Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szálasi Ferenc - egy oldalról PDF Nyomtatás E-mail
2010. március 11. csütörtök, 14:48

szalasiferenc1

1. RETKES TAMÁS

A katonai akadémiától a bitóig –

Szálasi Ferenc élete,

Javított kiadás
Letölthető könyv.


A könyv letöltését erre a linkre kattintva közvetlenül is el tudod kezdeni. Mérete: 1,58 MB. Formátuma: DOC. A könyvet eddig 11 alkalommal töltötték le.



Előszó a javított kiadáshoz


Alig három esztendő telt el azóta, hogy szellemi partizánháborúm eddigi legfontosabb eredménye napvilágot látott. Nem túl nagy idő, bár az én fiatal életemben nem is elhanyagolható; főleg, ha ezen időszak eseménydús voltát tekintem.

A Világháló (divatos, ám magyartalan kifejezéssel élve: Internet) nyújtotta lehetőségekkel élve, és egy kiváló barátom szakmai támogatásával kezdtem el tehát ezen szamizdat művet terjeszteni, magától értetődően - ingyen. Az érdeklődők tábora nőttön-nőtt, de érdekes módon, ahol én kopogtattam, ott mindig zárt ajtókba ütköztem. Voltak, akik valahogyan segíteni igyekeztek; mások értetlenkedtek, miért „kell” ezzel foglalkoznom; ismét mások villámgyorsan megszakítottak velem minden kapcsolatot. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, mert a tárgyban tanúsított viselkedése nagyban rávilágított az érintettek emberi értékére.

Valamivel később már több helyről is felkerestek azzal a kéréssel, hogy a témában tartsak előadásokat. Minden megkeresést megtiszteltetésnek vettem, de sajnos nem tudtam mindegyiknek eleget tenni. Ezek a felkérések értelemszerűen arra sarkalltak, hogy felkészülten álljak a hallgatóság elé, és ezen felkészülések során új ismeretekkel is gazdagodtam. Egyszersmind ha az eddigi eredményeket ismételtem át, többször akadtam kisebb-nagyobb tévedésekre. Ezek talán csak nekem tűntek fel, de ez mindaddig nem mentesít, amíg legjobb tudásom szerint ki nem javítom a hibákat.

Nem elhanyagolható érdekesség, hogy a mai befutott, jó lehetőségekkel rendelkező történészek egy része is igazított valamicskét a köpönyegén, és kvázi reális képet kezdett el átadni Szálasiról. Ők, akik néhány évvel vagy évtizeddel korábban még gátlástalanul állítottak égbekiáltó hazugságokat a Nemzetvezetőről, most szemmel láthatóan a finomabb módszereket kezdik el alkalmazni aknamunkájukhoz.

A magam részéről fenntartom minden eddigi állításomat; remélve, hogy továbbra is igényt tarthatok az érdeklődésre. József Attilával együtt vallom:
„Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, taní-tani.”



Kelt az Úr 2010. esztendejében, szent magyar földön.

A katonai akadémiától a bitóig – Szálasi Ferenc élete
Letölthető könyv.

A könyv letöltését erre a linkre kattintva közvetlenül is el tudod kezdeni. Mérete: 1,5 MB. Formátuma: PDF. Olvasásához Adobe Acrobat Reader vagy az innen is letölthető ingyenes Foxit Reader nevű program szükséges! A könyvet eddig 2068 alkalommal töltötték le.

http://pancelgranatos.uw.hu/


*


2. METAPÉDIA

Szálasi Ferenc

Inkább hõs egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!

I. KI VOLT SZÁLASI FERENC?

(*Kassa, 1897. január 6. +Budapest, 1946. március 12.) Hungarista politikus, Magyarország nemzetvezetõje, a Népbíróság pribékjei gyilkolták meg 1946-ban.

Családi háttér és pályakezdés

Gyermekkor, tanulmányok

Szálasi (1935-ös önkéntes névváltoztatása elõtt: Szálasy) Ferenc Kassán, 1897. január 6-án született. Apai nagyapja részt vett a magyar szabadságharcban, Világosnál esett orosz hadifogságba, innen került a szabadságharcot követõ büntetõ intézkedések során Ausztriába, ahol is katonai szolgálatot kellett teljesítenie. E közben ismerkedett meg egy bécsi nõvel, akit azután feleségül vett. E házasságból született Szálasi édesapja, aki a nagyapa viszonylag korai halála után a katonai árvaiskolába került. Egy rendelkezés nyomán, amelynek értelmében mindenki, akinek apja 1849 után került Ausztriába, Magyarországra kényszerül települni, Szálasi édesapja katonai iskolai tanulmányait Pozsonyban folytatta. E tanulmányok befejezését követõen Szálasi apja katonai tisztviselõként dolgozott.
Származás

Sulyok Dezső, a Horthy-korszak ismert magyar ellenzéki, de németellenes beállítottságú, az akkori baloldalhoz közelálló politikusa (aki 1945-tõl a kisgazdák egyik legtehetségesebb vezéralakja volt s akit a kommunisták a kisgazdapárt legelsõ "leszalámizása" során távolíttattak el a kisgazdapártból) Szálasi lejáratása céljából - Bethlen István ösztönzésére és a tõle kapott hamisított származási iratok alapján - a 30-as évek végén azzal a történettel állt elõ, hogy Szálasi Ferenc valójában nem is magyar, hanem örmény származású ember, akit (vagy akinek felmenõjét) eredetileg Szalosjánnak hívták. A lejárató akció csütörtököt mondott: a budapesti törvényszék Lengyel-tanácsa megállapította, hogy Szálasi Ferenc apai nagyapai ágon "tiszta" magyar származású ember, akit csupán távoli oldalági rokonság fûz az örménységhez, és a Szalosján név a Szálasi-név örményre fordításából származik. (Egyébként az örmény származás egyáltalán nem szégyellni való. Tudomásunk szerint az aradi vértanúk közül kettõben is csörgedezett örmény vér, úm. Kiss Ernõ h. altábornagyban és Lázár Vilmos honvédezredesben.)

Amíg Szálasi apai nagyanyja német nõ volt, addig édesanyjában szlovák vagy ruszin vér is folyt. Összességében tehát Szálasi korántsem volt "tisztán" magyar származású ember, amint hogy egyébként a magyar emberek tetemes hányada sem az. Valószínû, hogy - erkölcsi emelkedettségén, keresztény hitén túlmenõen - ez a körülmény is befolyásolta Szálasinak azt a türelmes és a Kárpát-medence vérségi sajátosságaival szemben körültekintõ, realisztikus nemzetiségi politikáját, amely az õ hungarizmusára oly jellemzõ s ami Szálasi politikáját a hasznos és keresztény idegenek szentistváni befogadásának politikájához vagy pl. Széchenyi István nemzetiségi politikájához (pl. a legnagyobb magyarnak az ún. akadémiai nagy beszédében kifejtett elveihez, ill. a türelmetlen magyarosítás elleni számos fellépésében mutatkozó eszmeiségéhez) vagy az ugyancsak "nem tisztán" magyar származású Prohászka Ottokár hasonló felfogásához kapcsolja.

Szálasi - ma úgy mondanánk - sokgyermekes családban nõtt fel. Az elsõ gyermek lány volt, a többi fiú. Ferenc volt a legidõsebb közülük. Szálasiék bensõséges családi életet éltek. A gyermekek - az egyébként görög katolikus, de mélyen vallásos - édesanyától erõteljesen vallásos nevelést kaptak, mint Szálasi mondotta: "Az istenhit erejét és meggyõzõdését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel." Szülei a család rossz anyagi életviszonyaira tekintettel Szálasi Ferencet katonai pályára szánták. Így került a hungarizmus majdani megalapítója a kõszegi katonai reáliskolába, amelynek elvégzése után katonai pályára lépett. Részt vett az I. világháborúban. 1915-ben hadnagyként került ki a frontra, ahol 36 hónapot szolgált. Csapattisztként egy rohamozó alakulatot is vezetett.


Katonai pálya

A háború után Magyarországra költözött és az ún. õszirózsás forradalom idején külügyi futárszolgálatot teljesített. A következõ évtizedben sokoldalúan képezi magát és ennek során - még mielõtt felvennék a Hadiakadémiára, amelyet egyébként 1923-1925-ben végez el - számításokkal igazolja a munkásság termelõ tevékenysége és a hadisikerek közötti egyenes összefüggést. Innen csak egy lépés nézetrendszerének egyik legfõbb eleméhez: sikeres nemzetpolitika nem lehetséges a munkásság gazdasági és társadalmi súlyának megértése, kívánatos szerepének elismerése nélkül. 1925-ben a vezérkarhoz kerül, 1926-1929-ben a Vezérkari Fõnökségnek Tábornoki és Vezérkari Továbbképzés, ill. Vezérkari Személyi Ügyek osztályán szolgál. A 20-as évek végén, a 30-as évek elején Szálasi hazai és külföldi tanulmányutakon vesz részt. Ebben az idõben különbözõ politikai, katonapolitikai dolgozatokat ír, nézeteivel, írásaival a vezérkar egyik középponti alakjává, a tiszti viták afféle politikai fenegyerekévé növi ki magát. Írásait Gömbös Gyula is ismeri, aki olykor elragadtatással nyilatkozik ezekrõl az írásokról (sõt, amikor már miniszterelnök volt, Szálasiról mint egyik lehetséges utódáról tesz említést), máskor viszont megfeddi katonaforradalmári megnyilvánulásai miatt. Szálasit 1933-ban vezérkari õrnaggyá léptették elõ. Ő viszont 1935. március 1-jén nyugállományba vonult és megalapította a Nemzet Akaratának Pártját (a NAP-ot). Ez Szálasi és a hungarizmus elsõ pártalapítása Magyarországon.
A Cél és követelésektõl az Út és célig

A NAP eszméit, a politikai cselekvésre vonatkozó elgondolásait Szálasi 1935 márciusában írt munkája, a Cél és követelések tartalmazza.

