|
Illyés Gyula
A REFORMÁCIÓ GENFI EMLÉKMŰVE ELŐTT
Száznegyvenhármat léptem: ez a hossza
a szobor-sornak. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el rajvonaluk előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!...
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.
Fölhúzódtam a kert felé, a fákig
s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.
S most mintha ők
álltak volna kaszárnya-számadáson
az én szemem előtt,
feszesen-katonásan
kilépvén éppen akkor
a hátterül kapott nagy szikla-falból
s abból a másik, épp oly teli tömbből,
a mögéjük kövesedett időből.
Addig jöhettek, maguk is meredt
kövek a napfénybe, hol nem lehet
szavuk már. Szavuk immár csak a tett,
mely idővel ad magyarázatot!
Holtak, vigyázz-ban állók, szóljatok!
Vagy előbb én beszélhetek?
Kik ott álltatok, "nem tehetve másképp",
mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,
mert a langyosat kiköpi az Isten,
kik után tárgyként maradt fönn a szándék,
mennyi az igazság még öklötökben,
mely négy százada oly nagy esküt markolt,
mely kőbe s öröklétbe görcsösödten
tartja ma is a bibliát s a kardot?
Mit adott, melyre fölgerjedt szerelmes
dühével törtetek, a cél, ahogy
elértétek?
Ti kérditek?
S ha nem lesz
örömötökre meghallanotok?
Elmondom. Épp mert nékem is keserves.
Álltatok égve az Úr igazától;
állt szemközt épp oly tűzzel teli tábor;
aztán dönteni kezdett ezredegyszer
az ész helyett a fegyver
s a láng.
Hogy várja örök üdv a lelket:
rángtak milliószám kínban a testek
csatamezőn, bitófán, vérpadon,
karón, keréken, meg a fájdalom-
szerzés új mestergépein; növesztett
egymással szemben erdőnyi keresztet
Jézus példája, végig Európán;
égtek, hogy égjen itt a kép s a "bálvány",
ott a "csalárd könyv" – városok és falvak,
hol újra emberhúst faltak a félvad
zsoldosok, eladdig míg tűz a tűzzel,
nem állt egymással szemben bűn a bűnnel,
eladdig, míg nem jött – a győzelem?
Az idő. Okosan, türelmesen
s némi humorral.
A kétféle had
és hit várai szemközt állanak
ma is, az én hazámban is:
a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom
vén tornyai még ágyúként vitáznak
minden beharangozáskor, vasárnap
papjaik bent még ősimód dörögnek,
de kijövet az utcán átköszönnek
s ujjon mutatják, hogy hány órakor
s kinél lesz ferbli-kör vagy harcsa-tor
s egy kis ital.
Szép. Magam is helyeslem;
ha pap vagyok, magam is így cselekszem:
"értsük meg egymást!"
De nem volt nagy ár
mégis a harminc évi döghalál,
d'Aubigné dühe, Coligny halála,
Szent Bertalan bosszútlan éjszakája,
fél Németország, a ketté törött
Európa s hogy itt volt a török
százötven évig és a mi hazánk... -
Ez lett a "győzelem"! Ezt küldte ránk
Isten azzal, hogy "napként kimutatta":
nem érte folyt a harc, hanem miatta;
ilyen volt, mit díjul szánt, a jövő:
mert volt-e vajon győztes, kit nem ő
rendelt eleve győzni?
Győztetek.
Maga a Sátán győzött veletek!
Balekok voltatok, mind! Hátra arc!
Nincs jogotok egy lépés sem előre.
Törlődjetek be kőbe és időbe.
Elveszett – eleve! – a harc!
mondtam keményen, mint aki magára
támad először is az igazával;
majd:
Megbuktatok! A haddal simára
törölt kontinens – e fekete tábla -
közepére mi iratott eredmény?
Egy betű, egy már tréfának sem új
buta betű s az is csak magyarul:
mért több a keresztyén, mint a keresztény?
Értelmet annyi millió halott
véréből ennyit párolhattatok,
midőn – feledve, kinek mi a dolga -
karddal csaptatok ti is a Csomóba:
a Föladatba, mely épp a kötés
kibogozásával szép és merész.
