|
2014 április 9. | Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea | 98
Meddig bírja a lélek a bezártságot, a boldogtalanságot, a gyötrelmet, a megpróbáltatásokat, a kisajátítást és a férfi egó olyan játszmáit, amelyre nincs ellenszere, hiszen tisztasága nem engedi, hogy ugyanazokkal az eszközökkel vágjon vissza? Megéri-e küzdeni a szeretetért és a boldogságért, mikor lelked már régen tudja, hogy olyan kútból próbál vizet merni, ami évek óta kiszáradt? Fenn kell-e tartania egy feleségnek a családi harmóniát mindenáron, akár erőn felüli küzdelmek révén, mit sem törődve saját érzéseivel, egészségével és boldogságával? Megtalált egy történet, ami megérintett…
„Önérzetes nő a legnagyobb ritkaság. Néha megrémülök, milyen megalázó helyzetben éltek, s hogy ezt milyen sokáig tűritek. Valójában minden nő: királynő. Önmagának ad rangot, és sohasem bocsátkozik méltatlan kapcsolatokba…”
A történet valószínűleg nem egyedi, sok nő járhat hasonló cipőben. Mégis megdöbbentett, mert főszereplője – nevezzük Fanninak – egy határozott, céltudatos és sikeres nő, akinek minden tettét a szeretet motiválja. Amikor megismertem, róla végképp nem gondoltam volna, hogy nőként, feleségként és anyaként most épp a poklot járja. Mégis, mindennek ellenére jobban néz ki, mint a néhány évvel ezelőtti fényképein. Fiatalnak, felszabadultnak, és ami talán a legfontosabb: boldognak. Nemrég vált el. Több évtized házasság után. Miért? Mindenki ezt kérdezi… Nem értik…
„A legtöbb nő nem tudja a méltóságát megtalálni. Ez a sok évezredes kiszolgáltatottság eredménye. A férfitól függ, ő mondja meg, kicsoda, értékét ő adja neki – boldogsága a férfiak szemében tükröződő képétől függ.”
Csak rá kell nézni a pár évvel ezelőtti fényképre, amit mutat. Első pillantásra egy törékeny nőnek tűnik a hatalmas férfi mellett, azonban tekintetéből mégis kitartás és Erő sugárzik. És habár minden külső körülmény szerint boldognak kellett volna lennie, akkor lelke már jó ideje nem ismerte ezt az érzést. Hiába volt a mellette ülő férfi fizikailag kétszer akkora, leginkább egy felfújt lufihoz hasonlított, ami már egy tűszúrásra is rögvest kipukkad.
A férfi lelkének üressége szembetűnő volt, szeme erőtlenséget tükrözött. Csak árnyéka volt egykori önmagának. Karjai sokkal inkább tűntek vastag láncnak, amivel feleségét magához akarta kötni, mintsem egy védelmező és oltalmazó ölelésnek, ahová menekülni lehetne a viszontagságok elől. Pedig a férfi karja SZENT HELY, ahová minden nő vágyik, amikor biztonságra, szeretetre és megértésre szomjazik.
„ – Milyen az ideális férfi?
– Azt tudom inkább, milyen a nem ideális férfi: átgázol másokon, eltiporja a konkurenciát, csak az evilágban hisz, nincs magasabb égi eszménye. Minden transzcendenciára süket. Ez a torz férfikép. Emellett öntelt, meggyőzhetetlen, kétkedő – ma már gyakran durva is. „Nemtelen” eszközökkel él – s mint csodálatos nyelvünk üzeni: nincs már „neme”, nem igazi férfi.”
Fanni közben csak mesél… „Tudatosan választottam erős férfit magamnak. 14 éves voltam, amikor úgy képzeltem el magamnak jövendőbelimet, mint aki erejével képes lesz arra, hogy megvédjen. Akkor még nem tudtam, hogy a külső, fizikai erő helyett inkább a lelki erőre kellett volna fókuszálnom.”