Korábbi írásaihoz képest e munkájában jelentõs lépést tesz elõre: kidolgozza az Õsföld (a Kárpát-Duna medence, vagyis a történelmi Magyarország) megújhodásának, újjáépítésének, átszervezésének, szerves és egységes irányításának, a Hungária Egyesült Földek létrehozásának a tervét.

A Cél és követelések c. írást felfoghatjuk úgy is mint egy rövid - de lényegre törõ - bevezetõ tanulmányt Szálasi legjelentõsebb ideológiai munkájához, az Út és cél c. tanulmányhoz. A két tanulmány megírása között azonban évek telnek el. A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés nehéz idõszaka, egy sok idõt és energiát igénylõ munka követi, mégpedig a szinte minden oldalú támadások kereszttüzében. (Ezek a támadások azután állandósulnak, Szálasi Ferencnek és mozgalmának mondhatni egy perc nyugta nincs, majd a vesztes háború után, amikor õt és mozgalmát teszik meg a legfõbb bûnbaknak, minden rossz legfõbb okozójának, Szálasi egy rendkívüli erkölcsi, szellemi és fizikai tortúra szenvedõ alanyává válik, halála után pedig egy - mind a mai napig véget nem érõ - olyan gyalázkodás folyik ellene és hungarista mártírtársai ellen, ami logikussá teszi a feltételezést: azt, hogy a Nemzetvezetõ és bajtársai már minden bizonnyal egy megtisztult "túlvilági" állapotban vannak s valóban az Örök Világosság fényeskedik nekik.)


Kibontakozás

1936. október 6-án Gömbös Gyula váratlanul meghal és reformtörekvéseinek leginkább értõ továbbfejlesztõjét, Szálasit Keresztes-Fischer Ferenc, Horthy katonai irodájának fõnöke (a késõbbi belügyminiszternek, a nemzeti szocializmus következetes ellenségének a fivére) egy országos helyzetjelentés megírására kéri. Szálasi - országjárása, elmélyült vizsgálódásai után - ún. Emlékeztetõt ír, amelyben honi állapotaink felett alapos bírálatot gyakorol, hangsúlyozván: a nemzet válságban van. Egyszersmind kihallgatást kér Horthytól. Keresztes-Fischer Ferenc Szálasi írását elsüllyeszti, az államfõ és Szálasi kapcsolatfelvételét pedig megakadályozza. A kabinetfõnök e tettével egy sorozatot indít el: a következõ években Szálasi számtalanszor keresi a kapcsolatot Horthyhoz, ebbeli igyekezetében azonban egészen 1944 májusáig minduntalan elgáncsolják. 1937 tavaszán megindul a NAP elsõ lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálják a kormányzatot, a liberális világszemléletet, a nemzetközi nagytõkét és a kommunista internacionálét és taglalják a hungarizmus politikáját és programját. A következmény: a kormányzat gyorsan feloszlatja Szálasi pártját (ez ebben a "mûfajban", tehát a hungarista pártok feloszlatásának sorában az elsõ eset) és 1937. április 15-én, szinte hajszálra 100 évvel azután, hogy Kossuth Lajost bebörtönzik - és ugyancsak egy sorozat nyitányaként - letartóztatják magát Szálasi Ferencet is. A bírói szabadlábra helyezést nem sokkal követõen még ugyanez év augusztusában egy röpirat miatt újból letartóztatják, majd szabadlábra helyezik, de vádat emelnek ellene. 1937 nyarán Szálasit britek keresik fel azzal az ajánlattal, hogy hajlandók támogatni a hungarista mozgalmat, ha az elkötelezi magát egy délkelet-európai konföderáció mellett. Szálasi nemet mond, viszont rajön arra, hogy a Hungária Egyesült Földek elnevezés zavarba ejtõ lehet (õ sem konföderáció, sem föderáció formájában nem tartotta volna helyesnek a Kárpát-Duna medence állami feldaraboltságának tartósítását), ezért ettõl kezdve a Hungarista Magyar Birodalom kifejezést használja. Mindezen közben a hungarista pártépítés nem szûnik meg:


Endre László pártja egyesül a Hungarista Párttal

1937 augusztusában Szálasi megegyezik vitéz Endre Lászlóval, hogy a hungaristák új pártot hoznak létre, amelybe belép Endre is pártjával, a Magyar Fajvédõ Szocialista Párttal. Az új párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1937. okt. 24-én a Budai Vigadóban tartja alakuló nagygyûlését, amelyen kimondják: a párt a teljes hatalmat akarja átvenni, mégpedig egyrészt az államfõ, másrészt a nemzet akaratából. Mint Szálasi kifejti: a hatalomhoz vezetõ úton a börtön és a szabadság édestestvérek, az elsõ az utat jelöli, a második a célt. A cél a teljes rendszerváltozás, mert csak ez hozza meg a kívánt új valóságot, az ezt tükrözõ új igazságot és az új - és igazi - szabadságot. Ez a rendszerváltozás csak forradalomban születhet, ez a forradalom azonban tudatos és nemes szándékú népmozgalom. Jól vezetett és építõ szellemû, nem az alacsony rendû ösztönöktõl vezérelt és nem egy romboló szenvedélyû tömeg hajtja végre. Ha mármost csupán a nemzet akaratából - az államfõ és az alkotmányosság ellenében - akarnák a hatalmat átvenni, akkor nem az említett igazi forradalmat hajtanák végre, hanem a tömegek terrorisztikus és anarchista lázadása elõtt köveznék ki az utat, ha viszont a hatalom átvételében pusztán az államfõ akaratára támaszkodnának, akkor ez diktatúrára vezetne, ami elfogadhatatlan és nem tévesztendõ össze a - hivatalos felhatalmazáson alapuló - tekintélyre építõ rendszerrel.


Hódít az eszme



A hungarista eszme a hónapok, az évek során egyre szélesebb körben hódít, megszületik a párt jelszava: "1938 a mienk, Szálasi jön." Ebben a helyzetben az uralkodó körök úgy döntenek, hogy - a nemzeti szocializmus további elõretörését megakadályozandó az elnyomás eszközéhez nyúlnak. A hungaristáknak is helyet adni kívánó és puhakezûnek mondott Darányit menesztik. (Szálasi véleménye szerint Sztójay elõtt Darányi volt az utolsó magyar kormányfõ, aki tisztességesen viszonyult a hungarista mozgalomhoz.) Ugyanakkor az új miniszterelnök, Imrédy Béla vezetésével nagyarányú támadást indítanak a hungarizmus ellen. Ún. rendtörvényeket hoznak, amelyekkel korlátozzák az egyesülési jogot, megszigorítják a sajtórendészetet, nagy internálótáborokat alakítanak ki, az ítélõtáblák székhelyén öttagú ún. különbíróságokat állítanak fel a politikai perek meggyorsítására és az államfogházbüntetéseket börtön- és fegyházbüntetésekkel váltják fel. (Ebben az idõben a börtönbe zárt politikai foglyok csaknem mindegyike hungarista.) 1938 tavaszán a hungarista vezetõket rendõri felügyelet alá helyezik, majd betiltják a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot is. Szálasi értékelése szerint Horthyt egy olyan klikk szigetelte el a nemzettõl, amely 1938-ban hozzákezdett a hungarizmus megsemmisítéséhez. Ennek érdekében a szóban forgó klikk természetesen nemcsak szigorító intézkedéseket foganatosított, de nagyszabású politikai propagandaakcióba is kezdett. Másfelõl a hungarizmus állhatatosságára jellemzõen az egyik idõközi választás során a parlamentbe is bekerülõ Hubay Kálmán bejelenti az újabb - immár harmadik - hungarista párt: a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom megalakulását. (Az új párt 1938 augusztusában egy újabb nemzeti szocialista párttal egészül ki.) Az államhatalom fokozódó nyomásának körülményei között Szálasi érzi, hogy már nem sokáig maradhat szabadlábon. Hozzákezd tehát eszmerendszerének írásos rögzítéséhez, az Út és cél megírásához. Elõérzetei nem csalják meg, az államhatalom Szálasi egyik árulóvá lett munkatársának közremûködésével "bizonyítékot" gyárt ellene s ezzel a korábban megfogalmazott vádat tárgyalhatóvá teszi. Ezután 1938. július 6-án másodfokon három évi fegyházbüntetésre ítélik s az ítéletet augusztus 16-án a Kúria is helybenhagyja, ami után Szálasi Ferencet azonnal a szegedi Csillagbörtönbe szállítják.

