI. Kedves Hadnagy Uram, tudom, egy-két embertől meg nem ijjed. De egy ördög expeditióba kérném ki fáradságát. Ha ollyan bátorságot mutatna a sátán háborúba mint a törökbe, akkor elhinném, hogy igaz magyar vér buzog ereibe.

KARDOS. Uram, Méltóságos Uram! Disznó terem a lelkébe az ördögének, egytől meg nem ijjedek, kettő pedig restell értem jönni. Míg ez a szív szív lesz; ezt a kart és ezt a kardot karnak és kardnak hivják; mindaddig rettegés fog előttem menni, utánnam pedig pusztulás - - - - A török háborúba, ahol megtestesült ördögök jöttek reánk 28 ezeren pokolbeli ordítással. - - - - A föld rengett alattok, és a csillagok hullófélbe voltak, ezzel a karddal csaptam a legsűrűbb nép közzé, s magam tulajdon kezemmel küldöttem tíz pogányt vacsorára Mahumedhez. Mi lesz belőlle, egyenessen nékemcsap egy sárga tatár lovon a vitéz Kara Ibrahim Effendi Beglerbék, három lófarkú basa, a hatalmas nagyvezér unokája, magam is nékivágtatok almásszürke csődör paripámonn, s innentől fogvást, neki legyen mondva, úgy keresztülvágtam, hogy attillai csapásom alatt kettéesett a lelke is, Uram, még öt darabra szakadva kalyimbádzott a nagyapjához a paradicsomba. Én most rettenjek meg? Én? Ne legyek én az akkor, akinek hívnak, a halál köz mindnyájunkkal, de a félelem egy illyen mellyhez nem férkezhetik - - tessék velem parancsolni, Méltóságos Uram.

TAMADI. Tehát ne sajnáljon Hadnagy Uram fegyverével kiállani a külső ajtóra, és azt a kísértetet szóval és fegyverrel vagy megrontani, vagy elkergetni. Próbáljuk meg, egy vitézzel mire mehet az ördög.

KARDOS. Itt vagyok én: megmutatom, hogy kell magyarral feltenni, csak Németországba a hiencek közzé menjen ám ördög uram a kan asszonyokat ijjesztgetni; próbáltabb varjú vagyok én, mintsem egy váztól elszaladjak. Csak úgy közelítsen felém, hogy a markába viszi haza a fejét a purgatoriumba az illyen amolyan szedte-vette szárcsalábú ördöge.

PORHÁZI. Hát Antal mit vétett, még a leles kurva az anyja moresmoréja, legalább facessat ipsi molestiam, collocabitur statione prima az udvaron.

TAMADI. Hívja bé hát, Mester Uram.

KARDOS. Majd azt gondolja az ördög, hogy Antal valami házi ördög, nem bántja.

HATODIK JELENÉS

Porházi, Antal

PORHÁZI. Antal! huc ades! jöszte csak egy szóra,
Hogy dolgunk forduljon jóra
Sietve csak suhanásképpen.

ANTAL. Hallám Uram! Tiszteletes Mester Uram, hallám. S bemegyen.

HETEDIK JELENÉS

Kardos, Tamadi, Antal, Porházi

KARDOS. Jaj, ördögcsinálta, be szép báb vagy, be szép vagy, be odaillenél nagyiványi vitéznek.

TAMADI. Félsz-é még az ördögtől, Antal?

ANTAL. Jaj, a Jésus mentsen meg, bizony félek, csak a nevére is százs kődökcsömör ímelyeg a lelkembe.

PORHÁZI. Quid times, quid horrescis, Domine Antal, diabolus nihil est aliusque spiritus.

ANTAL. Piritos? jaj, a kutyafejű tatár egye meg az olyan piritost.

PORHÁZI. Nincsenek is az embereken semmi impériumi.

ANTAL. Rume? De okhec dilestare, míg észrevészem, úgy a pokolba vis, hogy a lábom sem íri a főldet.

KARDOS. Ne félj, ott leszek én is kivont fegyverrel az ajtó előtt.

ANTAL. Mit ír azs nékem, hogy Hadnagy Urammal együtt igetünk Pokol felé. Ott is hadnagy less Hadnagy Uram.

TAMADI. Antal, tenéked odakinn kell állanod strássán, én idebe vigyázok.

ANTAL. Én is vigyázsok idebe, s nem hagyom a Míltóságos Urat.

PORHÁZI. Elég idebe egy vigyázó, te Antal, odaki tarts excubias, et signo dato irrumpas in diabolum tentantem.

ANTAL. Téntát ettem, ne csúfolódjon Tiszteletes Mester Uram, csak a pofámra ömlött, a fogam ollyan fejesfejér valamint a sületett húlló hó.

PORHÁZI. Jól van, jól Antal, ha bántani akar az ördög ezt vedd elő: Perelj Uram perlőimmel etc.

ANTAL. Pörölyőmmel, Uram, pörölyőmmel, de ha kikapja a kezsemből, úgy a tarkómra vág vele, hogy mindjárt azs inamba esik a gatyám.

TAMADI. No, csak menj ki, purgye, most mingyán állj oda a tornácba, Hadnagy Uram, menjen ki vele, és ne sajnáljon a ház eleibe állani vele. Már tudja a többit. Ment ki.

