Payday Loans

Keresés

A legújabb

Vérfertő
PROSTITUÁLT VILÁG - KURVA ÉLET S MÁS ABNORMITÁSOK

Újabb őrület: legálissá akarják tenni a vérfertőzést

2014. szeptember 29.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Igen, nem tévedés. És rögvest eltűnődik az ember. Merthogy valaha ennél sokkal kevesebbért mi is járt? Bitó, kaloda, karó, kerék, máglya. Mert akár tetszett, akár nem, rend volt bizony a lelke mindennek. Hangsúlyozzuk persze, valaha. És ma? Németországban a derék jó demokrata jogvédők most éppen ezt akarják. A Magyar Hírlap mai számában olvassuk: „Az önként beleegyező felnőtt testvérpárok közötti vérfertőző szexuális kapcsolat alapvető jog, felülírja a család intézményének védelmére vonatkozó elvont jogállást a Német Etikai Tanács döntése szerint – írta a Telegraph internetes kiadása.”

A történelemben jobb időket is megért németség erkölcsi lejtmenete ijesztően felgyorsult hát. Ugyanis 2012-ben még más állapotok voltak arrafelé. Akkor egy férfit három év letöltendő börtönre ítéltek Szászországban, amiért nemi aktust létesített tulajdon testvérével.

Aztán jött a huszonhat tagú, orvosokból, ügyvédekből, sőt teológusokból álló Német Etikai Tanács, amelynek derék demokratái most úgy vélik, hibázott bizony a taláros testület a férfi elítélésével, amikor arra hivatkozva döntött a börtön mellett, hogy a vérfertőző viszonyból születő gyermekeknél nagyobb az esélye a fogyatékosságnak, mint a normális kapcsolatok esetében. Szerintük ugyanis a „fogyatékosság esélye” más pároknál éppúgy fennáll, mégsem tiltják el őket a gyermekvállalástól.

Kezdem irigyelni az ókort. Éspedig egyre inkább. Augusztus császár például a mégoly hírneves költőt, Ovidiust, Tomiba száműzte „Ars amatoria” című erkölcsromboló műve miatt. Uralkodása során vagy kétezer ilyen művet égettek el nyilvánosan. Ez volt akkor.

És ma? Bárki járhat a lányával, ha az beleegyezik? Csoda-e, ha annyian csatlakoznak német földön a többnejűséget legalizáló iszlámhoz? De ami a legfőbb: csoda-e, ha egyre többen lesznek viszont, akik visszasírják az emberiség régmúlt korait? Amikor is mi járt ezért? Bitó, kaloda, karó, kerék, máglya.

*

vérfertőzés (lat. incestus)

egyenesági rokonok, testvérek szexuális kapcsolata. A házasságot, szexuális kapcsolatot az adott társadalom erkölcsi kategóriái szabályozzák. A legsúlyosabb tilalom a vérfertőzésre vonatkozik. A jogi és egyházjogi meghatározással nincs ellentétben a magyar nép-erkölcs felfogása, miszerint vérfertőzésnek elsősorban a szülők–gyermekek, testvérek, testvérek–féltestvérek kapcsolatát tekintik. A vérrokonok összeházasodása – attól függően, hogy a rokonságot hanyadíziglen tartották – általában tilos volt, ha nem is számított vérfertőzésnek. Mennél közelebbi volt a rokonság (pl. nagybácsi-unokahúg, első unokatestvérek), annál erősebb volt a közösség tiltakozása és elítélése. Ugyancsak elítélték a megözvegyült → komák, keresztgyermekek, együttnevelkedett mostohagyermekek házasságát. A társadalom szemében megbotránkoztató volt családban együttélő, rokonságban levő, nem vérrokonok szexuális kapcsolata is (pl. nevelőszülő–nevelt gyermek, vő–anyós, após–meny, komák nemi kapcsolata), ezeket súlyosabban elítélték, mint az egyéb házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat, bár éppen a → nagycsalád esetében előfordult a családfő és a fiatalasszonyok, ritkábban anyós–vő szexuális kapcsolata. – A rokonok egymás közötti házasságának tilalma, az örökösödési rend megváltozásának és a születésszabályozás előtérbe kerülésének (→ egyke) hatására a múlt század végétől megszűnt. Vagyonosabb paraszti rétegeknél gyakori volt az első unokatestvérek összeházasodása, „hogy a vagyon egybe maradjon”. (→ még: házassági tilalmak) – Irod. Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944).