Férjével családi vállalkozásba kezdtek egy olyan időszakban, amikor mindenki bolondnak nézte ezért őket. Ő azonban mindenki – gyakran még a férje – kétségei ellenére is hitt abban, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét. Így is lett. Vezette a háztartást, főzött a családnak, a semmiből, évek alatt, apránként rendezte be a családi fészket, miközben szeretetben és szeretetre tanította, nevelte gyermekét. Ő volt közös vállalkozásuk motorja. Nem volt a „kirakatban”, a háttér munkákat irányította: kölcsönt szerzett, ötletelt a fejlesztésekhez, intézte az adminisztrációt és könyvelt.
Mindeközben számos betegséggel kellett megküzdenie. A külvilág előtt azonban olyan jól titkolta, mi zajlik a színfalak mögött, hogy környezete észre sem vette, mekkora a gond. Mert ő, amikor szüksége van rá, összeszedi magát, felöltözik, és tudja, hogy problémák nincsenek, csak megoldandó feladatok. Így éli az életét éveken keresztül. A sok munka miatt van, hogy naponta csak 4-5 órát alszik. Könnybe lábadnak a szemei… „Így utólag visszagondolva fogalmam sincs, hogyan bírtam ki… A gyermekem volt a legfontosabb számomra. Miatta próbáltam erőmön felül fenntartani a családi egységet. Hogy ne kelljen elvált szülők gyermekeként felnőnie.”
„A hűség nem a másikhoz, hanem az önmagadhoz való hűséggel kezdődik.”
Amint életük egyre sikeresebbé válik, a családfő úgy torzul el a pénz és az alkohol hatásának következtében. Az ilyen embereknek ráadásul még a bőrébe is beivódik az alkoholnak a szaga, melynek kipárolgása kellően próbára teszi a körülöttük élők tűrőképességét. A változás állandósul a mindennapokban. Alkoholos ámokfutásaira másnap nem is emlékszik. A rokonok már Fanni fizikai épségét féltik. Azonban ő még ekkor is kitart mellette. Adj az ember kezébe hatalmat és pénzt, és kiderül, hogy ki is valójában!
Fanni nagyon nehezen viseli a terhet. Összeroppan. Azonban rövid idő alatt ismét talpra áll. Összeszedi minden erejét, hogy Önmaga után a férjét is talpra állítsa. Hiszen hosszú éveket szépen és boldogságban éltek együtt, ő pedig semmi másra nem vágyik, mint arra az érzésre, ami korábban oly sok boldog percet adott mindkettejüknek. Tudja, hogy lelke mélyén a férje jó ember, és fáj neki látni, ahogy egyre mélyebbre süllyed, és elveszti méltóságát.
A súlyosan elhízott, alkoholista férfi egója szakember segítségét nem fogadja el, viszont feleségének köszönhetően egy rövid időre mintha ismét jó útra térne. Önbizalma és belső tartása ekkorra azonban már úgy megroppan, hogy frusztrációját leginkább feleségére vetíti ki. A hozzá hasonló férfiak mesterei annak, hogyan rombolják le a nők önbecsülését. Még egy ilyen erős nőét is, mint Fanni. Hiszen ha rendben lenne az önbizalmuk, nem lenne szükség a külvilág és önmaguk előtt annak bizonygatására, hogy ők aztán tényleg férfiak… Akkor nem lenne szükség sem más nőkre, sem a kéj állandó hajhászására.
„Ne felejtsd el, hogy manapság nemcsak a vonzalom, hanem az egyre kevésbé élhető világtól való menekülés is összehoz bennünket. Minden párkapcsolat: szövetség a sötét világ ellen… És ezért a válás nemcsak azért baj, mert elveszted a társadat, hanem azért is, mert visszalöknek a szorongással és kíméletlenséggel teli, veszedelmes életbe, ahol nehéz egyedül… Sokszor nemcsak lelkileg, de anyagilag is nehéz. Mégis van, amikor azt mondod: Inkább egyedül.”
Mert a válás után kiderült… Volt másik nő. Egy biztos, de ki tudja, talán több is. Kiválóan titkolta sok mindenki előtt. Már nem fontos. Szép lassan az igazság azonban felszínre tört, és erejével elsöpörte a külvilág kíváncsiskodó kérdéseit. Mert amikor kiderült, hogy a sikeres és látszólag idilli házasságból Fanni kiszállt, a külvilág nem értette, hogy miért. Az igazság az, hogy az éveken keresztül oly gondosan takargatott látszat-boldogság mögött rejtőző valóságos titkokat már nem lehetett tovább leplezni. Mert van az a pont, amikor már azt mondod: inkább egyedül.
