KORTESKEDÉS ÉS ELLENSZEREI

"Nem véletlen határoz a polgári társaság fölött. Vannak általános okok, erkölcsiek és fizikaiak, melyek minden országban munkálnak, emelvén, fenntartván és buktatván azt. A véletlen ezeknek alárendelve van. És ha egy ütközet - tehát egy részletes ok - tönkrejuttatott valamely állományt, létezni kellett oly általános oknak, mely eszközlé, hogy ezen állomány megsemmisüljön egyetlen csata által. A rómaiak szünetleni siker- és szerencsében részesedtek, míg egy terv szerint igazgattatának, s folytonos visszahanyatlás kíséré más tervre áttértöket." A fönn írt sorokat oly írótól kölcsönöztem, kinél figyelmesebben és több tanolsággal senki sem olvasta a világesemények lapjait, vasszorgalommal és páratlan elmeéllel nyomozván azon intézményeket, melyek népeket emelének föl vagy süllyesztenek alá. Montesquieu-ről szólok, kinek a törvények szellemérőli halhatatlan munkáját - prolem sine matre creatam, mint maga a szerző a teremtő ész önérzetével nevezé, nem látván méltó elődöt, követésre érdemes mintát a még akkor töretlen pályán - az országlati tannal foglalkozó nem nélkülözheti. Mert korunk alig mutathat fel könyvet, melyben több mély nézet és új eszme foglaltatnék, melyből számosabb tényekből vonatnának világos elvek, vagy hasonló mennyiségű igazságok választékosabb, több oldalú és szélesebb körű műveltséggel terjesztetnének elő, melyben az előadási modor rábeszélőbb, figyelmet bilincselőbb, emlékezetbe tapodóbb volna, melyet - végtére - inkább jellemezne őszinte, magas, pillanati érdeken és rögzött előítéleteken túlszárnyaló lélek s tiszta és széles látkörű nézelet a világot mozgató forradalmak fölleplezésekor és azon intézmények, törvények és szokások bírálatában, melyek különböző nemzetek életigényeit vagy kóranyagait rejték magukban.

Annak, ki Montesquieu fönn idézett nézete helyességétől teljesleg áthatva van, és hona boldogságát, miként szíve érverését, élete föltételének tartja, e meggyőződés áldás és ostor keblében. Mert nem tekinthet többé tunya fatalizmus tetterőtlenségével a polgári viszonyok szövedékeibe; nem ígérhet gyermekies hittel tabula votivát a vakeset hatalmának, hogy az okok és következmények láncolatától független törvények szerint zátonytól el- és révbe bevezesse az alkotmányt, hanem törhetlen lélekéberséggel fogja kémleni a közállomány létegét, kísérni azon erőket és hatásokat, melyek folytonosan munkálnak és változtatnak, mérlegelni a törekvés célját és a siker valószínűségét. S ha látja, hogy a nemzet, melynek ő is családtagja letisztult elvek, próbát kiállott országlati nézetek szerint s oly irányban vezettetik, mely az elmélet útmutatása és a gyakorlati élet tapasztalásai által lőn kijelölve, ha látja, hogy az álladalom organizmusa szabályosan működik, s erők, miknek együtthatása mellőzhetetlen, egymás ellenében nem pazéroltatnak el, s ha - végre - látja, hogy amaz átalakulási és kibontakozási folyam, mely egyébaránt éppen annálfogva, mert érezhetőleg létezik, régibb elhanyaglásra és bűnös föltartóztatásra mutat, most természetes árkában, rombolás előjelei nélkül és egy szebb jövendő minden biztosítékaival halad, ha - mondom - mindezeket szemléli, lehetetlen, hogy azon legmagasabb öröm ne dagassza keblét, melyet csordultig csak az élvezhet, ki meg van arról győződve, hogy ép, virágzó és a világesemények pályaterén szép hivatást igénylő haza gyermeke, s ki egyszersmind azt is állhatatosan hiszi, hogy a gondviselés nem rendezi úgy az emberiség ügyét, mint a kontár színműíró darabját, hol miután a személyek egyéniségéből szoros következetességgel folytak ki a cselekvények, és a történet a jellemtől, a bonyolódás megelőzött okok hatásától föltételeztetik, éppen a kifejlődés pontjain kiüti magát egy véletlen, előtűnik egy deus ex machina, s a múltakkali összefüggés nélkül végzi be az utolsó felvonást. Nincs miért ismételjem, hogy ki Montesquieu-vel kevés szerepet tulajdonít népek sorsa intézésében a vakesetnek, s minden általános romlást vagy állandó boldogságot magának a nemzetnek bűneire vagy erényeire ró, az magasztos kéjérzés részese akkor, ha egészséges, élettől pezsgő, szépre, jóra, nagyra s dicsőre eszélyesen és kitartólag törekvő hon polgára, mert biztosan reméli, hogy a józan számítás- és nemes fáradalmaktól a siker kimaradni nem fog.

