Payday Loans

Keresés

A legújabb

A SZÉLMALOMHARCOS XIX. fejezet PDF Nyomtatás E-mail
Jövőrontó közelmúlt

don quijote

A SZÉLMALOMHARCOS XIX. fejezet

Fájdalmas választások és döntések

Molnár Tamás életfilmje

Az országgyűlési választások előtti napokban még egyszer utoljára körbejárom a közeli településeket. Feleségem és gyerekeim segítségével plakátokat ragasztok és szórólapokat osztogatok. Néhány tízezer forintos költséggel és sok-sok önzetlen baráti támogatással, öt alkalommal bejárom és beterítem a választási körzetemet. Az utolsó éjszaka persze mindent letépkednek és megsemmisítenek a Fideszes kommandók, ráadásul Szentendrén személyeskedő és mocskolódó röplapokat terjesztenek rólam és a Jobbikról. Franka Tiborral hiába kampányolunk a polgári körök felé azért, hogy az első forduló átszavazásos segítsége után, feltétel nélkül támogatjuk a Fidesz állva maradt jelöltjeit – hiszen egyedül úgy sem tudnak kormányt alakítani-, kérésünk és üzenetünk teljesen hatástalan marad. A feltüzelt és elvakult orbánista párthívek nem hisznek semmiféle józan érvelésnek.

A szavazás estéjén a szentendrei konzervatív kör tagjaival a Parola étteremben várjuk izgatottan az eredményeket. Nincsenek illúzióim, de a nemzeti radikálisokra leadott 2,2 százalék végtelenül elkeserítő. Némi vigaszt talán csak az adhat, hogy a Harmadik Út jelöltjei közül, én kapom számszerűleg a legtöbb szavazatot. Az április 24.-i második fordulóban már nem lehet megfordítani az eredményt. Az MSZP-SZDSZ koalíció 210, míg az ellenzék 175 mandátumot szerez az újjáalakuló Országgyűlésben. Az eredményekkel és következményekkel kapcsolatosan sajnos bejön az előrejelzésem: - A Fidesz hiába nyeri meg az országos választást, koalíciós partner és/vagy külső támogatás hiányában nem tud kormányt alakítani. A jobboldal szűklátókörűsége miatt, másodszor is visszajönnek a posztkommunisták Magyarországra! Orbán, mint politikai stratéga csúfosan megbukik! A vereség hatására a közvetlen pártirányítás alatt álló jobboldali sajtó végre őszinte önmagához. A Magyar Nemzet szerint öngól az Orbán körüli beteges személyi kultusz. Borókai Gábor nyíltan bírálja az elhibázott kampányt, míg Bencsikben későn ugyan, de megszületik a végső felismerés: - Végleg megbukott az „Egy a tábor, egy a zászló” elhibázott stratégiája.

A megalázó választási vereséget mindannyian nehezen dolgozzuk fel. Teljesen világos számunkra, hogy a MIÉP-pel kötött kényszerű, „hidegháborús” választási együttműködést, minél előbb fel kell számolnunk! Külön problémát okoz a Harmadik Út választási szövetsége, melybe mindkét párt 9-9 főt delegált, és amely a választáson elért eredménye alapján 40 milliós állami támogatásra jogosult. Az összeg felvételéhez szerencsére mindkét pártelnök aláírása szükséges, így egyik oldal sem tudja kijátszani a másikat, vagyis nem tud egyik fél sem önállóan rendelkezni az állami támogatások felett. Bégány Attila - aki a közös pártszerződés egyik jogi kialakítója-, ekkor azt tanácsolja, hogy mi ketten azonnal lépjünk ki ebből a kényszerű koalíciós házasságból és önként mondjunk le mindenféle későbbi anyagi ellenszolgáltatásról és felelősségről. Mivel nem szeretném, hogy kizárólag az „állami konc” (kolonc) tartsa egybe ezt az életképtelen pártérdek-szövetséget, a nyilatkozatot azonnal aláírom, így felmentem és kivonom magam a további torzsalkodások és megalázó viták alól. (Bégány bölcs előrelátása és óvatossága csak évekkel később érzékelhető, amikor Kovács Dávid és a Harmadik Út ellen átfogó ügyészségi vizsgálat indul az átláthatatlan párttámogatások ügyével kapcsolatban!)

