Payday Loans

Keresés

A legújabb

A III/III. központi állománya PDF Nyomtatás E-mail
Jövőrontó közelmúlt

A III/III. központi állománya:

nevek, beosztások, rendfokozatok

2005. március 04., péntek, 
Szerző:


Kik szervezték be a hálózati személyeket? Kik működtették az állambiztonság rendszerét? A hvg.hu most azoknak az állambiztonsági tiszteknek és főtiszteknek a nevét sorolja fel, akik 1989-ben a BM III/III. Csoportfőnökség központi állományának tagjai voltak és a megyei osztályokat vezették.

 

Egyik sem volt jogállami

"A rendszerváltás előtt Magyar-országon nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése nem lehetett jogállami" - fogalmazott a Sólyom László vezette szakértői bizottság, amelyet 2002-ben Medgyessy Péter kormányfő bízott meg azzal, hogy véleményezzék az ügynökmúlt feltárásával kapcsolatos helyzetet és törvényalkotói teendőket. A Sólyom-bizottság tehát az összes pártállami titkosszolgálat - nem csak a III/III. - esetében mondta ki, attól, hogy részben jogszabályok alapján is működött és "esetleg tehnikailag" ugyanazt végezte, mint a jogállami nemzet-biztonsági szervek (kémelhárí-tott és hírszerzett), még nem vált jogállami módon működővé. Az Alkotmánybíróság volt elnöke vezette grémiumban helyet kapott Bence György filozófus, Boross Péter volt miniszterelnök, Gálszécsy András volt titokminiszter, Gecsényi Lajos, az országos levéltár főigazgatója, Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyész, Hack Péter, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának egykori elnöke és Majtényi lászló volt adatvédelmi biztos.

Az állambiztonság szervezetét hivatalos (hivatásos) rendőri állományú, államilag fizetett munkatársak működtették. Ők szervezték a hálózatot, gyűjtötték és értékelték a hálózaton kívüli információkat, összehangolták az állambiztonsági rendszer különféle szereplőit, "operációkat"hajtottak végre, mindezzel teljesítették a rendszer politikai vezetőinek megrendeléseit.

 

Hányan lehettek? A Kenedi János történész által közölt kimutatás szerint 1971. január 1-én a Belügyminisztérium (BM) III. Főcsoport-főnökség központi szerveinél 3975-en voltak állományban, közülük 242-en szolgáltak a III/III. Csoportfőnökség központjában. Nagyjából hasonló létszámmal működtek közvetlenül a rendszerváltást megelőzően is: az alábbiakban közreadott 1989-ből származó listán 206 tiszt és főtiszt szerepel, valamint 32 tisztes és polgári alkalmazott (sofőrök, gépírók, objektumőrök), akiknek a nevét nem közöljük.

Publikáljuk viszont a III/III. - a belső reakció elleni - Csoportfőnökség központi állománya tiszti és főtiszti lajstromát, valamint a megyei rendőr-főkapitányságok mellett működő III/III. Osztályok vezetőinek nevét.

A közléssel szembeni aggályokra praktikus és jogi válaszaink vannak. A gyakorlatiasak: az egykori állambiztonsággal kapcsolatos múltról szóló tudományos közlésekben mára bevett gyakorlat lett az egykori tartók, hivatásos állományú tisztek, állambiztonsági vezetők névvel, beosztással és rendfokozattal való szerepeltetése. Az itt közölt nevek több, nagy példányszámban megjelenő újságban, könyvben, sőt tankönyvben is megjelentek már. Nem beszélve arról, hogy a központi állománylista Kiszely Gábor Állambiztonság (1956-1990) c., több kiadást megélt sikerkönyvében - az általunk ismertettel lényegében megegyezően - már évekkel ezelőtt megjelent.

A gyakorlati érveknél azonban talán fontosabbak a jogiak. Az "ügynöklistát" publikálni szándékozó Poltical Capital (PC) március 2-i közleményében az adatvédelmi törvény előírásaira hivatkozik. Az törvény 32. § (3) bekezdése szerint a tudományos kutatást végző szerv vagy személy személyes adatot csak akkor hozhat nyilvánosságra, ha az érintett abba beleegyezett, vagy az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. Érvelésük szerint mivel a PC korábban publikált, de széles körben eddig nem ismert, tudományos munkák alapján állította össze listáját, ezzel eleget tesz annak a követelménynek, hogy az adatok a kutatási eredmények bemutatását szolgálják.

Meglehet, a PC-nek igaza van. De álláspontunk szerint az egykor az állambiztonság III/III. Csoport-főnökségéhez tartozó hivatásosok neve és beosztása - feladatukkal összefüggő személyes adata - még akkor is közölhető, ha a hálózati személyeké, a hálózaton kívüli kapcsolatoké, a titkos és a szigorúan titkos tiszteké nem.