Ez az "eredmény"!
És ha – ez se volna?!
– kondult bennem is, ahogy várható volt,
a tulsó torony az innen valóra
(és attól fogva mind a kettő bongott)
s kelt ezredszer is – alig finomodva -
bennem a két ős ádáz szó-birokra:
a mindig úrhitű tolnai pásztor
s a csupa dac sárréti prédikátor.
Mert mi szorította kézbe a fegyvert?
Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt?
S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan
"hal el a hit" a "római mocsokban"?
Ha arra tart eszme s világ, amerre
a "tiarás templom-kufár" vezette,
ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül
s – ha úgy fordul, hát reménytelenül,
de csak annál szebb önfeláldozásképp -
odavágja, hogy "nem tehettem másképp!",
ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad
a kín, a vér, akkor nincs áldozat,
nincs – inkvizició?!
Ha – bár "hiába" -
Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,
jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább
fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,
valdeusok, husziták, Bocskay
írást-imát se tudó hajdui,
hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,
amilyet az imént lemosolyogtál?
Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
magyarság, ha nincs – Kálvin?
Nem hiszem.
Vagy mást mondok: szobádban volna villany,
ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe?
Hol kezdődött, hogy atomerő is van
S holnap rakétán repülsz ki az űrbe?
Övék az érdem, kiket sem a máglya
nem riaszthatott vissza, sem a gálya -
sem harcaik bukása,
a léptenként fölmeredő "hiába"!
Látták, vagy nem a céljuk,
azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;
a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,
úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:
előre! és ők vállalták e sorsot -
Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!
Álltam némán, hírhozó katonájuk,
már azt forgatva, hogy én mit kapok,
nem is őtőlük magyarázatot:
a tettektől, melyek – akár a gyermek -
magukért csak felnőttsorban felelnek.
Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:
volt bárkié a szándék,
maga az Isten se tudhatta másképp.
1946
Luther Márton 95 Tétele
Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.
1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.
5. A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.
6. A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal, hogy azt Istentől megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont kétség kívül megbocsáthatja az ő számára fenntartott eseteket: ezek semmibevétele esetén a vétkesség kétség kívül megmarad.
7. Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.
8. A bűnbánati egyházjogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.
9. Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa) a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a szükséghelyzetet.
10. Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól egyházjogszabály szerinti bűnbánati teljesítményt követelnek a purgatóriumban.
11. Bizonyosnak tűnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti jóvátevő bűnhődést át lehet változatni purgatóriumbeli bűnhődésre, akkor hintették el, mikor a püspökök aludtak.
12. Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás után, hanem a feloldozást megelőzően szabták ki, hogy ezzel próbára tegyék a töredelem őszinte voltát.
13. A haldoklók halálukért mindennel megfizetnek, és az egyházjogi szabályok számára már halottak, joggal illeti meg őket az azoktól való feloldás.
14. A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél tökéletlenebb volt.
15. Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a purgatóriumi szenvedést előidézni, mivel a reménytelenség borzalmával határos.
16. Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.
17. Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.
18. Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel, hogy (a purgatóriumban lévő lelkek) kívül lennének a szeretetet kiérdemlő vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).
19. De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan biztosak és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felől, jóllehet mi ebben teljesen bizonyosak vagyunk.
20. Tehát a pápa a minden bűnhődés teljes elengedésén nem egyszerűen minden bűnhődés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.
21. Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa bűnhődés elengedése ez embert minden bűnhődéstől feloldja és megmenti.
22. Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levő lelkeknek, amit ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint teljesíteniük.
23. Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnhődése valamilyen elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják meg, tehát igen kevesen.
24. Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bűnhődés feloldását.
25. Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan hatalma van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében, illetve gyülekezetében.
26. Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévő) lelkeknek nem a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik), hanem közbenjáró könyörgés által.
27. Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.
28. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.
29. Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra, hogy őt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem Paszkálisz (pápák) nem igényelték ezt.
30. Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felöl, még kevésbé a következmény: a teljes elengedés felől.
31. Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.
32. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.
33. Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának azok az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen ajándék, amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.
34. Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bűnbánat szentségével (és) ember által kiszabott jóvátevő bűnhődésre vonatkozik.
35. Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki lelkeket akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs szüksége töredelemre.
36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.
37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.
38. A (bűnhődés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést mégsem szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni elengedés kinyilvánítása.
39. A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia a nép előtt a bőséges búcsút és az igaz töredelmet.
40. Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis esetenként.
41. Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy a nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jócselekedeteinek.
42. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az irgalmasság cselekedeteivel.
43. Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút vásárol.
44. Ugyanis a szeretet cselekedete által nő a szeretet és javul az ember, de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bűnhődéstől mentesebb.
45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.
46. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy - hacsak nem dúskálnak a fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják búcsúkra.
47. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga.
48. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való részesítéssel inkább az őérte való áhítatos imádkozást akarja elérni sem mint a készpénzt, mert az előbbire nagyobb szüksége van.
49. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon ártalmasak, ha általuk elvész az istenfélelmünk.
50. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából és csontjából épüljön fel.
51. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges volna, kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása árán is saját pénzéből segíteni azokat, akiknek legtöbbjétől némely búcsúhirdetők kicsalják a pénzüket.
52. Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a búcsúmegbízott, sőt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is érte.
53. Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.
54. Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.
55. A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.
56. Az egyház kincse, amelyből a pápa a búcsú nincs eléggé megnevezve, és Krisztus nép is ismeri azt.
57. Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyűjti.
58. De nem is Krisztus és a szentek érdemeiről van szó, hiszen azok mindenkor, a pápa közreműködése nélkül is, munkálják a belső ember számára a kegyelmet, a külső ember számára pedig a keresztet, a halált és a poklot.
59. Szent Lőrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények, de ő korának szokásos kifejezésével élt.
60. Nem vakmerőség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai (melyeket Krisztus érdeméért kapott).
61. Világos ugyanis, hogy a bűnhődés elengedésére és a (meghatározott) esetekre (vonatkozóan) elegendő a pápának a saját hatalma.
62. Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.
63. De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz. 64. A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké tesz.
65. Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak embereit halászták.
66. A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait halásszák.
67. A búcsú, amiről a búcsúhirdetők azt hirdetik, hogy a legnagyobb áldás, - valóban az, de a kereset szempontjából.
68. Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt jóságához mérten a legeslegkisebb dolog.
69. A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli búcsú hirdetőit teljes tisztelettel fogadni,
70. arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása helyett.
71. Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel,
72. de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdető szavainak önkénye és önfejűsége ellen.
73. Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú ügyben bármi módon csalást követnek el,
74. de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán mesterkednek.
75. Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva - az Istenszülő (Máriát) erőszakolta volna is meg.
76. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség tekintetében a búcsú alá eső legkisebb bűnöket sem vehetik el.
77. Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb kegyelmet, ha ő volna most a pápa - káromlás Szent Péter és a pápa ellen.
78. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is nagyobb erői vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.
79. Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.
80. Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik tűrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.
81. A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a tudós férfiaknak sem könnyű a pápa tekintélyét megvédeni a rágalmaktól, vagy éppen az egyszerű hívek fortélyos kérdéseitől.
82. Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb - ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter) bazilika építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen indíték erre?
83. Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?
84. Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?
85. Továbbá: A bűnhődésre vonatkozó egyházjogi előírások ténylegesen és mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak. Miért történik a tőlük való mentesítés pénzzel, búcsúk engedélyezésével, mintha érvényesek és hatályosak volnának?
86. Továbbá: Miért nem építi föl a pápa - akinek vagyona ma felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is - Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?
87. Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a tökéletes töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és (kegyelemben) részesítésre?
88. Továbbá: Miből lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a pápa - amit most csak egyszer tesz meg - naponta százszor osztana elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?
89. Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a pénz által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett búcsúcédulákat és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?
90. Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük.
91. Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelően hirdetnék, könnyű volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sőt fel sem merülnének.
92. Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Béke, béke." - de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).
93. Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!
94. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,
95. és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).
Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. (1 Kor. 3:11.)
*
Ma van a reformáció emléknapja
Világszerte október 31-én ünneplik a reformáció napját, ugyanis ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a híres „95 tételnek” nevezett dokumentumát. Luther tettét a protestáns reformáció kezdeteként tartják számon, hiszen olyan fontos témákat érint a „95 tétel” mint a bűnbánat, vagy a bűnbocsánat.