 

*

Vérfertőző családok a XXI. században

2014. 01. 06.

A 2013-as év végét beárnyékolta néhány szörnyű tragédia. December közepén kiderült, hogy egy 40 fős családban mindenki együtt hált mindenkivel, a vérfertőző kapcsolatokból fizikailag és szellemileg is torz gyerekek születtek. Ugyanekkor a börtönben meghalt Pándy András, az a Belgiumba települt lelkész, aki a '80-as években több lányát is rendszeresen megerőszakolta. A Life.hu eme események kapcsán összegyűjtötte a legvisszataszítóbb vérfertőző családokat.

Ausztrália: egy 40 fős család hátborzongató története

Évtizedeken át nem derült fény az ausztrál család szörnyű szexuális bűncselekményeire, míg nemrégiben egy helyi gyermekvédőnek feltűnt néhány szokatlan jelenség, amit jelentett a hatóságoknak. A kiküldött járőröket sokkolták az ott látottak: a tanyán, ahol a család a mindennapjait élte, nem volt se folyóvíz, se villany, tele volt legyekkel, szúnyogokkal, az épületek műanyagdarabokból, zsákokból, fából voltak összetákolva. A házban pornómagazinok hevertek szerteszét, a gyerekek pedig játékból megcsonkították a környezetükben élő állatok genitáliáit, valamint egymással közösültek, unalomból. Később vizsgálatok során kiderült, hogy a 40 ott élő ember mind rokoni kapcsolatban állt egymással, és sérült gyerekeket nemzenek egymásnak.

Forrás: Thinkstock

A Daily Mail - még a tárgyalás megkezdése előtt - leközölt pár esetet a rengeteg közül, ami a családon belül történt: az egyik lány, a mostanra matriarchává érő Betty például 13 évesen megszülte első gyerekét, nem tudni, melyik családtagtól, majd szült még tizenkét gyereket, a genetikai tesztek szerint mindet rokontól. Betty legidősebb gyereke, Raylene most 30 éves, neki is van már egy 13 éves lánya, Kimberly, akinek az apja vagy saját féltestvére vagy a nagyapja. A szex annyira nyíltan zajlott, hogy míg Kimberly orális szexben részesítette 9 éves öccsét, addig annak apja nézte a dolgot. A 15 éves Albert lefeküdt a 9 éves Ruth-tal és a 8 éves Nadiával is. A fiatal lányok többször elvetéltek, de ha ki tudták hordani a gyereket, akkor az gyakran sérülten jött világra. A gyermekvédők által szakintézménybe szállított kiskorúak alultápláltak, a fogaik elrohadtak, nem tudják értelmesen kifejezni magukat.

A család odafigyelt a részletekre: amint megtudták, hogy felfigyeltek rájuk, átköltöztek egy másik államba. A vizsgálat még folyik, a kiskorú gyerekek egy része addig is nevelőszülőkhöz került, a többieket pszichológusok kezelik. A család női feje, Betty Colt mindent tagad, de a genetikai vizsgálatok ellene szólnak.

Magyarország, Belgium: vérfertőzés és sorozatgyilkosság

Több lányát is rendszeresen megerőszakolta a Belgiumba települt lelkész, aki a '80-as években - egyik lányával együtt - két volt feleségét és négy gyerekét gyilkolta meg. Pándy András ellen közvetlen bizonyítékot nem találtak, de így is életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Pándy András Magyarországon tanult teológiát, majd Belgiumba ment, ahol protestáns hittant tanított flamand iskolákban és magyar menekültek gyülekezetében lelkészkedett. Anyagiakban nem szenvedett hiányt, három háza volt Brüsszelben. Pándy Ágnes 1992-ben jelentette fel apját a rendőrségen, mert fiatalon megerőszakolta őt, majd vérfertőző viszonyra kényszerítette.

