Payday Loans

Keresés

A legújabb

Hol nyaraltak Kádárék? PDF Nyomtatás E-mail

Hol nyaraltak Kádárék?

2014. július 25. 09:50

 

A külvilágtól elzárt pártüdülő, Aliga a szocialista pártelit kedvenc nyaralóhelye volt - de csak miután lakóit elköltöztették és "felesleges" épületeit elbontották. Rákosi szigorúan őrzött villáját kerítéssel választották el a többitől, és ha úszni ment, csónakon követték az őrök. A hétvégéket szinte mindig a balatoni nyaralóban töltő pártvezér mellett később Rajk és Kádár is kapott villát Aligán, ahol az egykori szovjet blokk vezetői - Castrótól Brezsnyevig - sűrűn adták egymásnak a kilincset.


hirdetés

Aliga, a kisajátított falu

Majtényi György történész a magyar kommunista funkcionáriusok kiváltságos helyzetével foglalkozó könyvében (K-vonal: Uralmi elit és luxus a szocializmusban, 2010) megemlíti, hogy a pártvezetők a korai időkben többnyire Balatonaligán kaptak nyaralót, amelyeket a káderek személyes igényei szerint építettek át. Ennél valamivel kisebb rangot jelentett az őszödi üdülőbe szóló beutaló, amelyet a Minisztertanács tagjai vettek igénybe.

Az aligai fürdőtelep a századelőn gyors fejlődésen ment át, s ekkor elsősorban a művelt középosztály nyaralóhelyéül szolgált, majd a második világháborút követően egyre gyakoribbá vált a gyermekek és munkások üdültetése. Népszerűségét elsősorban annak köszönhette, hogy ez volt a fővároshoz legközelebb eső fürdőtelep a "magyar tengernél", ráadásul a harmincas években villanyvasutat is építettek, meggyorsítva a nyaralni szándékozóknak a lejutást.

Majtényi György szerint állítólag Vas Zoltán, az Országos Tervhivatal elnökének hitvese, az orvosszakszervezet üdülőjében gyakran megforduló Vas Zoltánné fedezte fel Aligát, amely hamarosan megtetszett a pártfunkcionárius ismerősök feleségeinek is. Balatonaliga sorsa ezzel megpecsételődött: az állandó lakosokat - akiknek a száma 1944-ben százharminc volt - a környező falvakba telepítették, a jobb állapotú házakat, villákat megtartották és korszerűsítették - a községházat például étteremmé alakították - a többit pedig elbontották. Így zajlott az "aligai honfoglalás", a fürdőtelepnek az új uralmi elit kénye-kedve szerint való teljes átalakítása.

A lezárt pártüdülővé lett fürdőtelep népszerűsége tovább nőtt. Itt pihente ki fáradalmait 1948-ban Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Rajk László külügyminiszter, Vas Zoltán, valamint Nagy Imre mártír-miniszterelnök, az Országgyűlés akkori elnöke. Balatonaliga Rákosi szívéhez nőtt, s annyira megtetszett neki a fürdőtelep, hogy májustól októberig alig akadt olyan hétvége, amikor nem a párt által kisajátított faluban töltötte hétvégéit feleségével.

Rákosi mellett a többi között Rajk és Kádár is kapott villát Aligán. Rákosi szigorúan őrzött villáját kerítéssel választották el a többitől, és ha úszni ment, csónakon követték az őrök. A Rákosi-nyaralón két reflektor pásztázta a Balaton vizét, hogy nehogy onnan közelítsék meg az épületet. "Sztálin legjobb tanítványának" nyugalmát semmi sem zavarhatta meg.

Az aligai területet két részre osztották: Aliga I-en - ahol a kőépületek mellett fabungalókat is kialakítottak - a pártalkalmazottak vehették igénybe az ingyenes üdülést, míg az Aliga II. egy géppisztolyos őrökkel védett, a párt vezetői számára fenntartott elzárt terület volt, őket modern villákban szállásolták el. A legmagasabb fokú biztonság miatt itt a felszolgálás előtt külön orvosok ellenőrizték az ételek minőségét. A kettő között tilos volt az átjárás.

Akiknek Budapest volt a nyaralás

Kádár János és Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a kubai forradalmi kormány elnöke a Szabadság hajóval tettek partmenti sétát Balatonaligától Tihanyig

Az aligai pártüdülő fegyveres őrökkel, kutyákkal szigorúan őrzött részén találhatóak ma is a párt magas rangú tisztségviselőinek, a Központi Bizottság tagjainak épületei. Így Kádár János ma már romos Bauhaus stílusú villája - amit a hetvenes években kapott a párttól, s ahol általában Aczél Györggyel sakkozott -, saját szigete, illetve az elnöki (President-) villa, amelyben a külföldi magas rangú vendégek szálltak meg - ez utóbbit 1972-ben Castro-villára keresztelték.

A külföldi, olykor igen népes delegációk - a két nyaraló, Aliga I. és Aliga II. egyszerre akár félezer embert is tudott fogadni - sűrűn megfordultak a Balaton partján. 1959-ben Nyikita Hruscsov szovjet, míg 1972-ben Fidel Castro kubai vezető szállt meg Aligán. Jurij Gagarin orosz űrhajóst 1961-es magyarországi látogatásán szintén az aligai pártüdülőben fogadták, de járt itt Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, Csou-En-laj kínai miniszterelnök, Erich Honecker NDK-vezető, Leonyid Brezsnyev, Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere és Mihail Gorbacsov.

Bár idővel egyre több üdülő épült a kádereknek, a legnépszerűbb mind közül a Balaton maradt - írja Majtényi. A Központi Bizottságnak Aligán, Arácson - a Balaton-parti villába Kádár rendszeresen lejárt, 1954-ben, szabadulását követően is itt pihente ki fáradalmait feleségével, Tamáska Máriával -, Földváron és Tihanyban volt üdülője. A Balaton mellett szóba jöhetett Dobogókő és Leányfalu, de akik Budapestre mentek pihenni, azok választhatták a római-parti és a Munkácsy Mihály utcai (VI.) pártüdülőt is. A Római-partra elsősorban a vidéki pártfunkcionáriusok jártak kikapcsolódni, míg a Munkácsy Mihály utcai pártszállóban és -étteremben jórészt külföldi előkelőségeket fogadtak.

A pártüdülők a szabadidős programok széles választékát kínálták. Aligán például a pártüdülőnek fenntartott pavilonsoron lángost és fagylaltot vásárolhattak a pártfunkcionáriusok, a kikötőben vitorlások várták a pihenni vágyókat, a hetvenes évektől pedig már vízibiciklik, továbbá mozik, játékszobák, tenisz- és röplabdapályák jelentették a kikapcsolódást. A vendégek Aligán és Arácson balatoni borokat kóstolhattak, de számos kulturális programokat is szerveztek. A külföldi delegációkat például a KISZ Művész Együttes Rajkó Zenekara, a BM Művész Együttes Szimfonikus Zenekara és a zánkai úttörőzenekara szórakoztatta, de előfordult, hogy a kalocsai népművészet kiváló mestereit is meghívták hozzájuk.