Payday Loans

Keresés

A legújabb

MÁRIA RÁDIÓ HÍRLEVÉL PDF Nyomtatás E-mail
8. KERESZTÉNYSÉGEK - KERESZTÉNYSÉGEK
2014. április 10. csütörtök, 10:16

Médiaapostol tematikus nap

Médiaapostol tematikus nap

Sokan érdeklődnek telefonon keresztül, e-mailben vagy személyesen arról, hogy egy-egy településen miért nem érhető el a Mária Rádió műsora.

Ahhoz, hogy a Mária Rádió földi sugárzással szóljon egy-egy településen, a Médiatanács engedélyét kell kérni. A sugárzási jog, a frekvenciahasználat joga ugyanis szűkös természeti jószág, s arról, hogy ki és mire használhatja, az állam, annak is a Médiatanács nevű szervezete dönt pályázatok kiírásával és elbírálásával. A Mária Rádió általában minden kiírt pályázaton indul, melyet közösségi rádiók számára írnak ki. A Mária Rádió ugyanis nem a közszolgálati és nem a kereskedelmi rádiók csoportjába tartozik, a Mária Rádió közösségi rádió.

Ha valamely településen élő emberek Mária Rádiót szeretnének, célszerű a Médiatanácshoz fordulni. Ehhez az adott településen, ahol Mária Rádió szeretnének, létre kell jönnie egy közösségnek, aki a Mária Rádió megszólalásáért elkezd cselekedni.

Hogy mely településeken szeretnének az emberek legjobban Mária Rádiót?

Többnyire minden megyeszékhelyen, és az alább felsorolt településeken:
Nagykanizsa, Dunaújváros, Pécs, Hódmezővásárhely, Baja, Gödöllő, Ózd, Szekszárd, Mosonmagyaróvár, Gyöngyös, Gyula, Hajdúböszörmény, Kiskunfélegyháza, Orosháza, Kazincbarcika, Szentes, Kiskunhalas, Jászberény, Nagykőrös, Siófok, Makó, Hajdúszoboszló, Törökszentmiklós, Keszthely, Hatvan, Karcag, Békés, Paks, Fót, Százhalombatta, Mohács, Balmazújváros, Mezőtúr, Szarvas, Hajdúnánás, Kalocsa, Mátészalka, Csongrád, Gyömrő, Tiszaújváros, Mezőkövesd, Kisvárda, Balassagyarmat, Tapolca, Sátoraljaújhely, Berettyóújfalu, Abony, Püspökladány, Kiskőrös, Bonyhád, Gyomaendrőd, Törökbálint, Balatonfüred, Hajdúsámson, Újfehértó, Biatorbágy, Bátonyterenye, Sárospatak, Nagykáta, Tiszavasvári, Hajdúhadház, Sárbogárd, Albertirsa, Kőszeg, Nyírbátor, Saj ószentpéter, Kiskunmajsa, Körmend, Bicske, Marcali, Pilis, Isaszeg, Barcs, Kisújszállás, Tolna, Tiszakécske, Tiszaföldvár, Lajosmizse, Mezőberény, Szigetvár, Nagyatád, Tiszafüred, Csorna, Heves, Tököl, Kapuvár, Ráckeve, Edelény, Sarkad, Szentgotthárd.

Ha önkéntes médiaapostolként szeretné segíteni a Mária Rádió terjedését egy-egy megyeszékhelyen  vagy a fenti települések valamelyikén, jelentkezzen kérem a  http://mariaradio.hu/mediaapostol linken.

Ha van olyan ismerőse, aki olyan településen él, ahol a Mária Rádió adása még nem fogható, kérjük, értesítse őt arról, mit tehet annak érdekében, hogy a rádió az ő településén is megszólaljon. Ezekről a kérdésekről április 11-én egész napos műsort tartunk a Mária Rádióban.

Gyalogos zarándoklat Esztergomba

Gyalogos zarándoklat Esztergomba

Szeretettel hívunk minden zarándokolni vágyó testvért a Mária Rádió második Mindszenty-zarándoklatára Budapestről  Esztergomba.

Mindszenty József  1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten, s 1975. május 6-án hunyt el Bécsben. Hamvait az ausztriai Mariazellben temették el, újratemetésére 1991. május 4-én került sor az esztergomi bazilikában.

Azóta minden május első szombatján emlékmisét tartanak Mindszenty József tiszteletére, melyre a Mária Rádió minden évben gyalogos zarándoklatot indít.

Indulás: május 1. Máriaremetéről, a reggel 7 órai szentmise után. A zarándokcsapat május 2-án érkezik meg Esztergomba, s május 3-án részt vesz a 10 óra 30 perckor kezdődő ünnepi szentmisén.

