Több mint huszonöt éve történt egy vidéki katonai kórházban, hogy beszállítottak egy határőr ezredest. Ez az ezredes díszpéldánya volt a kommunista rendszernek, amolyan munkás szülők paraszt gyermeke. Nagydarab volt, nagyhangú, trágár, bratyizó, parancsoláshoz szokott, kinézetre Hagyó Miklóshoz hasonló. Nos, ez a rendszerhű virtigli kommancs egy este a Lada Nivájából kiszállva egy pici gödörbe lépett, és bokája törött, szalagjai szakadtak. Ahogy kell, megkapta a szükséges orvosi ellátást, de a lába hetek óta nem javult, ezért hozták be a kórházba. Nemzetközileg elismert katonaorvosok vették kezelésbe, vizsgálták, de a csont nem gyógyult, sőt egyre rosszabb lett. Ekkor közölték az ezredes elvtárssal, hogy baj van, megpróbálnak mindent, de készüljön fel arra is, hogy a lábának egy részét amputálni kell. Aznap este benyitottam a szobájába, és őt az ágya szélénél találtam pizsamájában térdelve, kezét összekulcsolva, arcán patakban folyt a könny, ahogy próbálta felidézni magában a szüleitől, nagyszüleitől gyermekkorában tanult imát. Amíg élek ez a kép elkísér.

A hit furcsa, nehezen érthető meg. Akinek megy a szekér, egészséges, sikerrel privatizál vagy közbeszerez, annak semmi. De legyintse meg csak egy picit Isten ujja bármely nagypofájú ateistát, már borul is le a kereszt előtt.

Az egyik legjobb és legbölcsebb magyar író, Rejtő Jenő zseniális gondolata talán segíthet megérteni a hit csodáját: "- Nem tudja, hogy mi a jogrend, kislány - felelte lassú, mély hangján a kormánybiztos. - Ha néhány halász egy legendában hisz, attól még nem támad fel hivatalosan az eltemetett Decoux-ügy. A lány, egész testében reszketve Mervin elé toppant, és elfúló hangon ezt kiáltotta: Excellenciás uram! Nem ez az első eset... amikor néhány halász hitt egy legendában... és olyan feltámadás lett belőle, hogy ma is harangoz miatta az egész világ! Tudja?! Nagy-nagy csend lett..." Talán csak ennyi az egész.

A hit titkának bonyolultságát humorosan (Halandó létünk cukrozott epéje nevettet, s olykor szívre hat.) is megközelíthetjük az alábbi viccel:

Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem? - eztán elment legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
- Érdekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat Izraelbe...

Én nem tudom, hogy kell jól hinni, de remélem, a gyakorlatban megfelelően csinálom. Aztán ha egyszer számot kell adni a cselekedetekről, ott nincs kecmec. Ott nem fog számítani, ha a sokszor bérmálkozó arra hivatkozik, hogy viselt dolgai már elévültek. A biznisz-kereszténytől megkérdezik, azt olvasta-e a Bibliában, nézzétek az ég madarait vagy azt, hogy lőjétek le az ég madarait. A harmadik pedig megtudja, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán mint vagyonnyilatkozat-módosítónak bejutni a mennyországba.

A húsvétnak a feltámadásra épülő hitről kellene szólnia hozzásegítve a kereső embert annak megéléséhez, de inkább üres és harsány marketing fogásokat láthatunk a gyagyás nyuszival. Aztán húsvét másnapján jönnek az alpári népszokások a tökrészeg vagy gyermekkoldus maffiába tömörült locsolókkal. Ezekből a talmi vacakokból van elegem, mert könnyű utat mutatva elfedik a húsvét valódi, hitre épülő tartalmát.