Payday Loans

Keresés

A legújabb

Aradiak, vértanuink
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2014. október 07. kedd, 09:20

Aradiak, vértanuink

Utolsó perceikben is félelem nélkül néztek szembe a halállal az aradi  vértanúk » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek

 

Faludy György: Október 6

 


A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikiricsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Lahner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekerén feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kutatta mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús szép tollai.
Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsaszín lobokat.
Mosolygott. Mit bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinszki hadsegédje,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük.
A minisztert
hívták s ő maradt egyedül.
– Az Aldunán – szólt – mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,

ha rám a sors ezt rója ki; –
s habár magyar volt Csány László,
úgy halt meg, mint egy római.
A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes cseppű vér,
Kufsteinba, Grácba, Josephstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.

Huszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozva magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldották s átkozták a hont,
szerezve vert hadakra verset,
tábornok Bemre distichont.

Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
legott megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott
s rózsás rügyekkel tele bükk.

A rügyből egy se bontott zászlót:
a forradalmi harc heve
csupán múló fellángolás volt,
vagy elköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba,
és hűs lidércként messze táncolt.
Száz év – s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt.
Száz év – s az első fordulóra
ébredve s lassú léptet róva

méláztok, bús elődök, róla,
mit hozott Világos, Arad,
száz év – s hűséges ingaóra
én folytatom járástokat,
mások folytatják léptetek
és míg alkonyból virradóra
virrasztgatunk a mécs felett,
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
árnyatok felénk integet.

(Az ávó pincéjében, 1950 október 6)
Kapcsolódó kép

 

Kiss Dénes, h, 10/06/2014.

Aradiak, vértanuink

 

A zsarnok és a birodalom

örökké csak lever kivégez

bebörtönöz és bosszút áll

mindegy Habsburg vagy szovjet

elnök császár vagy király


A zsarnok és a birodalom

örökké legázol s megtorol

Batthyányt ez a hatalom

mindig lelövi kivégzi

Ellenpélda nincs soha sehol


Dessewffyt Lázárt Schweidelt

épp oly kegyetlenül pusztítja el

mint Leiningen Westerburg Károlyt

Kiss Ernőt Damjanichot

s végez Nagysándor Józseffel


A zsarnok és a birodalom

Lahnert és Knézicset féli

gyülöli a grófot és parasztot

s ha ellene vall szép hitet

egyiküket sem kiméli


Hal Poeltenberg és Török Ignác

ki gyerekeim távoli vérrokona

legyen magyar német horvát rác

a király ölet és nem a korona!

Ő vitette őket Arad fáira


Kazinczy Lajos egyedül ment

a késő őszön a fegyverek elé

magányosságban Ormai Norbert

még a nyáron megelőzte őt

és Lenkeyt meg a többi hőst


Pesten végezték ki Batthyányt

a mostani Szabadság téren

hol mint kés áll a város szivében

a szovjet emlékmü a zsarnokság

s birodalom emlékeképpen


Azt akarja a zsarnok szolgája

hogy úgy emlékezzünk a rabságra

magasztalva kötelet bitót

mintha az volna nekünk drága

nem Arad hősei s jajduló fája


A zsarnok és a birodalom

örökké csak lever és kivégez

bebörtönöz és bosszút áll

mindegy Habsburg vagy szovjet

elnök császár vagy király!


Mi pusztulunk Csányi László

Zalából s a többi sok névtelen

Fönn lángoljon a magyar zászló

A mindenkori hódító vesszen

S kegyelem helytartóknak se legyen!


(A költő hagyatékából)

Tisztelet az aradi vértanúknak [6.] - Történelmi blog