Forrás: AFP
Az Origo.hu összeállította a brutális gyilkosságok kronológiáját
1984: Pándy elvált első feleségétől, Sores Ilonától, három gyermekük, Ágnes, Dániel és Zoltán nála maradnak. Második felesége, az apróhirdetés révén megismert Fintor Edit három lányt hoz korábbi házasságaiból a házhoz: Tímeát, Tündét és Andreát. Házasságkötésük után két gyermekük születik: ifjabb András és Réka. A Brüsszelben élő Pándynak tehát felesége és öt saját, valamint három örökbefogadott gyermeke van. Edit a felesége, Ágnes az ágyasa, de megerőszakolja Tímeát is, aki november végén megszüli a kényszerviszonyból fogant fiát, Márkot.

1985: Ágnes nem akar elviselni vetélytársat, január 23-án becsalja az egyik szobába Tímeát és hátulról egy vasrúddal a fejére sújt. Tímea túléli a támadást, és amint felépül, fiával együtt elmenekül Kanadába. Ágnes és az apja háromszor is utánamennek, hogy elnémítsák, de nem találják meg.

1986: Tímea Kanadából megírja az anyjának, hogy nem idegen férfi, hanem Pándy András a gyermeke apja. Amikor Edit felelősségre vonja a férjét, Pándy irat vele egy levelet, amelyben az asszony azt közli vele, hogy elhagyja őt és Németországba megy. Férje ezután kalapáccsal agyonveri, és még aznap a lányát, Andreát is, akit szintén megerőszakolt már. Ágnes segít apjának levinni a holttesteket a pincébe. Pándy késsel feldarabolja őket, Ágnes pedig az eldugult lefolyók megnyitásához használatos kénsavas vegyszer oldatában eltünteti a testdarabokat.

Pándy néhány nappal később elviszi Edit másik lányát, Tündét Németországba, és onnan adja fel saját címére a levelet. Ezután még fel is jelenti akkor már halott feleségét, hogy az elhagyta a családját.

1988: Sores Ilona, Pándy elvált felesége követelőleg lép fel volt férjével szemben, ellenzi, hogy az örökbe fogadja a második feleség, Edit gyerekeit. Pándy és lánya, Ágnes erre vesznek egy karabélyt. Ágnes az ebédnél lelövi testvérét, Dánielt. Utána áthívja már különélő anyját, hogy nézze meg Dánielt, mert az nincs jól. Az anya ijedten jön is, Ágnes őt is lelövi. Mindkét holttesttel ugyanúgy járnak el, mint az előbbiekkel. A legfiatalabb testvér, Zoltán két hét múlva már aggódni kezd, nem hiszi el, hogy anyja és bátyja elmentek üdülni. A páros őt is megöli: áthívják vacsorára és Pándy lelövi ezt a fiát is.

1989: A második feleség lánya, Tünde egyre nehezebben viseli, hogy nevelőapja minduntalan megerőszakolja. Pándy erre közli Ágnessel, hogy Tündét is el kellene némítani. Ágnes azonban nyaralni megy a tenger mellé - mire hazatér, Tünde nincs sehol, a raktárban viszont jóval kevesebb a Cleanest sav. Ágnes ebből arra következtet, hogy távollétében apja megölte Tündét.

Pándy minden részletre ügyel: Magyarországra hazajárva házat vesz és egy magyar bírósággal kimondatja a válást az őt "elhagyó" Edit feleségétől. Fiatal színésznövendékeket pénzért rávesz arra, hogy meggyilkolt gyerekei nevében leveleket írjanak neki Magyarországról.

Végül 1996-ban veszik elő újra az aktát, nyomozás indul, 1997 őszén letartóztatják előbb Pándy Andrást, majd Ágnest is. Pándy minden jel szerint nemcsak Ágnes lányával élt vérfertőző viszonyban, hanem rendszeresen megerőszakolta második felesége mindhárom lányát, Andreát, Tímeát és Tündét is. A házkutatások nem sok eredménnyel jártak. Egyetlen holttest sem került elő, csak az egyik pincében voltak elásott csontok, amelyek hét vagy nyolc 40 és 50 év közötti asszony csontjai lehetnek. A nyomozók ezért sokáig arra gyanakodtak, hogy Pándy esetleg 15-20 nő gyilkosa.