ANTAL. Dikhaz vitezs Hadnagy Uram, együtt pirítkozunk ma Pilátussal a kandalló előtt pokolba.

KARDOS. Ne félj, Antal, csak addig van még az.

NYOLCADIK JELENÉS

Tamadi, Porházi

TAMADI. Már hát ma, Mester Uram, ördögöt fogunk, akárhogy tesszük szerit. Én idebe az ajtót bézárom, talám be nem tud jönni, s imádkozni fogok.

PORHÁZI. Pium et religiosum virum. Én is tanultam ám valamit, theologiam, didacticam, profeticam, emblematicam, aestheticam, et ceteram absolvatam, pariter ex diabolica multum. Adattatott nékem ollyan hatalom, hogy ördögöket űzhetek - - Ide fogok állani in tota massa az ajtó eleibe. Kár lesz az ajtót bézárni. Nec pessulum foribus abdatur.

TAMADI. Már hiszen, Mester Uram, ha úgy van, én az ellen sem szóllok: de az ajtót bizony bézárom; hanem csak siessünk, mert már az óra mindjárt eljön. Ekkor az órájára néz. No csak rajta.

PORHÁZI. Egy öreg zsoltárt instálok Méltóságos Uram!

TAMADI. Ahol van ni, az ablakba. Porházi a zsoltárral megy a strázsára.

KILENCEDIK JELENÉS

Porházi

PORHÁZI. Énnye leles kurva az anyja ördöge, bezzeg ha nem talál szót fogadni, ugyan felsül ám minden liturgiám... Mit csinál a feleségem, ha el talál vinni a canis tota mater, pedig ihol az öreg úr is bézárta már az ajtót. Istenem Uram, légy velem, szegény szólgáddal.

TIZEDIK JELENÉS

Jön a kísértet, megy Antal felé.

ANTAL. Asta bibahtale Sarmengadabule - - hátul Pista hátul. - - Én is ördög vagyok. Hát nem esmers, pajtás? - Ne bánts, bassom a víred, ládd, hogy sánta ördög vagyok. Belsebub még hamisabb mint te - - - Ne izsélj no, eredj, ahová küldött Plutó, ne csinálj lármát, majd megtudják hogy itt teker a manó: csak siess, heríld ki a Míltóságos Urat, ostán hozsd ide a tökit, meg a véres nadrágát, majd én elsaladok vele - - - Bolond vagy te, nem esméred azs atyádfiát. - - - Énnye, edd meg a kukherdát - - - Bibast legyen a szerencséd. - - - Leüti az ördög: Jaj meghóltam, elvitt az ördög - Ne hagyjon a Míltóságos Úr, még a lovát sem itattam meg. - Már otthagyja az ördög, s megy a hadnagy felé, s mikor otthagyja, ezt mondja a cigány: Mere vagy, a Jésus áldjon meg, jöhetts már.

TIZENEGYEDIK JELENÉS

Megyen a kísértet a hadnagyra.

KARDOS. Ahun van a szedte-vette! Énnye, be fertelmes, be csúf, be irtóztató, a láncos illyen amollyan. - Megy felé. Ördög vagy-é, tatárkergette, vagy ember, vagy micsoda? Irtóztató teremtés, felém ne közelíts, ha életednek örülsz. Ide ne jőj, mert ha ezer lelked van is, széjjeldarabollak. Belgrádi kardomnak élivel ölön kaplak, kardra termett markommal széjjelmorzsollak, hogy malompornak is kicsiny leszel - - Közelítsz felém, nem tudod, kivel tréfálsz. Kiüti a kézéből a kardot a kísértet. Jaj, oda vagyok, oda a kardom - Ennye térengette terem a lelkébe: soha, miólta élek, illyen stich nem esett rajtam, szégyenlem az életet. S azzal elmegy.

TIZENKETTEDIK JELENÉS

Bémegy a kisértet.

PORHÁZI. O, Carissime! Ezt hadnagy uram bebocsátá.
Uram, ne hagyj el engemet,
Nézd ügyemet,
Mert egyedül hagyattam - - -

Va es teterrima pestis! Orcus. i. m. 2. - - Apage diabole! vade foras, quin abis? Menj, nincs hatalmad az embereken. - Nem tudod, hogy tenéked a setétsíg láncán kell ülnöd? - - Gonosz lélek, ne kísértsed az Úrnak választottát - - -
Istenem, Uram, ne nézd az én bűneimet,
Kikkel férteztettem életemet, hogy néha egy kevéssé
többet iszom itt az Úrnak házába.

Nem él egyébbel úgyis a te szólgád az ő vénségének idején - - Távozz tőlem Sátán - - Nem megy. Erős várunk etc. Ekkor kirúgja a kísértet a zsoltárt a kézéből s Porházi így kiált: Istenem, Uram, odavagyok. Jam sum periturus, modo dignetur concedere Domine diabole. Mikor megszabadul, elmegy. Ah centum Deo gratias.

Hol haszon van, hol kár,
Aki strázsál, így jár.

Elvakarodik.

TIZENHARMADIK JELENÉS

A kísértet megrázza az ajtót, s kinyilik.