Fanni ott hagyott mindent: a sikeres, másfél évtizede bejáratott, mai napig is jól menő vállalkozást… A házat, amiben még a legutolsó sarok gondos kialakítása is az ő keze nyomát dicséri… A várost, ahol született, ahol felnőtt, ahol addig élt… A LÁTSZÓLAGOS BIZTONSÁGOT… És a férjet, aki kisajátította, lelkét bezárta, aki ivott, aki megcsalta, akinek nem voltak céljai, aki mellett már nem volt boldog, és aki sunyi módon csak várt, hogy Fanni majd lépjen – ha már nem tűri tovább a megaláztatásokat.
„Az önmagára ébredt ember – legyen férfi vagy nő – mindenét odaadhatja a másiknak. Az életét is. De önmagát, vagyis lelkének legbelsőbb centrumát nem. Az nem odaadható. Ez a különbség az igazi emberi kapcsolat és a rabszolgaság között. Az utóbbiban én nem vagyok. Nem létezem. Szolgálok, mintha nem is lennék. Nem azért, mert ő elnyom, hanem azért is, mert én ezt tűröm.”
Ebben a momentumban érhető tetten a történet kulcsa, és mindaz a jelenség, amiről Müller Péter a könyveiben beszél: A Nők öntudatra ébredése, Önmaguk felvállalása, amire akár egyedül is képesek, azonban mindez egy férfi mellett is megvalósítható. Sőt! Azt kell mondjam – tapasztalatból – hogy igazán csak egy Valódi Férfi mellett valósítható meg! Mert óriási terheket vesz le a vállunkról egy velünk egyforma tudatszinten lévő, hasonlóan felelősségteljes gondolkodású FÉRFI.
Mi, nők nem valamiféle szélsőséges, feminista eszméktől vezérelt álmokért küzdünk, hogy átvegyük a férfiak helyét. Nem. Mi „csak” ki szeretnénk Nőként teljesedni! Úgy, ahogy ez számunkra éppen a legjobb: van, ki anyaként, van, ki a munkájában, és van, aki mindkettőben. Az Igazi Férfi pedig megérti ezt. Nem zavarja, nem érzi magát kevesebbnek egy sikeres, és önmagával harmóniában élő Nő mellett, hanem boldog akkor, ha Te is az vagy. Karja pedig oly gyengéden fogad be, hogy ott, azon a szent helyen a lehető legnagyobb biztonságban érzed magad. Mert erre is szükséged van a kiteljesedéshez. Ebben rejlik a Férfi VALÓDI EREJE. Tudja, mikor kell védőn átölelni, és mikor kell elengedni, hogy szárnyalj.
Hiszem, hogy a körmönfont manipulációk hosszú távon nem működnek az IGAZSÁG és aSZERETET EREJÉVEL szemben. Egyikőnk sincs hiba nélkül, de ezeknek a hibáknak és régmúlt eseményeknek a felemlegetése, a bűntudat keltés és az olyan hazugságok híresztelése, miszerint ha egy nő elválik a férjétől, az egyet jelent azzal, hogy elhagyta a családját, mind visszapattannak az igazság páncéljáról. Erőtlen próbálkozások ezek egy olyan férfitól, akinek habár volt felesége már rég megbocsátott, ő mégis képtelen megbocsátani önmagának. Aki hit, célok és önbizalom nélkül egyre csak lejjebb csúszik.
A NŐ NEM A CSALÁDJÁT HAGYJA EL, AMIKOR ELVÁLIK, HANEM AZT AZ EMBERT, AKI ŐT MÁR NEM ÉRDEMLI MEG!
„Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt – hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára. Ha az utóbbi: azonnal válni kell. Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot. Minden út “erkölcsös”, amelyik fölfelé vezet. S “erkölcstelen”, ha a mélységbe visz…”
A történet végén már csak egy dologra szeretnék rávilágítani. Nagyon sok nő, többek között Fanni is azért nem lépett évekig, mert azt hitte, ezzel tesz jót a gyermekének. Sok felnőtt, különösen sok nő hiszi ugyan ezt. Ameddig csak lehet, takargatják a valóságot a gyerekek elől, mert így szeretnék őket megvédeni a fájdalmaktól. A gyerekek azonban teljesen tisztában vannak azzal, hogy mi zajlik a színfalak mögött, csak saját maguk védelme érdekében hallgatásba burkolóznak.
Egy válást sem érzelmileg, sem anyagilag nem könnyű végig vinni. Mégis, ha egyszer eljön az a pont, amikor a tükörbe nézve már nem ismersz egykori boldog Önmagadra, ne félj meglépni azt, amit úgy érzed, meg kell. Még akkor is, ha az eszed azt sugallja, hogy a jelenlegi helyzetedben biztonságban vagy. Ez a látszat biztonság ingoványos talajon áll, mindenféle stabilitás nélkül, ugyanis a biztonság nem egyenlő a boldogsággal. A kevesebb néha többet ér. A BOLDOGSÁGpedig olyan ERŐVEL ruház fel, ami a múlt lehúzó terheihez képest a most még lehetetlennek tűnő feladatok megoldását is könnyűvé teszi.
Mindeközben azonban számolnod kell azzal, hogy egy halálesethez hasonlóan, a válás során is szembesülsz majd a gyász egyes fázisaival. Így ha kell, sírj, mert a könnyek megtisztítják lelkedet a felgyülemlett rossz érzésektől és emlékektől.
Viszont ha ezen a nehéz szakaszon már sikeresen túljutottál, tedd azt, amit Fanni: a tapasztalataidból tanulva írd le, milyen jellemzőkkel bír számodra az a férfi, aki mellett ismét Önmagad lehetsz, és aki bearanyozza napjaidat. Gondolatban már ő is több éve tudatosan vágyott egy igazi Társra. Tudatossága nagy türelmet hozott magával, majd amikor már úgy érezte, hogy készen áll, apró részletességgel papírra vetette legfőbb célját: a Valódi Társ megtalálását.
„HÁLÁS VAGYOK. KÖSZÖNÖM. TUDOM, HOGY MEGÉRDEMLEM.” – Ezzel zárta sorait, ésHITT is abban, hogy ő most már tényleg megérdemli a boldogságot. Ezzel adott nyomatékot annak, hogy a gondolatai valóra válásának eljött az ideje. Ha ezt a módszert követed, így Te is elindulsz azon az úton, amelyen várni fog Rád egy igazi társ, akivel valódi Nőnek érzed magad, és akinek karjaiba boldogan fekszel majd be minden este elalvás előtt…
Fanni hite Önmagában, és az Életben boldogsággal tölti el arcát. Szavai alátámasztják érzéseit: „Tudom, hogy a boldogság és a harmónia nem csak törékeny illúzió, hanem maga a cél, amiért a Földre születtünk. Habár én nőként éltem meg mindezeket, sok férfi is küzd hasonló helyzettel. Olyan kapcsolatban élnek, amiben boldogtalanok. Zsákutcába ragadtak, és ezt lelkük mélyén ők is érzik. Mégsem mernek lépni. Pedig az igazi magány nem az, amikor egyedül élsz, hanem ha egy olyan ember van melletted, aki nem hagy kiteljesedni, aki visszahúz, és aki már egyetlen szavadat sem érti.”
Fanni elgyászolta és eltemette a múltat. A sok-sok sírásnak köszönhetően könnyei elmosták fájdalmát és mindenféle félelmét. Kitisztították a levegőt, amiben most szivárványként ragyognak boldog érzései. Hosszú utat járt be, de tudatosan meglelte Önmagát. Ez nélkülözhetetlen volt a továbblépéshez. Önmagára talált lelke pedig a vártnál gyorsabban találta meg igazi Lélektársát, aki mellet az oly sokáig csak vágyott harmónia és boldogság a mindennapok egyszerű, de annál varázslatosabb hangtalan csodájává nőtte ki magát.
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Idézetek: Müller Péter
|