De ha látja, hogy a nemzeti ügy nyers és feldolgozatlan eszmék fövényalapjára építtetik, és oly tervek által igényeltetik dísz és felvirágzás, melyek vagy lazul függenek össze, vagy pedig hasonlítanak Arkhimédész nevezetes hírű bárkájához, mely az egybealkotás remeke volt ugyan, mert oldalai több sorú és gyors evezőkkel, árbocai elégséges vitorlákkal, belrészei kényelmes nyughelyekkel, regényes kinézésű építményekkel, tág kúpokkal s magas és messzeragyogló tornyokkal ékesíttetének fel, de mindezen dicséretes tulajdonok mellett azon hibácskával bírt, hogy Syracusae kikötőjébe - melynek számára építteték - teljességgel be nem férhetett, s ennélfogva a bölcs Hierón király által gyorsan el is ajándékoztaték, ha - mondom - látja mindezeket, sajnálni fogja az elpazarolt erőt és időt, retteg a hatányosságnak, mely meghiúsult remények után nehezen szokott felüdülni, teljes kimerülésétől, és fájdalommal kérdendi: nyílik-e még rés a Danaidák szerepénél célszerűebb munkára?

És számára e szenvedésnél is van keserűbb fenntartva, midőn tudniillik veszélyes kórjelenségek téveszthetetlen nyomdokait észleli a nemzet-testen; midőn a vérlüktetés lázra, a gyakorlatlan szem előtt egészséget hazudó arcpír sorvadásra, az idegek könnyen ingerültsége azok elványoltságára, a szem sugárzó fénye egy benn emésztő tűz lobbanásaira mutat; midőn - mert minden krízis fölmagasztalt életnyilatkozatot idéz elő - nagy rugalmassága van az izmoknak, s élénken mutatkozik erő, de e rugalmasság görcs következése, és ez erőt ájultság vallja be; midőn - végre - a beteges képzelődés (mely rendszerint minél meddőbb a jelen, annál felvirágozottabb jövőről ábrándoz) a halál hódítmányait, a homoktér fölött tündéries ligeteket festő délibábként, rövid időre vidor életképekkel dekorálja. Mit érezhet ekkor a hon jövendőjén aggódó férfikebel? Honnan leljen vigasztalást oly kedély, mely meggyőződései közül nem küszöbölheti ki azon lelket faggató tudást, hogy minden nép szerencsétlenségeit bűneivel szerzi meg? Kétségbeesnék, és a laokooni fájdalmak kínjainál metszőbbeket érezne, ha némileg nem vigasztalná azon észlelet, hogy miként a skorpióban saját fullánkolásaira orvosság rejlik, úgy egy állomány betegségei is gyakran önként kimutatják maguk ellen a gyógyszert.

És itt legyen szabad az általános eszmék köréből visszavonulva egy Magyarországon mutatkozó veszélyes kórállapotra fordítani pillanatainkat, mely máris pártkülönbség nélkül legkomorabb aggodalmat vont minden belviszonyainkról mélyebben gondolkodók homlokára, fájdalomba süllyesztette a tisztább érzésűek keblét, és sűrű ködbe leplezé fajunk sorsa felőli kilátásainknak szebb részét.