Mindeközben borzasztóan nyomaszt a politikai sikertelenség. Nyílt levélben köszönöm meg a Jobbikos képviselőjelöltek kitartását és áldozatos munkáját, majd vitaindító írást kezdeményezek a Magyar Nemzet hasábjain a nemzeti radikalizmus válságáról. Kisebbfajta csoda, hogy Liszkaiék befogadják az önkritikus publicisztikát, melyben a belterjes, múltba révedő, szubkulturális és lejáratódott (elsősorban Csurka nevével fémjelzett), radikalizmus helyett egy dinamikus, fiatalos, modern és nemzetközi kapcsolatokba beágyazódott radikális mozgalom kialakítására teszek javaslatot. Ekkoriban tűnik fel ismét a párt környékén Vona Gábor, akit szintén a mozgalom megújításával kapcsolatos elképzelések mozgatnak. Az elnökség tagjaival hetente találkozunk, látható rajtunk a csüggedés. A közös megbeszélések nagyon szétesettek és enerváltak. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy az elnök Kovács Dávid politikai ambíciói teljesen kimerültek, kerüli a sajtóval való kapcsolatot, bevallottan minél előbb szeretne lemondani tisztségéről.

Ekkoriban robban ki egy bántóan éles, személyeskedésektől sem mentes vita Kovács és Bégány között. Bégány – aki akkoriban már a jogi kabinetünk vezetője-, teljes joggal sérelmezi azt, hogy miközben mi ketten hetente rendszeres sajtótájékoztatókat tartunk az Országgyűlés épülete előtt és a hátunkon cipeljük az enervált pártot, addig az elnökünk úgymond „elfáradt”. Mivel közeledik az őszi tisztújító kongresszus, Bégány provokatív módon felveti a lehetőségét annak, hogy akár ő is elvállalná az elnöki megmérettetést a párt megújítása érdekében, csak lépjünk már túl a csüggedésen és az apátián. A félig vicces felvetéstől azonban elszabadul a pokol. A Dávid körül azonnal összezáró elnökség láthatóan megretten ettől a nem várt elképzeléstől. Részben érthető, hogy Dávid, Szaszi, Előd és a többiek, semmiképpen sem akarnak egy „külsőst” a párt élére. Minden félelmük ellenére azonban erősen eltúlzottnak és méltánytalannak tartom a jó szándékú Bégány ellen később kialakuló, megbélyegző hadjáratot.

Itt külön ki kell térnem a Bégány Attilával való szoros politikai és emberi kapcsolatomra, hiszen további sorsunk összekapcsolódik. Bár sokan óvnak „izgága” és „kötekedő” természetétől, Attilát már az első időkben megkedvelem. Éppen olyan rendíthetetlen és örök szélmalomharcos, mint én! Imponál régi gyökerű ellenzéki múltja, az áruló MDF-ben betöltött kritikus szerepe, kitűnő jogi tájékozottsága, politikai bátorsága és nem utolsó sorban Bulányi atyához köthető vallásossága. Az MDF-en belüli ádáz harcait és konfliktusait jól ismerem. Külön örülök, amikor Körömi Attilával együtt felvállalja a kezdeti, erőtlen JOBBIK képviseletét. Bátorságára jellemző az eset, amikor nyílt kiállása miatt, 2005-ben a Bibó emléknapon elviszik a hungarofób miniszterelnök, Gyurcsány rendőrei. Később is sokat dolgozunk együtt az uniós gyarmatosítás, a gyermek- és ifjúságvédelem, a drogliberalizáció és a homoszexuális jogok gátlástalan kiterjesztése ellen. A meleg-bárok elleni fellépéseivel, látványos ZORRÓ akcióival sokat segít pártunk ismertségén. A JOBBIK választási kampányában két markáns véleményt emel be. A „kereszténységet az alkotmányba” és a „halálbüntetés visszaállítását” ő képviseli a leghatározottabban! Bégánynak tudvalevőleg sok ellensége van a belvárosban. Az V. kerület közgyűlésének tagjaként sok borsot tör a gátlástalan Rogán (Fidesz), Szilvásy György (MIÉP) orra alá. A Dávid Ibolya által vezetett MDF-ben különösen nem kedvelik, hiszen pártelhagyó létére, még külön irodát is szerez a kerületi Jobbiknak. Nem nézik jó szemmel rend- és gyermekvédelmi egyesületét sem, amely sok figyelemfelhívó és pártérdeket sértő akciót kezdeményez. Életkora, politikai tapasztalata, szellemessége, kreativitása és fáradhatatlan harcossága miatt, különösen kedveltem tehát Bégányt. Tudom, hogy segíteni akar a Jobbikon és nincsenek pártelnöki ambíciói. Érdemtelennek és túlzottnak tartom a politikai kirekesztését, ezért egyre inkább szolidáris vagyok vele. Ahogyan szélesednek az elnökségen belüli konfliktusai, úgy távolodom el érzelmileg és tudatilag én is az egykori szeplőtlen ifjúsági mozgalomtól.