Nő az eszme tekintélye

Ezekben az években a külsõ mintákat (Mussolini fasizmusát, a hitleri népi mozgalmat, Franco falangizmusát, stb.) is erõteljesen figyelõ, magukat nemzeti szocialistának nevezõ hazai áramlatokat Szálasi hungarizmusa át- meg áthatja, és kétségtelen, hogy e táboron belül neki lett a legnagyobb tekintélye, mind erkölcsi, mind szellemi vonatkozásban. E tekintélyét azután bebörtönzése csak fokozza. Ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy az államhatalomnak a hungarista mozgalom elleni támadásai nem csitulnak: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1939. febr. 24-én betiltja a még egy esztendõt sem megélt hungarista pártot, valamint egy hasonló nevû kisebb pártot. Igaz, mindez Hubay Kálmánt nem zavarja abban, hogy a közelgõ választások hírére - Szálasi nevével fémjelezve, az õ eszméit hirdetve - új és immár tartósan életben maradt pártot alapítson. Ez volt a Nyilaskeresztes Párt, amely az 1939-es országgyûlési választásokon meglepõen jól szerepelt, minden elnyomó intézkedés ellenére - kis szövetségeseivel együtt - a képviselõi helyek közel 20%-át szerezte meg s különösen jelentõs sikert ért el Budapest munkáskerületeiben és a földmûves nép szegényebbjeinek körében, ékesszólóan bizonyítva, hogy Magyarországon égetõvé vált a szociális kérdés, de azt is, hogy a margóra szorított hungarizmus az egyetlen igazi reménysége a "három millió koldus országának". Mindez összefüggött azzal is, hogy a nép jelentõs csoportjai Szálasiban nem bûnöst, hanem mártírt láttak. Beigazolódott az Út és cél híres jelmondata: "Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!"


A 40-es évek elején

A "nyilasok" megrágalmazása 1940-ben is folytatódott. Jellegzetesen példázza ezt két hungarista képviselõnek, Hubay Kálmánnak és Vágó Pálnak az év nyarán a Magyar Szent Korona területén élõ népcsoportok önkormányzatáról és anyakönyvezésérõl szóló törvényjavaslata, ill. e javaslat parlamenti, közéleti fogadtatása. A javaslat - amelyet az "országgyarapítás" addigi tényei és várható kilátásai különösen idõszerûvé tettek - a magyarországi nem magyar népcsoportok számára az ország egységének megõrzése mellett olyan népcsoporti autonómiát, olyan önálló életet, szabadságot és méltányosságot kívánt biztosítani, mint sem addig, sem azóta a Kárpát-medence egyetlen nem magyar állama sem biztosított a területén élõ magyarságnak, s amely javaslat méltó folytatása volt Széchenyi egykori nemzetiségi politikájának, a Szemere-féle 1849-es nemzetiségi törvénynek, Kossuth alkotmánytervének és kitûnõ példája lett a Szálasi által kidolgozott hungarizmusnak. A javaslat értelmében a magyarországi nem magyar népcsoportok jogi személynek tekintendõk, vezetõjüket maguk közül szabadon választják, létrehozzák önkormányzati szerveiket s e szervek hatáskörébe tartozik az iskolai és iskolán kívüli oktatás és nevelés, a közmûvelõdés, a népjólét, a községi és járási közigazgatás és közrendészet, a járási bíráskodás minden kérdése. Az egyes népcsoportok számarányuknak megfelelõen küldenek képviselõket az Országgyûlésbe, az állami költségvetésbõl az általuk beszolgáltatott egyenes adók arányában részesülnek, s ezenkívül önkormányzataik közadók módjára behajtandó népcsoporti adót is kivethetnek. Tagjaikról saját anyakönyvet vezetnek, stb. A németellenességgel fûszerezett, sovinizmusba hajló "úri" nacionalizmus politikusai azonban a törvényjavaslatot - azzal rágalmazva, hogy Hubayék behódoltak a Volksbundnak és azt hirdetik, hogy hazánk a német élettérbe tartozik - hazaárulásnak minõsítette s elõterjesztõit megfosztotta parlamenti mandátumuktól. Igaz viszont, hogy a második bécsi döntés után - az újonnan Magyarországhoz került nemzetiségiek nagy tömegére tekintettel - a nyilas javaslat bizonyos elemeit némi változtatással maga Teleki terjesztette elõ mint nemzetiségi politikájának törvényi megfogalmazását.


Amnesztia

A második bécsi döntést követõen Horthy Miklós amnesztiát hirdetett s így Szálasi is büntetése letöltése elõtt szabadult. Hívei óriási lelkesedéssel fogadták, neki viszont arra kellett rájönnie, hogy mozgalmát túlontúl befolyásolják az érzelmi-hangulati elemek, nincsenek jól kiépített hungarista szervezetek. Noha helyettese, Hubay, valamint Ruszkay Jenő egyben tartották a mozgalmat és a különbözõ nemzeti szocialista erõk egysége érdekében is jelentõs lépéseket tettek, további szívós belsõ munkára, az országépítés alapjainak s a majdani személyzeti csere tervezetének kidolgozására volt szükség. Szálasi energiáit tehát elsõsorban a pártszervezésnek, a jövõ megalapozásának szenteli, vezetése alatt lényegében létrejön a nemzeti szocialista erõk egysége. Sõt, õ és hívei a dolgozó rétegek és a nemzetiségiek körében messze nagyobb befolyásra tesznek szert, mint pl. Imrédy, aki 1940 tavaszától - nem kis pálfordulással - az egyértelmû német orientációt követi és követeli, ezzel elnyeri a németek kitüntetõ bizalmát és néhány kormánypárti hívével létrehozza a Magyar Megújulás Pártját. Mindamellett Szálasi már 1940 végén tapasztalni kénytelen, hogy a nemzeti szocialista oldalon bizonyos klikkek alakulnak, amelyek õt is felhasználni igyekeznek, s hogy kétoldalú rágalomhadjárat bontakozik ki ellene. A kormánykörök hazaárulással, a "guruló márkákra" utalva a német érdekek kiszolgálásával vádolják (a késõbbiekben pl. egyenesen azzal rágalmazzák, hogy Hitlert Magyarország megszállására igyekszik rávenni). Egyes nemzetiszocialisták viszont a németek elõtt azzal igyekeznek õt befeketíteni, hogy Szálasi németgyûlölõ magyar soviniszta. Pedig nem történt egyéb, minthogy Szálasi ragaszkodott hungarista elveihez és noha természetesen messzemenõen híve volt a nacionalista és szocialista eszme alapján a német-magyar szövetségnek - nem volt hajlandó átengedni a hazai németség nemzeti szocialista szervezésének kizárólagos jogát a Volksbundnak és szembeszállt azokkal a nemzetiszocialistákkal, akik a Hungarista Magyar Birodalom eszméjét elavultnak mondták, s akik az igaz hungaristáktól eltérõen valóban arról beszéltek, hogy az e térségben élõ népeknek külön kis államokat kell létrehozniuk, amelyek azután beépülnének a német élettérbe. Mindezek a viták és "vajúdások" megnehezítették a hungarista mozgalom helyzetét, és egyfelõl megkönnyítették a kormány erõszakos fellépését a nyilasok ellen, másfelõl elõmozdították a Volksbundnak, az imrédystáknak és a nemzeti szocialisták Baky és Pálffy vezette csoportjainak - Szálasi és hívei kirekesztését és lejáratását is magába foglaló - összefogását. 1941 szeptemberében Baky és Pálffy csoportja ki is lépett a Nyilaskeresztes Pártból és újfent létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, majd szövetségre lépett Imrédy pártjával, megalkotva a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetséget. (Ennek az utóbbi pártszövetségnek ekkorra már csaknem akkora parlamenti súlya lett, mint Szálasi Nyilaskeresztes Pártjának.)


