Payday Loans

Keresés

A legújabb

Fiktív számlák és filmek PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Nem ment el fia tárgyalására Koltai Róbert

Pogány Judit támogatta a bíróságon fiát, akinek tegnap kezdődött a pere különösen nagy kárt okozó csalás ügyében.

Bár Koltai Róbert nem vett részt fia, P. Koltai Gábor tegnapi tárgyalásán, a Blikk szerint Pogány Juditfolyamatosan tájékoztatta őt telefonon a fejleményekről. Mint arról korábban már beszámoltunk, összesen négy, háromdimenziós animációs film számláit vizsgálják, a gyanú szerint a filmek három producere - közöttük Koltai Gábor - fiktív számlákkal igazolta az állami támogatás elköltését. Az ügyben 2010 tavaszán kezdtek nyomozni. P. Koltai Gábor a vádirat tartalmával nem értett egyet, amit ki is fejtett a tegnapi tárgyaláson.

Fotó: MTI

"A vádirat több pontja és állítása logikátlan, és vitatom a vádiratban szereplő fiktív számlák megnevezést is. Nem tartom magam bűnözőnek, és nem szerveztem semmiféle fiktív láncolatot" - jelentette ki a részletes taglalásában Koltai, aki szerint a hatóságok folyamatosan ellenőrizték azokat a filmeket, amelyekre a támogatásokat kapta, és korábban mindent rendben találtak, ezért értetlenül áll az évek óta tartó hercehurca előtt.

Pogány Judit nem kívánt beszélni az ügyről a Blikknek, P. Koltai Gábor azonban korábban interjút adott a Hír24-nek, amelyben kifejtette, milyen filmekről van szó, valamint azt is kijelentette, biztos abban, hogy nem hibázott



Sok milliárdot keresnek Koltai Róbert fián

A magyarországi szabályok szerint ha valaki filmet készít, akkor a költségeinek 20 százalékát visszakapja adókedvezmény formájában. Ezzel aztán elsétálhat, mondjuk a „zöld leveleket gyártó vállalathoz", és odaadhatja neki pénzért. 100 millió forint befektetése után 20 milliót kaphat vissza.

Koltai Róbert színész fia filmes producer. P. Koltai Gábor azzal került az újságok címlapjára 2010-ben, hogy egyszercsak elvitték a nyomozók, és azt állították róla, hogy visszaélt ezzel a kedvezménnyel. A gyanú szerint P. Koltai és társai majdnem három tucat film után kértek kedvezményt, és ezzel - egyes számítások szerint - 2, de lehet, hogy több mint 4 milliárd forintot vettek fel jogtalanul. Egyes iratok szerint azzal trükköztek, hogy horribilis produceri díjakat számoltak el maguknak. Az arányokat jól mutatja, hogy a szintén Koltai Robert rendezte Megy a gőzös című filmért a rendező 8, míg a producer, vagyis a fia, 51 milliót írt a számlára. De ez nem illegális.

P. Koltai Gábor az 5 hónapos előzetes után nem adott interjúkat. Most, hogy a szintén Koltai Róbert által rendezett film, a Magic Boys elkészült, hirtelen kötélnek állt.

Azt éreztem végig a sajtótájékoztatón, hogy ahhoz képest, hogy ez egy filmnek a bemutató sajtótájékoztatója, annyira foglalkoztatja, hogy vizsgálat van ön ellen, hogy egyszerűen nincs megszólalása, amibe ne keverné valahogy bele. Nem tud leszakadni róla.

Ön le tudna?

Ha abszolút biztos vagyok abban, hogy nem hibáztam, igen.

Én meg azért nem tudok leszakadni róla, mert biztos vagyok benne, hogy nem hibáztam.


Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

A hírek arról szóltak, amikor előzetesbe került, hogy harmincöt filmről adtak le számlát a mozgóképszakmai hatóságnak. A 35 filmből hány készült el?

Ez a kérdés nem egészen pontos ebben a formában. Úgy tudnám megválaszolni, hogy a 35 filmből 8 szinte teljesen elkészült, van, amelyiknél kizárólag csak a hangutómunka hiányzik. További 2 pedig szintén előrehaladott állapotban van. Azt gondolom, hogy egy 3 éves tevékenység alatt, ez egy egészen szép termés a fillmeket gyártó, animációs stúdió kapacitásához mérten. A többi alkotás filmtervként működött, és mindegyik film a tervezett készültségi fokában volt, amikor ezek a dolgok velem történtek, és ezeket nyilvánosságra is hoztuk.