TAMADI. Én Istenem, légy velem! - - - szedte vette ördöge semmivé tesz. - Ahun la. A kísértet benéz, egy rendkívül való komplementet tesz, s nagy kacaj közt eltűnik. Elment-é vajon? Tamadi kinéz félelmesen. El valósággal, Istennek légyen hála, már csak lenyugszom: a többit tám elragadta. Azzal bémegy lefekszik.

MÁSODIK FELVONÁS

A Tamadi szobája.

ELSŐ JELENÉS

GAI. Bóldog Isten! miket kell még az embernek hallani s érni. Fél esztendeje, miólta kiutaztunk Franciaországból; de már azólta a beszédet is elfelejtettem. Az én uram egy igaz jó ember, az tagadhatatlan: mégis minden emberekre minden külömbség nélkül bosszankodik, semmi kedves előtte nincs a maga kedvetlenségén kivül, mindent restel, mindent komoran fogad. No, Uram, millyen világi ember vala ezelőtt két esztendővel, Parisba egy volt a legkedvesebb mulatók közzül az udvarnál: akkor, mintha egyszerre más vért öntöttek volna belé, egy csuda természetűvé lett. Hogy lehet illyen emberi tekintetet gyűlölő, 26 esztendős ifjú életének legkedveltetőbb tavaszába. - Ő tanult ember s talám enélkül boldog is volna, hogy tudja az emberi társaságot olly rút ábrázatba állítani elébe saját képzésének, hogy folyhat néki az élet. Mindig Lonisát emleget; komor mindég magánosságába. Éjjel a ligetbe a Hóld bágyadt világánál énekli szokott siralmas nótáját egyedül, és ezt ő kedves melanchóliának, és, és azt az időt megnyert szempillantásának nevezi. Akkor felsohajt - Lonisa! Lonisa! - s minden érzése tompa andalgásba merűl. Így emlegeti ő szűntelen Lonisát, meg meg egy valamit, de amelyet magam sem tudok jóformán. - - - Két esztendő olta egy mosolyodását sem volt szerencsém látni; a nyájas szó nálla meghólt dolog, de azért szitok és házsárt nem hallik szájából. Unalommal, utálattal, gyűlöléssel vonul fel minden szava és mozdulása. Irtódzik az emberi társaságtól, maga setét elmélkedésivel hízik: azólta más világba szaladtam volna tőle, de tudom, hogy nagy az őrajta esett szerencsétlenség; az ő szíve jó, indulatja hajlandó a nyájasságra és szeretetre, lelke nagy és nemes, büszkének is mondhatom, érzése forró, tartós, és érzékeny; elméje a legszebb íróktól, s a legnagyobb bőlcsektől van kipallérozva, egész viselete egy emberi társaság diszéhez van alkalmaztatva. - De mindezen sugári az ő fényjének most a szerencsétlenségről vastag ködnek homályával vagynak béburkozva. - Uram, mi lesz már ebből? - Ő mégsem jön. - salatkozom, ímhol elérkezett. Malhoreneux! Malhoreneux! bóldogtalan Uram! láthatom-é valaha vidám ábrázatodat? Édes Uram, most is éjtszakás gondolatok sátoroznak erőszakot szenvedett homlokodnak komor ábrázatain - - Egek, esmérjétek meg valahára, hogy ő jó szívet és nemes lelket vett tőlletek.

MÁSODIK JELENÉS

Malhoreneux, és Gai

MALHORENEUX. Gai!

GAI. Tessék.

MALHORENEUX. Hát.

GAI. Él.

MALHORENEUX. Van?

GAI. Nincs.

MALHORENEUX. Itt?

GAI. Itt.

MALHORENEUX. Hogyan?

GAI. Ő jó ember.

MALHORENEUX. Így hát bóldogtalan.

GAI. Jó is, bóldog is.

MALHORENEUX. Az lehetetlen.

GAI. Annak tartja magát.

MALHORENEUX. Hanem.

GAI. És így az.

MALHORENEUX. Magának köszönje.

GAI. Uram, most igen nagy szerencsétlenség esett rajta.

MALHORENEUX. Ember.

GAI. Kísértet jár az udvarba minden éjjel.

MALHORENEUX. Bolond.

GAI. Már az egész faluba rémülésbe vagynak.

MALHORENEUX. Fantazíroznak.

GAI. Sőt az egész falu tele van vele.

MALHORENEUX. A tudatlanság büntetése.

GAI. Szemmel látott tanúk bizonyítják, akiknek szavok megérdemli a hitelt.

MALHORENEUX. Angyalok?

GAI. Nem, hanem emberek.

MALHORENEUX. Már hát hazudsz.

GAI. Nohát nem hitelesek.

MALHORENEUX. Mindegy.

GAI. Ugyan Uram! kiknek higgyen az ember ezen a világon?

MALHORENEUX. Senkinek sem.

GAI. Már az udvarból mind el akarnak futni ide a zőldhalmi majorba, már pakolnak is öszve mindent.

MALHORENEUX. Árnyéktól szaladnak.

GAI. De az ördögöktől szaladnak azok, Uram, kik az embereknek lelkekkel, testekkel bírnak.

MALHORENEUX. Árnyék! - Ördög, ha ha ha! - - -

GAI. Uram, te már az ördögöt is gyűlölöd.