Egyre kínosabbak a vitákkal tarkított elnökségi ülések. A szolnoki Bíber József cigánybűnözéssel kapcsolatos gettóépítési tervei már követhetetlenek, a nagykőrösi Zágráb Nándor nagyszerű tanyavillamosítási programja is elakad. Napról-napra mélyül a Kovács - Bégány konfliktus, egyedül az ismét aktív Vona Gabin látszik töretlen energikusság. Érezhető rajta a lendület, az, hogy tettvágyát és tenni akarását nem égette még ki az elmúlt évek és évtizedek reménytelen küzdelme. Az egyik elnökségi találkozót követően félrehív Dávid és megkérdezi, hogy mit szólnék ahhoz, ha az új, kiválasztott elnök Vona Gábor lenne. Legbelül fájlalom és sérelmezem a nélkülem meghozott szűk körű és bizalmas elnökségi döntést. (Biztos vagyok benne, hogy Bégánnyal való szoros barátságom miatt hagytak ki a terv előkészítéséből!) Egyetértek ugyan az ötlettel, de meglepődöm, hiszen demokratikus pártban nem szűk körben „kiválasztják”, hanem széleskörű megmérettetést követően „megválasztják” az elnököt. Egyetlen félelmem mindössze Vona jól érzékelhető Fideszes kötődése. Aggályaimat természetesen megosztom Dáviddal, aki cseppet sem osztja félelmeimet, mindössze taktikainak és átmenetinek tekinti az új politikai stratégiát.

Közismert, hogy Gábor a „legelőkelőbb”, Orbán által szervezett polgári kör tagja volt, mostani tervei között pedig kiemelt helyen szerepel az őszi önkormányzati választásokon való, minél szorosabb Fidesszel való együttműködés. Alig vagyunk túl életünk legnagyobb kihívásán és erőpróbáján, ahol a legnagyobb polgári párt a legkíméletlenebb ellenfelünk. A kizárólagos hatalomra törő Fidesz, erőszakosságát és gátlástalanságát tekintve sokkal rosszabb a kommunistáknál, ezért ettől a közeledéstől nagyon féltem a Jobbikot! Számomra túl messze van még a túlpart! A MIÉP-pel való együttműködés kudarca után, még taktikai okokból sem szeretnék azonnal felülni a halálos ölelésű skorpió hátára. Túl jól ismerem a mérhetetlen étvágyú, mindenen és mindenkin átgázoló, gátlástalan „kisgömböcöt”. Még fülemben csengenek Kovács Dávid zászlóbontó nagygyűlésen elmondott szavai: - Magyarország tragédiája az lenne, ha egyszer megengednénk, hogy a Fidesz kisajátítsa és monopolizálja a konzervatív jobboldal politikáját! Tanácstalanságomat látva, néhány nap múlva Gábor is félrehív és megkérdezi, tudnánk-e a továbbiakban együttműködni? Zavarban vagyok, hiszen ez már egyre inkább az általam gyűlölt pártpolitika háttéralkus, mutyizós és képmutatásra épülő világa. Eszembe jutnak a Koltay Gábornak adott interjúm részletei, melynek során kijelentem, hogy 2006-ig szeretném segíteni a Jobbikot, aztán elengedem majd, mint egy felnőtté vált, önállósult gyermeket. Tudom jól, hogy a sors majd mindent elrendez. Az idő vetését nem érdemes és nem szabad siettetni! Nézem Gábor kérdő arcát és magam sem tudom, hogy mitévő legyek.