A mozgalom tisztulása

Ez az idõszak tehát - az 1938-40-es évektõl eltérõen - a hungarista mozgalom számára olyan gondok idõszakát is jelentette, amelyek egyes vezetõ nemzetiszocialistáknak az elsõsorban a németek kegyeit keresõ magatartásából fakadtak. Így Hubay, Ruszkay és a történész Málnási Ödön is - látva, hogy elsõsorban Imrédyék és Bakyék bírják a németek bizalmát - Szálasitól egyfajta fokozottabb német orientációt követelnek, módosításokat a hungarizmus épületén. Szálasi viszont továbbra sem hajlandó az elveibõl engedni, egyenesen halad a nemzethez és az államfõhöz való hûség útján s Hubayékat 1942. február 23-án ki is zárja pártjából. A kötetben közölt 1942-es beszédeibõl is kitûnik, hogy ezekben a hónapokban sok volt vezetõ hungarista más útra lépett, mint a kristálytiszta magyar érdekek Szálasi megrajzolta útja. Az Értelmiségi Nagytanács ülésén 1942. dec. 27-én tartott beszédében pl. Szálasi harcot hirdet az álhungarizmus és az ál-nemzetiszocializmus ellen és - az õt és mozgalmát támadó erõk részérõl elhangzó véleményeket összegezve - így nyilatkozik:

"Öt évvel ezelõtt azt mondották, hogy vándoroljunk ki Dél-Amerikába. Négy évvel ezelõtt azt mondották, hogy fantáziátlan fantaszták vagyunk. Három évvel ezelõtt azt mondották, hogy németbérencek vagyunk, nemzetárulók vagyunk, hogy a németeket hívjuk be ebbe az országba. Két évvel ezelõtt azt mondották, hogy zöld ingbe bújtatott kommunisták vagyunk és 'tébolyodott õrült áll az élükön'. Egy évvel ezelõtt azt mondották, hogy németellenesek vagyunk, akadályozzuk ennek a rendszernek a tengelypolitikáját. Ma pedig mit mondanak? Azt mondják, hiszen mi is ugyanezt akarjuk." (A szóban forgó bírálatok hátterét illetõen megjegyzendõ, hogy a négy-öt évvel korábbi kritika a hungarizmus sajátos eredetiségének, szokatlan hangvételének szólt. A három évvel korábbi kritikára való utalás Imrédyék "nyilasellenes" elnyomó politikájára tett célzásnak és olyan megjegyzésnek tekintendõ, amely Imrédyt közvetve pálfordulása elõtti magatartására emlékeztethette, a két évvel ezelõtti kritikát a hungaristák õszinte szocialista felfogása, az egy évvel korábbit pedig az váltotta ki, hogy Szálasi a Szovjetunió elleni hitleri támadást kezdetben megdöbbenéssel fogadta, minthogy a valós szovjet diplomáciai lépéseket és csapatmozgásokat nem ismerte.)


Együttműködés a németekkel

Mindenesetre kétségtelen, hogy a németek - ha összességüket tekintve nem is "imperializmusuk" miatt, hanem a háborús helyzet megkövetelte logika alapján, de - azokat a köröket támogatták Magyarországon, amelyek egyértelmûen hozzásimultak a német politikai vonalhoz. Ez a vonal - összefüggésben a hadi helyzet megváltozásával, tehát azzal, hogy miután a németek a számukra pusztán az angolszász imperializmus elleni önvédelmi harcban, majd a szovjet elleni immár világnézeti háború elsõ, preventív szakaszában kitûnõ pozíciót értek el, 1942 végétõl minden fronton védelembe kényszerültek, elsõsorban a fokozottabb haditermelés és katonai részvétel szorgalmazását jelentette, de a jobboldalt a magyarországi belsõ viszonyok módosítására és pl. a zsidókérdés megoldására is ösztönözte. A hazánkban uralkodó csoportok viszont elsõsorban a hungaristákat támadták s e támadások a magukat ellenzékinek és nemzeti szocialistának mondó körökön belülrõl is jelentõs támogatást kaptak. Így pl. az SS himmleri vonalát követõk változatlanul bírálták Szálasi hungarizmusát, jóllehet Szálasi és pártja messzemenõen egyetértett a fokozottabb háborús részvételre irányuló törekvésekkel.

Jellemzõ viszont Szálasi következetességére, egyenességére az is, hogy a hatalmat - attól kezdve, hogy erre vonatkozó felfogását 1937 õszén a Budai Vigadóban kifejtette - mindig is a nemzet és az államfõ közös akaratából szerette volna megkapni valahogy úgy, ahogyan azt Hitler megszerezte: a nép akaratából és az államfõ kezébõl és nem hogy egy alkotmányellenes lépés megtételére, pl. Horthy pozíciójának a megszerzésére sem törekedett soha, de az államfõ iránti hûségében sem tántorodott meg - a sok "kikosarazás" után sem. Ellenfelei a miniszterelnöki székben (Teleki Pál, Kállay Miklós) mindezt tudták róla s ezért is akadályozták meg találkozóját Horthyval, amire csak - mint említettük - a németek bevonulása után kerül elõször sor.


A német haderõ bevonulása Magyarországra, s ami utána következett

Szálasi felfogása szerint Magyarország érdeke már évek óta a fegyverkezés, egy ütõképes haderõ kiképzése és felszerelése lett volna, a becsületes és kemény harc a bolsevizmus ellen, a hõsi életszemlélet és a józan értelem együttes alkalmazása a háború diktálta szükséghelyzetben és nem a Kállay-féle hintapolitika, a hazudozás a németek elõtt és az ország távlati érdekeivel nem számoló kényszeredett részvétel a háborúban. E szerint a belsõ nemzeti erõkre kellett volna támaszkodni, már csak azért is, mert nyilvánvaló, hogy ha a németek megszállják hazánkat, akkor bele is fognak szólni sorsunk alakulásába. Más szóval a magyar problémát önerõnkbõl kellett volna megoldani, mégpedig már évekkel korábban. Mindamellett még Sztálingrád, a keleti arcvonal ún. kiigazításai és az olasz összeomlás után "sem veszett el minden", amint ez a kötetben szereplõ hadászati tanulmányából is kitetszik: a tengelyhatalmak nagy sikerei 1939 õsze és 1942 tavasza között olyan hadászati elõnyökre vezettek (a németek és szövetségeseik számára Európa északi, nyugati, keleti és délkeleti részén, a japánok számára a kelet-ázsiai nagytérben), amelyeket Szálasi, a szakképzett egykori vezérkari tiszt még 1944 elején is elegendõnek tartott a végsõ gyõzelemhez. (Annak ellenére gondolta így, hogy 1942 nyarán a német hadvezetés lemondott az oroszországi fronton döntõ sikerrel kecsegtetõ - középsõ irányú, az Oka - Volga - Don háromszög felé sújtó - támadásról és a támadást Sztálingrád és a Kaukázus irányában erõltette, aminek következtében a német hadsereg a "vesztébe rohant" és a szovjet erõk 1942-1943 telén, majd 1943 nyarán jelentõs területi sikerekhez vezetõ támadást tudtak kierõszakolni. E szovjet támadások viszont a németekre gyakorolt nyomásukkal lehetõvé tették, hogy az angolszászok megszerezzék Észak-Afrikát, elõnyomuljanak Itáliában és légi fölényükre támaszkodva nagyszabású stratégiai bombázásba kezdjenek a tengely erõi ellen).


A háború alakulása

Szálasi a németek és szövetségeseik háborús gyõzelmét illetõen több tényezõben is bizakodott, pl. abban, hogy Európa "lágy alsóteste" felõl a tengely erõit komoly veszély nem fenyegeti (mivel a Földközi-tengerbe nyúló három dél-európai félsziget egymástól elszigetelt, erõforrásokban szegény, utánpótlási vonalai hosszúak, míg Dél-Franciaországban, a Pó síksága felett és a Balkánon a tengely létrehozhat egy olyan acélfalat, ami mögött erõforrásokban gazdag terület, kitûnõ szállítási, utánpótlási lehetõségek állnak a rendelkezésére) vagy pl. bízott a németek kiépítette nyugati falban. Mindenekelõtt azonban abban reménykedett, hogy a németeknek sikerül legyõzhetetlen fegyverfajtákat kifejleszteniük, átfegyverezniük a hadsereget és átállniuk a totális háborúra (s e téren követniük a Szovjetet, amely az elsõ pillanattól totális háborút folytat, sõt, fennállása óta erre készül). Mindehhez persze - mint mondja - nem kis idõre van szükség, de ezt az idõt a bõven rendelkezésre álló terület lassú és rugalmas feladásával biztosítani lehet. Szálasi tehát - hûséges munkatársaival - a biztosnak tekintett végsõ gyõzelem tudatában kezd hatalmas erõfeszítésbe a belpolitikai kibontakozásért. Ezeket az erõfeszítéseket azonban nem koronázza siker: a Kállay-kormány - miközben látszólag a németek szövetségesének szerepét játssza - a valóságban - különösen Olaszország kiválása után - szintén a háborúból való kiugrásra készül, aminek tanújeleit nemcsak katonapolitikai és titkos diplomáciai lépéseiben fedezhetjük fel, de belpolitikájában, mindenekelõtt az ún. szélsõjobboldalhoz való ellenséges viszonyában is. Mindezt figyelembe véve Kállay politikája végül is aligha vezethetett egyébhez, mint ami bekövetkezett: a német hadsereg Magyarországra való bevonulásához. Ez az aktus egyébként a magyar államvezetés együttmûködésével zajlott le, még a magyar haderõ lefegyverzésére sem került sor. Ellenkezõleg: az új kormány megõrizte - a háború és szövetségesi helyzete okozta keretek között - a szuverenitását és a magyar katonaság is ennek megfelelõen teljesítette feladatát. (Maguk a németek is gondoltak arra, hogy ha a kormányzó és a magyar hadsereg ellenére erõszakkal kísérelnének meg egy megszállást, akkor olyan fronttal találják esetleg magukat szembe, amely a szélsõbaltól a hungaristákig terjed.)