MALHORENEUX. Azt gyűlölni nem lehet.

GAI. Bejelentsem-é az Urat a méltóságos úrnak?

MALHORENEUX. S miért?

GAI. Hogy ma ebéden nálla lehessünk.

MALHORENEUX. Nem eszem.

GAI. Lesznek több urak is vendégi.

MALHORENEUX. Hát napszámosok?

GAI. Nem.

MALHORENEUX. Miért nem?

GAI. Azok szegények, és parasztok.

MALHORENEUX. Azaz nincs annyi módjok a huncfutságba.

GAI. Elméjek ostoba.

MALHORENEUX. Azaz elméjeket ezek semmire, amazok bolondra fordítják.

GAI. És szenvedhetetlen szurtosok is.

MALHORENEUX. Azaz ruháik.

GAI. Mert mindég külső munkákba vagynak kézig, lábig.

MALHORENEUX. Azaz nem henyélnek.

GAI. A városi társaság kicsinosítja az testet és a lelket.

MALHORENEUX. Az nem igaz.

GAI. Az emberekkel való társalkodás a bóldog életre vezet bennünket, és a virtust képekbe ábrázolja le az ember lelkébe.

MALHORENEUX. Az nem igaz.

GAI. Ott látja az ember minden fordulásába a hijjábavalóságot; ott uralkodik a balgatagság.

MALHORENEUX. És örökös farsang.

GAI. Ennek látása az emberrel elfelejteti a komor unalmot, és így bóldoggá teszi a maga játékával.

MALHORENEUX. Hazugság.

GAI. Mert nem veszi észre az ember, miként foly el az idő.

MALHORENEUX. Kár.

GAI. Nem érez semmi aggódást.

MALHORENEUX. Sem gyönyörűséget.

GAI. Uram, vársz-é még valaha valami bóldogságot.

MALHORENEUX. Csalódni nem akarok.

GAI. Menj az emberek közzé. A te virtusid örökök, szeretetet, tiszteletet fognak nyerni. A bámuló emberek újjal fognak rádmutatni: Ez az a Malhoreneux. Tebenned felséges tökéletességek vagynak, ne rejtsd el, amit a jóltévő természet keze reád olly bőven pazérlott.

MALHORENEUX. Hízelkedni akarsz, lódulj előliem, nem szenvedhetlek.

GAI. Ne légy, Uram, olly komor szívű, a nagyvilág tégedet örömmel vár magához, s tisztelő kezekkel kíván elfogadni.

MALHORENEUX. Bosszantasz.

GAI. Uram, ne neheztelj reám azért, amit mondottam, ha a te gondolatidhoz képest oktalanul szóllottam is: hidd el, hogy igaz szívemből származott tiszta szeretet bírt reá. De mégis, ha megbántottalak, nevezz balgatagnak, s engedj meg.

MALHORENEUX. Egyetlenegy barátom vagy. Általöleli.

GAI. Törli a szemét, sírván ezt mondja: Legnagyobb jóval tetéztél.

MALHORENEUX. Gai, csak menjünk.

GAI. Hová?

MALHORENEUX. Nem tudom - kíszíts el mindent.

GAI. Kész vagyok, Uram, a te bóldogtalanságodat a világon túl is kísérni.

MALHORENEUX. Vajha túl! - - -

GAI. Hát az Úr?

MALHORENEUX. Én itt maradok még látni utólszor ezt a hellyet. A kocsimon szedj öszve mindent, s várakozz egy kevéssé, magam is mingyárt megyek.

GAI. Gai elmegyen.

