Payday Loans

Keresés

A legújabb

"Keresztény kurzus"... PDF Nyomtatás E-mail
KÖRKÉP - KÓRKÉP KIÁLLÍTÁS
2014. október 30. csütörtök, 07:03

„A keresztény kurzust a zsidók és a bolsevikiek csinálták meg”

2014. október 29.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Bangha-Bela.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak olyanok minden egyes nemzet történelmében, akiknek sohasem adatik meg a nemzetkormányzás lehetősége, holott tisztánlátásuk alapján inkább megvan az ehhez való képességük, mint azoknak, akiknek ténylegesen osztályrészüknek jut. Ilyen volt a miénkben Bangha Béla jezsuita atya. Akit nem lehetett megtéveszteni, mert tudta, nem minden fehér, ami annak látszik.

Merthogy szerinte a Horthy-korszakbeli „keresztény kurzus”-t nem mások, mint maguk „a zsidók és a bolsevikiek csinálták meg”. Ijesztő mondat ugye, legalábbis első olvasatra. Hiszen mit hallunk napról napra? Azt, hogy Horthy különítményeseinek „fehér terror”-ja, „nemzeti-keresztény” kormányzása mennyire sárba tiporta az emberi jogokat. 

Sokszor mondom, bár mintha a falaknak tenném, hogy aki tisztában szeretne lenni azzal, milyen is volt ama „keresztény kurzus”, legjobb, ha az annak vezéralakjának tulajdonított Bangha Béla(1880-1940) műveit lapozza fel. Aki 1921-ben az általa alapított Magyar Kultúra című társadalmi és tudományos szemlében így fogalmazott ugyanis:

„[…] eléggé paradox dolog, de így van: a keresztény kurzust a zsidók és a bolsevikiek 
csinálták meg s nagyon kevesen lehettek, akik, midőn a keresztény Magyarország jelszavát kiadták, teljes tudatában voltak annak, mit is jelent ez a szó: keresztény ország, keresztény reneszánsz, keresztény társadalmi újjászerveződés.


Kétségtelenül igen sarkos megfogalmazás, de nem indoklás nélküli. Elismeri, hogy akadtak, éspedig szép számmal Károlyi Mihály és Kun (Kohn) Béla után az ország vezetői között, akik deklarálták keresztény mivoltukat, de eközben viszont alig tettek valamit érdemben azért, hogy a végképp letűntnek hitt régi liberális éra emberei elnyerjék méltó büntetésüket:

„Keresztény kurzus van, de sem a közélet, sem a társadalmi s legkevésbé a gazdasági élet nem mutat jelentékeny jobbulást a kereszténység irányában, sőt egyesek éppen a kereszténység cégére alatt űzik a tisztességtelenség legválogatottabb nemeit.”

Indoklásként kifejtette, hogy karakter nélküli a „keresztény kurzus” fogalma, híveinek célkitűzései gyakorta balladai homályba vesznek, s nincsenek táborukban igazán vezetésre alkalmas emberek. Ismét sarkosan fogalmazva, mást tesz a kezük, mint amit a szívük mond. Olyanokat is meghagy pozícióikban, akiknek semmi keresnivalójuk nem volna a fazék körül.

Minthogy megfelelni akarnak folyton azoknak, akiket pedig nem szívelnek. Mondom, de nyilván nem elégszer, jó ideje, és nemcsak nálunk, hanem világszerte, hogy nem hallják a próféták szavát. Akik fehéren-feketén megmondják mindig, mi a helyzet és mi belőle a kiút. Mert különben a „keresztény kurzust” is azok csinálják meg, akik ellen állítólag vannak és küzdenek.

 

 

+



Tompó testvér könyvbemutatója

2014. október 29.
Hunhír.info

ifj-tompo-laszlo250.jpgHírportálunk főmunkatársa, Tompó testvér „Mélyszántás. Történelmünk titkai” című történelmi tanulmánykötete bemutatójára október 30-án kerül sor.




Helyszíne műve megjelentetője, a Két Hollós Könyvkiadó boltja (1081 Budapest, Kenyérmező u. 3/a.), kezdési időpontja pedig 18 óra. A rendezvényen köszöntőt mond a kiadó, Sárosi Zoltán, valamint Raffay Ernő történész, a mű fülszövegének írója és Pap Gábor művészettörténész, végül az estet a szerző zárja gondolataival. 

Műve ajánlásaként álljon itt Raffay Ernő által írott fülszövege:

„Trianon, azaz a Magyar Királyság területi egysége megszüntetésének messzebb vezető, ma élő magyarok előtt legtöbbször ismeretlen okait kutatja e könyvében ifj. Tompó László, a fiatal magyar, katolikus gondolkodó. Művében – amely tanulmányok füzére – nem csak összefoglalja, hanem igen széleskörű forrás- és szakirodalmi ismeretek alapján elemzi is az éppen vizsgált okcsoportot. 

Elemzései s mindenekelőtt fontos következtetései a jelenlegi, kétágú baloldali (azaz szocialista és liberális) történetírás munkáihoz szokott olvasót több síkon is meglephetik. Ifj. Tompó László ugyanis nem ismeri a „politikailag korrekt” (azaz egyes társadalmi-nemzeti-vallási csoportok érdekeit tudatos elhallgatással, helyenként manipulálással védő) szempontokat – ehelyett teljes körű ismeretanyaggal fölvértezve, a tudományos kutatásban létező legnagyobb szakmai bátorságot alkalmazza. E módszer nélkülözhetetlen a témáihoz: földolgozza a kereszténység, valamint a keresztény magyar nemzetállam ellen föllépő izraelita-zsidó körök tevékenységét, mind a nemzetközi, mind a magyar történelemben. Komoly összefüggésrendszer bontakozik ki a pártatlan olvasó szemei előtt: Trianon egyik legmélyebb ok-rendszerét ismerhetjük meg. Elemzően mutatja be az 1918-1919-es évek hazai fejleményeit: a magyarországi balos szerveződések származási helyeit és tevékenységi köreiket; azokat a (nemzetközi életben már kialakult, sőt: kifinomodott) módszereket, amelyekkel a naivan liberális, emiatt gyanútlan magyarság védekezésre képtelenné vált saját országában. Abban az országban, amelyet ősei fegyverrel szereztek, az utódok pedig előzetes és tudatos, politikát, kultúrát és szellemet romboló, megosztó munka következtében elveszítettek. A Magyar Királyságot tönkretevő csoportok között olvashatunk a zsidóság radikálisan keresztényellenes csoportjairól, s az ezzel a társasággal összefonódó radikális szabadkőművességről, s megismerkedhetünk például az erdélyi román bankok magyar birtokokat megszerző tevékenységével. 

Ifj. Tompó László munkájában sokat olvashatunk legnagyobb magyarjainkról: Prohászka Ottokárról, Bangha Béláról, Tormay Cécile-ről és a többiekről. Szemmel láthatóan – s ebben is egyet kell értenünk a szerzővel –, a talán legnagyobb magyar gondolkodónak a Jézus Társaságbeli szerzetest, Bangha Bélát tartja, akitől ifj. Tompó László megtanulta az országot szétzúzó nagyobb okcsoport, okrendszer együttlátását és értékelését. 

Hasznos könyvet tart kezében az Olvasó...”

 

 

TOMPÓ LÁSZLÓ
könyvbemutatója:
Mélyszántás - történelmünk titkai
A kötetet Pap Gábor és Raffay Ernő mutatja be


Helyszín: Két Hollós könyvesbolt
(Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a telefon: 299-0032)

Kezdési időpont: 2014. október 30. csütörtök, 18 óra
LAST_UPDATED2