Luther Márton a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását.
Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.
Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma Békéscsabán
Kálvin János 1535-ben Svájc francia részén, Bázelban írta világhírű művét A keresztény vallás rendszere címmel, amely őt az egész francia reformáció fejévé tette. Életében a latin szöveg 14, a francia szöveg 10 kiadást ért meg. 1541-től a genfi városi tanács felkérésére a város egyházi életének vezetője lett. Az általa készített egyházi rendszabályzat Genf „egyházi alkotmánya” lett. Felállították a konzisztóriumot (egyháztanács) felerészben egyházi, felerészben világi tagokból.
Kálvin fő tanítása a predesztináció, az eleve elrendelés elve. Még az üzleti siker is az eljövendő megváltás jele. Az ember köteles erkölcsös és tevékeny életet élni. Kálvin a reformáció új irányzatát vitte sikerre Genfben, amelynek alapján a református egyházak világszerte ma is működnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni. Egyetlen más protestáns egyház sem gyakorolt ennél mélyebb és tartósabb hatást a nyugati világra.
a debreceni református nagytemplom
Magyarországon már 1517 előtt is sokan követelték az egyház megreformálását “fejében és tagjaiban” (in capite et membris). A 16. század közepére a lutheri tanok a német lakosság közvetítésével a reformáció Magyarországon is elterjedt, ahol kezdetben főleg a városi polgárság bizonyult fogékonynak a mozgalomra. A szászok, a magyarok és a szlovákok egyaránt megszervezték a Luther Márton tanításain alapuló lutheránus (evangélikus) egyházaikat. A magyar reformációt Dévai Bíró Mátyás munkássága indította el. Az ország három részre szakadása után a reformáció kimagasló vezetői a török hódoltság területén Melius Juhász Péter, Erdélyben a magyarok között Heltai Gáspár, a szászok között Johannes Honterus, a Királyi Magyarország területén pedig Károli Gáspár voltak.
Kálvin János születésének ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett Kálvin év keretében számos kiállításon, programon keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a svájci reformátor, életét, valamint a reformáció történetét. A Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett kiállítás a Kálvin évnek a legnagyobb eseménye, hiszen a reformáció történetét bemutató tárlatot legutóbb 75 évvel ezelőtt rendeztek.
Stummer János
Zsidómentes ország: 400 évvel megelőzte Hitlert az egyházalapító
Luther Márton "A zsidókról és hazugságaikról" című műve még soha nem jelent meg magyar fordításban. A Hetek című lap most lefordította a könyv 11. fejezetét. Luther rasszista főművében a zsidó kérdés végső megoldását a zsidómentes (Judenrein) Németországban, sőt a keresztény hitnek ellenszegülő zsidók kiirtásában látta.
„Luther nagy ember volt, egy óriás. Egy lökéssel áttörte a homályt, és úgy látta a zsidókat, ahogy mi csak ma kezdjük őket látni” - írta az első világháború után Adolf Hitler, aki 1923-ban megjelent főművében, a Mein Kampfban a reformátort Nagy Frigyes és Richard Wagner mellett a német nép „nagy harcosának” és „igazi államférfinak” nevezi.
Luther Márton hatalmas életművet hagyott hátra. Összes művének kritikai kiadása születésének 400. évfordulóján, 1883-ban kezdődött, de csak több mint egy évszázaddal később, 2009-ben zárult le. A több mint 80 ezer oldal terjedelmű műben szerepelnek Luther legvitatottabb, élesen zsidóellenes írásai is, ám ezek – rövid idézetektől eltekintve – a hívők és a nagyközönség számára készített válogatásokba nem kerültek be. A itt olvashatja. Az alábbiakban a Hetek fordításában megjelent Luther-írásokat közlünk.