HARMADIK JELENÉS

Malhoreneux

MALHORENEUX. Isten! Egek! Örök végezések! melly setétségbe forognak a ti útaitok egy megmérhetetlen üregre - - - A változások kijőnek azokba, egy kavart szélvészbe, felforgatják, amit az emberi elme gondolt, a leggazdagabb reménységnek sok esztendőkön épült oszlopait ledöntik, melyeknek lerohanása a magát sebező lélekből kiüti a nyugtató álmot, s kecsegtető álmodozásait széjjel repíti, mint az őszi férgetek a fák haldokló leveleit. - - - Ah, mely mesterségesen remekeltek ti a bóldogtalan Malhoreneuxbe! az ő élete a ti tévelygésteknek theatruma volt. - - Haza! - Haza! Micsoda ez, én nem tudhatom; csak az ő szeretetének szívembe tett első vonásai gyanították, mely édes ez a nevezet: haza! - Hogy volt atyám, a természet hitette el velem; az én atyám millyen volt, magamról tudom; mert őtet az én édes anyám - - mindég énhozzám hasonlította, így szólván: Fiam, tebenned a te szegény édesatyádat, azt a jó lelket, azt a nemes természetet csókolom. Akkor megcsókolt, forró könnyei az enyimekkel elelegyülvén egymás nyakába borultunk s néma enthusiasmus magyarázta hevülésünket. - - - Lonisa bóldogtalan árnyéka! ha most a te legszentebb szereteted itt lebegtet tégedet körültem, engedd meg, hogy ezen szívbe, mely egészen tiéd volt, foglalhasson hellyet magának a fiúi szeretet. Ah, szeretett Lonisa, jobb vóltál mintsem azt irigylenéd. - - - Boritsatok el, özön bánatok, omoljatok reám mint a leszakadó felleg, mikor a megritkult levegőég annak terhe alatt leroskad, a habok úsznak a hegyek felett, s a hegyek az őket meghaladó bömbölő habok között. - Omoljatok reám! a ti verdeső habjaitokon kivánok én uszni édes Lonisám felé. Ó, melly esdekléssel várja ő kedves Malhoreneuxát! ott a túlsó parton, hogy az örökös szeretet szent kézfogásával jutalmaztassa meg a jobb életbe - - - Lonisa! ah, kedves nevezet, szerelmes nevezet! millyen érzékennyen magyarázza hív szeretetem, mely mélyen vagy te bévésve az én szívembe. Még ezerszerte pusztítóbb légyen az idő, hogy azokat a szent betűket rólla lekoptathassa. - Az angyali szépségnek imádott bálványja, a hószín ártatlanságnak arany óltára valál te, kedves Lonisám! melynek az én áhitatos szívem szent elragadtatással temjénezett, a te tökélletes szívedbe tévén le minden bóldogságomat, ó, a te nemednek egyetlen eggyé! Elvitted ezt magaddal az örökkévalóságba: Ah, miért előzik meg ezek az unalmas órák azt a kedves szempillantást, melyet a balgatagok halál név alatt siratnak, hogy elvehessem azt a boldogságot a te jóltévő kezeidből! - - - - Ah, Lonisa! - - Ah, édes Atyám! Anyám! Hazám! - - Embertársaim! - - - De ennyi szenvedések között kell próbára menni az én szívemnek, hogy tiszta, hogy tökélletes légyen, és megérdemeljen mindnyájatokat. - - A szerencsétlenségek nékem társaim, időtöltőim a bánatok - - Egek! - - - Kegyetlen Egek! - - De - - engedjétek meg - - s adjatok nyugodalmat.Következik az éneklő kar.

NEGYEDIK JELENÉS

Ábrahám. Malhoreneux.

ÁBRAHÁM. Jó naphot khivánök a Milthoságos Urnák, thalám ithegen országpeli az Ür?

MALHORENEUX. Az.

ÁBRAHÁM. Az Ür amint en latik, francia?

MALHORENEUX. Az.

ÁBRAHÁM. Tehát mit kheres itt az Ür?

MALHORENEUX. Akármit.

ÁBRAHÁM. Mek enketjen az Ür magad makanak, én nem szoktam simfónizálni, the phizon en az Ürat gyanus emphernek tartom: micsoda portéka Khemed?

MALHORENEUX. Ember.

ÁBRAHÁM. Khemed csak mhutasson phaksüst, mint phecsülletes empher.

MALHORENEUX. Te bolond vagy.

ÁBRAHÁM. Hát hiszen, Uram! én shem vagyok thalám selma, mekh enkhedjen magamnakh.

MALHORENEUX. Takarodj előllem.

ÁBRAHÁM. No hiszen, Isten áldjon meg Khemedet. Magába a zsidó: Megbánod ezt, szomszéd.

ÖTÖDIK JELENÉS

MALHORENEUX. Elment az a bolond! - - Ah lelkem, most egyszer megszabadultál a kíntól. Ezek a bolond emberek úgy ténferegnek e világnak lármás golyóbisán, mint a részegek, egymásba verődnek, s botlanak, egyik jön, másik elmegy, mikor kiki az ő saját balgatagságának nekimegyen. A bölcs ember köztök izolírozza magát, vagy neveti, mint Demokritus, vagy siratja Heráklitussal, vagy gúnyolja, mint Menippus, vagy unalommal nézi, mint Epichus, egyik Plátóval kevélyen, a másik a stoicusokkal hideg vérrel nézi, vagy Aristoteles szerént emberek közzé küldi, s vélle azoknak balgatagságokra vigyáztat, hogy bóldogságát ezen a kezdeten építse, én is ollyan vagyok, mint ti, vagy én is ollyan bolond vagyok, mint ti, vagy minden embereket, s azoknak minden meghatározásait gyűlöli, mint az athenébéli Timon, akinek csakugyan aligha több esze nem volt, mint batálion Handoursnak vagy Handorsnak, kiket ma az úgynevezett nagyvilágba forgottaknak hívnak. Én pedig, mint Rouseau, kívánnám magamat egy ártatlan kis gyönyörkődtetéssel kínáló kisded zugolyába a Természetnek elrejteni. Quo melius laterem ab invidiae malis, ubi liber animus semper vacaret studia recolenti mea. Senecának szép mondása ez, kár, hogy az agyvelejébe volt. Itt a szellők sóhajtásimat, a vízcseppek könnyeimet, az echók jajjaimat fognák el. Lonisa nevét a lelketlen testek is esmérnék és imádnák; a fákba oly mélyen metszenék kedves nevét, mint amilyen mélyen érzem szívembe vájva. Akkor felsóhajt.

HATODIK JELENÉS

Antal. Malhoreneux.

ANTAL. Merre van azs a farancia a dzsukhole dádé - ahun van la - - - Odamegy, s azt mondja: Ides Tekintetes, Tisteletes, Nagyságos Ur, miltóztassék a miltóságos úrhoz bemenni la.