Nyissátok fel még egyszer Montesquieu könyvét, azt, mely a rómaiak nagysága és hanyatlása okairól elmélkedik, és olvassátok meg azon országlati bűnlajstromban, mely az óvilág leghatalmasabb birodalmának végpusztulását idézte elő, a következő nevezetes sorokat: "A hír- és hivatalszomjasok egész városok és vidékek népességét hozatták be Rómába a szavazattöbbséget megzavarni, vagy maguk számára kicsikarni törekedvén; a gyűlések összeesküvéssé fajultak; tanácskozó testületnek nevezteték néhány lázítónak becsődített csordája; a nép tekintélye kigúnyoltaték, törvényei önmaga előtt bábjátékká váltak; a féketlenség oly fokra hágott, hogy gyakran azt sem lehetett tudni: történt-e határozat vagy pedig nem?" És midőn szemeitekkel végigfutottatok e sorokon: bámulni fogtok azon hasonlatosságon, mely a római tanácskozások és a testvérhoni, közelebbről tartott számos törvényhatósági gyűlések, a római népcsődítések és korteskedéseink közt oly lélekrázólag mutatkozik, mintha egy felbőszült démon sorolta volna átkunkra be jelenkorunk évkönyvébe a hét dombon fekvő város történészetének legmocskosabb lapjait. S pedig ne gondoljátok, hogy nálunk a rossz buján nem fogja megteremni fanyar gyümölcseit; ne higgyétek, hogy egyenlő okoknak kedvünkért s a magyarok istene dicsőségére különböző következményei leendenek, s mi ott ragályéként megmérgezi a nemzet-test minden vércseppjét, itt egészségünkre fog válni; sőt lakoltatásunkra pazérlás lesz a gondviseléstől egy Odoaker és a herulusok, mert mi eléggé gyöngék vagyunk arra, hogy ily bűn súlya alatt idegen kéz lökése nélkül is összeroskadjunk, ha korán nem térünk eszméletre, s gyorsan nem irtjuk ki álladalmunk létegéből azon kóranyagot, mely vesztegetés által aljasodásra s dulongások közt fölforgatásra vezet.

Van azonban okunk biztosan remélleni, hogy a segíthetés pillanatait, melyek valóban máris drágák, nemzetünk nem hagyja nyomtalan leperegni, s mielőbb hatányos eszközökkel fékezendi azon rakoncátlanságokat, melyek hogy sok helyen fejetlenséget szültek, az a mi hibánk, s hogy zsarnokság alá nem ejtettek, alkalmasint másnak erénye.

És e reményre jogosít választottainak közrosszallása, mellyel a nyers erő által előidézett botrányos jeleneteket megbélyegezték; úgyszintén ama tény, miszerint közelebbről alig találkozott tiszteletben álló egyén, kit oly gyanú terhelhetne, mintha akár elvei kivívására, akár hivatalra vagy követségre emelkedés végett lelkét áruba bocsátott tömeg ólmosbotjait használta volna; továbbá azon buzgóság, mellyel a napi irodalom pártszínezet különsége nélkül versenyezett a szóban forgó kicsapongások iránti aggodalmas visszatetszése kitüntetésében, azokat egyenesen alkotmányveszélyeztetésnek és hongyilkolásnak tekintvén; végre a királyi előadásoknak II. pontja, mely mind az országos kórállapot terjedelmét bölcs belátással felfogta, mind pedig a szükséges hárító eszközök alkalmazására a törvényhozást következőleg szólítja fel: Azon szomorú eseményekre, melyeket némely megyékben a közdolgok tárgyalásáhozi járulás legfőbb nemesi kiváltságának gyakorlatában öldöklésekkel s mindennemű legsúlyosabb kicsapongásokkal közbenjötteknek őfelsége atyai szívének mély fájdalmával érzett, a Karok és Rendek figyelmöket fordítsák. Minthogy magában világos, miként ha ezeknek jövendőre elejök nem vétetik, a köztanácskozásokban minden súly és méltóság elenyésztetvén, a közgyülekezetben sem a személyes, sem dologügyi bátorlét, a szavazat szabadsága pedig még annál kevésbé lesz fönntartható. Őfelsége tehát legfőbb gondjai közé számítja, hogy amely hiányok a megyei közgyűlések tartásába már dicső emlékezetű nagyatyjának az 1790-i kir. előadások 5. pontjábani intése szerint becsúsztak, azóta pedig a törvényes szabadsággali visszaélés említett fokáig növekedtenek, azoknak elenyésztetése és szükséges meggátlása iránt a Karok és Rendek a III. r. 11. c. 8. szakaszának s az 1723:58. törvénycikknek értelméhez képest határozzanak, s a legcélszerűbb eszközöket őfelsége színe elébe terjesszék.(Ezen bévezetés írásakor szerző a megyei visszaélések megszüntetése tárgyábani kerületi választmány kinevezéséről mit sem tudott, mert e hír Kolozsvárra akkor még nem hathatott le, következőleg arról említést sem tehetett.)

