Payday Loans

Keresés

A legújabb

"Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." PDF Nyomtatás E-mail
8. KERESZTÉNYSÉGEK - KERESZTÉNYSÉGEK
2014. március 10. hétfő, 09:15

A gazdag, meg a tű foka

„Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni”
Lukács 18:25.

Mielőtt elővennéd a varrós dobozodat és elkezdenéd méregetni, hogy átférne-e rajta egy teve, szeretnélek biztosítani arról, hogy itt NEM arról a tűről van szó.
A tű foka az Úr Jézusnak csak ebben a példamondatában szerepel. Azt a szoros kis kaput jelentette, amelyet szükség esetén a nagy városkapu bezárása után használtak. Az utasnak csak görnyedten, meghajolva, alázatosan, a tevének meg csak teher nélkül, térden kúszva lehetett átmenni rajta.
De még a teve is könnyebben átszuszakolja magát ezen a kis kapun, mint a mennyek országának kapuján az a gazdag ember, aki a gazdagságában bízik. Ugyanis mindig csak mérlegel. Megéri ez nekem? Mennyit nyerek az ügyön? És mi van, ha veszítek? S mialatt mérlegel, bezáródik az a bizonyos kapu.
Isten országába sehogy sem mehetnek be azok, akik patikusmérlegre rakják az előnyöket és hátrányokat, a veszteséget és a nyereséget.
Meg egyébként is, itt nem a gazdagokról van szó, hanem rólad, meg rólam.
Nem magadban, saját erődben bízva léphetsz be oda, hanem hálásan megköszönve, alázatosan meghajolva az előtt a személy előtt, aki megnyitotta előtted azt a bizonyos szoros kaput.
Vigyázz, mert egyszer bezárják, mint Nóé bárkájának ajtaját. Nehogy addig mérlegelj, míg kívül maradsz!


*


Ma pedig ünnepelünk

2010.09.30. 05:53 sTormy

Ugyanis szeptember 30.-a Szent Jeromos napja, aki a régészek, könyvtárosok és levéltárosok mellett a fordítók védőszentje is, tehát a különösen súlyos leitereknél hozzá kell imádkozni valami méltó büntetésért. Hogy miért a fordítóké, azt könnyen megérthetjük, ha tudjuk, hogy az ő nevéhez fűződik minden idők egyik legdurvább fordítói melója, a Vulgata, vagyis a ma hivatalosnak tekintett latin nyelvű bibliafordítás.Facebook-oldala is van, mármint Jeromosnak, lehet csatlakozni bátran az eddigi egyetlen lájkolóhoz. (Nem én vagyok az.)

Némi életrajzi adalék: Szent Jeromos (Sophronius Eusebius Hieronymus) 340 táján született Stridoniumban, Pannonia és Dalmatia provinciák határán. Ezt ma Stridóvárnak, horvátul Štrigovának hívják, és szintén határon van, de a horvát-szlovénen. Jeromost tehát akár földinkenk is tekinthetjük, ha nem vesszük figyelembe azt néhány évszázados eltérést. Elhunytának pontos idejét sem tudjuk, de 419-ben vagy 420-ban történt Betlehemben.

Tanulmányainak részletes ismertetésétől itt eltekintenék, életének következő, számunkra lényeges dátuma 373, amikor is szentföldi utazásra indul. Vagy még inkább 374, amikor Antiochiában ágynak dönti valami nyavalya, és van ideje a görögtudását csiszolgatni. Felépülése után sem megy haza, hanem a sivatagban remetéskedik, és egy kikeresztelkedett zsidótól megtanul héberül. Ez a tudása nyilván szerepet játszik abban, hogy 382-ben I. Damasus pápa őt bízza meg a Vetus Latina néven ismert latin bibliaszöveg revíziójával. Tehát nem Jeromosé az első latin nyelvű bibliafordítás, mégis óva inteném az olvasókat attól, hogy "szimpla" lektori munkaként tekintsenek a tevékenységére. Ugyanis nincs az a könyv, amit huszonhárom évig tartana lektorálni, márpedig a Vulgata 382 és 405 között között készült, ami akkor is brutálisan sok, ha tudjuk, hogy Jeromos ez alatt az idő alatt egyéb fordításokon, valamint saját teológiai művein is dolgozott.

A legérdekesebb mindebben az, hogy az evangéliumok fordítása már 383-ra elkészült, a további huszonkét év az ezekre épülő egyéb újszövetségi könyvek görög, valamint az Ószövetség héber és arámi szövegeinek újrafordításához kellett. Már csak azért is ez a legérdekesebb, mert, mint tudjuk, az Újszövetség (és ezen belül az evangéliumok) jelentős része ószövetségi szövegekre alapoz, a Vulgatában azonban logikusan fordítva kell ennek lennie, hiszen Jeromos nyilván a már elkészült fordításokhoz igazította hozzá az újakat - amelyek eredetije viszont időben korábbi volt, mint amazoké.

További érdekesség még a Vulgatával kapcsolatban, hogy bár pápai megbízásra készült, csak a tridenti zsinaton tették "a" hivatalos latin fordítássá 1546-ban, tehát több mint ezeregyszáz évvel az elkészülte után.

De ha már a Vulgatánál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül minden idők egyik leghíresebb, és talán az egyik legrégebbről fennmaradt leiterjakabja mellett, amely ráadásul rögtön véleményes. Igen, a tevéről és a tű fokáról van szó. Egészen pontosan arról, hogy: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." Máté (19,24), Márk (10,25) és Lukács (18,25) evangéliumában is szó szerint ugyanez áll, legalábbis a Károli-fordításban. Sokakban felmerült, hogy Jézus talán mégsem utálhatta ennyire a gazdagokat. Ha viszont három ember egymástúl függetlenül (ha ugyan) ugyanazt jegyezte fel, akkor elég valószínűnek tűnik, hogy valóban ezt mondta. Vagy...?

Három értelmezést találtam, egy szerint leiter, kettő szerint nem.

1. Kezdjük a Leiter-verzióval. Ehhez John Lloyd és John Mitchinson könyvéből, aThe Book of General Ignorance-ből (Faber and Faber Ltd., London, 2006, egyébként zseniális mű) idéznék, a saját fordításomban:

"A híres sor [...] esetleg félrefordítás eredménye, ahol az arámi gamta('erős kötél') szót a gamla ('teve') szóval keverték össze.

Ennek így azért több értelme van, és a jómódúak is megnyugodhatnak kissé."

(108. o.)

Tehát hogy nem a tevének nehéz átmenni a tű fokán, hanem a vastag kötelet nehéz átfűzni rajta. A könyvet jegyző QI Ltd. fórumán azonban így érvel egy kommentelő:

"Azt viszont sehol sem láttam még megemlítve, hogy ugyanez felmerül a Koránban is (7:39 [valójában 7:40 - sTormy]): "Akik a mi jeleinket hazugságnak tartották és fennhéjázóan elfordultak azoktól, azoknak nem nyittatnak meg az ég kapui és nem lépnek be a Paradicsomba, amíg a teve át nem megy a tű fokán. Így fizetünk meg a bűnösöknek."*

Ez elég érdekes teológiai kérdéseket vet fel, mert nem valószínű, hogy az arab és arámi szövegben is teljesen véletlenül ugyanaz a félrefordítás legyen. Tehát ha az evangéliumokba félrefordítás került, hogy került bele a Koránba is?"