MALHORENEUX. Mondjad: nem.

ANTAL. Majd meg haragsik. Csak maga van, senki sincs odabe la.

MALHORENEUX. Ha maga van. A cigány elmegy. Most egy utállatos emberré kell lennem az emberek között. Ember! Ember! külömben semmi. Ez néken professio. S bémegy a házba.

HETEDIK JELENÉS

Tamadi. Kardos. Malhoreneux. Porházi.

TAMADI. Az Urat már régólta observálják itt az udvaromba. Kihez van szerencsém, szeretném megtudni.

MALHORENEUX. Málhöröhez, vagy Malhoreneuxhoz.

KARDOS. Mivégre jár ezen a vidéken, s mi dólga itt?

MALHORENEUX. Nem tudom.

KARDOS. Hová való?

MALHORENEUX. Nem tudom.

KARDOS. Micsoda charakterű ember az Úr.

MALHORENEUX. Nincs characterem.

KARDOS. Van-é passualis leveled?

MALHORENEUX. Itt állok. Akkor vállat vonit.

KARDOS. Az Úr velünk játszani szeret.

MALHORENEUX. Szokásom.

PORHÁZI. Quis ille? admonendus est hoc non licet Domine. Ekkor vette észre a beszélgetést; mert azelőtt mély gondolatba volt, s nem esmerte az embert.

MALHORENEUX. Emberek, van-é hozzám fontosabb kérdéstek? Elmegy.

NYOLCADIK JELENÉS

Porházi, Tamadi, Ábrahám, Kardos.

PORHÁZI. Mirabilem artem magicam theorio practicam.

TAMADI. De valósággal ért kend ahoz a mesterséghez Ábrahám? - mert az nem kicsiny dolog.

ÁBRAHÁM. Isthen ütshe, úgy tudom, mint a thisz ujjomat; és higgyjen el nékem a Méltóságos Ur, méltóztassék próbát tenni, én szenthül fogadom, hogy a khisirtet khitanülöm, mert asz nem emberi mesterség a Belsebub által.

TAMADI. No Ábrahám, próbálja meg hát Khend, ihol adok 100 aranyat

ÁBRAHÁM. Uram! a matheria is többe kherül mint 100 arany, az Isten mentsen meg; 200 aranyért minthogy az Urat esmérem, megcsinálom, de másnak az apámnak sem.

TAMADI. No csak légyen jó, zsidó, azt sem bánom.

ÁBRAHÁM. Minthen ember mondja el a Mi Atyánkat. Mondják, azalatt kirakja a kártyát személyekre így: Ez lesz a Miltóságos Ur, ez a kosta. Ez a farancia, ez a katona satöbbi. Olvas a könyvéből: No most keresztet kell vetni.

PORHÁZI. Istenem, ne vedd bün neven.

ÁBRAHÁM. Háromszor most ördögport hintek ezekre a portékákra, amellyikről le nem megy, a fábrikhálta a khisirteteth. Ez az Izlamizve most most mindjárt meg fog indulni, járkál és a dolgot kitanulja a Mugdziafárditól. No most mondják az urak utánnam. Ekkor valami bolondot hemzseg a könyvéből. Jaj Istenem! jaj, mit látok, meg sem gondolnák az Urak az a francia a selma.

TAMADI. Az lehetetlen.

ÁBRAHÁM. Isten utseg, ollyan szentigaz, mint a Nap az égen. Hát hiszem a Gyemtsid mubad, Hirbadnak általellenbe Aderbedján láttatik a Mitrademdits mellett Komerikrlyamádan beriam. Látnivaló. Ismét a legjobb magicus könyv van kezembe, Arábiából fainabbat nem lehet kapni.

KARDOS. Hátha hazudik az is, az ebugatta?

ÁBRAHÁM. Lehetetlen, az iró hiteles. Almultarában. Pikoaisztancara. Lássa Khemed, elől is besziv: Ormuzd, Birmillah, Abumuhammed, bendari, medjedi, Kulimandzara, börbiszkhini, látik kemed, be szép ugye, hogy úgy van?

TAMADI. Szentigaz! - - Csak menjen Hadnagy Uram, két Ármárt vegyen maga mellé s hozzák ide vason a kutya lántzos forgós bitangját mindjárt. Ott van a kocsijánál a kapu előtt. Elmegy Kardos.

KILENCEDIK JELENÉS

Porházi. Tamadi. Ábrahám.

PORHÁZI.

Euge bene pulchre!
Az ördög ördögön
Triumfál a dögön
Egyik csal,
Másik fal

TAMADI. No kendnek Ábrahám, meg lesz a jutalma.

ÁBRAHÁM. Uram, másnak azt nem csináltam volna; the a Milthoságos Urnakh szivessen. En merem mondani, hogy ebbe az udvarba több kisirtet nem tekereg fogni. Én legyek akkor Hundszfut, Shelma, Impöstör, nem phetsületes sidó pogány.

TAMADI. Lármát hallok: talám jönnek. Odamentek Kardosék.

TIZEDIK JELENÉS

Porházi, Kardos, Ábrahám, Tamadi, Antal.

