Szenti Tibor
A halál
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Bevezető
1. Mi a halál? 1.1. A klinikai halál 1.2. Az agyhalál 1.2.1. Apailikerek 1.2.2. Szervmentés 1.3. A vissza nem fordítható halál 1.4. A biológiai halál 1.5. A fizikai megsemmisülés 1.6. Létezik-e tökéletes pusztulás? 1.7. A halál filozófiai szempontból 1.8. Woodoo-halál 1.9. A halál megítélése a vallások alapján 1.10. A halál meghatározásának fejlődése
2. Kisnővérek véleménye a halálról 2.1. Az 1987-88-as évfolyam II. A. osztálya írta 2.2. Az 1990-91-es évfolyam II. A. osztálya írta 2.3. Az 1990-91-es évfolyam II. E. osztálya írta 2.4. Az 1993-94-es évfolyam II. A. osztálya írta 2.5. Néhány gondolat a dolgozatokról 2.6 A bemutatott rajzok értékelése
3. Milyen a halállal való kapcsolatunk és a halálszemléletünk?
4. A gyógyíthatatlan beteg 4.1. Mikor és mit kell a beteggel közölnünk?
5. A haldoklók 5.1. Az öntudatlan "érzékelése" 5.1.1. A lucid állapot 5.1.2. Az E.S.P. jelenség 5.2. A szerepjátszásról általában
6. A haldokló gyermek 6.1. A haldokló gyermek és a szerepjátszás 6.2. Mit mondhatunk a haldokló gyermeknek? 6.3. Mit tehetünk a haldokló gyermekért? 6.3.1. A megkapaszkodás 6.3.2. A haldokló gyermekkel való beszélgetés 6.3.3. A kreativitás manuális lehetőségei 6.4. Az agónia
7. A haldokló felnőtt 7.1. A kudarcélmény 7.2. Mit mondjunk a haldokló felnőttnek? 7.3. Hogyan segítsük az agonizálót? 7.3.1. Testi közelség biztosítása 7.3.2. Lelki segély 7.4. A haldoklók intézményes gondozása
8. A halál: fájdalom és félelem
9. A hagyományos halál
10. A korszerű halál
11. Emberhez méltó módon meghalni!
12. Eutanázia
13. Öngyilkosság 13.1. Öngyilkosságot megelőző traumatizáció 13.2. Az öngyilkosjelölt célja és tettének motivációja 13.3. Elfogadott öngyilkosságok 13.4. Az öngyilkosságra készülő ember gondozása
14. "Halálos szerelem"
15. Az idődimenzió
16. Mit tegyünk a halottal?
17. A gyász és a halálélmény feldolgozása
18. A hit 18.1. Feloldhatatlan ellentmondások
19. A túlvilág 19.1. A túlvilágra került szellem észlelése 19.2. A túlvilág képzete 19.3. Túlvilágképek 19.3.1. Az asztrálsík
20. "[...] egy váza voltam, ami összetört." Reinkarnáció
21. Halálközeli élmények 21.1. A Fénylény
Irodalom
Bevezető
"Élni annyit jelent, megtanulni meghalni." (Régi filozófusok mondása)
Orfeuszok vagyunk mindannyian, akik emberré válásunk, illetve eszmélésünk óta Eurydikéért szüntelenül az Alvilágot járjuk, hasztalan. Az ember általában nem tud belenyugodni a halálba és gyakran elkeseredetten küzd ellene. Amint ezt már sok ezer éve a művészi ábrázolásokból is láthatjuk, ebben a harcban rendre elbukunk, mégsem adjuk föl; mégsem adhatjuk fel a csatát!
Meghalni? Nem, visszaszületni az anyaölbe, ahol sötét, meleg, puha állapot van és nagy-nagy biztonság. Itt megszűnik minden? Nem tudjuk. Csak halljuk újra az egykor elveszített szívdobbanást. Ahol egy anyai szív ritmust dobol és van fül, amelyik ezt meghallja, ott nem lehet halál.
"»Látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk. Isa pur és homu vogymuk.« De hát, úgy látszik, ezt nem akarjuk elfogadni, nem tudjuk megnyugvással, természetesnek elfogadni." Más kérdés, hogy a haláltudat alapvetően formál bennünket és a természetben magasabb rendűvé tesz. Kunt Ernő írta: "A mulandóság tudata megkülönbözteti az embert a többi élőlénytől. Lehetővé teszi, hogy életét e visszavonhatatlan tény tudatában alakítsa, s gondoskodjék utódairól. Ugyanez a tudat hatalmas szellemi energiákat is felszabadít, amelyekkel éppen a vég ellen kísérel meg védekezni az ember."
Az állat az életéért küzd, az ember a haláltól fél. A születéstől, mások szerint már a fogantatás pillanatától kezdve - hiszen az anyaméhben a megszületés előtt is lehetséges a halál - "beindul minden ember biológiai órája és visszaszámlál." Abban mindannyian egyenlők vagyunk, hogy meg kell halni. A kérdés csupán az, hogy mikor és milyen körülmények között?
Lennie kell valamilyen megoldásnak, amely az elmúlást illetően megnyugvással tölt el bennünket, és ez nem lehet más, mint az emberhez méltó, teljes élet megélése. Számunkra a végső megoldás sohase a halál legyen, sem a "halálon túli", bizonytalan "élet". Ez a földi, biológiai élet hívőnek és hitetlennek egyaránt ajándék, mert az ÉN csak egyszer birtokolja. Ezért számunkra a halál sohasem lesz cimbora! Aki viszont tartalmas és szép életet élt, könnyebben közelít a halálhoz. R. Steinpach írta: "[...] a halálról világos képet szerezni, igazából azt jelenti, az életet helyesen megérteni."
Mi az élet, és az egyén számára mikor kezdődik el? Ezekre a kérdésekre épp úgy nem tudunk választ adni, mint arra, hogy mi a halál? Ha az élet keletkezésére lesz magyarázatunk, a befejezésére talán könnyebben kapunk. Polcz Alaine fogalmazta: "Az élet addig van, amíg készen vagyunk a halálra, de hogy ennek a készenlétnek meddig kell tartania, azt nem tudjuk megmondani."
Bármilyen különös, minden Élet, minden ember maga a Halál is. Amikor egy újszülött világra jön, mint magban a csíra, életében már benne lakozik a Halál, és az évek múlásával egyre nő benne. Halálunk előtt az élet csupán egy vékony, rideg burok, amelyből egyszerre kikel igazi lárvája: a Halál. Minden más elmúlik, s az egykori ÉN-ből egyedül ő marad meg - rajta teljes diadalt aratva -, majd akár egy éjjeli lepke, végleg elszáll. "Öregkorunk szükségképpeni velejárója, hogy a halál jegyében élünk, annak célegyenesében."
A Halál nem egyszerre jön, mint egy kaszás, aki megérett kalászként learat. Elbeszélünk egy mindennapi esetet. Fölszállunk a buszra a végállomásnál és elindulunk. Néhány perc múlva megálló következik, ahol eddigi utastársaink közül többen leszállnak. Azok vagyunk-e még, akik voltunk, amíg velük utaztunk? Aligha! Az ő hiányukkal gördülünk tovább. Megéltük a búcsú és elválás pillanatait. Életünk nélkülük kevesebb vagy "más" lett; meghalt a perc, amíg együtt voltunk, és többé soha vissza nem hozható. Mennyire más leszek, ha azok közül száll ki valaki, akiket nagyon szerettem, és kezdettől fogva "egy járműben haladtunk" velük.
Búcsúzunk az alkotástól, amelyet befejeztünk. Egy szobrot ugyanúgy kifaragni, vagy egy beteget meggyógyítani még egyszer nem lehet. Búcsúzunk ezernyi elpusztult sejtünktől, amely kiválik belőlünk. Búcsúzunk alkonyatkor a Naptól, amely ha lebukott, vége a szorgos napnak és ugyanabban a formájában többé vissza nem tér. Minden pillanatban átélünk egy-egy kis halált, amely figyelmeztet bennünket: készüljünk föl az életre, s ha igazán éljük, legyen nekünk könnyebb a halál!
A baj viszont az, hogy a halálra nem tudunk kellően fölkészíteni, mi magunk felkészülni, és igazán meghalni sem! A "meghalnitudásnak" tudománya és művészete van, amelyeket épp egy diadalmas élet során kellene elsajátítanunk. A baj ott van, hogy nem tudjuk: mi a halál?
Szenti Tibor
A halál
|