A feladat sok és csak nagy óvatossággal megoldható nehézségekkel van egybekötve; mert minden törekvésnek abban kell összpontosulni, hogy a korlátlanságok megszüntessenek ugyan, de a municipális rendszer - nemzetünknek méltán legféltettebb kincse, alkotmányunk drága sajátsága, szabadságunk erős védbástyája - alapjaiban meg ne rendíttessék. Arra kell törekedni, hogy a féketlenség gyűléstermeinkben ne tomboljon ugyan, földúlva a jó rendet, kockáztatva a szólásszabadságot, széttépve azon kegyeletet, mellyel oly helyekre, hol a közügyek fölött és a haza jólétéről intézkednek, közelíteni szükség; de másfelől a hatányosság is ne fojtassék el, mi nélkül a nemzet élete csak lustán mozog, erőtlenül minden dicsőbb célra, férfiatlanul magasztos elszánásokra. Azon kell igyekezni, hogy az elkobzott meggyőződésnek, rajongásra könnyen izgatható s csökönyösségre természeténél fogva szertelenül hajlandó tudatlanságnak és az akaratjában korlátot s ha fölizgattatik, bűneiben mértéket alig ösmerő nyers erőnek zsarnokpálcája kettétöressék, és a vak tömeg mindenhatóságának, ezen legbaromibb fétisimádásnak oltárai lerontassanak ugyan, de az önkormányzás oly hőn ótalmazott joga, isten tudná, hányszor megszűrt közvetőleges befolyás által öncsalássá és szemfényvesztéssé ne ferdüljön, s annál kevésbé váljék a közügyekbeni részvét néhány gondviseléstől kegyelteknek - úgyszólván - regáléjává. Abban szükség továbbá fáradozni, hogy hozandó határozataink által az arisztokrácia túlsúlya, mely jelenleg álladalmunk ékkövét teszi, és miként viszonyaink állanak - bármit fecsegjen Böotia és az ábrándozok világboldogítása -, még soká fog nemzetiségünk nélkülözhetetlen őrfala lenni, továbbra is épségben fenntartassék ugyan, de átalakulásunk megindult folyamának útjába torlasz ne vettessék, sőt előintézkedések emelkedjenek a mozgásba hozott új elemek szabályos és helyes iránybani vezetésére, s rés töressék a többi osztályzatoknak is, mennyire a higgadt országlati tan javallja, és sajátságos körülményeink elfogadhatóvá teszik, az alkotmány sáncai közé befogadhatására. Végre minden gondolatainkat arra kell fordítani, hogy azon reformok, melyeket önérdekünk tanácsol, és a nyakunkra nőtt szükség parancsszava sürget, mint minden intézkedéseinkkel, úgy a törvényhatósági visszaélések orvoslatára vivő új rendelkezések életbe léptetése által is kitelhetőleg előmozdíttassanak ugyan, de csupán folytonos fejlesztés útján, rázkódások és felforgatások nélkül, s annál kevésbé pedig megyei rendszerünk gyökeres organizációjával, minek most legkevésbé van napirendje és biztos kimenetelt jósló szerencsecsillagzata.

Ámbár az ezen kényes tárgybani kielégítő eljárás minden lépten csoportos akadályokra talál, mégis némi felbátorítást nyújt azon körülmény, hogy a korteskedés szülte kórállapot sok részben önként föltárta saját mételyei ellen a sikeres gyógymódokat, és lelkesítő befolyást gyakorol az előtóduló fáradalmak miatt olykor csüggeteggé vált kedélyre az arróli meggyőződés, miként alig létezik reformjaink tárgykörében kérdés, melynek megoldása idves eredményei által bővebb jutalmat osztana a haza felvirágzásáért lángoló kebelnek, mint éppen ez.