A megszállás

Szálasi a németek akcióját - megszállásnak is nevezve - sajnálatosnak tartotta. Természetesen nem lépett fel a szövetségessel szemben, de nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy Magyarországon teljes társadalmi átalakulásra, a hungarizmus hatalomra jutására és ennek alapján a nemzet erõinek hatékony háborús mozgósítására lett volna, ill. van továbbra is szükség. A német diplomácia viszont - mint oly gyakran századunkban - ezúttal sem remekel: Veesenmayer bizalmatlan Szálasival, a hungarizmussal szemben és - minthogy Imrédy miniszterelnöki kinevezését a kormányzó ellenzi - a hazai viszonyokat nem ismerõ, beteg Sztójay lesz a miniszterelnök. A kormányzat mulasztásai végzetesnek bizonyultak. Jól felszerelt, kiképzett és kellõen jelentõs létszámú magyar haderõ felvonulása alkalmas idõpontban a Kárpátokba mind az északkeleti-keleti, mind a délkeleti irányú szovjet betörést - legalábbis - alaposan megnehezítette volna.

1944 tavaszán és nyarán Szálasi változatlanul a belpolitikai helyzet tisztázását tartja a legfontosabbnak. Végre (május 9-én) Horthy is fogadja öt s hajlandónak mutatkozik hozzájárulni az ország nemzetiszocialista átalakításához, amennyiben ez lenne a nemzet akarata. Szálasi pedig Horthy egyetértésével hozzákezd német kapcsolatainak kiépítéséhez. Veesenmayer a jobboldali pártok összefogását, egységét kívánja s ezzel Szálasi is egyetért, feltéve, hogy a vezetés a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom kezébe kerül. A Hitler elleni merénylet és Románia árulása már vészjósló távlatokat nyit, a pártok tevékenységének felfüggesztése a román átállást követõ napon és a Lakatos-kormány aug. 29-i kinevezése, valamint Szálasinak a kormányzónál tett újabb látogatása meggyõzõvé teszi: a kormányzót körülvevõ klikk a román példát kívánja követni. Szálasi tudja, hogy ebben az elõre megszervezett mesterséges zûrzavarban a Hungarista Mozgalom nem vállalhatja felelõsségteljesen a vezetést, de - mint Koós Kálmán írja a Voltunk, vagyunk, leszünk c. munkájában - "És mégis vállalta sokkal nehezebb körülmények között. Akkor, amikor az orosz már betört az országba, akkor, amikor Horthynak távoznia kellett s amikor már a németek sem taktikázhattak tovább. Végeredményben egy vesztes háború ódiumát vette magára Szálasi Ferenc. õ és mozgalma lett a bûnbak, akit a háború után mindenért felelõssé lehetett tenni. De a magyar jövõ elõtt... Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom ugyanazt a szellemiséget fogja jelenteni, mint amely a törökkel szemben vívott reménytelen harcot másfél évszázadon át, indított súlyos küzdelmeket a Habsburg-elnyomás ellen és nem utolsó sorban, amely Dózsa tüzes trónján égett bele a magyar fájdalmak emlékezésébe." Tegyük ehhez hozzá: az 1944. október 15-i hungarista hatalomátvétellel egy olyan küzdelem vált erõteljesebbé, amely - a harcolók szándékaitól függetlenül - ismét a Nyugat, ismét Európa védõbástyájának a szerepében láttatja a magyarságot. Mert ha Magyarország is a román útra lépett volna, akkor kérdés, hogy a bolsevista haderõ meddig jut el Európa elnyelésében. A németek szempontjából sikeres debreceni páncélos csatán kívül bizonyosan a hungarista harckészséget illeti az elismerés azért, hogy Ausztria messze nagyobbik része és Bajorország, Észak-Olaszország, esetleg további európai területek megmenekültek a szovjet hódítástól és a sztálini bolsevizálástól. (Azok az osztrákok, bajorok, északi olaszok, akik az elmúlt évtizedek alatt megtapasztalhatták azt a hatalmas különbséget, ami országuk és a szovjet megszállás alá került szomszéd országok között megmutatkozott s az idõk folyamán csak nõttön nõtt, hû szószólói lehetnének annak, hogy mindezért hálából - Bécsben, Münchenben, Milánóban vagy Salzburgban - szobrot emeljenek Szálasi Ferencnek.)


Hungarista alkotmányosság és reformok

A hungarista hatalomhoz korántsem csupán egy hõsies honvédõ háború kapcsolódik. A hatalomátvételre alkotmányosan, törvényesen került sor: Horthy október tizenötödikei úgynevezett fegyverszüneti proklamációját másnap önként visszavonta és megbízta Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával. Szálasi tehát az államfõtõl kapta miniszterelnöki kinevezését. Ezután Horthy lemondott kormányzói tisztérõl, ami szükségessé tette az állam legfelsõ vezetésének megújítását. A javaslat szerint az államfõi tisztséget nem töltik be, viszont alakul egy háromtagú Kormányzótanács, élén Szálasival mint Nemzetvezetõvel, aki továbbra is megtartja miniszterelnöki tisztségét. A javaslatot a parlament elfogadta, majd november 4-én sor került Szálasi ünnepélyes nemzetvezetõi beiktatására. Szálasi esküjét a Szent Koronára tette le. Õ az utolsó magyar államfõ, aki a Szent Koronára esküdött. A következõ idõszakban a meghozott törvények és rendeletek azután egy valóságos társadalmi forradalmat indítottak el.

E forradalom kevés idõt és kis, sõt egyre kisebb területet kapott a kibontakozásához, de a kis területen kevés idõ alatt lázasan folyó munka számos maradandó szellemi-politikai alkotást hagyott az emlékezõ utókorra, s ez akkor is igaz, ha az elmúlt évtizedekben a hivatalos szervek az emlékezés elõtt a zsilipeket minden eszközzel elzárni, a tényeket pedig meghamisítani igyekeztek. Ehelyütt nincs mód arra, hogy a társadalmi viszonyok, a személyes magatartásmódok vagy a gazdasági rend hungarista átalakítását részleteiben taglaljuk, néhány fontos reformról azonban mindenképpen szót kell ejtenünk.


Igazi szociális reformok, nemzetnevelés

Így pl. 1944. nov. 8-án rendeletet fogadtak el a Dolgozó Nemzet Hivatás Rendje felállításáról. Ez a hivatásrendi szervezõdés a fasiszta korporációs rendszernek egy továbbfejlesztett változatát képviselte. A végrehajtási utasítás 14 hivatásrendet állapított meg, amelyek fontosságuk szerint hierarchiát alkottak. Az elsõ rendet - az adott körülmények között abszolút szükségszerûen - a fegyveres erõ alkotta. Ezután az egyházak rendje következett. Ismerve a hungarizmus felfogását az egyházak és a vallásosság társadalmi-kulturális szerepérõl és jelentõségérõl, a felekezetnélküliség tûrhetetlenségérõl, a vallásos tudat, az erkölcsi magatartás és a lelki nagyság közötti összefüggésekrõl, aligha meglepõ az egyházak és a hitélet kiemelt rangja egy hungarista berendezkedésû államban. A harmadik rend az édesanyáké volt. Ez egyet jelentett az anyaság különleges megbecsülésével, ami egy fajvédõ, a népiség jövõjét szentnek tartó eszmekörben a legtermészetesebb. Az anyák rendjét a nemzetnevelõké követte, ami a népben-nemzetben gondolkodó társadalom feladatainak fontossági rendje szerint ugyancsak természetes: ti. ha a legfontosabb az önvédelem, majd a társadalom erkölcsi-lelki arculatának megrajzolása következik, ill. ezután a jövendõ nemzedékek világra hozatala s az ennek keretét jelentõ családi életforma kapja a sorrendben a következõ rangot, akkor világos, hogy a sorrendben ezután következõ legfõbb feladat: az új nemzedékek felnevelése, ami hangsúlyossá teszi az óvodától a felsõfokú tanintézetekig terjedõ nevelõ (és persze: oktató) tevékenységet. Az egészségügyi dolgozók rendje alkotja a fontossági sorban következõ csoportot. Ez ugyancsak aligha vitatható, miként az is nyilvánvaló, hogy a betegek szemében az egészség a legfontosabb és az orvosi hivatásnak van a legnagyobb rangja.

Ezután a közalkalmazottak, majd az önálló értelmiségiek következnek s a két réteg egymáshoz viszonyított helyezése nyilván azt a felfogást tükrözi, hogy a közérdek elõbbre való, mint a magánérdek. A tulajdonképpeni termelõ ágazatok csak ezután következnek a hierarchiában, annak bizonyságául, hogy a hungarizmus - szemben az anyagelvû kommunista vagy a hasonló liberális gondolkodásmóddal - a lelki-szellemi tevékenységet az anyagi termelõ munka elé helyezi. A termelõ rendek közül az elsõ a parasztságé. Ez nemcsak a táplálkozás, az élelmiszerek kiemelt fontosságából következik, de abból is, hogy a hungarizmus nemzetiszocialista parasztállamot akart felépíteni. A sorrendben az energiatermelõ bányászok, majd az ipar dolgozói, a "munkások" következtek. (Figyelemre méltó, hogy Szálasi magát a munkásrendbe íratta be, miután a börtönben kitanulta a takács mesterséget.) A céhbeliek rendje következett ezután, amelyet a szállítás, a közlekedés dolgozóinak a rendje követett. A két utolsó rend a kereskedõké, ill. a hiteléletben dolgozóké volt. (Vagyis hungarista gondolkodás szerint a pénzzel foglalkozó bankárok tevékenysége a legkevésbé értékteremtõ munka s így - erkölcsiekben, anyagiakban - nekik jár a viszonylag legkevesebb. Jellemzõ viszont, hogy pl. az USA-ban vagy akár a mai Magyarországon is a bankszakma a legjobban fizetett ágazat. Napjaink ún. fejlett országaiban az értékrend a feje tetején áll.) A szóban forgó hivatásrendek nagyon fontos feladat teljesítésére jöttek létre, nekik kellett szociálisan gondoskodniuk a dolgozó nemzetrõl, nekik kellett a termelõeszközöket "igénybe venniük" és a szakosított nemzetnevelést megszervezniük.