A zsidómentes Németország programja
Luther Márton: A zsidókról és hazugságaikról, 1543. (Tizenegyedik fejezet – egybefüggő részlet)
„A következõ õszinte tanácsot adom nektek:
Elõször is, gyújtsátok fel a zsinagógáikat és az iskoláikat, és földdel borítsátok be azokat, amelyek nem akarnak égni, hogy senki fia soha többet örökre egyetlen követ vagy salakot ne láthasson belõle. Ezt kell tenni Urunk és a kereszténység dicsõségére, hogy Isten lássa, hogy mi keresztények vagyunk, és nem bocsátjuk meg, sem nem tûrjük tudatosan az ilyen nyilvánosság elõtt zajló hazugságokat, átkozódásokat és (Isten) Fiának, valamint a(z Õ) keresztényeinek káromlását. Mert mindazt, amit a múltban tudatlanul elnéztünk – és én magam is tudatlan voltam e tekintetben – azt Isten megbocsátja nekünk. De ha most, miután ismeretet nyertünk, védelmeznénk és óvnánk a zsidók ilyen házait, amelyek az orrunk elõtt állnak, és amelyekben Krisztusról hazudoznak, Õt káromolják, átkozzák, becsmérlik és rágalmazzák, csakúgy, mint bennünket (amit fentebb hallottuk), az ránk nézve olyan lenne, mintha mi magunk is ugyanazt tennénk, sõt rosszabb, amint azt jól tudjuk.
A Deuteronómium 13:12-ben Mózes azt írja, hogy minden bálványimádó várost teljesen tûzzel kell megégetni, hogy semmi ne maradjon meg belõlük. Ha ma élne, õ lenne az elsõ, aki felgyújtaná a zsinagógákat és a zsidók házait. Mert a Deuteronómium 4:2-ben és 12:32-ben kifejezetten arra utasít minket, hogy semmit ne tegyünk hozzá, se ne vegyünk el (Mózes) törvényébõl.
És Sámuel is azt mondja az 1Sámuel 15:23-ban, hogy az Istennek való engedetlenség bálványimádás. Nos, a zsidók mai tanítása semmi másból nem áll, mint rabbik hozzátoldásaiból és az engedetlenség bálványimádásából, annyira, hogy Mózes maga is ismeretlenné vált számukra (amint arról korábban írtunk), csakúgy, mint ahogy ma a Biblia ismeretlenné vált a pápaság alatt. Így tehát, már csak Mózes kedvéért sem tûrhetjük az iskoláikat! Ugyanúgy rágalmazzák õt is, mint bennünket. Szükségtelen tehát, hogy ilyen bálványimádás céljából szabad templomaik legyenek.
Másodszor, azt tanácsolom, hogy rombolják le és semmisítsék meg a házaikat. Mert azokban ugyanazt teszik, mint a zsinagógáikban. Ezért közös fedél alá vagy istállóba kell elhelyezni õket, mint a cigányokat. Ez ráébreszti majd õket arra, hogy nem õk a mesterek az országunkban, ahogy azzal dicsekednek, hanem számûzetésben és fogságban élnek, amint arról szüntelenül siránkoznak és panaszkodnak rólunk Isten elõtt.
Harmadszor, azt tanácsolom, hogy el kell venni tõlük az imakönyveiket és a Talmud-irományaikat, amelyekbõl ilyen bálványimádást, hazugságokat, átkozódásokat és káromlásokat tanítanak.
Negyedszer, azt tanácsolom, hogy rabbijaiknak fejvesztés vagy láblevágás terhe mellett meg kell tiltani, hogy taníthassanak. Mert joggal veszítették el az ilyen hivatal betöltéséhez való jogukat, azáltal, hogy Mózes szavaival (Deuteronómium 17:10) fogságban tartják a szegény zsidókat, mondván (Mózes) halálbüntetés terhe mellett azt parancsolta nekik, hogy engedelmeskedjenek tanítóiknak, bár Mózes világosan hozzátette, hogy csak „(mindabban, amit) az Úr törvénye szerint tanítanak”. Ezek a gazemberek azonban nem törõdnek ezzel. Gátlástalanul kihasználják e szegény emberek engedelmességét, hogy az Úr törvényével szembefordítsák õket, és átitassák õket ezzel a méreggel, átkozódással és káromlással. Ugyanígy tartott bennünket is fogságban a pápa, azzal a kijelentéssel a Máté (evangéliuma) 16:18-ból, hogy „Te vagy Péter” stb., arra kényszerítve bennünket, hogy higgyünk minden hazugságnak és megtévesztésnek, ami ördögi elméjébõl származott. Nem az Isten Igéjével összhangban tanított (a pápa), ezért elveszítette a jogát arra, hogy tanító legyen.