Az adatvédelem alaptétele, hogy személyes adat csak az érintett hozzájárulásával vagy akkor közölhető, ha arról törvény rendelkezik. Márpedig az adatvédelmi törvény 19. § (2) bekezdése értelmében az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv hatáskörében eljáró személyek neve, beosztása vagy besorolása és munkaköre - ha törvény másként nem rendelkezik - bárki számára hozzáférhető, nyilvános adat. Márpedig a III/III. ilyen szerv volt.

A törvény természetesen bizonyos megszorításokra ad lehetőséget. Így például ha az adatokat állami vagy szolgálati titokká nyilvánítják, nem szabad kiadni és publikálni őket. Csakhogy a Dunagate-botrány nyomán 15 éve, "jogutód nélkül" felszámolt III/III. iratai 1995 óta nem titkosak többé. Emellett az Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) határozata leszögezte, hogy a nemzetbiztonsági érdekre a III/III. Csoportfőnökséggel kapcsolatban nem lehet hivatkozni. (Egy öt évvel későbbi határozata szerint csak a többi egykori szolgálat esetében jöhet szóba a nemzetbiztonság érdeke a nyilvánosság korlátozása indokaként.)

Az általunk közölt központi állománylista 1989-ből származik, valószínűleg az év második feléből. Csak a tisztek és főtisztek nevét közöljük, az alacsonyabb beosztásúakét és a polgári alkalmazottakét nem. Az osztály- és alosztályvezetők neve mindegyik felsorolásban az első helyen van.

A megyei rendőr-főkapitányságok mellett működő III/III. osztályok vezetői listája 1989. január 30-i állapotot tükrözi.

BM III/III. [belső reakció elhárító] Csoportfőnökség

Dr. Horváth József vezérőrnagy, csoportfőnök
Kovács János százados
Eshvégh Miklós alezredes
Dr. Földvári László alezredes
Berecz Károly pártbizottsági titkár

BM III/III. Csoportfőnökség Titkárság

Dr. Szabó Éva főhadnagy
Bodnár Béla százados
Nákic Gyuláné hadnagy
Molnár Andrásné hadnagy
Zima Péter nyug. alezredes
Dr. Békési András nyug. alezredes
Dr. Balázs Tibor nyug. alezredes
Lunczer Ferenc nyug. alezredes

 

BM III/III-A Önálló Alosztály [a párt és a kormány vezetőinek operatív biztosítása]

Solti László alezredes
Tórth Kálmán százados
Kocsis András százados
Varga István százados
Bodnár Géza főhadnagy
Kovács Lajos főhadnagy
Pár Antal főhadnagy
Nagy Lajos hadnagy
Unatényi József százados
Lázár Rezső hadnagy
Zsömle Vince főhadnagy
Fehér László hadnagy
Pék József százados
Zámbó Árpád százados
Endre Dezső hadnagy
Szemenyei Pál főhadnagy
Bódi Sándor hadnagy

BM III/III-1. Egyházi Reakciót Elhárító Osztály [korábban: Az egyházak vonalán tevékenykedő ellenséges elemek elhárításáért felelős osztály]

Tóth Ferenc alezredes
Siklói Györgyné őrnagy
Kovács Endréné főhadnagy

BM III/III-1-a. Alosztály [a római katolikus egyházzal szembeni elhárítás]

Erős Lajos őrnagy
Kuburczik István őrnagy
Budai Miklós százados
Császár László százados
Bálint Balázs főhadnagy
Péter-Bartha Gábor hadnagy
Salamon Tibor őrnagy
Sipos Zoltán hadnagy
Évinger István őrnagy
Dr. Varga István százados
Szabó János főhadnagy
Keresztes Mihály százados
Krám István százados

BM III/III-1-b. Alosztály [a római katolikus egyházi vezetéssel és intézményekkel szembeni elhárítás]

Ács Péter alezredes
Horváth Attila alezredes
Bana Géza őrnagy
Haibach Ádám százados
Takács Gábor százados
Bagó Ottó hadnagy

BM III/III-1-c. Alosztály [a protestáns és más egyházakkal szembeni elhárítás]

Reményi Géza őrnagy
Varga Lajos őrnagy
Móricz János alezredes
Horváth István hadnagy
Sugár Sándor őrnagy
Szolnoki József százados
Bándi Ferenc alezredes
Szekeres Ferenc főhadnagy
Király István százados
Sebestyén Gábor hadnagy
Bácskai Mihály százados
Horváth Gyula százados
Nagy István százados
Vágó János főhadnagy
Boros László főhadnagy

BM III/III-2. Ifjúságvédelmi Osztály [korábban: az ifjúság körében tevékenykedő ellenséges elemek elhárításáért felelős osztály]

 

Tímár Zoltán alezredes
Temesi Gáborné főtörzsőrmester
Szekeres Péter százados

BM III/III-2-a. Alosztály [a felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni elhárítás]