PORHÁZI. Ergo! Diabolum non video. Echo: eo.

KARDOS. Nem találtuk a szedtevettét, sem magát, sem inassát, sem kocsiját, nincs sohol.

ÁBRAHÁM. Lássa az pökhölbe szökött, megérzette az ördögpor szagot.

TAMADI. Tán nem is jön többet vissza?

ÁBRAHÁM. Nem, sohasem, elhiggye az Ür.

ANTAL. De kuresz mange vissa akar még azs jönni itt van a kocsija la a kert alatt, ott sugdos azzsal azs ördögütő Fábiánnal.

KARDOS. No hát csak menjünk. Elmennek érte.

TIZENEGYEDIK JELENÉS

Tamadi, Ábrahám, Porházi.

TAMADI. No Ábrahám: el sem ment az ördög.

ÁBRAHÁM. Nem is szapad nekhi tovább szökni; mert az Ibnafarolár nem ereszti, és ha elmegy, három nap és három éjjel kell nekhi a Mitradsákba hamiktalám; az ugy van.

PORHÁZI. Quem strepitum, quem clamorem quem murmurem hausi vel accepi auribus? - Tám Lucifert hozzák. Ördögtördelve pofozzák.

ÁBRAHÁM. Már jönnek veleh, én a szagot érzem, mosth már amit tettzik az Urnakh, cselekedjék veleh.

TIZENKETTEDIK JELENÉS

TAMADI. Ihol jön a kutya volt az eb a lelke.

PORHÁZI.

Nincs most veled Drómó. Most ijjessz meg homo.
Ni quali oculo Néz most a nebuló
Ez az ördög módi Ugyancsak valódi.
En quem semper odi. Huc ades Asmódi.

ÁBRAHÁM. No thehát nem mekmutattam, hogy az enyim mesterség nem megcsal?

KARDOS. Itt vagynak a kutya menydörgős ördög ágyékába termett ördög kölykei, már szökőfélbe vóltak, mikor odatoppantunk, ez az eszelős, mikor rátettük is a lábára a vasat, csak hallgatott mint a fakép, tám a szedte vette még most sem tudja, ha a lábán van-é a vas, vagy nincs. Ez a madárlátta fakép megint kihúzta a pálcájából ezt a gyiklesőt, csak hadazott vele, mint akinek elveszett az esze, de bezzeg emberekre akadt a tömlöctartalék, kivettük ökemének a kezéből a gyiklesőt, s úgy a derekára vertünk, szintúgy megdöngött a háta.

MALHORENEUX. Hallja Kend, Péter! hozza elő Kend azokat a sok paksamétákat.

PORHÁZI. Ennye be vehementer sok raptura! Nékem hét esztendős deák koromba sem volt csak felénnyi is, pedig minden professiót rapiáltam, nem is tudott többet nállam senki.

MALHORENEUX. Csak olvassa fel Hadnagy Uram.

KARDOS. Ennye az ilyen-amolyan be sok apróságok, ugyan szorgalmatosan van ez a csomó békötözve, elősször is ezt olvassuk fel. Nézzük, mit mond ez a levél.

TAMADI. Vagynak-é Kennek több ezekhez hasonló levelei?

MALHORENEUX. Igenis vagynak.

TAMADI. Kitől vette kend ezeket?

MALHORENEUX. Az édesanyámtól.

TAMADI. Kinek hivták a Kend édesanyját?

MALHORENEUX. Keleskényi Máriának, de már meghólt.

TAMADI. Hány esztendeje, hogy meghólt?

MALHORENEUX. Mintegy 26 esztendeje.

TAMADI. Hol lakott Kend eddig?

MALHORENEUX. Franciaországba, Párisba.

TAMADI. Kinek hivják Kendet?

MALHORENEUX. Gerson dü Malhoreneuxnak.

TAMADI. Óh, nékem is vólt egy Gerson nevű fiam amint hallom. Hány esztendős Kegyelmed?

MALHORENEUX. Huszannegyedikbe járok.

TAMADI. Óh Istenem, egy gondolat foggat. - Ah add meg nékem azt az időt érném, azt az örömet, melytől magamon kivül álmodozom. Ésmértéd-é, Barátom az atyádat?

MALHORENEUX. Soha sem.

TAMADI. Ah - a jó Istenre kérlek, s mindarra valami kedves teelőtted, ne facsard egy szerencsétlen öregnek - egy talám valaha volt atyának, egy bánatra maradt férjnek béforradt szivét. Valld meg, ki vagy! ennyi okok inditsanak durvaságodnak egy óránnyi elhagyására.

MALHORENEUX. Kihúzza az Úr belőllem legmélyebb titkomat, amit tudok, azt elmondom; de ó, melly sok van az én életembe, amit magam sem foghatok meg. - Az én megbóldogult édesanyám volt Keleskényi Mária, és itt - -

TAMADI. Jaj édes Lelkem egy fiam! Szerelmes Gersonom! Ó, jóltévő Egek! Ó, az én vénségemnek bóldog napjai! millyen örömmel folytok ti ezután, mert én atya lettem. Miért titkoltad édesatyád előtt magadat, kegyetlen - Szerelmes gyermekem - Jaj, nem birok magammal! - Jaj, öszvereped a szivem! - - - -

MALHORENEUX. Édes Atyám! ah! - Öszveborulnak.

