Payday Loans

Keresés

A legújabb

Tolsztoj: A hamis szelvény - III. PDF Nyomtatás E-mail
Folytatásos irodalom és bölcselet - Folytatásos irodalom és bölcselet

TOLSZTOJ

A HAMIS SZELVÉNY

 

13

Vaszilij eközben mindent úgy csinált, ahogy előre kitervelte. Társaival együtt éjnek idején betört egy Krasznopuzov nevű igen gazdag emberhez, akiről tudta, hogy fösvény és gonosz. Feltörte íróasztalát, és kivett belőle harmincezer rubel készpénzt. S továbbra is úgy lett minden, ahogyan Vaszilij akarta. Még az ivásról is leszokott, s a pénzt a szegény menyasszonyok között osztotta ki. Férjhez adta őket, kifizette adósságukat, de személyét nem fedte fel. Egyetlen gondja az volt, hogy helyesen ossza el a pénzt. Adott belőle a rendőrségnek is: nem is keresték azután.

Szíve megtelt örömmel. S amikor a végén mégis elfogták, a bíróságon nevetett, és büszkén vallotta, hogy lám, a pocakosnál a pénz hiábavalóan hevert, szerit-számát se tudta, én meg forgalomba hoztam, jót tettem vele, derék embereken segítettem.

Védekezése olyan vidám volt, olyan kedves, hogy az esküdtek kicsi híja, hogy fel nem mentették. Végül is száműzetésre ítélték.

Vaszilij szépen megköszönte, és előre figyelmeztette őket, hogy úgyis megszökik.

14

Szventyickij özvegyének kegyelemkérő sürgönye semmiféle eredménnyel nem járt. A kegyelmi bizottság előbb nem is akart róla jelentést tenni a cárnak, de amikor azután a cár asztalánál villásreggeli közben Szventyickij ügyére került a szó, a bizottság elnöke, aki szintén hivatalos volt villásreggelire, elmondta, milyen távirat érkezett a meggyilkolt özvegyétől.

C'est très gentil de sa pari[22] - mondta a cári család egyik hölgytagja.

Az uralkodó felsóhajtott, vállat vont, hogy vállrojtja megremegett belé, csak annyit mondott: "Törvény" - és megemelte poharát, amelybe az udvari lakáj habzó moseli bort töltött. Az asztalnál ülők úgy tettek, mintha mélyen megrendítené őket a cár kijelentésének bölcsessége. S több szó nem is esett a sürgönyről. A két parasztot - a fiatalt meg az öreget - egy Kazanyból odarendelt gyilkos marhakereskedő tatár hóhér közreműködésével felakasztották.

Az öreg paraszt felesége fel akarta öltöztetni férje tetemét fehér harisnyába, új csizmába, de nem engedték meg, és mind a két hullát egy gödörbe hányták a temető falán kívül.

- Szofja Vlagyimirovna hercegnő mondta nekem, hogy csodálatos szónok - mesélte egyszer fiának az öreg császárné, a cár édesanyja. - Faites le venir. Il peut précher à la cathédrale.[23]

- Nem, inkább itt nálunk - mondta a cár, és meghívatta a palotába Iszidor sztarecet.

Az udvari kápolnában egybegyűltek az előkelőségek. Az új, érdekes prédikátor társadalmi eseményszámba ment.

Soványka, ősz aggastyán lépett fel a szószékre, végignézett mindenkin: "Az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében" - és beszélni kezdett.

Eleinte minden jól ment, de hovatovább elmérgesedett a helyzet. "Il devenait de plus en plus aggressif"[24] - mesélte utóbb a cárné édesanyja. Fenyegetőzött. A halálbüntetésről is beszélt. A halálbüntetés szükségességét a helytelen kormányzatnak tulajdonította. Keresztény államban csak nem lehet embert ölni?!

Mindenki összenézett, mindenkinek csak az járt eszében, milyen illetlenség erről beszélni, s mennyire kellemetlen lehet ez a cárnak; de senki sem mutatott semmit. Amikor Iszidor atya kimondta az "ámen"-t, odalépett hozzá a metropolita, és magához kérte.

A metropolitával és az állami főügyésszel való beszélgetés után a sztarecet haladéktalanul visszaküldték a kolostorba, de nem a sajátjába, hanem a Szuzdal-kolostorba, amelynek főnöke Miszail atya volt.