Fülöpszállás: a nő a fiával, a férfi a testvérével fajtalankodott

Két évvel ezelőtt tíz év fegyházbüntetésre ítélték azt a fülöpszállási férfit, aki éveken át fajtalankodott féltestvérével; anyjuk, aki tudott a történtekről, és vérfertőző kapcsolatot tartott fenn fiával, öt év fegyházat kapott.

Forrás: Thinkstock

Illusztráció

A férfi édesanyjával és két féltestvérével élt. A férfi töltötte be a családfői szerepet, meghatározta, hogy a két lány mit csinálhat, hova mehet. Féltestvérei tartottak a férfitól, aki kiabált velük, és néha meg is verte őket. 2000 nyarától az akkor 14 esztendős elsőrendű vádlott többnyire a sértett tiltakozása ellenére rendszeresen fajtalankodott az akkor hétéves lánnyal. A fiú éveken át hetente több alkalommal is erőszakoskodott a sértettel, és mindig elmondta neki, hogy a történtekről senkinek sem beszélhet. A lány az első közösülés után szólt a történtekről az anyjának, ő azonban nem tett semmit. 2008 őszétől az anya és fia is heti rendszerességgel fajtalankodtak és közösültek egymással.

2009-ben az akkor 16 éves lány a Kiskőrösi Rendőrkapitányságon részletesen beszámolt a vele történtekről. A férfit erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság, és jogerősen tíz év fegyházra ítélte. Az asszony bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettért, valamint tettesként elkövetett vérfertőzés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettéért öt év fegyházat kapott.

Esztergom: a gyerekosztály vezető főorvosa saját lányaival folytatott szexuális kapcsolatot

2007-ben született ítélet annak a hatgyermekes értelmiségi házaspárnak az ügyében, ahol a férfi négy lánygyermekével folytatott huzamosabb ideig vérfertőző kapcsolatot. Dr. T. Á., a Komárom-Esztergom Megyei Szent Borbála Kórház Gyermekosztályának vezető főorvosa öt lánygyermeke közül néggyel huzamosabb ideig folytatott szexuális kapcsolatot. A három legidősebbet ért sérelem miatt az ötéves elévülés okán már nem tudtak vádat emelni, a negyedik lánygyermek esetében az 1998–2001 években történt vérfertőző aktusok nyertek bizonyítást. A molesztálások miatt a lány folyamatosan panaszkodott a nagyszülőknek és a testvéreknek. Az apát végül a már saját családjával külön élő legidősebb lány jelentette föl azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel esetleg legkisebb húgát tudja megóvni a családfőtől.

A pedagógus, zenetanár anya végig tudott férje lányaihoz fűződő beteges kapcsolatáról. Az eljárás során kiderült, hogy rendszeres templomlátogató apa és lányai többször is meggyónták a szörnyű bűnt. Az esetről informált plébános egyik felet sem szólította fel a jogi lépések megtételére.

Lengyel K. Péter pszichológus, igazságügyi szakértő
Évente általában kettő vérfertőzés, megrontás fordul elő a szakértői praxisomban. Leggyakrabban a lumpen szubkultúrával rendelkező családoknál találkozni ilyennel, ahol a munkanélküliség, az otthonlét tartósan jellemző.

Amikor a szüleid testvérek

Néhány évvel ezelőtt a Life.hu arról írt, hogy egy nő fél gyermeket vállalni, mert 20 éves korában rájött arra, hogy szülei testvérek voltak. A bizarr történetét itt olvashatod.

Forrás: Thinkstock

Miért hallgat az anya?