Jelentkezni a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen lehet vagy a következő űrlap kitöltésével:https://docs.google.com/forms/d/
1SpVRjVBw1uFIHIqQYUZweRz9i
7_ddMLfJlJ16PbYMIk/edit#

A Mária Rádió magyar családjának 4. hálaadó zarándoklata a csíksomlyói búcsúra 2014. június 5-9.

A Mária Rádió magyar családjának 4. hálaadó zarándoklata a csíksomlyói búcsúra 2014. június 5-9.

A magyar nyelvű Mária Rádiók – így a Délvidéki, a Felvidéki, az Erdélyi és a hazai Mária Rádiók - közösen vesznek részt a csíksomlyói búcsún. Hálát adunk együtt a Szűzanyának a rádióért, a szolgálat lehetőségéért, a szétszórt magyarok összekapcsolásáért és egyesítéséért az imádságban, a szolgálatban és a rádió útján.

A búcsú napján a négy Mária Rádió küldöttsége több irányból, részben gyalogosan érkezik és egy kijelölt helyen találkozván közösen vonulunk be a Csíksomlyói Búcsú Szentmiséjére. A zarándoklat magánszervezés, a Mária Rádiós családok hálaadó magánzarándoklata. A zarándoklaton a Mária Rádió önkéntesei, egyesületének tagja, munkatársai, illetve családtagjaik vehetnek részt, ill. hallgatói vehetnek részt. A részvétel díját önköltséges alapon kalkuláltuk.
Szeretettel várja a jelentkezőket Deák Andrea Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. telefon: +36304941947 a részvételi díj befizetésével.

A zarándoklat részletes programja és tudnivalói

Időpont: 2014. Június 5-9, öt nap, négy éjszaka. (csütörtöktől-hétfőig) Indulás a Mária Rádió stúdiójától (Budapest, 13. Gogol u. 28.) reggel 6 órakor június 5-én.
Szállás: panziókban ill. zarándokszálláson.
Ellátás: félpanzió csütörtök estétől hétfő reggelig.
Utazás: 27 személyes autóbusszal. (+sofőr).
Önköltség: előzetes kalkuláció szerint 49 000 forint, ami - az autóbusz költségét - a szállásokat és - a félpanziós ellátást foglalja magában. A jelentkezés a részvételi díj befizetésétől érvényes. A jelentkezés sorrendjében fogadjuk a zarándoktársakat.
Csoportkíséret: lelki vezető: Lépes Lóránt atya a felvidéki Mária Rádió műsorigazgatója.
Úti okmány: érvényes útlevél, vagy személyi igazolvány.

Program:
1. nap: Indulás reggel 6 órakor Budapestről a Mária Rádiótól. Szentmise Kolozsváron a Szent Mihály székesegyházban. Szállás Nagyenyeden.
2. nap: Továbbutazás Székelyföldre. Szállás Hargitafürdőn.
3. nap: Zarándoklás Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúra. Találkozás a többi magyar Mária Rádió küldöttségével és közös bevonulás a Búcsú Szentmise helyére, a nyeregbe. majd részvétel a búcsús eseményekben. Délután busszal visszautazás és szállás Hargitafürdőn.
4. nap: Utazás hazafelé. Szállás és vacsora a nyírbátori volt minorita rendházban, zarándokszálláson.
5.nap Mátraverebély Szentkút, majd ha idő lesz rá Máriabesnyő felkeresése, majd hazautazás Budapestre. Érkezés hétfőn a késő délutáni órákban Budapestre a Mária Rádióhoz.

Versek a Mária Rádió honlapján

Versek a Mária Rádió honlapján

A rádióban elhangzott versek egy része sokak kérésére már elérhető a Mária Rádió honlapján a http://mariaradio.hu/versekmenüpont alatt.

Igéző a Mária Rádióban

Igéző a Mária Rádióban

A Mária Rádió az MTVA megbízásából műsort indíthatott a Kossuth Rádió reggeli és esti műsorsávjában Igéző címmel. A pár perces vallomásban neves közéleti személyiségek beszélnek kedvenc szentírási idézetükről és ehhez kapcsolódó személyes élményükről. Az Igézőt minden hétköznap 5 óra után pár perccel és 23 órakor hallhatják a Kossuth Rádióban. A Mária Rádióban az Igéző című műsor 6 óra 50 perckor és 18 óra 50 perckor hallható. A neves közéleti személyiségekkel készült hosszabb beszélgetést a Mária Rádió 16 órakor sugározza. A műsort a Mária Rádió önkéntes riporterei készítik.