Ehhez képest, ha jól érzékelem – de javítson ki, ha nem - ez a film most elkészült, lesz ősszel egy bemutatója a Cycle című sci-finek, és van még a Micropolis, amely szintén majdnem kész.

A Magic boysnak a tervezett bemutatási ideje ősszel lesz, a Cycle-nek pedig jövő év elején. De ahogy említettem a sajtótájékoztatón is, ezenkívül több más film is van, amelyeket most idő hiányában nem tudtunk bemutatni. Azonban külön szívesen mutatok belőle. Van egy kisebb gyerekeknek szóló egész estés animációs film. Kimondottan más korosztály részére szól, ez teljes egészében kész van. Annyi megjegyzés fűzhető hozzá, hogy a hangi utómunka hiányzott még, amikor engem elvittek. Az idő alatt, amíg én a büntetés-végrehajtási intézetben voltam, az angol világforgalmazónk, aki addigra felvette ezt a filmet a forgalmazandó filmjeinek listájára a Micropolissal és a Cycle-lel együtt, annyira hitt a dologban, hogy egy kanadai utómunka-stúdiót felkért rá, gyakorlatilag utólagos fizetéssel, majd a későbbi értékesítésből származó fizetésért cserébe. Mert ugye anyagi forrásunk onnantól kezdve, hogy az összes céget zárolták nem volt. Befejezték a kanadaiak a filmet, megcsinálták mind a szinkront, mint a zenét, mind a hangokat, a zörejeket – és a film dobozban van gyakorlatilag. Azért is mondom, hogy nagyon sokan voltak a szakmából is olyanok, akik hittek abban, hogy ez a dolog működhet, az én ártatlanságom bizonyítást nyerhet. Sokan segítettek abban, hogy ezek a filmek is teljesen elkészülhessenek. Ezen munkálatok most is folyamatban vannak egyébként. Néhány olyan film is van, amely 60-70%-ban készen van, ami önmagában hatalmas teljesítményt jelent, és egyre közelebb jutnak a befejezéshez.

Mindenféle számokról szó volt, hogy mennyit keres a NAV. Kétmilliárd, négymilliárd. Mekkora összegről van szó?

Nem tudom. És azt pontosan még a hatóságok sem tudják. Eddig háromféle összeg jelent meg. Az elsőnek a számítási metódusát a mai napig nem ismerem, és nem értem. Értetlenül állok az egész dolog előtt. Ha jól emlékszem, az első összeg 4 milliárd volt. Ezt úgy számolták ki, hogy minden olyan cégnek, amelyben én valaha benne voltam, plusz amelyekkel valaha az én cégeim kapcsolatban álltak, összeadták a számláit. Ezzel azt mondták, hogy minden fiktív, minden papírtologatáson alapult. Még azt a filmet is fiktivnek titulálták, aminek az imént mutattuk be a trailerét. Ez persze nem igaz, a film természetesen létezik. Minden egyes negyedévben kötelezettségünk volt a filmiroda felé. Nemcsak papíron kellett számszerűen elszámolni az elkészült munkával, hanem minden egyes negyedévben az addig elkészült valamennyi filmet, legyen az akár filmterv, be kellett mutatni.

Hol rontotta el? Az emberhez nem mindig kopogtat be a NAV és nem mindig írják róla az újságok, hogy olyan produceri pénzeket ír a filmekhez, amelyek legalábbis irreálisnak tűnnek.

Jó kérdés, de inkább visszakérdeznék: hogy fordulhat elő ilyen Magyarországon? Erre a kérdésre viszont nekem sincs válaszom.

De akkor is olyan produceri pénzek lettek filmekhez írva, amelyek a szakmai standardból kicsit kilógnak.

Először is a felemlegetett díjak csak tervezett összegek voltak, a tényleges kifizetett ennek csak töredéke volt. Ezenkívül ezek egyrészt nem tisztán produceri pénzek voltak, másrészt ezek olyan díjak, amelyek ugyan a film költségvetésének részét képezték, de természetesen, úgy, ahogyan ez szokás a filmszakmában, később a bevételekből térültek volna meg. Amennyiben a világon a film sikeres lesz, ezek a befektetések megtérülnek, és még jobban is járhat az a cég, amelyik ezeket a szolgáltatásokat, ezeket a csomagokat biztosította. Amennyiben pedig mégsem lesz sikeres, le kell írnia veszteségként azt a részt, amit bevételként kapott. Tehát így teljes a kép, így pontos, és egyébként nem arról szól a történet, hogy azonnali hatállyal itt akárki milliárdokat tett volna zsebre.