Ötödször, azt tanácsolom, hogy a zsidóknak teljes mértékben meg kell tiltani a nyilvános közutak használatát. Mert semmi dolguk kint, hiszen se nem urak, se nem hivatalnokok, se nem kereskedõk vagy ehhez hasonlók. Maradjanak otthon. Hallottam, hogy azt mondják, van egy gazdag zsidó, aki tizenkét lóval utazik a vidéken, mert az a vágya, hogy Kochba legyen, és feleméssze a hercegeket, urakat, földeket és a népet az uzsorája által, hogy a legnagyobb urak is féltékeny szemmel nézzenek rá. Ha ti urak és hercegek nem tiltjátok meg törvény által az ilyen uzsorásoknak a nyilvános utak használatát, egy nap majd gárdák állnak fel ellenük, miután ebbõl a könyvbõl megismerték a zsidók igazi természetét, és felismerték azt, hogyan kell bánni velük, ahelyett, hogy védelmeznék õket. Ezért ti magatoknak sem szabad védelmezni õket, hacsak nem akartok ti magatok is az Úr szemében részeseivé válni az utálatosságaiknak. Gondoljátok tehát át alaposan, hogy mi jó is származhatna ebbõl, és akadályozzátok meg (a zsidók védelembe vételét).
Hatodszor, azt tanácsolom, hogy tiltsák meg nekik az uzsorát és vegyenek el tõlük minden pénzt, valamint az ezüst és arany ékszereket, és ezeket el kell zárni. Ez az intézkedés azért szükséges, mert – amint azt korábban kifejtettük – kizárólag uzsorából élnek, és mindent, amijük van, tõlünk lopták és rabolták. Az ilyen pénzt kizárólag egy módon szabad felhasználni: ha egy zsidó õszintén megtér, akkor (a zár alá vett pénzbõl) száz, kétszáz vagy háromszáz forintot oda kell nekik adni, a személyes életkörülményeiknek megfelelõen. Ezáltal valamilyen (tisztességes) foglalkozást kezdhet, amibõl eltarthatja a szegény feleségét és gyermekeit és támogathatja az idõseket és gyengéket. Mert az ilyen gonosz nyereségek átkozottak, hacsak nem fordítjuk azokat Isten áldására a jó és méltó ügy szolgálatában.
De amikor azzal dicsekednek, a Deuteronómium 23:20 alapján, hogy Mózes ezt (az uzsorát) megengedte nekik vagy elõírta a számukra, akkor még csak mentelmi levelet sem szabad kiadni a védelmükben. Meg kell mondanunk nekik, hogy kétféle zsidó vagy izraelita van. Az egyik zsidó az, akiket Mózes az Úr parancsolatának megfelelõen kivezetett Egyiptomból, a Kánaán földjére. Nekik adta a törvényét, amelyet a földjükön kellett megtartaniuk, és nem azon túl, és ott is csak a Messiás eljöveteléig. A másik zsidó az, aki nem Mózesé, hanem a császáré. Ezek eredete Pilátus idejéig nyúlik vissza, aki Júdea prokurátora volt. Amikor ez utóbbi megkérdezte õket az ítélõszékben ülve, hogy „Mit tegyek azzal, akit Krisztusnak neveznek?”, akkor mind azt felelték, hogy „Feszítsd meg, feszítsd meg!”. Erre (Pilátus) azt mondta nekik: „A királyotokat feszítessem meg?” Mire válaszul azt kiabálták, hogy „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (Máté 27:22, János 19:15). Isten nem rendelte nekik azt, hogy alávessék magukat a császárnak, önként tették ezt.
Amikor azonban a császár a neki járó engedelmességet követelte tõlük, ellenálltak és fellázadtak ellene. Nem akartak többé az alattvalói lenni. Ezért (a császár) maga jött el, hogy felkeresse az alattvalóit, és Jeruzsálembe gyûjtötte össze, majd szétszórta õket a birodalmában, hogy kényszer által engedelmeskedjenek neki. Tõlük származik a zsidók mai maradéka, akikrõl Mózes semmit nem tudott, sem õk Mózesrõl, egyetlen szakaszra vagy versre sem méltók Mózestõl. Ha újra Mózes törvényeit akarják alkalmazni, akkor vissza kell térniük Kánaán földjére, hogy újra Mózes zsidói legyenek és a törvényeit megtartsák. De mivel a császár uralma alatt álló idegen országokban élnek és nem engedelmeskednek Mózesnek, ezért be kell tartaniuk a császár rendelkezéseit és tartózkodniuk kell az uzsorától, mindaddig, míg (újra) engedelmeskednek Mózesnek. Mert Mózes törvénye egy lépéssel sem lépte át Kánaán határát, és a zsidó nép kereteit. Mózes nem az egyiptomiaknak, a babiloniaknak vagy bármely más nemzetnek küldetett a törvényével, hanem csak annak a népnek, akiket kivezetett Egyiptomból a Kánaán földjére, amint arról számos alkalommal bizonyságot tesz a Deuteronómium könyvében. (Akiket kivezetett,) azoknak meg kellett volna tartaniuk a tõle kapott parancsolatokat a Jordánon túli földön, amit nekik kellett meghódítaniuk.
Továbbá, miután a papság, az istentisztelet, a kormányzás – mindaz, amivel szinte teljes egészében Mózes törvénye foglalkozik – immár ezernégyszáz éve véget ért, ezért bizonyos, hogy Mózes törvénye is véget ért, és hatályát veszítette. Ezért ezekre a birodalmi zsidókra a birodalmi törvényeket kell alkalmazni. Ezért nem szabad eltûrni, hogy a kívánságuk szerint Mózes (hitû) zsidók legyenek. Valójában ezernégyszáz éve egyetlen ilyen zsidó sincs már.
Hetedszer, azt tanácsolom, hogy minden fiatal és erõs zsidó férfinak és nõnek cséphadarót, baltát, kapát, lapátot, rokkát, orsót kell adni a kezébe, és hagyni, hogy kenyerüket homlokuk verítékével keressék meg, amint az Ádám gyermekeinek rendeltetett (ld. Ter. 3:19). Mert nincs rendjén az, hogy bennünket átkozott gójokat dolgoztassanak orcánk verítékével, miközben õk, a szent nép a kályhájuk mögött üldögélnek, lakomázva és szellentgetve, miközben mindezek felett még káromlást szólva még dicsekednek is azzal, hogy õk a verítékünk árán uralkodnak rajtunk, keresztényeken. Nem, az ilyen lusta gazfickókat ki kell rázni (a székükbõl) a nadrágjuk ülepénél fogva.
De ha attól tartunk, hogy kárt okoznak nekünk vagy az asszonyainknak, gyermekeinknek, szolgáinknak, jószágainknak stb. azáltal, hogy bennünket szolgálnak, és nekünk dolgoznak – mert ésszerû feltételezni azt, hogy a világ ilyen nemes lelkû urai, ezek a mérges, keserû férgek nem szoktak hozzá a munkához, és ezért nagyon nehezen vennék rá magukat arra, hogy ilyen mélyen megalázzák magukat, elõttünk, átkozott gójok elõtt – nos, akkor kövessük az olyan nemzeteknek, mint Franciaország, Spanyolország, Csehország stb. józan példáját, és számoljuk össze, mennyi uzsorát szívtak el tõlünk, osztozzunk meg ezen méltányosan, de utána ûzzük el õket örökre az országunkból. Mert amint hallottuk, Isten égõ haragja olyan erõs velük szemben, hogy a szelíd irgalom csak még rosszabbá és rosszabbá tenné õket, ezzel szemben a kemény irgalom megváltoztatja õket, bár csak kevéssé. Ennek okáért, mindenesetre el velük!”
(Martin Luther: On the Jews and Their Lies. Luther’s Works Volume 47. Augsburg Fortress, 1971. Fordította: Morvay Péter)
atv.hu / Hetek
|
