Payday Loans

Keresés

A legújabb

Dinnyés és a Nyomkeresők PDF Nyomtatás E-mail
PROGRAM AJÁNLÓ
2014. július 25. péntek, 20:53

Esztergomban 2014. augusztus 8-án lesz koncertünk! Hurrá!!

kaleidoszkóp ház logo


DINYÉS JÓZSEF / "EGY HÍJÁN HÚSZ"

2014. AUGUSZTUS 08. PÉNTEK 21.00

Dinnyés József és a Nyomkeresők - Egy híján húsz-"Önmeghatározás kísérletek"

1963-ban kezdett énekelni. 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben "Karrier" című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként, "Bob Dinnyésként" emlegették, annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt, és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet.

1973-as, első kislemezén két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az a furcsa helyzet, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó lemezt készíteni vele. 1985-ös lemezéről még ekkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul c. dalt. A lemez megjelenése után öt évvel megjelent a Kín és dac című 35 dalos album költők verseire.

Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklődő kisközösségeknek.

Időpont: 08 augusztus 2014 22:00

Belépő: Ingyenes
- See more at: http://www.kaleidoszkophaz.hu/index.php?option=com_ohanah&view=event&id=111&Itemid=#sthash.t1kR1Cxm.dpuf





LAST_UPDATED2