A közélet persze ismét felpörög, és én tovább folytatom a reménytelen szélmalomharcot. Bokros Lajost népnyúzó terveit követve, jönnek az újabb megszorítások. Orbánban váratlanul felébred a lelkiismeret, magára vállalja a csúfos választási kudarcot. Civil felmérések szerint, a két nagy párt szégyenletes nagyságrendű, összesen két-két milliárdot kitevő összeget szórt szét a választási kampányra. Június 2.-án, a trianoni szégyen miatti fáklyás felvonuláson beszédet mondok a Regnum Marianum keresztnél: - Minden évben utcára kell vinnünk a nemzeti emlékezetet és a harcos büszkeséget, hiszen Magyarország a magyaroké! Nemzetegyesítő álmainkat soha nem adhatjuk fel! – lázítom a több ezres tömeget. Néhány nap múlva Gyurcsány bejelenti az újabb egymilliárdos megszorító csomagot. A parlamenti pártok eközben egyöntetűen elutasítják a „Trianoni emléknap” törvénybe iktatását. A regnáló rezsim ráadásul megszünteti a Határon túli Magyarok Hivatalát és felmondja a rendszeres MÁÉRT találkozókat. Az elszemtelenedett miniszterelnök kijelenti, hogy akinek nem tetszik a rendszer, annak el lehet menni Magyarországról! Június 16.-án, ismét kinn vagyok az utcákon, hiszen nem engedhetünk ’56-ból! Felröppen a hír, hogy Demszky-ék fel kívánják számolni a 301-es parcellában lévő kopjafáinkat. Szerencsére a sírgyalázás kacsának bizonyul, a temetőből mindössze 6 fejfát távolítanak el azért, mert állítólag veszélyesen elkorhadt az anyaguk.

Június 18.-án végre pozitív üzenet érkezik Székelyföldről. A Székely Nemzetgyűlés egyhangúlag kinyilvánítja a területi önrendelkezést! A Fidesz illetékesei zavarban vannak a hír hallatán, a párt mindössze liberális nyitást fontolgat. Június 20.-án, Bégánnyal közösen „Sánta Kutya Díjat” alapítunk és adományozunk a gátlástalanul hazudozós miniszterelnöknek. Sajtótájékoztató keretében felkérjük Gyurcsányt, hogy azonnal mondjon le minden közéleti tisztségéről, majd jelképesen átadunk neki egy hontalan világútlevelet, rontsa máshol a levegőt! Másnap, a háborús bűnös Bush látogatása kapcsán közleményben szólítom fel a magyar közvéleményt, melyben felhívom a figyelmet arra, hogy a magyar provincia kollaboráns elitjét hamarosan meglátogatja a világ elsőszámú terroristája. Július 6.-án, „Buktassuk lejjebb a benzinárakat” felszólítással, újabb akciót szervezek a drasztikus benzináremelések ellen. Országos forgalomlassító akció keretében felkérem az autós társadalmat arra, hogy vásároljanak és számlázzanak minden benzinkútnál 1 liter üzemanyagot. A számlát küldjék el a legközelebbi Jobbik irodába, ahol nyereményként egy MOLotov koktélos díszüveget kapnak ajándékba. A belvárosi benzinkutas először nem érti a slusszpoént, de aztán vigyorogva sok sikert kíván a rendhagyó kezdeményezéshez.