De arra a kérdésre továbbra sincs válasz, hogy ezek a pénzek beleférnek-e a szakmai standardba vagy nem.

Abszolút beleférnek. Úgy gondolom, hogy a teljes költségvetés százalékát kell megnézni, és miután ezek a filmek mind a világpiacra készültek, teljesen reálisak az összegek. Lehet, hogy elsőre egy magyar összehasonlításban ez soknak tűnik. Készült egy tanulmány, amiben összeszedték az utóbbi évek hasonló filmjeit. Ezek animációs filmek. Gyakorlatilag az jött ki, hogy egy átlagos, úgynevezett CGI filmnek kb. 7-8 millió euró a költségvetése. Ezek európai filmek, és még egyszer mondom, a hollywoodi stúdiófilmek 50-120 millió dollárjáról egyáltalán nem is beszéltünk az összehasonlításnál. Úgyhogy bármilyen összehasonlításban megállják a helyüket ezek a filmek.

Akkor most ezt kellene bebizonyítani. 5 hónap előzetes után hol tart az ügy? Volt egy gyanúsítás, de vádirat még nincs?

Nincs. Sőt, még a nyomozást sem zárták le, ami fölöttébb furcsa. A nyomozás 2010 áprilisában kezdődött – több mint 2 éve. Ennél jóval nagyobb, illetve politikához köthető ügyeknél szokott az előfordulni, hogy az utolsó pillanatig elhúzzák a nyomozást, és nem zárják le. A másik, ami felettébb furcsa számomra, hogy a mai napig azt sem kérdezték meg, hogy hány óra. Gyakorlatilag öt hónapig bent voltam a büntetés-végrehajtási intézetben, és egyetlen egyszer nem jöttek oda, az első nap kivételével. Akkor viszont nem voltam olyan állapotban, hogy bármit is tudtam volna mondani.

De azért gyanúsítottként kihallgatás csak volt?

Egyetlen egyszer. A nyomozást legkésőbb 2012. november 30-ig le kell, hogy zárják. Egy kicsit érdekes volt, hogy a sajtónak a NAV annyit reagált arra a kérdésre, hogy miért nem hallgatták ki P. Koltai Gábor producert, hogy „azért nem, mert ez egy nyomozástaktikai kérdés, hogy kit mikor hallgatunk ki, de egyébként még a nyomozást idén le fogjuk zárni”. Törvényileg kötelesek lezárni a nyomozást idén november végén. De vádirat még közel-távol nincsen, tárgyalás meg aztán végképp.

Kinek lépett a tyúkszemére?

Jó kérdés.

Mit számolnak az ügyvéddel vagy az ügyvédekkel – gondolom, több van -, mikor lesz ennek az ügynek vége? Mikorra várható, hogy kiderül, mi történt valójában?

Örülnék, ha minél hamarabb sor kerülne rá, hogy tisztázni tudjam magamat.

 

 

Több százmilliót vittek el a „bűvös fiúk”

Több százmilliót vittek el a „bűvös fiúk”
(MTI)

Hiába szerepeltek olyan hollywoodi nagyágyúk Koltai Róbert alkotásában, mint Michael Madsen és Vinnie Jones, október 18. óta csak 33 ezren nézték meg a mozikban - olvasható a blikk.hu-n.

Andy Vajna szerint „ha egy közönségfilmet egy hónap alatt nem néznek meg legalább 30 ezren, az bukásnak mondható”. A magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos azt nem árulta el, hogy mi lehet ennek az oka.

A többek közt a Kill Billből ismert Madsen és A ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőben szereplő Jones 20-20 millióért szállt be a produkcióba. A főcímdalt éneklő Jamelia játszik is a filmben, a brit popsztár beérte „csak” 10 millió forinttal. Koltai Róbert eddigi legnagyobb szabású írói-rendezői műve összesen 800 milliós költségvetésből készült el. A producer  P. Koltai Gábor, apa és fia a befektetőktől és szponzoroktól kapott összeget saját pénzéből egészítette ki a gyártáshoz. A Magyar Mozgókép Közalapítványtól 82 milliós támogatást kaptak.

A siralmas eredmény nem feltétlenül Koltai hibája, a tavalyi S.O.S. Love 3D után mélyre süllyedt a magyar közönségfilm elismertsége – mondta a lapnak Tóth Csaba, a Vox mozimagazin főszerkesztő-helyettese

 

 

Komment

[Szabályzat]

Ajánlott lap.hu oldalak: