A béna kínlódva nyújtogatta görbe karjait, a sokaság várt, és kíváncsian hallgatott. Ő pedig megállt a béna előtt, tűnődve nézte darabig, aztán megszólalt.

- Kelj fel és járj.

A béna nyújtózkodott, csontjai ropogtak. És felkelt és megindult, és eltűnt a sokaság között.

Később, a külváros egyik zugában, sárga, porladó fal tövében összeesett ember feküdt - megállt előtte, kinek keblében a gyehenna tüze égett, és testét ellepték a fekélyek. Megállt előtte, tűnődve nézte, és hűs kezével érintette homlokát. S a gyehenna tüzei kialudtak, és a fekélyek leváltak testéről, és összezsugorodtak és eltűntek.

Ekkor a szomjazók üvölteni kezdtek a sivatagban, s lerogytak a földre, mert hat hónapja bolyongtak immár. Lerogytak, és elfeketült nyelvük kilógott - fejüket a sziklafalba verték, hogy meghaljanak. A döngő hangokat visszaverték a bércek - ő a tó túlsó partján állt, és felütötte fejét. Aztán megindult, átsietett a tavon - saruja alig érintette a vizet. S a kősziklához érve, pálcájával kopogott rajta, s a kőszikla nyögni kezdett: megrázkódott és elolvadt és megrepedt, és repedésén át zokogva nyílt meg a forrás.

S jött ötezer éhező és fennhangon kiáltozott és zúgolódott - s a sáfárok rémülten futkostak csarnokaikban, mert öt kenyér volt csak, a többit elvitték a gazdagok. És szólt nekik: vigyétek és osszátok el! És mire bealkonyodott, a sokaság sátrat vert a városon kívül, és békésen és jóllakottan elszenderedtek a sátorokban.

De a pénzverő leánya mégis holtan feküdt ravatalán, harmadnap, harmadéj: - jajgatók és siratók között. És az ő szerelmese aléltan hevert a ház küszöbén, és könnyeitől iszamos lett a küszöb, és senki át nem léphette. És ekkor megjelent a küszöbön, és csendesen mosolygott. És szólt: A leányzó csak aluszik. S a fehér gyolcs zizegve omlott az ágy lábaihoz, és a pénzverő leánya felült, és álomittasan nézett körül. És talpra szökkent az ő vőlegénye is, és hangos szóval kiáltotta a szerelem szavát: mert elhitte, amit látott.

És ekkor dübörögve megindultak a hegyek, és útra keltek és hosszú sorban, mint tenger hullámai, siettek a tenger felé, a pusztaságon át - és mikor odaértek, a tenger elnyelte őket. A hó pedig elolvadt, és tiszta méz csordogált a fákról - a csillagok akkor futkosni kezdtek az égen, s volt, amelyik a földre esett:, s aki lámpás nélkül bolyongott az éjszakában, felvett egy csillagot, s messze bevilágította az utat magának. És aki fázott, kinyújtotta kezét és belemarkolt a napsugárba és keblébe rejtette: mert a napsugár folyékony lett, és fürdeni lehetett benne a didergőnek.

A pénzverő leánya pedig tágra meresztett szemmel megindult, hogy kövesse őt: s midőn az ő szerelmese szólt hozzá, hogy karjában visszatartaná, nem felelt az ő szerelmesének.

És másodnapra utolérte őt a pusztaságban. És ő szólt a leányzónak: Menj vissza a te szerelmesedhez. És a leányzó szólt: Téged akarlak követni.

És ő kérdezte a leányzót: Szomjas vagy és éhes? És a leányzó felelt: Ételt és italt akarok adni neked. Mert látom, hogy szomjazol és éhezel és fázol, emberfia. Jöjj a forráshoz, hogy italt adjak, és lábaidat megmossam langyos vizével.

És mikor a forráshoz értek, a leányzó kinyújtotta kezét, hogy tenyerébe merítsen és odatartsa neki: és a forrás vize elapadt, és a szikla megkeményedett. És az emberfia szomjazott.

És mikor gyümölcsöskertbe értek, az emberfia kinyújtotta kezét, hogy gyümölcsöt tépjen magának - s a gyümölcsök összeszáradtak és lefonnyadtak a fáról. És ötezer kenyér feküdt és tömlőben bor - és mikor felé akart harapni, eltűnt az ötezer kenyér, s a bor kiömlött a földre. És nyújtottak neki ételt és italt, és az ő karja megdermedt és megbénult, és nyelve szájpadlásához tapadt. És fellángolt a gyehenna tüze az ő testében.

És a fegyveresek vizet nyújtottak felé és a víz ecetté változott. És a folyóvíz megállt, és megdermedt az ő medrében - és az ég kárpitja megrepedt, és a nap megállt az égen, és a kő megállt a levegőben. És a sírok kinyíltak, és a halottak kiléptek, és kinyitották szemüket, és az ő szeme becsukódott, és meghalt.

Karinthy Frigyes
Jelbeszéd