Közben a Jobbikon kívül-belül eszkalálódik a helyzet, egyre csúnyább történések követik egymást. A választási vereséget követően Márkus Tibor a Magyarok Lapja tulajdonosa – anyagi és politikai megfontolások miatt-, lassan kihátrál a JOBBIK mögül, amiért rendesen összezördül Novák Előddel. A JOBBIK egyoldalúan fölmondja az együttműködést, majd hamarosan megjelenteti Magyar Mérce címen saját orgánumát. A történet csúnya véget ér, hiszen a régi-új lapot készítő Bokros Péter (Inconnu) grafikus barátom gépkocsiját, ismeretlen tettesek súlyosan megrongálják. Az eseményért senki sem vállal felelősséget, mindkét fél egymásra mutogat. Eközben a vezérkar - a belső rendteremtés érdekében-, mindenáron Bégányon keresztül akar példát statuálni. Az etikai bizottság elnökének Fáry Mártonnak a vezetésével, lépésről-lépésre előkészítik az etikai vizsgálatot, a fegyelmit és a kizárást Bégány ellen. Az önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében, Vona Gábor vezetésével már folynak a titkos tárgyalások a Fidesz vezetőivel. Ekkor már nincs semmiféle hatásom a párton belüli eseményekre, így taktikai megfontolásokból és bizottsági helyekért cserébe, a Jobbik sajnos támogatja Tarlós István főpolgármesteri ambícióit. Az ominózus V. kerületben – miután a Jobbik felemelt kézzel bejelenti, hogy nem indul Rogánnal szemben-, Bégány is besokall és civil egyesülete révén bejelenti az önálló indulást. A Jobbik válaszul kinevezi elnöki tanácsadónak Bégány legnagyobb kerületi ellenségét Szilvásy Györgyöt, a MIÉP egykori pártigazgatóját. Itt, ezen a ponton aztán már mindenkinél elszakad a cérna.

Tombol a nyár, végtelenül csalódott és megbántott vagyok, sajnálom a párton belüli történteket, lehetőleg ki sem mozdulok otthonról. Az egyik délelőtt váratlan látogatóim érkeznek. Kovács Dávid, Szabó Gabi, Nagy Ervin és Fáry Márton eljönnek hozzám. Először barátságosan kérlelik, majd egyre keményebben követelik tőlem, hogy ne támogassam semmilyen formában a „pártütő” és „renitens” Bégányt. Amennyiben továbbra is szolidaritást vállalok vele és személyesen részt veszek - az elnökség állásfoglalása ellenére-, a Rogánnal (Fidesz) szembeni kampányában, úgy én is pártfegyelmit és kizárást kockáztatok. Immár sokadszor elmondom a Bégánnyal, Rogánnal és a Fidesszel kapcsolatos érveimet, de mindhiába. Mindkét fél makacsul köti az ebet a karóhoz! Itt, ezen a beszélgetésen érzem először, hogy a bizalom súlyosan megszakad közöttünk. Ott voltam Kovács Dávid, Nagy Ervin és Vona Gábor esküvőjén, ők tavaly még baráti szeretettel köszöntöttek az 50. születésnapomon. Most választás elé állítanak, miközben tudják, hogy elveimet soha nem adom fel és tagadom meg. Legbelül elmosolyodom: - Tudom, hogy a konok szélmalomharcos, a romantikus radikális újabb csatát fog elveszíteni. (Az élet furcsa fintora, hogy áttételesen ugyan, de a keresztállításunk ellen durván fellépő Rogán miatt rúghatnak most ki a Jobbikból!) Némán nézem, és valahol sajnálom ezeket a kedves srácokat. Lám-lám, egyik percről a másikra kemény, kíméletlen és profi politikusok lettek ezek az egykori tisztaszívű, ifjú mozgalmárok! Látom rajtuk és bennük, hogyan írják át a mindenkori pillanatnyi pártérdekek, az örök emberi értékeket. Azóta is bánom ezt a délelőtti beszélgetést, hiszen barátokként ültünk asztalhoz és szinte ellenségekként váltunk el egymástól.