A vérfertőzés tabujának áthágását az esetek több mint kétharmadában apák követik el gyermek- és kamaszkorú leányaik sérelmére. Ha családról beszélünk, joggal merül fel a kérdés: mit csinál az anya, mialatt a lánya sokszor az egész életét megnyomorító sérüléseket szerez? Erről számos elmélet látott napvilágot. Az egyik szerint az idősödő, házasságába belefáradt nő egyszerűen átengedi a terepet a lányának. Mivel képtelen lefeküdni a férjével, kapóra jön számára, hogy akad a családi fészekben valaki, aki nemi teljesítőképessége virágában megszabadítja őt a szex kötelességétől. Egy másik vélemény szerint a bimbózó, feszes leánytestet látván az apa képtelen ellenállni a vágyai erejének, és a megunt feleség helyett fordul a vonzóbb fiatalhoz. Az anya hallgatását és cselekvésképtelenségét ez esetben a lánya iránti tudattalan gyűlölet indokolná. Akadnak elméletalkotók, akik úgy vélik, hogy a vérfertőző családokban élő nők egyszerűen túlságosan gyengék, passzívak, felelőtlenek vagy nemtörődömök. A legújabb vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ezek az anyák egy része maga is familiáris erőszak áldozatává vált gyerekként – vagyis elképzelhető, hogy a be nem avatkozás és a lány magára hagyása voltaképpen egyfajta nem tudatos védekezés azzal szemben, hogy ismét átéljék mindazt, amitől fiatalkorukban maguk is szenvedtek.

http://www.life.hu/csalad/20131224-hires-verfertozo-csaladok-a-xxi-szazadban-18.html

*

A vérfertőzés okozta?

A vérfertőzés okozta?
Képeken az őrült királyok és királynők

A világ uralkodói között nem volt ritka az elmebaj. Nézd meg, kiket érintett leginkább!

Forrás: Femina.hu

Bár egykor úgy tartották, Istentől kapták hatalmukat, életük sokszor volt inkább a pokolhoz hasonló. Az egykor élt királyok, királynők, császárok és trónörökösök közül sokakat sújtott váratlan vagy épp örökletes elmebaj - utóbbi valószínűsíthetően a családon belül kötött házasságok miatt lehetett gyakori. Nézd meg, kik vonultak be őrültként a történelemkönyvekbe!

Caligula, az egykori római császár vérfertőző kapcsolatban élt testvérével, vérengzett, megvetette az embereket, lovát pedig konzullá akarta kinevezni.

http://www.femina.hu/terasz/a_verfertozes_okozta

*

Vérfertőzés okozta a spanyol Habsburgok vesztét

2009. április 16.

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=24212

A sorozatos egymás közötti házasság miatt fellépő, ritka genetikai rendellenesség oly mértékben súlyosbodott a spanyol Habsburg-dinasztiában, hogy az végül az uralkodóház kihalását okozta - állítják spanyol kutatók. Gonzalo Alvarez, a Santiago de Compostela-i Egyetem professzora kollégáival részben a dinasztia családfáját elemezte, részben az utolsó spanyol Habsburg-uralkodó, II. Károly (1661-1700) egészségügyi problémáit vizsgálta.


II. Károly

A tudósok meggyőződése szerint az uralkodó két ritka öröklött betegségben szenvedett. Vizsgálataikról a PloS ONE elnevezésű nyílt internetes tudományos portálon számoltak be. Mint kifejtették, közeli rokonok egymás közötti házasodása elszigetelt esetekben nem okoz gondot, ám a "belterjesség" a genetikai problémák halmozódásához vezethet. Ez történt a spanyol Habsburgokkal, akik 1516 és 1700 között, hogy megtartsák a hatalmat, egymás között házasodtak. Kétszáz év alatt a dinasztia tagjai által kötött 11 házasságból 9 első unokatestvérek vagy nagybácsi és unokahúg között jött létre.

II. Károly 3000 rokonát tartalmazó családfát átvizsgálva a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a dinasztia némely tagja esetében a génállomány 20 százaléka úgynevezett homozigóta volt, azaz egy adott öröklődésre jellemző azonos génkópiákat, DNS-mutációkat hordozott. Ennek következtében a ritka, recesszíve öröklődő betegségek gyakrabban megnyilvánultak náluk. "A spanyol Habsburgok utolsó uralkodója, II. Károly szellemileg visszamaradott, fogyatékkal élő volt. 1700-ban bekövetkezett halálával ki is halt a dinasztia, és a spanyol trónra egy új uralkodócsalád, a francia Bourbonok kerültek" - emlékeztettek rá a tudósok.

A gyermek II. Károlyt a kortársak nagyfejű, gyenge tüdejű kisbabaként írták le, aki csupán négyéves korában tanult meg beszélni, és nyolcéves korára sikerült megtanulnia járni. Alacsony termetű és vézna volt, ráadásul igen kevés érdeklődést mutatott környezete iránt. Gyakran voltak gyomorpanaszai, 30 éves korára pedig aggastyán benyomását keltette. "Először 18 éves korában házasodott meg, majd 29 évesen, de nem nemzett utódokat. Első felesége az uralkodó korai magömlésére panaszkodott, míg a második II. Károly impotenciájára" - emelték ki a kutatók, hozzátéve, hogy mindkét frigy gyermektelen maradt.

A tünetek alapján a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy II. Károly egészségügyi problémái mögött egyrészt az agyalapi mirigy nem megfelelő működése húzódott: kevesebb, a pajzsmirigyet szabályozó thyreotrop hormon termelődött. A pajzsmirigy a maga részéről a szervezet anyagcseréjét szabályozza, hormonja nélkülözhetetlen a normális egyedfejlődéshez, különösen az idegrendszeréhez. A pajzsmirigy hormonja, a tiroxin hiánya fiatalkorban súlyos szellemi-testi visszamaradottsághoz vezet.

A Habsburgok spanyol ágának utolsó uralkodója másrészt az uralkodó úgynevezett renális tubuláris acidózisban szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a vesék savkiválasztó képessége részben károsodott, aminek következtében megnő a savszínt a vérben. Ez egyebek mellett izomgyengeséget, a csontok fájdalmas ellágyulását, elgörbülését váltja ki. "Ennek fényében II. Károly tüneteinek többsége két öröklött betegségre vezethető vissza" - hangsúlyozták a spanyol kutatók tanulmányukban.

 

*

Alkohol és női csel

Nemes célból elkövetett vérfertőzés?

Miért került sor a Lót és leányai közötti szexuális kapcsolatra?

Művészettörténész szerzőnk az okokat kutatta a legnagyobb festők segítségével.

Az Ószövetség bővelkedik pikáns történetekben. Mint ahogy egyes forrásokból kiderül, az egyház bizonyos korokban úgy ítélte, hogy jobb, ha ezeket a passzusokat a laikus hívek, s különösen a fiatalkorúak átlapozzák, nehogy helytelen gondolatok, asszociációk ébredjenek bennük.

Mondanunk sem kell, hogy ugyanez a veszély még inkább fennállt, ha egy-egy ilyen sikamlós történetet vizuális formában is megjelenítettek. Joggal merül fel a kérdés, vajon betölthették-e feltételezett erkölcsi példázat szerepüket például a Lót és lányai-témát megörökítő, nemritkán kifejezetten erotikus 16-17. századi jelenetek. Amikor még az is kérdéses, hogy valójában milyen morális tanulság vonható le a Mózes I. könyvében olvasható történetből.

Mint ismeretes, a jámbor és istenfélő Lót, családjával Szodomából menekülve egy barlangban húzta meg magát. A tilalom ellenére hátraforduló felesége még útközben sóbálvánnyá változott, így lányai attól tartva, hogy kihal az emberiség, illetve, hogy magva szakad a családnak, leitatták idős apjukat, és egymást követő két éjszaka vele háltak, és teherbe is estek. A bibliai szöveg minden különösebb kommentár nélkül, tényszerű objektivitással írja le az eseményeket, semmi útmutatást nem kapunk tehát arra nézve, hogy a történetnek mi is a tulajdonképpeni tanulsága. Lót és lányainak története netán arra akarna figyelmeztetni, hogy az érzéki csábítások, illetve a részegítő ital még a legerényesebb embert is bűnbe viszik? Nem könnyű egyértelmű választ adni.


Történet tanulság nélkül?

Jellemző egyébként, hogy az említett esemény interpretálása még az egyházatyáknak, és a későbbi moralistáknak is komoly problémát okozott. Szent Jeromos, majd később Rotterdami Erasmus és mások is, mindenesetre azzal igyekeztek felmenteni Lót leányait, hogy ők korántsem bűnös, érzéki vágytól hajtva, hanem kizárólag az utódnemzés céljából csábították el apjukat, s e nemes cél érdekében még legféltettebb kincsüket, az ártatlanságukat is hajlandóak voltak feláldozni.

Mindez bár igen szépen hangzik, de akárhogy nézzük, végső soron mégiscsak előre megfontolt szándékkal, többszörösen elkövetett vérfertőzésről van szó. Nehezen képzelhető el, hogy ebben bárki és bármikor követendő példát látott volna. A lányok megtévesztették, és csalárd módon bűnbe vitték apjukat, s ez a tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy idővel ők is visszatérő szereplőivé váltak a németalföldi irodalomban és képzőművészetben egyaránt igen népszerűvé váló "Női cselek" névvel illetett sorozatoknak.

Lót, bár a történetben többé-kevésbé alárendelt szerepet játszott, szintén nem mentesíthető teljesen a felelősség alól, még akkor sem, ha a bibliai szöveg utalásai szerint mindkét alkalommal annyira leitta magát, hogy másnap reggel semmire sem emlékezett. Nyilván nem véletlen, hogy később számos moralista, így Sebastian Brant 1494-ben megjelent A bolondok hajója című, a kor világnézetét összefoglaló műve is a mértéktelen italozás veszélyeit taglalva utal Lót és lányai esetére. Diószegi Bónis Mátyás, 1649-ben Leidenben kiadott A részegesnek gyűlölséges, utálatos és rettenetes állapotja című művében ugyancsak A részegség a paráznaságnak barlangja című fejezetben említi a szóban forgó ószövetségi történetet.


Akár egy pogány bacchanália

Annyi már e rövid, vázlatos áttekintésből is kiderülhetett, hogy Lót és lányainak tettét koronként és egyénenként igen eltérő módon interpretálták.
Ha mindezek után a téma képzőművészeti ábrázolásait vesszük szemügyre, kiderül, hogy a művészek fantáziáját többnyire a történet pikáns mozzanatai izgatták elsősorban. Jól érzékelteti ezt többek között a jeles németalföldi grafikus, Lucas van Leyden 1530-ban készült metszete is, ahol bár az italozás motívuma is fontos szerepet kap, a figyelmet mégis az előtérben látható ruhátlan, enyelgő alakok vonják magukra. Akár egy pogány bacchanália ábrázolásának is vélhetnénk a jelenetet, ha nem tűnnének fel a háttérben a lángokba borult Szodomából menekülő Lót és családtagjainak apró figurái. 



Lót és lányai Van Leyden metszetén

Az ital hatására fellobbanó érzéki vágyak Peter Paul Rubens 1611-es festményén (nyitóképünkön) is igen érzékletes formában jutnak kifejezésre. Bár az apjukat leitató lányok ezúttal még fel vannak öltözve, az idős Lót mozdulata és kéjsóvár pillantása nem hagy kétséget afelől, hogy hamarosan mi fog történni.

Rembrandt körében készültek azonban a témának olyan feldolgozásai is, ahol nem a pikáns részletekre, hanem sokkal inkább a leitatott apa részegségére helyeződik a hangsúly. Ennek az ábrázolástípusnak az egyik markáns példája Jan Joris van Vliet 1631-es rézkarca, ahol a földön heverő, részegen kurjongató Lót már szinte komikus benyomást kelt.



Lót és lányai Van Vliet rézkarcán

Tágabb értelemben véve, Lót és lányai (akárcsak például Zsuzsanna és a vének ) kiválóan illeszkedtek az „össze nem illő párok” néven ismert tematikába, s ennek is szerepe lehetett abban, hogy ezek a jelenetek rendkívül népszerűvé váltak az európai képzőművészetben.

Németh István

*


*

lot.jpg

Vérfertőzés az Ószövetségben

Mózes I könyve.

A történet Lótról szól, aki házába invitálja a két angyalt, mert az Úr úgy döntött eltörli Sodomát. Két angyalt küld a város elpusztítására.

„Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnük felettébb megnehezedett.”

„Miután estére a két angyal Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ül  vala, és amint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.”

Majd ezután a házába hívja és megvendégeli őket. Estére a városban elő férfiak  összegyűlnek Lót házánál, és követelik küldje ki az angyalokat, hadd ismerjék meg őket. Lót megtagadja ezt, de felajánlja lányait.

„Íme van énnékem két leányom , a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik.”

A férfiak Lótra támadnak, de a két angyal megmenti Őt, és a férfiakat vaksággal sújtja. Ezután pedig ezt mondják Lótnak:

„Ki van még itt hozzád tartozó? vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi  a tied a városban, vidd ki a helyből.”

„ Kimené ezért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost: de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna.”

Azért írtam le ezt a részt az Ószövetségből, mert nagyon erős csúsztatással találkozunk. A szöveg azt mondja, hogy Lót lányait még nem érintette férfi. Néhány sorral lejjebb pedig már azt olvassuk, hogy Lót figyelmezteti a vőit, akik a lányait elvették. Nagyon érdekes. Most akkor melyik állítást kell elhinnünk az Ószövetségnek? Lót lányai szüzek voltak, vagy férjes asszonyok? Netalán férjes asszonyok, akik szüzek? Hát elgondolkoztató. De menjünk tovább. Lót fogja a feleségét és két lányát és menekülni kezd. Az angyalok figyelmeztetik, hogy ne tekintsen hátra.

„ És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn.”

Az Úr  pedig annak rendje és módja szerint elpusztítja Sodomát és Gomorát. Kénköves és tüzes esőt bocsát rájuk. Ezután Lót a hegyre megy és ott letelepszik lányaival.

„ És monda a nagyobbik a kisebbiknek: a mi Atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mihozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.

Jer, adjunk bort inni a mi Atyánknak, és háljunk ő vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.”

„ Adának azért inni bort az ő atyjoknak, azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak lefekvéséről, sem fölkeléséről.

É lőn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála: ő pedig semmit sem tuda annak lefekvéséről, sem fölkeléséről.

És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő atyjoktól.”

Hát íme egy csodálatos történet nekünk a vérfertőzésről. Megtudjuk tehát, hogy ezek a  szegény lányok nem találtak maguknak sehol a földön férfit, aki méltó lett volna hozzájuk, ezért kénytelenek voltak az apjukkal hálni. Azt is elmondja nekünk ez a történet, hogy ez a derék Lót csak áldozata ennek a vérfertőzésnek, mert a lányai annyira leitatták, hogy ő semmire sem emlékezett. Semmit nem vett észre, nem érzékelt és nem érzett az egészből. Tehát ezek a lányok szinte megerőszakolták az apjukat. Hát elég hihető történet. Feltételezzük ha semmire sem emlékszik, akkor szegény eszméletlen volt. Eszméletlen férfiak pedig nem igen szoktak alkalmasak lenni nemi aktusra. Tehát itt megint egy erős csúsztatással találkozunk. Az Ószövetség Lót tettét akarja ferdíteni. Lót nem hálhatott a lányaival, eszméletlen állapotban. Ezért azt kell gondolni, hogy lehet bár ittasan, de nagyon is tudatában volt a dolgoknak. Azt sem kell elhinnünk, hogy mind két lány már egyetlen éjszaka után teherbe esett. Erre nagyon kicsi az esély. Valószínűbb inkább, hogy ez többször megismétlődött miután teherbe estek. Persze Lót továbbra is amnéziában szenved és semmire sem emlékszik.

Ez a nagyszerű, szerető Isten pedig mindenkit annyira bűnösnek talált, hogy el kellett pusztítania Sodomát. Annyira gyalázatosak voltak ezek a városlakók, hogy csak Lót és családja érdemelte meg az isteni kegyelmet. Ezek a nagyszerű emberek, akik mint látjuk erkölcsileg szinte makulátlanok voltak, csak a vérfertőzés bűnét gyakorolták.

Érdemes elgondolkozni, hogy az Ószövetség amit a keresztények kétezer éve forgatnak, valóban igaz-e? Azon is elgondolkozhatunk, erkölcsileg tényleg az Ószövetség írásai azok, amik mindenki számára példaértékű tanítások kellenek, hogy legyenek?Ártatlan

*

Vérfertőzés

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9rfert%C5%91z%C3%A9s