15

Mindenki úgy tett, mintha semmi kellemetlen sem lett volna Iszidor atya szónoklatában, és senki sem tett említést róla. Maga a cár is úgy érezte, mintha a sztarec szavai semmi nyomot sem hagytak volna benne, de a nap folyamán mégis kétszer eszébe jutott a két paraszt akasztása, akiknek Szventyickij özvegye táviratban kért kegyelmet. Délután katonai díszszemle volt, azután sétakocsikázás, miniszterek fogadása, estebéd, színházlátogatás. A cár, mint rendesen, elaludt, amint fejét a párnára hajtotta. Éjszaka közepén szörnyű álomra riadt fel: mezőt látott tele akasztófával, az akasztófákon holttestek himbálóztak, mindegyik nyelvét öltötte, s nyelvük egyre hosszabbra, hosszabbra nyúlt. Valahonnan kiáltás hallatszott: "A te műved, a te műved!" A cár verejtékezve ébredt, és gondolkozni kezdett. Először ébredt tudatára a felelősségnek, amely őt terheli, és mindegyre a vén sztarec szavai jártak eszében.

De csupán nagyon messziről látta meg önmagában az embert, s a cárral szemben mindenfelől megnyilvánuló követelmények megakadályozták benne, hogy átengedje magát a pusztán emberi indulatoknak; nem volt hozzá ereje, hogy kötelezőbbnek ismerje el az emberi követelményeket, mint az uralkodóiakat.

16

Második börtönbüntetése kitöltése után Prokofij, Szventyickij volt kocsisa, ez az önérzetes s valaha daliás fickó teljesen tönkrement. Ha józan volt, csak ült, semmit sem csinált, akármennyit szidta is az apja; csak evett, nem dolgozott, és egyre csak azon törte a fejét, mit vihetne a kocsmába, hogy eligya az árát. Ült, köhécselt, krákogott, köpködött. Az orvos, akihez járt, meghallgatta tüdejét, és fejét csóválta.

- Neked, testvér, az kéne, ami nincs.

- Ez már úgy van az életben.

- Igyál sok tejet, ne dohányozz.

- Most úgyis böjt van, meg aztán tehenünk sincs.

Tavasszal egyszer egész éjszaka nem aludt, búsult, iszonyúan vágyott egy kis italra. Odahaza nem talált semmit, amit elvihetett volna. Fejébe nyomta sapkáját, és kiment. Végigment az utcán, le a paplakig. A kántor háza előtt boronát pillantott meg a sövénynek támasztva. Prokofij odament, vállára vette a boronát, s elindult Petrovnához a kocsmába. "Tán ad érte egy üveggel" - gondolta. De hármat se lépett még, amikor a kántor kijött a ház elé. Már hajnalodott, meglátta, hogy Prokofij viszi a boronáját.

- Hé, megállj, mit csinálsz?

Az emberek kiszaladtak, Prokofijt elfogták és leültették. A békebíró tizenegy hónapi börtönre ítélte.

Ősszel Prokofijt átvitték a kórházba. Úgy köhögött, hogy a melle majd megszakadt belé. És sehogy se tudott fölmelegedni. Aki erősebb volt, jobban tűrte a hideget, de Prokofij éjjel-nappal remegett. Az igazgató takarékosságot rendelt el, és a rabkórházat novemberig nem fűtötték. Prokofij testileg is szenvedett, de lelkileg még jobban. Utált mindent, gyűlölt mindenkit - a kántort, a börtönőrt, a fogházigazgatót, amiért nem engedett fűteni, a szomszédos ágyon fekvő beteget dagadt, piros ajkaiért. Gyűlölte azt az új rabot is, akit behoztak a kórházba. Az új fogoly Sztyepan Pelagejuskin volt. Orbánccal hozták be a kórházba, s éppen Prokofij mellé fektették. Prokofij eleinte gyűlölte őt, de később annyira megszerette, hogy leste az alkalmat, amikor beszélgethet vele. Mert csak a vele való beszélgetésben csillapodott a nagy bánat Prokofij szívében.

Sztyepan mindig mindenkinek elbeszélte utolsó gyilkosságát és annak döntő hatását élete menetére.

- Nemhogy kiabált volna, vagy mi - mondta -, csak ott feküdt, tessék, szúrj le. Ne engem sajnálj, hanem önmagadat.

- No igen, embert ölni nagy bűn, egyszer egy bárányt akartam levágni, még azt is alig bírtam megtenni. De hiszen én senkit sem bántottam, mégis elpusztítanak ezek a gonosztevők. Pedig senkit se bántottam...

- Ne félj, ezt mind beszámítják neked.

- Be? Ugyan hol?

- Hogy hol? Hát a másvilágon, Istennél.