Néhány nap múlva, július legvégén, Rétvári György feljelentése nyomán elindul a fegyelmi eljárás Bégány ellen. Felróják neki a Fidesszel szembeni önálló indulást, a párton belüli ellentétek szítását, a hataloméhséget, az önérdeket, sőt még Bulányi miatt, az egyházellenes tevékenységet is! Bégánynak esélye sincs, engem egyelőre békén hagynak, nem állítanak pellengérre. Később még néhányszor meglátogatom Attilát a kampánya során, de mivel a kormányoldallal szemben feláll szinte a teljes ellenzék a belvárosban (Fidesz, KDNP, Jobbik, MIÉP, FKGP), a kis civil egyesület bukása nyilvánvaló. Nincs többé MIÉP-JOBBIK összefogás. Rogán legnagyobb örömére, Vona megerősíti a szövetséget a Fidesszel. Balczó bejelenti Tarlós, Balsai és Láng Zsolt támogatását. A Jobbik csatlakozik a „Jó reggelt Magyarország” elnevezésű Fideszes kiáltványhoz. Ezzel az aktussal az önállóságpárti, Fidesz-kritikus hangadók az őszi választások előtt végleg kiszorulnak a JOBBIK legfelsőbb vezetőségéből. Az én pártpolitikai pályafutásom is lassan végéhez közeledik. (Utólag keserű és furcsa elégtétel számomra, hogy minden Fideszes ülepnyalás és összefogás ellenére ismét győz és főpolgármester marad Demszky Gábor az MSZP-SZDSZ közös jelöltje!)

Nincs már sok kedvem a politikához, de július 26.-án, Bokrossal közösen az Inconnu csoport nevében kiadunk egy kiáltványt a valódi rendszerváltás elmaradásáról. A hónap végén bemegyek még a Villányi úti irodába és kínomban írok egy sajtóközleményt a Fradi eladása kapcsán. Pótcselekvés ugyan, de megpróbáljuk közösen megvédeni a nagy múltú sportklubot, mint nemzetünk egyik értékes szimbólumát. Közben a libanoni humanitárius katasztrófa hírére felháborodik az egész világ. Augusztus 1-én, - miután a Jobbikban senki sem meri felvállalni-, az Inconnu csoporttal és a kuruc.info hírportállal közösen, szimpátiatüntetést szervezek a libanoni nagykövetség elé. A szakadó eső ellenére megjelenik mintegy száz békés tüntető, akiknek kíséretében átadom Csontváry, Magányos cédrust ábrázoló festményét a meghatott nagykövetnek. Molnár Balázs újságíróval közösen elmondott beszédemben szolidaritást vállalok az izraeli terrorbombázások áldozataival. Másnap dühömben, nyílt levelet írok a gyáva nemzeti radikálisoknak. Néhány nap múlva nekiesek az SZDSZ elnökének Kókának is, aki az EU normákat figyelmen kívül hagyva engedélyezi a dohányreklámokat a Forma 1–es autóversenyeken. Követelem a multikkal kötött titkos szerződés nyilvánosságra hozatalát és a befolyt százmilliók egészségügyi célú felhasználását.

Augusztus második hetében aztán végre kiszakadok néhány napra ebből az átkozott közéletből. Rácz Sándor és Kiszely István társaságában, néhány napra kiutazom Gyergyószentmiklósra, az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) II. táborába. Itt Borbély Imre, Böjte atya, Csáth Magdolna, Gergely István atya (Tiszti), Lezsák Sándor és Mikola István társaságában tartok előadást. Feltöltődöm kicsit, éjszaka álmatlanul nézem a sötét gyergyói fenyveseket. Bármennyire is szeretnék a jövőbe pillantani, sajnos nem tudhatom meg, mit hoz számomra majd a bizonytalan holnap. Amint hazaérkezem már vár a hír, minden fronton beindultak a tisztogatások. Such György rádióelnök azonnali hatállyal kirúgja Lovas Pistát a rádióból. Augusztus 20.-án még együtt ünnepelek Cegléden Bíber József szolnoki és Korondi Miklós helyi elnökkel. Mindketten aggódva kérdezik, mi lesz a Jobbikkal? Megnyugtatom őket, bízom benne, hogy hamarosan kitisztul felettünk a háborgó égbolt. Aztán Szent István napjának ünnepi estjén lecsap az országra az emberéleteket követelő pusztító vihar. Az égi jel, a szörnyű figyelmeztetés.