Üzemi tanácsok

Hasonlóképpen nagy jelentõségû volt az üzemi tanácsok létrehozásáról szóló rendelet is. E szerint minden olyan cégnél, ahol több mint 20 dolgozót foglalkoztatnak, üzemi tanácsot kell létrehozni, amelynek a dolgozók munkaviszonyaira vonatkozó törvények és rendeletek betartatásán kívül a hungarista életforma meghonosodásának élharcosává kell válnia. A hungarista kormányzat meghirdette azt az elvet is, hogy a pénz hatalmán kívül meg kell törni a születési kiváltságok hatalmát is és arra kell törekedni, hogy a jövõben kizárólag a tehetség és a munka legyen az emberek értékmérõje. Kétségtelen, hogy a harc, a kiürítés, a városvédelem-szervezés körülményei között egy új és boldogabb magyar jövõ kimunkálására nem sok futhatta az idõbõl és erõfeszítésbõl, de ami kevés e téren született, az azt bizonyítja, hogy a hungarizmus a legnemesebb magyar szándékok talajáról sarjadt eszme s legközelebbi rokona az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk eszméinek s a forradalomban termett intézményeknek.


A hungarizmus és a zsidóság sorsa 1944-ben és 1945 elején

Nem kerülhetjük meg, de nem is akarjuk megkerülni a kényes kérdések legkényesebbikét, a "zsidóüldözést a nyilasok részérõl". A kérdés megválaszolása során sok mindent figyelembe kell venni. Így a hungarizmusnak azt az alaptételét, hogy a Kárpát-Duna medence zsidósága nem gyökeresedett meg e honterületen s így nem "honképes és talajgyökeres népcsoport", jóllehet népcsoportnak tekintendõ (s ilyenként nem tévesztendõ össze a mózeshitûek felekezetéhez tartozók összességével, hiszen pl. a szombatisták is ennek a hitfelekezetnek a hívei voltak). Ennek az alaptételnek a magyarázata Szálasi szerint a zsidóság pályaválasztásában, vándor-, sõt bevándorló természetében és kozmopolitizmusában, vagyis abban a tulajdonságában rejlik, hogy oda vándorol, ahol "jól" élhet s ha már nem él meg egy adott területen a tõle elvárt szinten, akkor egyszerûen odébbáll. Nem kötõdik a befogadó nemzethez, hazához, valósággal "állam az államban" s mindez megakadályozza abban, hogy - más népek gyermekeivel ellentétben, akik egy-két nemzedék után következmények nélkül fel tudnak olvadni népi környezetükben - asszimilálódjék a környezetébe. Nincs kötõdése a túlvilági üdvösséghez sem. Teljesen evilági lény, a nyugati civilizáció modern irányzatainak legfõbb képviselõje, mert ezek az irányzatok a legnagyobb mértékben összhangban vannak tulajdonságaival. Az újabb idõkben egyre inkább szerephez jut a földrajzi, a gazdasági mozgékonyság, a szellemi és társadalmi élet változékonysága, az emberek közötti - felszínes - érintkezés, a kereskedés, a közvetítés, a gazdasági tevékenységben a pénz hatalma, az információs és kapcsolati tõke. Ha ezeket az irányzatokat mint a "civilizáció" elõrehaladását értelmezzük, akkor azt mondhatjuk, hogy e folyamat népi motorja, a zsidóság, nem más, mint egy "túlcivilizált" népcsoport. Mindezt a 30-as években ékesszólóan bizonyították a statisztikai adatok, amelyekbõl kiderül, hogy a hazai zsidóság részesedése a nemzeti jövedelembõl, az ingatlanvagyonból, súlya bizonyos igen jól jövedelmezõ szakmákban (a hiteléletben, a nagykereskedelemben, az ügyvédi pályán, stb.), ill. kiemelten a véleményformáló tevékenységben (az újságírásban, a reklámiparban, a szórakoztató iparban, bizonyos irodalmi és mûvészeti körökben, a színház és a film területén, stb.) messze felülmúlta a lakosságon belüli arányszámát, ahhoz képest kb. ötszörös-tízszeres volt, miközben a röghöz kötõdõ foglalkozások körében csupán elvétve lehetett találkozni zsidó emberrel. Ráadásul - Szálasi szerint - gazdasági túlerejükön, véleményformáló hatalmukon és - összefogásukon is alapuló - kiváló "érdekérvényesítõ" képességükön kívül gyakorlati materialista beállítottságuk s az ennek megfelelõ eszmei-politikai nézeteik is a magyar nemzetet veszélyeztetõ irányba mutatnak: egyfelõl a szabad kizsákmányolásos liberális demokráciák, a "plutokrata" pénzkapitalizmus irányába, másfelõl az utópisztikus baloldali, marxista irányba, amely pl. a szovjet gyakorlatban egy egyszerre embertelen és rossz hatékonyságú rendszert hozott létre.


Aszemitizmus

Mindebbõl Szálasi eleinte a zsidóság korlátozásának, a késõbbiekben az ún. aszemitizmusnak (a zsidómentes Magyarország eszméjének) a helyességére következtetett. A háború elõtt pl. arra inti a jó magyarokat, hogy ne vásároljanak zsidótól, pénzüket ne vigyék zsidó bankárokhoz. A hungarista programról pl. ezt mondja: "a hazánkban élõ zsidóságot gazdaságpolitikai eszközökkel rávesszük arra, hogy orcájuk verejtékével részt vegyenek a közvetlen termelési ágakban, hogy a jelenlegi pozíciójukat a külföldrõl hazatérõ fajmagyarok vehessék át. Azon zsidókat, akiknek ez nem tetszik, cionista törekvéseikben támogatni fogjuk." (Az idézetben szereplõ népcsere gondolat a XIX. sz-ra is utal, arra a korszakra, amikor a Galíciából, stb. bevándorolt zsidók gyors felemelkedést értek el hazánkban, miközben "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk".) A háború kitörése, majd valódi világháborúvá, ill. világnézeti és totális háborúvá válása (fõként az USA nyílt hadba lépése) nyomán azután Szálasi - minthogy a háború világnézetivé és totálissá eszkalálásának bûnében egyértelmûen a nemzetközi zsidóságot marasztalta el - ugyancsak egyértelmûen az ország zsidómentessé tétele mellett foglalt állást. E szerint a tengely gyõzelme után a zsidó népességnek távoznia kell Európából, ami a végeredményt illetõen egyébként továbbra is jó összhangban volt a cionizmus törekvéseivel, azzal, hogy a cionisták Palesztinában létre kívánták hozni (s a háború után létre is hozták) a zsidóság népi-faji, vallási-egyházi és nemzeti államát, Izraelt. A három magyarországi zsidótörvény, amelyet a hungaristák ugyanúgy helyeseltek, megszavaztak, mint a jobboldali kormánytöbbség, a magyarság önvédelmében tulajdonképpen erre, a zsidóság eltávozásának ösztönzésére irányult.

Téves az a napjainkban oly gyakori érvelés, hogy e törvényeket az akkori politikai elit német nyomásra hozta meg. Szlovákiában pl. a sárga csillag kötelezõ viselésének elrendelése két évvel megelõzte a hasonló németországi rendelkezést. Valójában abban az idõben a fasiszta Olaszországtól északra és keletre, valamint a Szovjetuniótól nyugatra a zsidóság gazdasági stb. megszorításának, majd e megszorítások folyamatos fokozódásának irányzata teljesen általános volt (magyarországi viszonylatban a megszorítások fokozódásának irányzatát szemléltetõen mutatják az egymást követõ "zsidótörvények", majd a front közeledtével a nemzetvédelmi intézkedések szigorodása).