- Istent nem látni. Én, testvér, nem hiszek benne; úgy gondolom, ha meghalunk, fű nő a sírunk fölött, s annyi az egész.

- Hogy mondhatsz ilyet? Lásd, én hány embert megöltem, ő meg, szegényke, csak segített mindenkin. Hát azt gondolod, odaát egyforma sorsunk lesz? Nem, nem, majd meglátod...

- Szóval te azt hiszed, ha meghalsz, megmarad a lelked?

- Hogyne hinném. Bizonyos, hogy úgy van.

Nehezen halt meg Prokofij, sokáig fuldokolt. De utolsó órájában hirtelen megkönnyebbült. Magához hívatta Sztyepant.

- Isten veled, testvér. Úgy látom, elérkezett halálom órája. Azelőtt féltem, de most már semmi az egész. Csak azt szeretném, ha minél hamarabb túlesnék rajta.

És Prokofij meghalt a rabkórházban.

17

Jevgenyij Mihajlovicsnak egyre rosszabbul és rosszabbul ment sora. Eladósodott. Üzlete sehogy se ment. A városban másik fényképészkellék-üzlet nyílt, de a kamatokat azért fizetnie kellett. Kénytelen volt egyre újabb kölcsönöket felvenni magas kamatra. S a vége az lett, hogy az egész üzletre, áruraktárra kitűzték az árverést. Jevgenyij Mihajlovics meg a felesége hiába kapkodtak mindenfelé, sehonnan sem tudták előteremteni azt a négyszáz rubelt, amelyre szükség lett volna, hogy szorult helyzetükből szabaduljanak.

Egy ideig reménykedtek Krasznopuzovban, a dúsgazdag kereskedőben, akinek szeretője jó ismeretségben volt Jevgenyij Mihajlovics feleségével. De most már az egész város tudta, hogy Krasznopuzovtól hatalmas pénzösszeget loptak. Azt beszélték, félmillió rubelt vittek el a betörök.

- És mit gondolsz, ki vitte el a pénzt? - mesélte férjének Jevgenyij Mihajlovics felesége. - Vaszilij, a volt háziszolgánk. Azt beszélik, úgy szórja maga körül a pénzt, még a rendőrséget is megvásárolta.

- Mindig csirkefogó volt - jegyezte meg Jevgenyij Mihajlovics. - Milyen könnyen ráállt akkor is a hamis esküvésre. Sose hittem volna.

- Azt mondják, hozzánk is bejött az udvarba. A szakácsnő mondta, hogy ő volt az. Azt állítja, tizennégy szegény lányt házasított ki.

- Mit ki nem találnak!

Eközben furcsa, bekecses, ékesebb ember lépett be az üzletbe.

- Mi tetszik?

- Levelet hoztam.

- Kitől?

- Meg van írva a levélben.

- Válasz nem kell rá? Várj.

- Nem szabad.

S a különös ember, miután átadta a borítékot, sietős léptekkel távozott.

- Furcsa!

Jevgenyij Mihajlovics feltépte a vastag borítékot, s nem akart hinni szemének: százrubeles bankók. Négy darab. Mi ez? Mit jelentsen? Mellette Jevgenyij Mihajlovicshoz intézett levél, tele helyesírási hibákkal: "Az evangyéliomban meg vagyon írva, rosszért jótettel fizes. Maga nekem sok rosszat tett a szellvénnyel, és a szegény parasztot erősen megsértette, de azér én mégis sajnállak tégedet. Nesze a négy darab kékhasú bankó és ne felejesd el szolgádat, Vaszilijt."

- Nem, hát ez bámulatos - hebegte Jevgenyij Mihajlovics.

Valahányszor később eszébe jutott ez az eset, vagy feleségével emlegették, könny szökött a szemébe, és öröm világított a szívében.

18

A szuzdali börtönben tizennégy papi személyt őriztek, csaknem valamennyit az igaz hittől való eltávolodás miatt. Ide küldték Iszidor sztarecet is. Miszail atya írás szerint átvette őt, s anélkül, hogy szót váltott volna vele, külön cellában helyezte el mint főbenjáró bűnöst. Iszidor érkezése után harmadik héten Miszail atya végigjárta a foglyokat. Iszidor cellájába belépve megkérdezte, nincs-e szüksége valamire.

- Sok mindenre volna szükségem, nem mondhatom a többiek előtt. Adj rá alkalmat, hogy négyszemközt beszélhessek veled.

Egymásra néztek, és Miszail megértette, hogy nincs mitől tartania. Behívatta Iszidort cellájába, s amikor egyedül maradtak, megszólalt:

- Nos, beszélj.