A viharfelhők egyre csak gyülekeznek a becsapott és meggyalázott Magyarország egén. Augusztus 25.-én sajtóközleményben tiltakozom a kormány MÁV járatritkítási és szárnyvonal felszámolási kezdeményezései ellen. Közben a szlovákiai brutális magyar-verések miatt, augusztus 30.-án újabb tüntetés szerveződik. A budapesti szlovák nagykövetség előtt összegyűlt felháborodott tömeg előtti beszédemben kijelentem: - Nekünk most az a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a nagy magyar, határokon átívelő szenvedéstörténetet, átfordítsuk a nemzeti összekapaszkodás irányaiba. Aztán elérkezik életem egyik nagy sarokköve és fordulópontja: - 2006. szeptember 17.-ének délutánja, ahol a rádióadók folyamatosan ismertetik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gyalázatos őszödi beszédét. Másnap ismét az országos politika közepébe csöppenek, hiszen megválasztanak a tüntetéseket koordináló MNB 2006 ügyvivőjének és szóvivőjének. (A szélmalomharcos újabb küzdelemre készül, de erről majd a következő fejezetben!)

Térjünk még vissza a Jobbikkal kapcsolatos történésekre, hiszen közeledik a nagy változásokat elhozó őszi tisztújító kongresszus. A tüntetések kirobbanását követően, természetesen nagyon sok ismerős (Jobbikos) fiatal van körülöttem. Már a kezdet kezdetén felkérem a pártvezetést arra, hogy a JOBBIK hivatalos párt-alakzata lehetőleg maradjon távol az eszkalálódó utcai eseményektől, mert ki tudja, hogyan alakulnak a forrongó történések, a megrettent hatalom akár be is tilthatja a mozgalmat. Már hevesen dübörögnek a Kossuth téri tüntetések, amikor váratlanul találkozót kér tőlem Kovács Dávid. Bágyadt sárga fénnyel süt az őszi nap, amikor találkozunk a Gellért térnél, majd beülünk egy közeli füstös presszóba. Nagyjából sejtem, hogy miről fogunk beszélgetni, hiszen eljut hozzám is a hír, miszerint kilenc - javarészt keleti megye-, Jobbikos szervezetei engem jelölnek pártelnöknek. Dávid mindenáron meg akar győzni arról, hogy lépjek vissza és ne induljak Vonával, a „kiszemelt” elnökkel szemben a pártvezetői pozícióért. Hosszasan vitázunk, de sehogyan sem akar megérteni, pedig az álláspontom világos: 1. Vona Gábor az én elnökjelöltem is, semmiképpen sem szeretnék a párt elnöke lenni. 2. Gyűlölöm a politikai hatalmat és a pártpolitikát, sem adottságaim, sem képességeim nem teszik lehetővé számomra ezt a tisztséget. 3. Nem hagyhatom cserben azokat, akik engem jelöltek, de egy lépést sem teszek az elnöki székért, vagyis nem kampányolok. 4. Ne hasonlítsunk semmiben sem a magyar pártokra - legalább játsszuk el a demokráciát-, nálunk legyen kettős jelölés. 5. A Jobbiknak kifejezetten jót tesz a belső szellemi versengés és a radikális alternatívák megjelenése.