Tény, hogy a hungarizmus - noha a faji gondolatot a magáénak vallotta - aszemitizmusát, a zsidómentes Magyarország eszméjét elsõsorban nem népi-faji, hanem - összhangban általános világnézetével - nemzeti szempontokra és erkölcsi-szellemi okokra támaszkodva, a zsidóság anyagelvûségére, gazdasági-hatalmi helyzetére hivatkozva hirdette s e tekintetben különbözött a hitleri népi mozgalomtól, amely - éppen a népi-faji tényezõnek az elméletben játszott döntõ szerepe folytán - az ún. biológiai hivatkozásoktól sem idegenkedett (bár maga Hitler a zsidó fajiságot a zsidó lelkiségben látta elsõsorban). Az is tény, hogy a hadsereg kötelékében alkalmazott munkaszolgálat korántsem csak a zsidóságra terjedt ki, hanem minden olyan népcsoport vagy társadalmi réteg tagjaira (így pl. adott esetben a hungaristákra) is, akiket a kormányzat nem tekintett politikailag teljesen megbízhatóknak. (Németországban a zsidósággal szembeni bizalmatlanság a háború alatt már oly mértékû volt, hogy e népcsoportot kizárták a haza fegyveres védelmére kötelezettek körébõl, ami azt is jelentette, hogy a zsidóságot - az árjának tekintett németektõl eltérõen - nem fenyegette az a "veszély", hogy a hazáért az életüket kell áldozniuk, pl. a bolsevizmus elleni küzdelemben. Ennek esélye a magyarországi zsidóság számára viszont adva volt, ami azt is jelentette, hogy magyarországi zsidók is válhattak hõsi halottá. Egyébként a háború elõtt ezt Németországban sem gondolták elképzelhetetlennek, hiszen még 1939-ben is szolgáltak a Wehrmachtban zsidó származású tábornokok.) Az is tény, hogy a magyarországi németbarát fordulatot követõen a hazai vidéki zsidóság külföldre deportálását a Gestapo irányításával ugyan, de a Magyar Királyi Csendõrség végezte s abban a hungaristáknak nem volt szerepük. Szálasi ebben a deportálásban a magyar honvédelem rendelkezésére álló munkaerõnek (naponta kb. négy millió munkaórának) az országból való kivonását is meglátta, nehezményezve egyúttal a deportálások feltételnélküliségét is. Ezért olyan tervet dolgozott ki, amelynek értelmében a deportálás csak a munkaképes korú zsidó népesség egy részére - mégpedig mint ún. kölcsönzsidókra - vonatkozhatott.


Vidéki zsidóság

A vidéki zsidóság deportálása során a magyar hungaristák Hubay Kálmán vezette csoportja - Lits Ernő eskü alatt tett vallomása értelmében - a budapesti zsidóságnak a Birodalomba való deportálása ellen szót emelt a németeknél. Téves tehát az a vélemény is, mintha kizárólag Horthy Miklós vagy Koszorús Ferenc páncélos parancsnok "érdeme" lett volna a budapesti zsidóság külföldi munkatáborokba deportálásának megakadályozása. Tény az is, hogy a hungarista hatalomátvétel egyet jelentett a szovjetellenes harc további következetes folytatásával, a nem harcoló erõk fokozott munkaszolgálatával, kivált azután, hogy a szovjetek megindították offenzívájukat Budapest ellen. A németek igényt tartottak arra, hogy a budapesti zsidóság a maga munkaerejével a Német Birodalomban létrehozott munkatáborokban járuljon hozzá a további harcokhoz. Ennek következtében megkezdõdött a budapesti zsidóságnak a Birodalomba irányuló deportálása. Ezt azonban Szálasi néhány héten belül leállíttatta, részint emberiességi, részint magyar nemzeti megfontolásokból.

Kétségtelen, hogy a hungarista hatalomátvétel után pl. Budapesten atrocitások is történtek a zsidó lakossággal szemben, melyeknél azonban jóval nagyobb méretûek voltak a zsidók provokációi, pl. gyalogoskra való lövöldözés körúti házakból, a szovjetekre való provokatív várás, azok üdvözlése, stb... Ezt azonban egyrészt nem meggyõzõdéses hungaristák követték el, hanem olyan csõcselékelemek, akik újonnan csatlakoztak a nyilasokhoz, mert úgy gondolták: a fegyveres hatalomhoz való csatlakozásuk örve alatt fosztogathatnak, erõszakoskodhatnak. (A csõcselék - mint Koós Kálmán kifejti - sohasem csatlakozik hátrányos helyzetû ellenzéki párthoz, márpedig a hungaristák a hatalomátvétel elõtt ellenzékben voltak.) Másrészt olyan nyilas érzelmû fiatalok (akkori szóhasználattal: fegyveres suhancok) is részt vettek egyes atrocitásokban, akiket a közeledõ harcok fanatizmussal töltöttek el s úgy gondolták: bosszút állhatnak az ellenséggel rokonszenvezõ, sõt, "cimboráló" zsidóságon. Az atrocitásokat a hungarista kormányzat természetesen nem tûrhette és nem is tûrte: adott esetben drákói ellenlépésekkel igyekezett az ilyesmiknek útját állni.


Szálasi a "Népbíróság" elõtt

A második világháború véget ért. Szálasi és munkatársai amerikai hadifogságba estek, az amerikaiak pedig hazaszállították õket úgymond háborús bûneik miatt felelõsségre vonásukra, végeredményben a kommunisták és csatlósaik emelték akasztófára.

Jellemzõ a "vádlók" szadizmusára, hogy a pert télvíz idején fûtetlen teremben tartották, hogy a vádlottakat megalázzák és kínozzák. A védők munkáját minden módon akadályozták, a "bírók" és "ügyészek" nyíltan gyűlölködtek. és nyilvánvaló hazugságokkal és rágalmakkal fojtották a vádlottakba és a védőkbe a szót. Már a személyi adatok felvételénél kötözködni kezdtek Szálasi Ferenccel, adatait hibásan sorolták föl, pl. francia nyelvtudását egyszerűen "elfelejtették" megemlíteni. Máskor például azt állították, hogy Budapestet csak németek védelmezték a szovjet terroristák ellen, ami nyilvánvaló hazugság. A "vádlók" a tanúk vallomását tetszésük szerint kiforgatták. A vád lényegében abból állt, hogy a vádlottak a háborúba való belépést szorgalmazták és annak meghosszabbítását tekintették céljuknak. Mivel a belépést a szovjetek kiprovokálták, a vádlottaknak ehhez semmi közük nem volt, meghosszabbítását pedig egyáltalán nem kívánták, de nem voltak hajlandók a nemzetet kiszolgáltatni a szovjet terrorizmusnak. Röviden: Hazaárulók ítéltek el hazafiakat "hazaárulás" vádjával.

Az eljárás során az ún. Népbíróság lefolytatta a Szálasi-pert, a kötet ennek anyagából Szálasinak az utolsó szó jogán elmondott beszédét tartalmazza. A beszéd a dolog természetébõl adódóan védõbeszéd, Szálasi azonban nem magát védi, hanem a hungarizmus elméletét és gyakorlatát, elsõsorban a hungarista hatalomátvétel után történteket. Mindezt teszi úgy, hogy a hungarizmust a kor tágabb összefüggéseibe ágyazza s - a tanácselnöki leintések ellenére - egyszersmind elõrejelzi a jövõ bizonyos fejleményeit is.


Megállapítások a perről

Miután megállapította, hogy a peres eljárás során igazságtalanul és jogtalanul bánnak vele, és az lenne tisztességes, ha pártatlan nemzetközi bíróság tárgyalná ügyét, a hungarista eszmerendszer filozófiai alapjainak kifejtésére tér rá. Így rátér az emberi én három alapvetõ megnyilvánulási formájára (tehát egoizmusára, közösségkeresésére és az abszolútumhoz való viszonyának megfogalmazására), valamint e három bensõ alaptényezõnek a közösségben való integrálódására (a nacionalizmusra, a szocializmusra és a krisztusi erkölcsre), ill. ennek az integrálódásnak arra a három torz formájára, amelyek akkor lépnek fel, ha gondolkodásunkban ezek az alaptényezõk kizárólagosan, a többi alaptényezõre tekintet nélkül jutnak kifejezésre (tehát szól a sovinizmusról, a materializmusról és az államerkölcsi dogmatizmusról). Ezután kritikát jóllehet érdemén felül méltányoló kritikát mond Marx történelmi materializmusa felett, leszögezvén, hogy a történelmi materializmusnak (s így a materializmusra egyként támaszkodó liberalizmusnak és marxizmusnak) nincs jövõje, noha ebben rejlik az érdemen felüli elismerés mind a mai napig az emberiség az élet anyagi tényeit helyezte a középpontba, ami vitatható megállapítás. Szálasi leszögezi: az emberiség a közösségi integrálódás útját járja, ami döntõen a gyors technikai fejlõdésnek, a Föld ebben az értelemben vett "összezsugorodásának" a következménye. Ilyen fejlõdési körülmények közepette az osztályharc mind felülrõl, a születési elõjogok védelmének oldaláról, mind alulról, a tömegek materialista felfogásának nézõpontjáról elhibázott módszer s a nagy társadalmi rétegeknek a békességet kell megteremteniük: a parasztságnak a földbékét, a munkásságnak a munkabékét, az értelmiségnek a társadalmi, a nõnek a családi, az ifjúságnak a kultúrbékét, végül a fegyveres erõnek a népek közötti békét. S csak, ha mindezek a békék létrejönnek, lehet szó politikai békérõl s az egyes emberek, a népek és nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek érvényesülésérõl.