KARDOS. Meg nem foghatom a dolgot, álmodok-é, vagy ébren vagyok? magam sem tudom.

PORHÁZI. Stupore plenus est animus, mens ut ad novam portam vituus. Sólyomnak bagoly fiát ki látott, magyar atyának francia fiát. Prodigio est simile. Bankát tojt a filemüle. Ha - ha - he - pa - pe -

ANTAL. Asta kilumale ribula hüm hüm - - -

MALHORENEUX. Ezt a képet édes Atyám.

TAMADI. Ah Fiam! Fiam! jaj, ne verd által szivemet. - - - Jaj, kedves, szerelmes feleségem. Szent árnyék lebegjen tisztelt hamvaid felett, ó. A fiú az anyja képét mutatja.

KARDOS. Heródes keringette Jebuseussa, te vóltál az a kisértet.

ÁBRAHÁM. Phison Isthen üttse nem vóltam, már csak higgye el az Ür.

KARDOS. Gergely! rántsátok le a husz körméről a disznót, nyomjatok jó huszonötöt az Ábrahám, Izsák, Jákob ágyékából származott, kovásztalan kenyéren hizott pogány fenekén. No, millom Farahó térengették. Lerántják de nem ütik. Vallasz é, zsidó?

ÁBRAHÁM. Vajmir, vajmir, vaksahümt, vallok már.

KARDOS. Te vóltál az impostor, Hersli?

ÁBRAHÁM. Nem vóltam, nem vóltam.

KARDOS. Huzzátok le.

ÁBRAHÁM. Jaj nékem, jaj nékem! én vóltam.

KARDOS. Vágjatok most ötvent rajta, s verjétek vasra, vigyétek az alsó tömlöcbe, szedte vette Jebuseussát.

MALHORENEUX. Atyám, ha kedves előtted ez a nap: ne háboritsa meg ennek örömét senki bánatja és szerencsétlensége, ereszd el a nyomorult állatot.

TAMADI. Menj hát most békével, eb korpán hizott gazembere; most megemlegetnéd a magyarok Istenét; de a fiamnak köszönd megmaradásodat

ÁBRAHÁM. Én vóltam az Impöstör, az Isthen áldja meg az Urat, mind igy jár aki csalárd utakon keresi bóldogulását, én róllam tanuljon a világ. Elmegy.

PORHÁZI.

Menj pokolba, zsidó, Canis tota máter
A lelkeden görcsöt kössön Antipater.
Hitetlen perfide! légy pokolba stramen,
Nunc et in saecula seculorum. Amen.

ANTAL. Hej suskere tsala bingaskore, hogy a lilked bujjon ki a könyöködön, még most is rettegek, úgy megijjestettél. Vigyen el azs ördög, hordd el a risát, sandikhezs, stophengyule.

TIZENHARMADIK JELENÉS

Tamadi. Malhoreneux.

TAMADI. Szerencsés nap! emlékezetes nap! Ó, édes Fiam! érzéd-é oly forrón, mint az édes atyád.

MALHORENEUX. Úgy, édes atyám, hogy már nem is tudom érzeni.

TAMADI. Istenem! ha most a szegény feleségem élne, hogy venne részét a mi örömünkbe. Ó, jó lélek!

MALHORENEUX. Ezek a jó emberek elég heves indulattal érzik a mi örömünket, ó, légyetek társaink s barátaink e bóldog inneplésbe.

TAMADI. Már úgyis elég ideje a nagy örömnek. Szivesen kikérem ebédemre, s engedje meg azt nékem, hogy most gazdának tehessem. Már Mester Uramat nem is invitálom, tudja a szokást. - Kend, jó Ifjú! aki egyetlenegy barátja volt az én fiamnak, légyen nékem is jószivü emberem mind hóltig, mint vólt az én szerelmes gyermekemnek. Már tessék bémenni mindnyájoknak; mert elkészültek az ételek, s együnk. Ti pedig örüljetek és tapsoljatok. A músikusok hegedülnek.

Vége

A GERSON MÁSODIK FELVONÁSÁNAK 
TIZENHARMADIK JELENÉSE

(változat)

Támadi, Malheureux, Kardos, Porházi

TÁMADI. Mi pedig mindnyájan, akik rendkívűl való örömbe merűltünk, elfelejtvén az előbbeni szomorúságot, menjünk be a mi házunkba s legyünk teljes megelégedéssel!

KARDOS. Nagyra méltóztatik kötelezni a méltóságos úr. Semmi érdemet nem mutathattunk az ördögi háborúban, melly szerint érdemessé tettük volna magunkat kegyes gráciájára.

TÁMADI. Mindazáltal kikérem barátságát, hogy velünk érezze az atyai örömnek hathatósságát. Azért is tessék beljebb fordúlni. Rector uramat nem is invitálom, mert tudja a szokást.

PORHÁZI.

Ita est, iam ego scio morem,
Intrabo et bibam liquorem.
Exhauriam vinosum poculum,
Ita abstergam os et oculum,
Repertus est filius,
Fugatus diabolus.
Fiat ergo magnum vivato
Et adhuc majus bibato!

 

LAST_UPDATED2