Mind a vállalat súlya, mind pedig a siker díja egyaránt ösztönül szolgáltak megkísérteni felette töredékeny erőmet, ha csak azért is, hogy a több tehetséggel bírók buzdíttassanak a szigorú bírálat tűzpróbáját kiálló munkák általi megszégyenítésemre.

Röpiratom - mert sietve írt és rövid vázolataimat egyébnek címezni szerénytelenség volna - három részre oszlik.

Az első rész futólagosan odavetett vonásokkal festi a korteskedés veszélyes befolyását az erkölcsiségre, közszellemre, polgári erényekre, a szükséges hivatalhatósági tekintélyre, az alkotmányos szabadság létezését biztosító s malasztjait szétárasztó rendre, a hozott törvények pontos végrehajtására. Párhuzamot von az Európa több országaiban és honunkban divatozó korrupciónak eszközei, módszere s annak az egyének jellemére s az állomány sorsára hatása közt, kimutatván, miként a nálunk szokássá vált lélekvásárlás viszonyosan minden létezők közül legkártékonyabb, akár a megvesztegetés alá eső tömeg erkölcsére hatás tekintetében, akár az országlatra és közkezelésre nézve. Továbbá bebizonyítani törekszik, miszerint, midőn a korteskedés elvkérdésekben ólmosbottal és a nyers erő demonstrációival rohanta megyetermeinket meg, a fejetlenséget és forradalmat hirdette ki, magát a polgári társaság alól, mely a személy- és vagyonbátorság biztosításáért és biztosíthatása által létezik, tettleg kivonta. Végre pedig azon ügyeinkbe belátók által közönségesen elösmert igazságot fejtegeti, miként e rakoncátlanságok mielőbbi gátlása és szigorú megtorolása nélkül törvényhatósági rendszerünk legalább mostani alakjában és jogkörével fenn nem állhat, s legtöbb haladási kérdéseink halálos lökést fognak kapni.

A második rész elősorolja a főbb nézeteket és kiindulási pontokat, melyek e kórállapot megszüntetésére ajánlatba hozattak. Mérlegeli az indítványozott terveket belbecs, kivihetőség és gyors sikerülés tekintetéből. Vizsgálat alá vonja: ezek közül mik és mennyire vannak kapcsolatban oly változtatásokkal, melyek alkotmányunk alapeszméibe ütköznek, s a dolgok fennálló rendének formáit lényegesen átalakítják; oly eventualitásokkal, mik bekövetkezhetnek, s miket hatalmunkban áll most elő nem idézni, s késő utóbb, ha színtérre léptek, és fegyveröket ellenünk fordítják, korlátozni akarni; végre oly bizonyos rosszakkal, melyek a javaslott tervek elfogadásával együtt múlhatlanul fölmerülni fognak, azok hasznait ellensúlyaikkal nevezetesen alászállítván, sőt ártalmaikkal szemben nyomaték nélkülivé tevén?

A harmadik rész előadja: mik volnának nézetem szerint az annyiszor említett kórállapot eltávolítására törvényhozásilag és megyehatóságilag teendők.

Ha a nyavalya diagnózisát pontosan közölhettem, ha némi mohón felkapott kísérleteknek, midőn gyakorlatba vétetnének, kifejtendő balságait föltárhattam, ha járulhaték bármi kis részben elfogadható tanáccsal a gyógyszerek alkalmaztatásában, akkor azon néhány heti fáradalomért, mibe igénytelen munkám került, fejedelmi díjt nyertem.

Bevezetésül több szóm nincs azon megjegyzésen kívül, miként iratomban Magyarországra s nem Erdélyre voltam tekintettel; mert nálunk helyenként űzetik ugyan korteskedés, de ritkán mutatkozott eddigien akkora kicsapongás és oly közdepraváció, hogy megyei szoros rendőrségi szabályok a tanácskozás méltóságát, a vélemény szabadságát és a szavazati jog szeplőtlenségét fenntartani ne volnának elégségesek; következőleg javaslataim közül sok már azáltal nevetségessé válnék, ha erdélyi állapotokra alkalmaztatnék.

Mindemellett midőn röpiratom nem bírand lelki élményt és tanolságot nyújtani Erdélyhon olvasóközönségének is, az nem a tárgyalt kérdés érdektelenségére, de egyenesen a szerző gyarlóságára rovassék...