Ami fölött az illető elsiklott, az az, hogy az arámi szövegben nincs félrefordítás, hiszen abból fordították. Mégpedig görögre. Így került bele az evangéliumokba, és ezt fordította latinra Jeromos. Tehát ha leiterről is van szó, nem ő követte el.

2. Innentől kezdve Tarjányi Béla biblikus professzorra hagyatkozom, aki az Új Ember 2001/4. számában nyilatkozott a témában. Először arról, hogy netántán...

"...létezett egy kapu Jeruzsálemben, amelyet szűk volta miatt úgy hívtak, hogy tű foka, és a mondás erre vonatkozna. Kiskapuk valóban voltak a városfalakba vágva. Tudniillik az éjszaka érkező utasokat ezen át engedték be, s a felmálházott tevék lepakolva, térdre ereszkedve, nagy üggyel-bajjal tudtak csak átvergődni a túloldalra. Sohasem tudjuk bebizonyítani egy ilyen jeruzsálemi kapu létét, jóllehet az ellenkezőjét sem. Az evangéliumokat szemlélve nem is valószínű, hogy ez a kép egy konkrét kapuhoz kötődne. Ugyanis Jézus szavait elhangzásuk után ötven-hatvan évvel később írták le az evangélisták: mondásaiból, történeteiből eltűnt a legtöbb konkrétum, mivel az Örömhírt évtizedekig olyan emberek között hirdették, akik ezeket az utalásokat nem ismerték, említésük fölösleges és zavaró lett volna. Az evangélium kerüli a hallgatók számára ismeretlen dolgokról való beszédet, hiszen ezeket nem tudták mihez kötni. Ha valaki Isten országáról vagy elvont igazságokról beszél, a mindennapi életből vett dolgokkal próbálja megvilágítani mondanivalóját. Jézus mindenki számára ismert hasonlatokat használt: drágakőről, kincsről, pásztorról beszélt. Ha feltételezzük, hogy a tű foka hasonlatot egy valóságos kapuról mondta Jézus, a mondás akkor is csak azért maradhatott fenn, mert elszakadt a konkrét kötődéstől, és a Jeruzsálemet nem ismerők számára is érthető maradt. A tű foka mint kapunév csak abban az esetben válhatott volna szakkifejezéssé, ha minden városban lett volna ilyen, és így hívták volna ezt a bejáratot."

3. A professzor úr azonban egy harmadik értelmezés mellett áll ki - a legegyszerűbb mellett:

Az abszurditást nagyon kifejezőnek tartom. Krisztus korában mindennapos volt a tanításban, mi viszont mintha félnénk tőle. Pedig minél lehetetlenebb egy tanító kijelentés, annál megmozdítóbb. Miért kell elhalványítani ezeket a hasonlatokat, ha tudatosan lehetetlennek tűnnek? Véleményem szerint egy-egy kijelentés annál inkább jézusi hangnemű, minél abszurdabb. A tű foka mint egy kapunak a neve - az evangélium alapján számomra nem elég abszurd. A tevének könnyebb átbújni a tű fokán... - ez már annál inkább. Egy kiskapun nem lehetetlen átjutnia a tevének, csak nehéz. Jézus viszont sarkít: a gazdag nem bír bemenni az Isten Országába - ugyanakkor Istennek semmi sem lehetetlen. Ezzel - kiskapuk hagyása nélkül - Istenre irányítja az őt hallgatók figyelmét.

Nos. Remélem, kialakul valami termékeny vita azok között, akiket érdekel az ilyesmi. De ha nem, akkor is bízom benne, hogy ezzel a kis megemlékezéssel szereztem buzgó olvasóinknak néhány érdekes percet, és egy kellemes olvasmányélményt. Ünnepeljünk derűsen és kulturáltan Szent Jeromos napján.

*A fordítást itt találtam, a fordító nevét itt sem.


*

Orbán Eszter:

A GAZDAG IFJÚ ÉS A TŰ FOKA

„Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Máté 19, 24)


A tű foka. Sokan tették már fel a kérdést: mit is jelent ez? Némelyek úgy gondolják, hogy konkrétan azt a tűt jelenti, amivel var az ember, illetve annak a fokát, vagyis lyukát, melyen a cérnát áthúzzák. Mások úgy vélik, a „tű foka” egy szoros, szűk kiskapu volt Jeruzsálemben, melyet a nagy városkapuk bezárásakor használtak, és keskeny volta miatt kapta ezt az elnevezést, ugyanis az ember csak meghajolva, a teve pedig teher nélkül tudott átmenni rajta. E feltételezések azonban nem adnak mégsem egyértelmű választ, mi is az a tű foka? Szimbólum vagy valóság? Esetleg egy szófordulat? És miért pont a tevének kell átmenni ezen? Mielőtt e kérdésbe mélyebben belemennénk, tekintsünk egy kicsit az előzményekre, kinek, milyen környezetben mondta ezt a Mester?

„És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?
Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.
Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;
Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?
Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.
Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.
Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába.
Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.”
(Máté 19,16-24.)

A jól ismert gazdag ifjú története, melyben a vagyonos fiatalember megszomorodik, és inkább választja a gazdagságot, minthogy kövesse Jesuát. Ez az igerész sokszor ütőkártya a gazdagok ellen, vagy azok ellen, akik már egy kicsit jobb módban élnek az átlagnál, és szinte mindenhol így tanítják, hogy a gazdag ember nem üdvözülhet, ha nem osztja szét a vagyonát. De vajon milyen gazdagságról van itt szó? Ki ez az ifjú? Miért jött Jesuához? És valójában miért szomorodott meg?

Amint azt a szövegből is kivehetjük, itt nem egy ateista, istentelen, a Mammon uralma alatt élő emberről van szó, akinek fő célja a világi javak hajszolása. Egy istenfélő, törvénytisztelő ember keresi Jesuát, aki „vagyonos”. Úgy is mondhatnánk, egy jó farizeussal állunk szembe, egy vallásos, a törvényeket betartó és követő emberrel, aki még tökéletesebb, még tisztább, még jobb szeretne lenni, és aki keresi, kutatja azt, ami oly fontos számára: az örök életet. Nem egy dorbézoló, hedonista férfi állt Jesua elé, hanem egy kereső, a jót cselekedni vágyó ember. Ezért is e megszólítás: Jó Mester! És ezért is e kérdés: mi jót cselekedjem? Ez az ember cselekedni akart, még inkább tenni azért, hogy az örökélet birtokosa lehessen.