A karizmatikus Kovács Dávid láthatóan dühös és magatehetetlen, amikor elválnak útjaink. Nem tudjuk egymást meggyőzni, teljes és végleges a bizalomhiány. Sohasem gondoltam volna, hogy szembekerülök vele, hiszen elsősorban miatta és az ő felkérésére léptem be a Jobbikba. A Kossuth téri események aztán végleg elsodornak, sem időm, sem kedvem nincs a JOBBIK tisztújító kongresszusával foglalkozni. Később, november 16.-án, a Fővárosi Bíróság épülete előtt találkozom ismét a párt vezérkarával. Ezen az estén fáklyás tiltakozást és felvonulást szervez a JOBBIK a bebörtönzött politikai foglyok védelme érdekében, ahol Vona Gábor és Wittner Mária mellett én is felszólalok. Közeledik a tisztújítás napja, Bégánnyal rendszeresen találkozom, hiszen sokat segít a Kossuth téri tüntetések jogi ügyeinek intézésében. Nincs már sem kedvem, sem erőm, sem ambícióm a párton belüli küzdelmekhez, de Bégány azt tanácsolja, hogy ne hagyjam cserbe a támogatóimat, menjek el a kongresszusra és igyam ki teljesen a felkínált méregpoharat.

Késő ősz van már, a Kossuth téri tüntetések kifulladóban, az ország lakossága kivérzett állapotban, mindenki dermedten szemléli a posztkommunista rezsim megtorlását. November 25.-én estefelé fáradtan és borús hangulatban érkezem a vezetőváltás helyszínére. A Jobbikos biztonsági őrök már be sem engedik Bégányt, így egyedül megyek fel a díszterembe. Utam során mindenfelől megvető pillantások kísérnek. Az elmúlt hónapokban láthatóan jól és hatásosan kampányolt ellenem Gábor, hiszen még soha nem tapasztaltam ennyi felém áradó gyűlöletet. Most saját testemen érzem az érzelmi politizálás minden hátrányát. - Mintha a Golgotára menetelnék – gondolom magamban. Ahogy leülök a székemre, már csak azokért izgulok, akik felvállalják és támogatják még a nevemet. A hangulatból ítélve azt sem csodálnám, ha teljesen egyedül maradnék. Az elnökjelöltek beszédei előtt, Szabó Gábor felolvassa a módosított alapszabályt. Az új szöveg szerint, a frissen megválasztott elnök „mindent visz”, a rivális (vesztes) jelöltnek és stábjának még az elnökségbe sincs esélyre bekerülni. A JOBBIK vezetősége tehát semmit sem bíz a véletlenre, a módosítás elfogadása mellett egyöntetűen támogatja Vona Gábor megválasztását. Ezt követő beszédem szürke, fásult és enervált. Gábor lelkes, dinamikus és nagy ívű. Teljesen természetes, hogy alig kapok támogatói szavazatot, miközben Vona hatalmas többséggel megnyeri a tét nélküli küzdelmet. Ahogyan ígértem, én is rá voksolok. Magamban örülök, hogy túl vagyok végre ezen az ostoba és egyben tragikus áldozati szerepen. Mint már oly sokszor, most is becsülettel kiiszom a méregpoharat! Vona nagy taps közepette odajön hozzám, átöleljük egymást és a fülébe súgom: - Gratulálok Gábor! Sok sikert a további munkádhoz!

A szünetben azután észrevétlenül elsietek. Nem köszönök el senkitől, nem búcsúzkodom. Érzem, hogy idegen vagyok már itt, mindenki a győztest ünnepli. Lépkedem lefelé a lépcsőkön, ismét eltűnt nyomtalanul háromévnyi keserves küzdelem. Kurtán-furcsán, kicsit tragikusan ugyan, de végleg lezárul életem egy újabb mozgalmas fejezete. Odakinn a késő őszi, hűvös esti utcán, sápadt huncutsággal hunyorognak a város fényei. Felnézek a sötét égre és elmosolyodom: - A pártalapító magányossága - micsoda pazar könyvcím lehetne, de inkább nem gonoszkodom. Lassan lesétálok a közeli Regnum Marianum kereszthez, kiszellőztetem a fejem. Itt már gyülekeznek a Kossuth térről kiszorított elkeseredett tüntetők. Nézem őket, a megvert, rongyos sereget, mintha mindnyájan a családtagjaim lennének. Kicsit hontalanok vagyunk most mindannyian, de legalább szeretjük egymást ebben a nagy lelki nyomorúságban.

(folytatjuk?)

LAST_UPDATED2