Európa térségei

Rátérve a közelebbi múlt és a várható jövõ közötti összefüggésekre Szálasi azt a meggyõzõdését hangoztatja, hogy Európában az északnyugati régió germán, az északkeleti térség szláv, a délnyugati térség latin és a délkeleti régió hungarista nemzeteinek közremûködésével elõbb-utóbb kialakul egy olyan közösség, amelyben minden nép elvállalja a közös feladatból az adottságainak, hivatásának megfelelõen rá esõ részfeladatot. Ehhez hasonlóan a távolabbi jövõben ki kell bontakoznia a világ népei között egy olyan együttmûködésnek is, amely rendet teremt az egyes kontinensek közötti vonatkozásban is. (Napjainkban, amikor az emberiség környezeti gondjai már valóban az ún. planetáris gondolkodást követelik meg, Szálasi emez elõrejelzése különösen idõszerû.) Mindez Magyarországot (a Duna szívterületét) olyan kiemelt súlyponti helyzetbe hozza, amelynek alapvetõ érdeke a nagyhatalmak közötti megegyezés és béke, különben borzalmas háborúk várnak hazánkra. A közelmúlt eseményeinek sorából Szálasi kiemeli a háború kitörésének negyedik évfordulóján elhangzott pápai szózatot, mely összhangban a hungarizmus felfogásával arra mutat rá, hogy a régi világ romokban hever és egy olyan új világ van kialakulóban, amelynek felépítésében a keresztény kultúrára, a magántulajdon szentségére, a család szentségére és teszi hozzá Szálasi a szocializmusra kell támaszkodni. Az új világrend mindig vérben születik, s a háború ezúttal sem volt elhárítható. Ebben a háborúban a magyarságnak szükségképpen a német néppel kellett együtt haladnia, mert Anglia e térség iránt érdektelenséget mutatott, a bolsevizmus pedig a magyarság számára idegen és elfogadhatatlan volt, viszont Németországot a hungarizmussal rokon eszmék vezérelték. Ráadásul kezdetben a német fegyverek dicsõséget hoztak Németországnak, a harctéri helyzet csak 1943 elejére változott meg. A szövetségesek ekkor minden fronton fölénybe kerültek s a németeknek, miként azt Szálasi az utolsó szó jogán a jelen kötetben szereplõ hadászati tanulmányában leírtakhoz hasonlóan is kifejti, idõre volt szükségük, hogy új fegyvereket fejlesszenek ki, gyártsanak le és szervezzék és fegyverezzék át hadseregüket. Ettõl kezdve a németek a területfeladás taktikáját választották, mert terület volt bõven. A szövetségesek azon voltak, hogy Németország összeroppanjon, mielõtt az új fegyverkezést végre tudná hajtani, a németek pedig azon voltak, hogy megõrizzék hadászati elõnyeiket és végrehajtsák az átfegyverzést és a kiürítést.


Hit a német gyõzelemben

Szálasi hangsúlyozza, hogy egészen a legutolsó hónapokig hitt a németek végsõ gyõzelmében. E hitét többek között német felsõ körökbõl származó információkra alapozta. E szerint pl. a németek kifejlesztettek egy olyan robbanószert, amelybõl egyetlen darab is több négyzetkilométernyi területet tenne porrá és hamuvá. (E helyütt nincs tér arra, hogy a második világháborúról részleteiben írjunk, annyit azonban Szálasinak a német gyõzelemhez fûzõdõ állítólagos ábrándkergetésével kapcsolatban megállapíthatunk, hogy 1944 õszén s egy ideig még ezután is valószínûleg volt esély a német gyõzelemre, de legalább is a háború döntetlennel való befejezésére. Ezt az esélyt az ún. csodafegyver kínálhatta, amelyrõl mind a mai napig mint egyszerû propagandafogásról emlékeznek meg, jóllehet tény, hogy az atommagkutatásban a 30-as években Németország világelsõ volt és az elsõ atommáglyát is Németországban állították fel. Tény, hogy a tudományt és a technikát a harcos szellemû Németország is igyekezett a hadiipar szolgálatába állítani, sõt, az is feltételezhetõ, hogy az a Németország, amely világelsõként fejlesztette ki a katonai rendeltetésû rakétatechnikát és a háború során számos repülõgép, harckocsi stb. fejlesztésével megelõzte a szövetségeseket, nem maradhatott le lényegesen hacsak árulással nem az angolszászok mögött az atomfegyver kifejlesztésében. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Amerikában az atomtechnika katonai alkalmazásával kapcsolatos kutatás és fejlesztés már a háború elején mûködött, de ebbõl atombomba a sikeres Los Alamosi robbantásos próba folytán csak Németország leverése után két hónappal lett. Más szóval kb. 50-60 hónapos erõfeszítés nem vezetett semmilyen még fenyegetésre sem jó eredményre, hogy azután a német összeomlás után igen rövid idõ alatt robbanjon a bomba.


A német fegyverek

E sorok írója a legvalószínûbbnek azt a változatot tartja, hogy a németek gyakorlatilag az atomfegyver feltehetõleg a rakéta atomfegyver s nem a repülõrõl ledobható atombomba elõállításának a küszöbére érkeztek, amikor itt nem tárgyalható okokból hirtelen bekövetkezett a Németország-erõd összeomlása. Az atomfegyverrel foglalkozó amerikai kutatócsoportnak csupán annyi dolga lehetett, hogy az atomfegyver elõállításától már nem túl távol álló amerikai technológiai eredményeket felhasználva a német atomfegyver dokumentációját, stb. a robbantáshoz kívánt technikai szintre felfejlessze. Az viszont kétségtelen, hogy ha Németországnak és az 1944 õszén születõ új hungarista Magyarországnak valamilyen csoda folytán sikerült volna az oroszokat kiszorítania a Kárpátmedencébõl, Szálasi Hungária Egyesült Földek-re vonatkozó terve minden bizonnyal valósággá vált volna.

Az utolsó szó jogán Szálasi szól egyes német körök imperializmusáról is, amelyekkel szemben óvni igyekezett a magyar függetlenséget és természetesen a Hungarista Mozgalmat is, nehogy õ és mozgalma úgy járjon, mint a Vasgárda Romániában. Beszéde befejezéseképpen a hungarizmus és a zsidókérdés összefüggésérõl szól. Megemlíti, hogy a hungarizmus szerint a magyarországi zsidóságnak olyan vezetõt kellene választania, aki a magyar vezetésben részt vesz és felelõs azért, hogy a meghozott törvényeket és rendelkezéseket a zsidó népi igazgatáson keresztül végre is hajtsák. Hangsúlyozza, hogy a hungaristák a vidéki zsidóság deportálásában nem vettek, nem vehettek részt, õ maga pedig ellenezte, hogy a zsidó munkaerõt ingyen Németország rendelkezésére bocsássák, miközben követelte a zsidó vagyon nemzeti vagyonná nyilvánítását és azt, hogy a zsidó lakosság ellátása e vagyonból történjék. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a zsidó szenvedések számszerû adatai eltúlzottak, sõt, bizonyos "tényeknek" már a puszta megtörténte is kétségbe vonható, ugyanakkor leszögezi, hogy a tényleges atrocitásokat õ maga is elítéli, sõt, a hungaristák a hatalomra kerülésük után tettek is lépéseket az ilyesmi megakadályozására. Végül is a zsidóság történelme szenvedéstörténet, de e szenvedésekhez a zsidó ügyet rosszul szolgálók is hozzájárultak. Remélhetõ folytatja Szálasi hogy a zsidóság is hozzájut vágyva vágyott hazájához s akkor az ilyen konfliktusoknak is végük szakad. A zsidó nép 3000 évvel ezelõtt életének középpontjába helyezte a faji kérdést, vagyis fajtájának a nemesítését, és a hungarizmus e tekintetben csak olyan utat követ, amelyet a zsidó nép is jónak tart a maga számára.


Új világnézet és erkölcs

Az új világnézetnek erre, az ember erkölcsi, szellemi és anyagi megépítésében elvégzendõ nemesítésre kell törekednie s e ponton szemléletesen tárul elénk az a tény, hogy a legnagyobb magyar és Szálasi Ferenc a magyar nemzetrõl azonos hullámhosszon gondolkodó (hiszen Széchenyi többször is leírta, hogy: "célunk fajunk más szövegkörnyezetben: nemzetiségünk biztosítása és nemesebb kifejtése"). Beszéde végeztével Szálasi köszönetet mond mindenkinek, aki a hungarizmus áldozatos útján õt követte, egyszersmind tiszteleg a gyõztes hadsereg hõsei és hõsi hátországa elõtt, s csak egyre kéri a gyõzõket: legyenek igazságosak a legyõzöttekhez. Az Úristent pedig arra kéri, hogy a gyõztesek vezetõinek adjon bölcsességet "a földgömb békéjének megépítésében a szabad, önálló és független dolgozó népek és nemzetek kultúrközösségének jegyében." Beszédének utolsó szavaiból egy elszánt és eltéríthetetlen, küldetéstudattal és alkotóképességgel megáldott politikusra, egy gyémántkemény jellemû államférfire ismerhetünk: "Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! Isten legyen nemzetemmel." S az utolsó golgotai lépések az akasztófához az õt gúnyoló, szidalmazó tömeg elõtt valóban példát mutattak egy hõsi életszemléletbõl, tanúságot tettek arról, amit Szálasi Ferenc a Cél és követelések Végszózatában írt: "A történelmi harc jelszava: Inkább hõs egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!"

LAST_UPDATED2