A kérdésére Jesua válasza ma is mindannyiunkra nézve aktuális: tartsd meg a parancsolatokat! Nem azt mondja, hogy csak higgy Bennem, és ezzel meg van oldva minden. Nem azt mondja, hogy csak fogadd el, hogy én vagyok a Messiás, és üdvözülsz. Jesua nem magára irányítja a figyelmet. „Tartsd meg a parancsolatokat!” Vagyis tartsd meg azt a szövetséget, melyet az Örökkévaló az atyáiddal kötött, és mely ma is ugyanúgy érvényes rád. Tartsd meg, őrizd meg a szövetséget, vigyázz rá, élj benne! Mert ha ebben a szövetségben élsz, akkor megismered azt az Istent, aki téged kiválasztott, elhívott, feladatot és szolgálatot adott. E szó: parancsolat, egyben megbízást, meghagyást jelent. Őrizd meg, óvd meg azt, amivel téged Isten konkrétan megbízott, amit neked személyesen meghagyott, rád hagyott. Az ifjú meg is kérdezi, mely parancsokat, mely szövetséget kell megőriznie? Jesua válasza a 10 parancsolat, a 10 Ige. Ezt a szövetséget, a Sinai-hegynél kötött szövetséget őrizd, ahol az Örökkévaló Isten kinyilatkoztatta magát neked, ahol neveden nevezett, ahol néppé formált, ahol megmutatta neked, ki vagy, ahol meghagyta, hogy mit hogyan tégy, hogy élj. E parancsolatok nélkül nem lehet hívő életről beszélni. A szövetségkötés semmibe vételével nem lehet a krisztusi úton haladni. Jesua szavaival bizonyítja és emlékeztet arra, hogy az Atya kijelentése egyszer s mindenkorra érvényes, örökké tartó, melyet semmi nem ír felül. E szövetség az alapja mindennek, melyre felépülhet a tanítványi életed.

Az ifjú erre a következőképpen folytatja: "Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?" Milyen hiány, milyen hiba lehet még az életemben, ha a szívemben ott él és működik a szövetség minden egyes szava a hívő életem kezdete óta? Ha ismerem és betartom mindazokat a parancsolatokat és rendeleteket, melyeket Isten az életemre nézve elrendelt, vajon mi a hibám? Ha élem a nekem elrendelt életet, melyben őrzöm a szövetséget, a törvényt, emlékezem mindarra, amit Isten tett velem, vajon mi a hiányom? Miért van az, hogy az alap jó, de nem épül fel tovább a ház? Miért van az, hogy gyümölcstelen a hívő életem? Miért van az, hogy a kezdés, az elindulás jó volt az életünkben, de nem növekszünk, nem haladuk, megálltunk? Miért rekedt meg egy ponton a hitéletem és nem tudok tovább menni? Mi a hiba? Mi hiányzik?

A válasz itt van: "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem." Tökéletes, a héber szöveg szerint „tiszta”. E „tiszta” szó alatt egy olyan kifejezés áll, mellyel az áldozatra szánt tiszta állatot illették, Istennek szentelték. Egy olyan tisztaságról van itt szó, melyben az ember megélheti a teljességet, az őszinteséget, az igazságot. Azt, hogy szüntelen ott van Isten jelenlétében, Őelőtte, Ővele. Vagyis ha áldozatra való akarsz lenni, ha ott akarsz lenni mindig Isten oltárán, ha szolgáló és nem csak hívő életet akarsz élni, akkor – a héber szövegből szó szerint fordítva- a következőt kell tenned: „menj, és add át mindenedet, amid van, add oda a szegényeknek/alázatosaknak, és kincsed lesz az egekben, és jöjj, és menj/haladj énutánam.” Itt szó sincs arról, hogy az anyagi javaidat, a vagyonodat oszd szét a szegényeknek. Ez nem egy adakozásra felhívó, humanista felszólítás. Nem arról szól, hogy oszd szét a pénzedet és egyéb anyagi javaidat a hajléktalanok, az árvízkárosultak, a földrengést szenvedettek, az eladósodott, tönkrement szegény családok között. Ez nem egy jótékonysági szervezkedésre inspiráló adománygyűjtés. Azt mondja: add át mindenedet, amid van. Azokat a szellemi ajándékokat, amiket kaptál, add át annak, akinek nincs. Add át a szegényeknek, az alázatosoknak, add át azoknak, akik éhesek az Igére, éhesek arra, hogy megértsék Isten szavát. Amit megértettél, megéltél az Igéből, add tovább! Ne tartsd meg magadnak, légy bizonyság! Add tovább, mit éltél, élsz meg abban a szövetségben, melyet veled kötött az Örökkévaló Isten Jesua HaMassiah által. Ugyanígy a lelki ajándékokat is, a talentumokat is oszd meg, hogy épüljenek, gyarapodjanak belőle azok, akiknek nincs. Ha van egy jó gondolatod, ne tartsd meg magadban. Ha van egy tiszta érzésed, fejezd ki, add át. Ne fojtsd vissza, ami benned van, mert azért kaptad, hogy megoszd azzal, akinek pont az hiányzik. Ha ez éppen egy jó szó, egy testvéri ölelés, egy baráti kézfogás, merd átadni, merd kifejezni! „Add át mindenedet, amid van.” Mert így tudsz igazán szolgálni. Így válik élővé benned és körülötted a parancsolat. Így lesz a törvényből betöltött törvény, ha nem saját magadért használod. Ha nem saját magadat gyarapítod és növeled vele szellemben, lélekben, hanem mindazt a „vagyont”, mindazt a szellemi és lelki gazdagságot, ajándékot, amit kaptál, tovább adod, szolgálsz vele azok felé, akiknek nincsen. Nem azért kaptuk a parancsolatokat, hogy a saját tökéletesedésünkre, jobbá tételünkre használjuk, hanem azért, hogy amit általa és benne megéltünk, azt tovább adjuk, szolgáljunk vele mások felé. Ne magunknak tartsuk meg az Igét, amit megértettünk, hanem adjuk tovább annak, aki éhes rá. Ne magunkat építsük azokkal a gondolatokkal, melyek Istentől jövők és megszenteltek, hanem adjuk tovább, osszuk szét, hogy más is épüljön belőle. Így lesz kincsed a menyben. Kincsed, ami valójában tárházat, kincstárat jelent. Nem csupán egy kincsed, hanem egy egész kincstárad, tárházad, melyben az Ige magvak be vannak készítve számodra, hogy mihelyst a szívedben kikelnek, még tovább tudd adni őket. Kincstárad, tárházad lehet így, melyben a tanítványi életed kiteljesedik, élővé és gyümölcsözővé válik. E tárházban az Ige folyamatosan be van készítve számodra, hogy belőle élve éltess másokat is. És ez a tárház sosem ürül ki. Minél inkább megosztom, amit kaptam, annál gazdagabb leszek. Ha megérett bennem egy Ige, és átadom, egyre több lesz bennem élővé. Ha megosztom a gondolataimat, egyre több gondolatot kapok. Ha odaadom, amit kaptam, egyre többet kapok. Ezután tudom követni Őt, haladni Őutána. Nem egyhelyben állni tétován, hogy mit tegyek, merre menjek, hogy szolgáljak? Haladni Őutána. Mert ha megállsz, leállsz, a távolság csak nő közted és Közte. Azonban ha megéled azt a tisztaságot, melyben áldozatra való vagy, ott vagy mindig készen az Örökkévaló színe előtt, hogy az Ő Szava, Igéje, törvénye életté váljon benned, és mindazt, amit Tőle kaptál tovább adod, átadod, akkor nem tudsz nem haladni Őutána. Akkor nincs egyhelyben állás és körben járás, hanem haladsz, mész a krisztusi úton, épül az életed. Így válik a hívő életed szolgáló életté.

„Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.”Megszomorodott az ő szíve. E „szomorúság” szó azt is jelenti még: fájdalom, intés, bálványkép. Megszomorodott, fájdalma volt, mert nem ezt várta. A „jó Mester”ahelyett, hogy ellátta volna jó tanácsokkal, hogyan legyen még tökéletesebb az élete, hogyan tartson be még több törvényt és parancsolatot, azt kérte tőle, hogy mindazt, amit megszerzett, tudást, értelmet, Igei látást, szellemi és lelki gazdagságot, adja tovább. Neki nem sok jószága volt, nem állatai voltak, nem elsősorban fizikai értelemben vett gazdagsága volt. Az eredeti szöveg azt mondja: sok vagyona/birtoka volt. Szellemi öröksége, lelki gazdagsága. Adottságai, talentumai. Pontosan azért szomorodott meg, mert tudta, hogy ha mindezeket megosztja, ha elindul azon az úton, ami egy szolgáló út, melyen folytonos az áldozatbemutatás, akkor fel kell adnia a kényelmet. Akkor már nem magáért, a saját maga szellemi növekedéséért, épüléséért kell tennie, hanem másokért kell élnie, szolgálnia. Ki kell lépnie saját magából. Mert ebben a szolgálatban sokszor ott a lemondás, az áldozathozatal a másikért, a fájdalom, a küzdés. Jesua szavai megintették az ifjú szívét, és összetörték azt a bálványképet, melyet saját maga jóságáról, példamutatásáról akart felépíteni. Ő azt gondolta, hogy a hívő élet a saját maga felépítéséről, tökéletesedéséről szól. Ha erről szólna, az ember könnyen önmaga bálványává válna. Jesua pont azt mondja, hogy ha gazdag vagy, ha sok kincsed van szellemben, lélekben, ha sok a talentumod és adottságod, az azért van, hogy ne magadnak, hanem másoknak szolgálj vele. Ha magadnak tartod meg, bálvánnyá válik. Ha megosztod, szétosztod, áldássá lesz.

Ki tehát ez az ifjú és milyen gazdagsága van? Hiszen egy fiatalembernek még nem lehet nagy vagyona, amit saját maga termel meg. Abban az esetben lehet vagyonos, ha örököl. Ha pedig örökös, akkor mindaz, amije van azé, akitől örökölt. Ez az ifjú Istentől kapott minden szellemi és lelki gazdagságot, örökséget. Nem a maga erejéből lett az, aki lett. Ezért intette Jesua, menj el, add tovább, amid van, mert nem a tiéd. Nem azért kaptad, hogy saját magadnak a hasznát keresd vele, hanem hogy szolgálj általa mások felé. És ezért lett az ifjú szíve szomorú, mert nem akarta vállalni azt, hogy ne magának tartsa meg az örökséget, hanem adja tovább másoknak, szolgáljon vele.

„Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába.”

A gazdagság fogalma a Bibliában igen sokrétű. Jelenti a földi, anyagi javak gazdagságát, melynek megléte mindig valami előzménnyel járt. Az ősatyák mind gazdagok voltak. Ábrahám, Izsák, Jákob, József igen nagy vagyonnal rendelkezett. Izrael királyait is szinte kivétel nélkül gazdagsággal áldotta meg Isten. A Zsoltárok, Példabeszédek, Prédikátorok könyvében is sokszor olvashatunk arról, hogy a gazdagság Istentől jövő ajándék. Akiknek adatott, azért kapták, hogy Isten nagyságáról tegyenek bizonyságot. A gazdagságuk nem a sajátjuk volt. Ábrahám nem saját maga építésére és gyarapítására használta a vagyonát. Tovább adta az utódainak. A királyok sem tekinthettek a gazdagságukra úgy, mint saját szerzeményeikre. Tudták, hogy ezzel Istent képviselik a nép között, s mindenük, amijük van, az Örökkévaló Istené. Ezért volt az, hogy aki e földi gazdagságot magáénak tekintette (akár király, akár egy tekintélyes ember a népből), az letért Isten útjáról, olyat cselekedett, ami nem volt kedves az Úr szemében. Vagy ott van Jób, aki alázatos, istenfélő, vagyonos ember volt, de nem függött a gazdagságától, mert tudta, hogy mindene Istentől való adomány. Összességében elmondható, hogy mindenki, aki földi gazdagságban élt, valamit képviselt. Isten az Ő ígéreteit, elhívását, kiválasztását, törvényének az ismeretét és továbbadását bízta rájuk. A szellemben és lélekben adott gazdagságának a megnyilvánulása volt a földi gazdagság, mellyel élhetett jól és rosszul az ember. Ahogy 5Móz. 8,18-ban van: „Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az Ő szövetségét, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, miképen e mai napon van.” Mint ahogy a szellemi és lelki gazdagság, úgy a földi gazdagság sem önmagunkért van. Azért adatott, hogy emlékeztessen az Örökkévalóval kötött szövetségre, arra a szeretetkapcsolatra, melyben egyként élhetünk Vele. Isten azért gazdagít meg, hogy a velünk kötött szövetségét megerősítse. A szellemben adatott gazdagság Tőle van, Tőle jövő erő által, a Szent Szellem által érthetem meg az Igét, adhatom tovább, oszthatom meg a lelki javakat, gondolatokat, érzéseket, és a fizikális javak is, mint Tőle jövő adományok szolgálatként, bizonyságként állhatnak mások előtt. Így az egész lényem, szellemem,lelkem,testem gazdagsága nem az enyém, hanem az Övé. Tőle való, Általa megszentelt, bizonyság másoknak, mellyel szolgálhatok. Minél gazdagabb leszek, annál jobban erősödik a Vele kötött szövetség. Egyre jobban látom, érzem, tapasztalom és cselekszem az Ő akaratát.
Jesua szavai itt azokról a gazdagokról szól, akik képtelenek tovább adni azt, amijük van. Maguknak tartják meg. Saját építésükre, gyarapításukra használják, legyen az szellemi, lelki vagy fizikális gazdagság. Ezeknek nehéz bemenni a mennyek országába. Ha csak azt mondanám, hogy a gazdagoknak nehéz üdvösségre jutni, akkor ezzel a kijelentéssel ki is törölhetnénk az Ószövetségben szereplő „hithősök” és példaképek hosszú sorát, hiszen ők is gazdagok voltak. Gazdagok, akik gazdagságukat tovább adták, túlmutattak saját magukon arra, Aki őket áldottá tette. E mondat azokról szól, akik nem tudják tovább adni azokat a kincseket, amijük van. Akik nem tudnak bizonyságtevő, szolgáló életet élni. Akik lehet, hogy hosszú évek óta élik már a hívő életüket, de sosem osztanak meg semmit, amit kaptak a másikkal, mert önmagukban tartják. Akik farizeusként törekednek a tökéletességre, hogy minél jobb hívők legyenek, de közben elfelejtenek élni… Elfelejtik megélni és átélni az Ige valóságát, célját és küldetését. Ezeknek nehéz a mennyek országába bejutni.

„Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.”

És elérkeztünk a tű fokához. Érdekességként jegyzem meg, a tű, mint varró eszköz, sehol máshol nem szerepel a Bibliában, csak ebben az igeszakaszban. Ezért ismét a héber szöveghez nyúltam, vajon mit takar e fogalom: tű foka? És az eredeti szövegrész így hangzik: „könnyű a tevének áthaladnia a vétek gödrének az útján, mint a gazdagnak bejönnie az Istennek királyságába”. A vétek gödrének útja. A vétek eltévedést, tévedést, hibát jelent. Nem szándékos bűn, hanem botlás, megbotlás. E szót használják a bűnáldozatok bemutatásakor is. És e szóval illetik azt az áldozatra szánt állatot is, mely hibás, nem tökéletes, nem tiszta. Így voltaképpen, be sem mutatható. A gödör pedig barlangot, tömlöcöt is jelent, ami egyfajta bezártságra, elrejtettségre utal. És itt van a teve. A „sivatag hajója”, a Közel-kelet jellegzetessége, mely a törvény szerint tisztátalan állat. Mégis a szárazságban tűrni tudó, a vizet magában hosszú ideig elraktározó, igénytelen, sok mindent kibíró, az ottani ember számára szinte nélkülözhetetlen segítő jószág. A héber „gamal” szó pedig nemcsak a tevét jelenti, hanem a következőket is: érni, megérni, gyümölcsöt hozni. Mit üzen e három kifejezés?

A vétek gödrén áthaladó teve képe tükrözi azt az embert, aki a szárazságban egy kevés vízen, egy kevés Igén is képes megélni, s ebből a kevésből mégis van gyümölcs az életében. Számára elegendő és hosszú ideig tartó az a mennyiség, amit magához vesz. Ugyanígy a lelki életében is a gondolatok, az érzések sokáig kitartanak, azokból él, táplálkozik. S bár hívő életében sok a botlás, sok az eltévedés, sokszor megy bele ebbe a gödörbe, sokszor hibát hibára halmoz, mégis ott van számára az a kevés víz, mely életben tartja, megtartja a hívő úton, megérleli őt, és élővé teszi benne az Igét. Sok hibája, tisztátalansága, hiányossága ellenére ezzel a kevéske vízzel, mely elegendő számára, mégis életben marad, és Isten még így is tudja eszközként használni őt az emberek életében. Könnyebben jön be Isten országába, az Ő királyságába, mert ő alárendelte magát a szolgálatnak azzal a kevéssel, amije van, mint a gazdag, akinek sok adatott szellemben, lélekben, földiekben, de nem osztja meg, nem szolgál vele mások felé. A kevesen élő, de odaszánt életű, hibásat tudja használni Isten, de a sokkal megáldott hibátlan, ki nem szánja magát oda szolgálatra, azt nem.

A gazdag ifjú történetének egymondatos összegzése talán így adható vissza: a hívő életnek szolgáló életté kell válnia.
Jesua szavai a tanítványok közt is megdöbbenést váltottak ki. A tű foka hasonlatot már nem a gazdag ifjúnak mondta, hiszen ő megszomorodva elment. A tanítványoknak szólt. Azoknak, akik a legközelebb álltak hozzá. Akik folyamatosan Vele voltak, gazdagodtak, épültek, itták Jesua szavait és tetteit. Nekik szólt ez a konklúzió. Nekik volt üzenetet, hogy mindazt a megszerzett és megélt gazdagságot, melyet a Mestertől kaptak, ne tartsák meg magukba. Mintegy előszele volt ez annak, hogy a tanítványokból küldöttek, apostolok lesznek. Amit megtanultak, átéltek, tovább kell, hogy adják. Így teljesedhet be rajtuk az ígéret. És így lett üzenet számunkra is.

„A tanítványok pedig ezeket hallván felettébb álmélkodnak vala, mondván: kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén monda nékik: embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”

Kicsoda üdvözülhet? Ki láthatja meg Istennek az országát? Az üdvösség szó nem más, mint magának Jesuának, a Szabadítónak a szava. Ki élhet tehát abban a szabadságban, abban az áldásban, mely elhozza az üdvöt, a teljességet? Jesua válasza pedig szó szerint így hangzik: „emberből ez teljesíthetetlen, de Istentől nem teljesíthetetlen semmi”. Emberi akaratból, erőből nem teljesedhet be az életünk, a szolgálatunk. A kincsek, melyek ránk bízattak, saját erőlködésünkből továbbadhatatlanok, élettelenek. Isten az, aki a szövetségében megerősítve bennünket szolgálatra hív és küld. Vele és Benne élve gazdagságunk továbbadása, hívő életünk szolgáló életté válása kiteljesedik. Nem kell a kevés vízzel, a kevés Igével beérni, ha egy egész kincsestár, egy tárház vár ránk. E kincseket azonban nem saját magunknak kell őriznünk, hanem továbbadnunk azoknak, akik éheznek rá. Nem kell tehát a tű fokán átmennünk, a hibák gödrébe belelépnünk, ha ismerjük és tudjuk, mi az utunk és elhívásunk Krisztus Testében. Csak át kell adnunk mindenünket, minden ajándékunkat az Ajándékozónak, hogy az Ő kezében életünk mások számára is ajándék legyen. Szolgáló, kiteljesedett, gazdag élet.

2011.03.29.

Copyright © 2005-2011 SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat

Mk 10, 23-27 (- 107.)

Lehetetlen, de lehetséges

"...Érthető a kérdés. Ha még a legtanultabbak sem, a leggazdagabbak sem, az „Isten áldása” alatt lévők sem – akkor ki?..."