Iszidor térdre hullott előtte.

- Testvér - mondta -, mit művelsz? Gondold meg, mit cselekszel. Hiszen nálad nagyobb gonosztevő nem él a föld hátán, csúfot űztél mindenből, ami szent...

Egy hónappal később Miszail kérvényt nyújtott be, hogy bocsássák szabadon - mint megtért bűnösöket - Iszidor atyát nyolcadmagával, maga pedig áthelyezését kérte egy világtól elzárt kolostorba.

19

Eltelt tíz év. Mitya Szmokovnyikov elvégezte a műegyetemet, és nagy fizetésű mérnöki állást töltött be a szibériai aranybányákban. Egyszer be kellett járnia az egész telepet. Az igazgató azt ajánlotta, vigye magával a kényszermunkára ítélt Sztyepan Pelagejuskint.

- Hogyan? Egy fegyencet? Nem veszélyes az?

- Ó, ő nem veszélyes, Pelagejuskin szent ember. Kérdezze csak meg, akitől akarja.

- De hát akkor miért van itt?

Az igazgató elmosolyodott.

- Hat embert megölt. De mégis szent ember. Kezeskedem érte. Mitya Szmokovnyikov tehát elfogadta útitársául Sztyepant, ezt a kopaszodó, sovány, napbarnított fegyencet, s vele együtt indult el körútjára.

Útközben Sztyepan, ahol csak tehette, úgy gondját viselte Szmokovnyikovnak, mint saját édesgyermekének, és elmesélte neki is históriáját. Meg azt is, hogy miképpen és miért, mi által él most.

És Mitya Szmokovnyikov, aki mindaddig csak étellel, itallal, kártyával, nővel élt, először életében gondolkodott el az életen. Gondolatai nem hagyták el többé, hanem egyre tovább és tovább vitték abba az irányba, amelyben elindultak. Nagy jövedelmű állást kínáltak neki, de nem fogadta el; úgy döntött, hogy meglevő pénzén földbirtokot vásárol, megnősül, és tehetsége szerint a népet fogja szolgálni.

20

Tervét megvalósította. De előbb még elutazott atyjához, akivel feszült viszonyban élt, mert édesanyja halála után apja új családot alapított. Most elhatározta, hogy kibékül apjával. Az öreg Szmokovnyikov először csodálkozott, kinevette fiát, de lassanként megenyhült iránta, és sok olyan esetre emlékezett vissza, amikor vétkezett fiával szemben.


Szőllősy Klára fordítása

 

 

 


Jegyzetek

1. A jónak ellensége a jobb. (francia) [VISSZA]

2. Lermontov: Vitorla. (Lator László fordítása) [VISSZA]

3. Sok szerencsét, barátom. (francia) [VISSZA]

4. Szeretem. (francia) [VISSZA]

5. Az elbeszélés témája M. A. Sztahovicstól, a Lovasok írójától származik, a szerzőnek M. A. Sztahovics adta át. (Tolsztoj jegyzete) [VISSZA]

6. Vászonmérő. (orosz) [VISSZA]

7. Hozzon még egy ládikával, ott kettő van. (Hibás németséggel) [VISSZA]

8. A család büszkesége; szó szerint: főnixmadara. (francia) [VISSZA]

9. Tartsd szem előtt a véget. (latin) [VISSZA]

10. Jó fiú. (francia) [VISSZA]

11. A fiatalság tombolja ki magát. (francia) [VISSZA]

12. "Házirend" - a régi orosz család életére vonatkozó szabályzat. [VISSZA]

13. Hogy, ahogy. (latin) [VISSZA]

14. Bor, dal, asszony. (német) [VISSZA]

15. Még. (francia) [VISSZA]

16. Köztársaság. (lengyel) [VISSZA]

17. Sokáig hitegetni, "pitiztetni". (francia) [VISSZA]

18. Éljenek a lengyelek, halál a muszkákra! Vivát! (lengyel) [VISSZA]

19. Könyörülj rajtam, Isten, nagy irgalmasságod szerint. (latin) [VISSZA]

20. Ahogy az anyám szeretem (a. m. "Isten látja lelkemet") (lengyel) [VISSZA]

21. Igazán szívesen bocsátanám szabadon a szegény fiatal lányt, de hiszen tudja - a kötelesség! (francia) [VISSZA]

22. Ez nagyon kedves tőle. (francia) [VISSZA]

23. Hívjuk meg. Prédikálhat a katedrálisban. (francia) [VISSZA]

24. Egyre agresszívebb lett. (francia) [VISSZA]

tolstoy_prokudin-gorsky