Ksenicz Tibor őrnagy
Körmendi Ernő őrnagy
Kazinczy Gusztáv százados
Mátrai György százados
Nagy László alhadnagy II.
Horváth György százados
Terényi György százados
Bálint Ferenc százados
Dr. Kaizinger Zoltán hadnagy
Tóth Mihály hadnagy
Molnár Ferenc hadnagy 
Tóth Sándor százados
Branstetter Gyula százados
Samu Mihály hadnagy
Karmos Gábor hadnagy

BM III/III-2-b. Alosztály [az ifjúságellenes reakciós erők elhárítása]

Herbán Tibor őrnagy
Bodorics István főhadnagy
Szíjártó György főhadnagy
Szabó Károly főhadnagy
Göncz Ernő őrnagy
Horváth Tibor főhadnagy II.
Kovács László hadnagy I.
Dominek Ferenc őrnagy
Makai Ferenc alezredes
Blaskó Imre főhadnagy
Tatai József főhadnagy
Törzsök István százados

BM III/III-3. Ellenséges személyeket elhárító, rendkívüli eseményeket felderítő Osztály [korábban: A társadalomra veszélyes, ellenséges, azaz "F"-dossziés személyek ellenőrzésének szervezéséért; a jelenleg is aktív, volt politikai elítéltek, valamint az írásbeli izgatást elkövetők elhárításáért felelős osztály]

Hanusz Gyula ezredes
Csizmadia Antalné hadnagy

BM III/III-3-a. Alosztály [az "F" (azaz figyelő)-dossziés személyekkel és politikai elítéltekkel szembeni elhárítás]

Dr. Kovács János őrnagy
Kérdő István alezredes
Pálinkás Pál főhadnagy
Farkas Antal százados
Gertner András százados
Kovács Ferenc alezredes
Plézer Viktor főhadnagy
Domján Lajos százados
Bencs László főhadnagy
Kalauz Lajos hadnagy

BM III/III-3-b. Alosztály [írásos elkövetők felderítése]

Sóty Tibor őrnagy
Papp Gábor őrnagy
Ács Tibor hadnagy
Tokaji Lajos százados
Bíró György őrnagy
Csapó Károly százados
Holló Aladár főhadnagy 
Kovács Lajos hadnagy
Gadányi Iván őrnagy
Zsikó Imre főhadnagy

BM III/III-4. Ellenséges ellenzék fő erőit elhárító Osztály [korábban: a kulturális területeken tevékenykedő ellenséges személyek elhárításáért felelős osztály]

 

Forgács Lajos őrnagy 
Nagy János százados
Oláh Éva hadnagy 

BM III/III-4-a. Alosztály [radikális ellenzék elhárítása]

Nagy István alezredes
Szenes Gézáné százados
Varsányi István főhadnagy
Tamás Zoltán hadnagy
Tóth Endre százados
Kertész László százados
Fazekas István százados
Boros Pál főhadnagy
Kredits László főhadnagy
Béndek János főhadnagy
Troll György hadnagy

BM III/III-4-b. Alosztály ["szektásnak" minősített, egykori és aktív párttagok, trockisták, álbaloldaliak elhárítása]

Peredi György százados 
Vellai Tibor őrnagy
Pénzes Pál őrnagy
Nagy László hadnagy I.
Markotán Gyula főhadnagy
Horváth József alhadnagy
Kovács István hadnagy
Nagy István százados
Urbán Tibor főhadnagy

BM III/III-4-c. Alosztály [a nemzeti/népi ellenzék elhárítása - ide tartoztak a nemzetiségek is]

Kékesdi L. Gyula százados
Jámbor Imre százados
Veres László százados
Pásztor Béla hadnagy
Gábor László őrnagy
Augusztini Tamás főhadnagy
Szabó Pál hadnagy
Csüllög Sándor százados
Kristál Ervin hadnagy
Rácz László alhadnagy

BM III/III-5. Kulturális terület védelmével foglalkozó osztály

Szelőczei István őrnagy
Szelezsán Olga hadnagy

BM III/III-5-a. Alosztály [kiemelt objektumok védelme]

Kazai Zoltán őrnagy
Majda Péter százados
Lád Károly főhadnagy
Barna János őrnagy
Böszörményi György százados
Harmados György főhadnagy
Varga György őrnagy
Gáspár Gellért százados
Szekulesz István főhadnagy
Schukkert András alhadnagy
Kovács László hadnagy II.

BM III/III-5-b. Alosztály [a kulturális vonalak védelme]

Dr. Izsó Attila százados
Kassai József alezredes
Végvári József őrnagy
Érsek József százados
Nagy Csaba főhadnagy
Borsos Gábor százados
György János hadnagy
Kovács Károly hadnagy
Czéh Károly alezredes
Bíró Sándor alezredes
Magyar Péter százados
Török Zoltán hadnagy