A gazdag ifjú szomorúan távozott. Szeretett volna Jézushoz tartozni, de ezt az árat – teljes lemondást a vagyonáról, megélhetéséről és az ezzel járó megbecsültségről és biztonságról – nem volt képes megfizetni. Értjük a szomorúságát, és értjük Jézusét is, aki megszerette ezt a fiatalembert, s ezért a legtöbbet akarta neki adni – a vele  való teljes közösséget.
„Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: „Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.”
(Mk 10, 23-27)
Jézus is szomorúan sóhajt fel: Milyen nehezen jut be...! A tanítványok csodálkoznak mesterük szavain. Ők úgy nőttek fel, hogy a gazdagság Isten áldása, és élethelyzetük is arra tanította őket, hogy a szegények és elesettek – mint ők is -, csak a zsinagóga hátsó soraiban húzódhatnak meg, míg a gazdagok, a tekintélyesek elöl ülnek, nyilvánvalóan közelebb Istenhez. A farizeusok ezt mondják a saját szolgáiknak és követőiknek Jézusról: „Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből.” (Jn 7, 48-49) Jézus tanítványai maguk is úgy gondolkodtak magukról: ők a tudatlanabbak, és kevesebbet érnek, mint a tanult és gazdag elöljárók, a „nép vénei”. 
Mesterük szava azonban gyökerestül felforgatja ezt az elképzelésüket. És Jézus újra megerősíti: „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
(Egyes írásmagyarázók szerint akkoriban egy keskeny szurdokon keresztül vezetett a kereskedelmi útvonal Jeruzsálembe. Ezt a keskeny, szakadékos helyet, ahol csak nagy üggyel-bajjal lehetett átjutni tevével - sőt, előtte le kellett pakolni róla mindent, ami jelképes értelmű is -, ezt hívták „tű fokának”. Nos, ha ez valóban így van, az sem gyengíti a jézusi kép erejét, legfeljebb árnyalja. A Mester véleménye mindenképpen megdöbbentő és teljesen ellentmond a tanítványok hagyományos elképzelésének.)
„Hát akkor ki üdvözülhet?” Érthető a kérdés. Ha még a legtanultabbak sem, a leggazdagabbak sem, az „Isten áldása” alatt lévők sem – akkor ki? 
(Természetesen most nem akarom azt állítani, hogy a tanultság, a gazdagság nem lehet Isten áldása – de lehet, mint ahogy a szegénység is lehet Isten áldása. Salamon Isten áldásaként lett gazdag és bölcs – aztán mégis az egészet eltékozolta és romlásba vitte Izraelt. Assisi Szent Ferenc Isten áldásaként fogadta és ölelte magához „szegénység úrnőt” és megújította az Egyházat. De azért még a szegénység és nyomor sok bűn és torzulás forrása lehet, és a gazdagság is sok segítség és áldás lehetősége lehet. A gazdagság és szegénység egyaránt lehet áldás és átok. Egy valami nem lehet – nem lehet mércéje annak, hogy ki van közelebb a mennyek országához…)
„Hát akkor ki üdvözülhet?” A Messiás válasza megdöbbentő, de egyben felszabadító is: embernek ez lehetetlen, de az Istennek minden lehetséges!
Embernek önerejéből üdvözülni lehetetlen. Akkora szakadék van Isten és ember között, hogy azt a jócselekedetek hídjával átívelni lehetetlen. Soha nem tudunk olyan tiszták, önzetlenek, tökéletesek és szeretetteliek lenni, hogy Istent egyáltalán megközelítsük! Nyugodtan el lehet felejteni minden mágikus praktikát ami az önmegváltást, a megistenülést ígéri. Nem lehet jógával, nem lehet buddhista mantrákkal, nem lehet titkos okosságokkal megmászni a végtelen hegyet. Nem lehet jócselekedetekből sem létrát építeni, ami a mennyig ér. Ha ez lehetséges lenne, akkor nem lett volna szükség Jézus Krisztus megváltó művére! Isten Fia nem dicsekvésből mondta, hogy „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - senki sem juthat el az Atyához, csak általam...” (Jn 14 6), hanem azért, mert ez az egyetlen realitás!
Istennek azonban minden lehetséges! És Ő azt akarja, hogy mi feljussunk a mennyek országába! Ezért elküldte a Fiút, mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)
Micsoda felszabadító igazság ez! Nem tudok tökéletes lenni a tetteimben, de tudok szeretni, tudok hinni a Fiúban, a Megváltóban, Aki élete, tanítása, halála és feltámadása által legyőzött minden ellenséget és akadályt és kiváltott engem (is) a halálból az életre, az örök életre! Nem kell többé szoronganom a saját hibáim miatt, de felszabadultan örülhetek Isten szeretetében! Nem kell többé titkolnom hiányaimat és megtörtségemet, nyugodtan bevallhatom bűneimet, mert Isten szeret és magához akar emelni!
Milyen csodálatos a megváltásunk ingyenes ajándéka, amelyért Jézus Krisztus vérével fizetett - nagy a mi váltságunk díja!
Ez azonban nem azt jelenti, hogy szabadon bűnözhetünk, mert Isten szeret minket. Sőt, Isten szeretete arra indít, hogy most már szabadon és tétovázás nélkül kövessem Őt a tökéletesedés útján – nem mintha elérhetném, hanem mert Ő segít, hogy végül mégis célba érjek. A felelősségem se lett kisebb – a gonoszok nem juthatnak át a Kapun -, de már nem nyomaszt. Ahogy a kisgyermek is a növekedés boldogságában éli meg a növekedés kínjait is, úgy én is a Találkozás örömében élem (szenvedem) a Várakozás kínjait. 
Maga az Úr pedig így szólít minket, tanítványait: „gyermekeim”…

Sípos (S) Gyula

*

Uj Ember

 

Életige 2000 október

„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába“ (Mt 19,24).

Ez az ige alapvető fontosságú annak megértéséhez, hogy hogyan viszonyul Jézus a gazdagsághoz.

Erős, paradox kép ez, a szemita stílusra jellemző. A gazdagság és Isten országa egymással összeegyeztethetetlen, és hiábavaló lenne felhígítani ezt a tanítást, melyet több helyen is megtalálhatunk Jézus igehirdetésében, mint pl. amikor azt mondja, hogy nem lehet Istennek és a mammonnak (vagyis a gazdagságnak) is szolgálni. Vagy amikor úgy tűnik, hogy olyan valamit kér a gazdag ifjútól, ami az embernek lehetetlen, Istennek azonban nem.

De próbáljuk megérteni ennek az Igének a valódi értelmét, mégpedig magától Jézustól, abból, hogy hogyan viselkedett a gazdagokkal.

Ő jómódú embereket is meglátogatott. Zakeusnak pl., aki javainak csak a felét osztotta szét, ezt mondta: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra“. Az Apostolok cselekedetei pedig beszámol arról, hogy a születő Egyházban spontán módon, szabad elhatározásból jött létre a vagyonközösség.

Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy olyan közösséget hozzon létre, mely csupán az Ő követésére hivatott, saját vagyonukról teljesen lemondó emberekből áll.

Mégis ezt mondja:

„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.“

Akkor hát mit ítél el Jézus? Minden bizonnyal nem a földi javakat önmagukban, hanem a hozzájuk való ragaszkodást.

Hogy miért?

Ez világos: azért, mert minden Istené. A gazdag ezzel szemben úgy viselkedik, mintha vagyona a sajátja lenne.

Tény, hogy a gazdagság könnyen elfoglalja Isten helyét az ember szívében; elvakít, és hajlamossá tesz minden bűnre. Pál apostol ezt írja: „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek.“ (1Tim 6,9-10)

Hogyan viselkedjen tehát az, aki birtokol valamit? Fontos, hogy a szíve szabad legyen, teljesen nyitott Istenre; hogy érezze, csak kezelője saját javainak, és tudja, hogy azt - II. János Pál szavaival élve - társadalmi jelzálogkölcsön terheli.

A földi javakat – minthogy azok önmagában véve nem rosszak – nem lenéznünk kell, hanem helyes módon kell élnünk velük.

Nem a kezünknek, hanem a szívünknek kell távol maradnia tőle. Tudnunk kell azt mások javára használni.

Aki gazdag, másokért az.

„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.“

Valaki megjegyezhetné: én nem is vagyok gazdag, tehát ezek a szavak rám nem vonatkoznak.

De vigyázzunk csak! A tanítványok a következő kérdést tették fel Krisztusnak nyomban ez után a megállapítása után: „Hát akkor ki üdvözülhet?“ És ez világosan elárulja, hogy ezek a szavak mindenkihez szóltak.

Aki mindenét otthagyta azért, hogy Krisztust kövesse, még annak is ezer dologhoz ragaszkodhat a szíve. Még egy koldus is, aki káromkodik, mert valaki a batyujához nyúl, gazdagnak számíthat Isten szemében.

És mégis, az Egyház történetében sok gazdag nem hátrált meg, hanem a legradikálisabb szegénység útján követte Jézust. Ilyen volt Eletto is, akit jól ismertem: magas, szép, intelligens és gazdag fiatalember, aki, amikor Isten hívta őt, egy pillanatig sem habozott. Soha nem fordult hátra. Úgy tűnt, mintha a gazdagság számára egyáltalán nem létezne. Mindenét odaadta, és még az életét is. Alig 33 évesen egy tóban érte őt utol a halál, miközben egy fiú kérésére, az iránta való szeretetből csónakázni ment vele. Ott a tó partján egy egyszerű sírkő-felirat őrzi szavait: „Egyedül Istent választottam, és semmi mást“.

Elettónak, amikor megjelent Jézus színe előtt, minden bizonnyal nem ezeket a szavakat ismételték: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.“

Chiara Lubich

 

1 vö.: Mt 6,24
2 vö.: Mk 10,27
3 Lk 19,9
4 vö.: Apcsel 4,32
5 1 Tim 6,9-10
6 vö.: Sollicitudo Rei Socialis c. enciklika, Róma 1987. 12. 30., 42. o.
7 Mt 19,25

 

 

 

2012. október 4., csütörtök

Átmenni a tű fokán

Mk 10,17-30

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: ,,Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?' Jézus erre azt mondta neki: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!' [Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20] Az illető azt felelte neki: ,,Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.' Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: ,,Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!' Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: ,,Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!' A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: ,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.' Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?' Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: ,,Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter: ,,Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!' Jézus azt felelte: ,,Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

Vannak olyanok akik az üdvösséget elérhetetlennek tartják, mert túlzottan vádolják önmagukat és vannak olyanok akik azt hiszik, hogy mindenki üdvözül, mert Istent egyfajta jóságos és szenilis nagytatának gondolják, akinek az a dolga, hogy az emberek gyarlóságait elnézze. De mi az igazság? Akkor hát ki üdvözülhet?...

Mi az üdvösség?

Az üdvösség az az állapot, amelyre minden ember meghívatott ( 1 Tim 2:4), ahol az örök élet, örök boldogság van, Isten szent színe elõtt, a menyországban. Az üdvözültek már mentesek a bûntõl és a kárhozat veszélyétõl. Õk már révbe jutottak, a nyugalom és az örök béke otthonába. Az üdvösség a keresztény hit és életszentség célja: (1 Pét 1:9) mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Könnyü eljutni az üdvösségre?

Nem. Az üdvösségre való eljutás nehéz dolog. Az Úr Jézus azt mondja, hogy olyan nehéz bejutni az üdvösségre, mint amilyen nehéz átbújni egy tû fokán. Péter apostol szerint, még az igazak is alig üdvözülnek, hát akkor a bûnösök.
(Mt 19:24), (Mk 10:25), (Lk 18:25) Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.
(1Pét 4:18) Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek?




A tû foka a családban

Szükséges, hogy az ember családba és nemzetbe szülessen bele, mert ez az élet rendje és, mert szüksége van a befogadó és támogató szeretetre. De ugyanakkor, ez a befogadó és támogató környezet, életének börtöne is lehet, mert ez a világ bûnös és romlott. A gyereket az õ családja és nemzete szokásokhoz és hagyományokhoz akarja lácolni, amelyek emberi tanítások. Az Úr Jézus ezekbõl is ki akar szabadítani, ezért a krisztuskövetõ embernek családja és nemzete fölé kell emelkednie és tekintetét csakis Jézusra kell szegeznie. Ez nem jelenti azt, hogy a családtól vagy a nemzettõl el kell szakadnia vagy azokat meg kell tagadnia, hanem azt, hogy a családot és a nemzetet, nem helyezheti az Úr Jézus elé. A család és a nemzet szeretete nem elõzheti meg a Krisztus iránti szeretetet, sõt még egyenrangúak sem lehetnek. Krisztus mindenek fölött lévõ szeretetet és ragaszkodást követel meg, mert Õ és az Õ áldozata, mindenek fölött való.

(Mt 10:37) Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.
(Lk 12:52) Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen.
(Mik 7:5-6) Ne bízzatok társatokban, ne reménykedjetek barátotokban! Ne nyisd meg a szádat az előtt sem, aki a kebleden pihen! Mert a fiú szidalmazza az apját, a lány anyja ellen támad, az új asszony meg anyósa ellen, ellensége az embernek saját háza népe. ...
(Mt 10:35-37) Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

Ez az elszakadás a családtól és a nemzettõl, miközben sehová sem távózunk el, hanem csakis a magatartásunk változik meg, nagy nehézségekkel jár. A családban értetlenség és féltékenység, míg a közösségben elhidegülés és kitaszíttatás vár a krisztuskövetõre, mert az emberek nem értik meg, nem fogadják el, hogy az õ szívében mindig és mindenkor Jézus és az Õ szavai a legelsõk. Ezt a szorongattatást úgy éli meg az ember, mint egy szûk járaton való átpréselõdést, amely sok szorongással, aggódással és lelki fájdalommal jár.

A tû foka a munkahelyen

Van aki azt gondolja, hogy bármilyen foglalkozás tisztes és azt bárhogyan lehet ûzni. Ha az ember dolgozik és nem lop, akkor máris becsületes ember. De az igazság az, hogy bizonyos foglalkozások halmozottan kiteszik az embert a bûnnek. Ilyen a kereskedés, ahol az emberbõl egyhamar lelketlen, csaló, árú és pénzszámoló automata lesz. Ilyen az ûgyvédi szakma, ahol az ember egyhamar latrok, rablók és gyilkosok cinkosa lesz. Ilyen a bíró, aki elõbb-utóbb hamis ítéletet hoz, pedig jól tudja, hogy õ a nagy és igazságos Bíró helytartója a földön. Ilyen a bankári szakma, ahol az emberek pénzét becsületesen kellene kezelni, de egyhamar spekulációkra adják a fejüket, hogy titokban kifosztják az embereket. De ott vannak a brókerek, a CEO managerek vagy a politikusok… De ilyen a hóhér szakma, ahol törvényesen ölnek ugyan, de nincs se jó lelkiismeret, se emberi megbecsülés, mivelhogy embert ölnek.

Az embernek az életben, a munkahelyen, a szakmában, meg kell küzdenie a becsületéért és az igaz útért. Az igazat társai hülyének nézik, háta mögött kinevetik, kicsúfolják és kitaszítják a klikkbõl, a társaságból. Ez gyakran anyagi hátrányokkal jár és az igaz ember emiatt hátrányt és szükséget szenved Krisztusért, mert Isten parancsai szerint akar élni. Az ilyen igazak nagy jutalmat kapnak Istentõl, amikor eljön a végsõ ítélet.

(Ám 8:5) Azt mondjátok: "Mikor múlik már el az újhold, hogy eladhassuk a búzánkat? A szombat, hogy árulhassuk gabonánkat? Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt, meghamisítjuk a mérleget…
(Iz 28:15) Ti ezt mondjátok: "Mi szövetséget kötöttünk a halállal, és szerződésre léptünk az alvilággal. Ha eljön a pusztító suhogó ostor, minket ugyan el nem érhet, mert a hazugságot választottuk menedékül, és a hamisság az oltalmazó várunk."
(Jer 8:8) Hogy meritek azt mondani: Bölcsek vagyunk, hiszen mienk az Úr törvénye? Bizony azt is meghamisította az írástudók hazug íróvesszeje.
(Lk 6:22) Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt.

A munkahelyen elkövetett bûnöknek súlyos következményei vannak és az ezektõl való óvakodás szûk járat. Az igazságos és becsületes kenyérért meg kell küzdeni és szenvedni. Az ilyen ember magához kell ölelje a szegénységet és a magányt, mert az ilyent ritkán szeretik. Az utolsó ítéletkor sokan szeretnék majd, ha egyszerû pásztorok, utcaseprõk vagy szeméthordók lettek volna...

A tû foka az anyagiakban

Az embernek szüksége van anyagiakra amíg él, hogy legyen neki otthona, testének melege, biztonsága és nyugalma. Szükség van egy bizonyos anyagi háttérre, amely biztonságot nyújt a világgal szemben. De ez az anyagi háttér és ez a biztonságvágy hamar bálvánnyá válhat, amelyhez mindenáron ragaszkodni akarunk. Az embernek szüksége van a szent hõsiességre, hogy errõl az anyagi biztonságról le tudjon mondani és oda tudja magát dobni az Úr lábához. Az ember ezt a döntést, ezt a hõstettet, csakis a Szentlélek által tudja véghezvinni. Isten kegyelme az, amely kimunkálja a bízalmat és Isten gondviselésébe vetett hitet. Mára, az apostolok missziós szegénysége csak egy legenda:

(Mt 10:10) Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét.
(Lk 10:4) Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek.

Az apostolok utódai (tisztelet a kivétel) világi diplomákat akarnak, doktorátust, nagyobb állami fizetést, aztán késõbb vagyont, nagy házat és drága autót.  A szerzetek nagy staférungot vagy örökséget kívánnak az újonnan belépõtõl. De vajon lehet-e így az evangelizációjuk olyan erõteljes mint az apostoloké?... 
Minden evangelizációnak, evangelizátornak ez blokálja propellerét és ettõl zuhan a földre. Az anyagiak miatt… Amikor elkezdik kérni a pénzt, a dolgok megromlanak, mert a pénz mindennek a megrontója.

(1Tim 6:10) Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek.

A tû nagyon szoros foka az anyagiakról való lemondás. Egy életre szoló kisértés és a hit egyik legnagyobb próbája. Mindent szétosztani és csakis az Úr gondviselésére bízni magunkat. Itt érhetjük tetten hitünket vagy hitetlenségünket.

A tû foka az egészség kérdésében

Az ember legnagyobb értéke az õ élete. Ebbõl következik, hogy az ember egészsége nagy kincs. Az embernek kötelessége, hogy vigyázzon egészségére és egészségének felelõtlen kockáztatása bûn. De az ember nem élhet örökké a földön és meg kell halnia, ezért aztán az egészség sem érhet annyit, mint egy örök kincs.
Az emberek ésszerütlenek. Elõbb addig rohannak az anyagiak után, míg megbetegednek, majd aztán, amit kerestek, orvosokra költik. Az ember megbetegedik és mindenáron meg akar gyógyulni. Annyira meg akar gyógyulni, hogy az üdvösségét is felajánlaná cserébe testi gyógyulásáért. Azért a pár esztendõért, amit még élhetnének itt a földön, feladnák az örök életet. Odaállnak az Úr elé és testi gyógyulásért könyörögnek, miközben bûneik miatt a kárhozat szakadéka fölött lógnak.
Mindez a hitetlenség következménye. Nem ismerik Istent és nem hisznek Istenben, sõt, gyakran még abban is kételkednek, hogy értük is eljön egyszer a halál. Ezzel ellentétben, a hívõ, lelki ember, szüntelenül az égre emeli tekintetét, lelke eltávolodik a testiektõl, e világtól és készen áll lemondani életérõl.
A lelki ember nem tiltakozik ha gyógyíthatatlan betegsége van és nem akar minden áron meggyógyulni, hanem belenyugszik Isten akaratába. A hitetlen ember tiltakozik, szitkozódik, zúgolódik, mindenkit hibáztat és még az ükunokája örökségét is magára költené, csakhogy még egy-két nappal meghosszabbíthassa életét.

(Mt 10:39) Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.
(Mt 16:25) Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.
(Mk 8:35) Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.
(Lk 9:24) Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.
(Lk 17:33) Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti.
(Jn 12:25) Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.

Ezek az ígék az ember teljes életét célozzák, de most csakis a fizikai létre gondoljunk. Ez a tûfok a legnehezebb, mert itt nem a családról, nem a karrierrõl, nem a vagyonról kell lemondani, hanem magáról az életrõl. Amint az Úr Jézus letette életét az Atya lábaihoz, úgy nekünk is meg kell tanulnunk letenni életünket az Úr Jézus lábaihoz.

Ima: Uram! Add nekem Assisi Szent Ferenc hitét, aki lemondott családjáról, lemondott az anyagiakról és a világról, hogy egyedül a Tiéd lehessen. Add nekem Szent Mónika hitét, aki annyira elhagyta lélekben ezt a világot, hogy egy pillanat alatt átszenderült Tehozzád. Ámen.
LAST_UPDATED2