Irodalmunk története nem ismer még egy írófeleséget, kinek neve s szerepe oly kedvezőtlen
megítélésben ivódott volna be köztudatunkba, mint Jókai második feleségéé. Talán csak az
özvegyi fátylat eldobó Szendrey Júliára tekintett annyi ellenérzéssel a közvélemény, mint
Nagy Bellára, aki húsz évesen, kezdő színésznőként összekötötte életét az akkor már hetven
ötödik évét taposó, nemzetétől körülrajongott s halványként tisztelt Jókaival. De Szendrey
Júlia lépését hamarosan beletörődéssel vette tudomásul kora, a későbbi nemzedékek előtt pedig
mindinkább rehabilitálódott alakja; Nagy Bella sohasem részesült rehabilitációban. Személye
ellen súlyos vádak szegződtek: először csak, hogy számításból, anyagi érdekből fogadta el
Jókai házassági ajánlatát, sőt, hogy tekintélyes írói jövedelmére gondolva tudatosan szövögette
hálóját Jókai körül, később, hogy családjával együtt rendszeresen kínozta, otthonában s a
nyilvánosság előtt sokszorosan megalázta az agg írót. Mindehhez társult egy némileg ritkábban
hangoztatott s kevésbé nyíltan megfogalmazott állítás, mely szerint Nagy Bella Jókai iránti
lelketlensége számlájára írható az a megfázás, amely 1904 tavaszán a fellépett szövődmények
folytán rövid tíz nap múltán Jókai halálának lett az okozója. E vádak elsőjére nem kínálkozott
pozitív bizonyítóanyag, de az utóbbi vádpontokra tanúk adódtak, s bizonyítékként felhasznált
vallomások születtek. A társadalmi élet különböző csatornáin, többek között a sajtó útján
széleskörűen s meg-megújulóan terjesztett vádakkal szemben, míg élt, saját s felesége becsü
letét, az utóbbinak tiszta szándékát, nemes lelkületét szenvedéllyel védve elsősorban Jókai
lépett fel. S nem csupán a házasságát megdöbbenéssel vagy éppen megütközéssel fogadó,
e házasságra mindvégig kétkedő gyanúval vagy ellenszenvvel tekintő baráti, irodalmi s családi
környezete előtt. De védte házasságát s nejét Jókai a személyére figyelő legszélesebb magyar,
sőt a nevét számon tartó európai közvélemény előtt is.
Folytatás:
