Payday Loans

Keresés

A legújabb

Van, aki bevallja... PDF Nyomtatás E-mail
Jövőrontó közelmúlt

Ügynök volt

a Hetek rovatvezetője

 

Morvay Péter, a Hetek című hetilap külpolitikai rovatvezetője két éven keresztül írt jelentéseket a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályának az 1980-as évek végén, ezért az átvilágítóbírák lemondásra szólították fel. Az ügy érdekessége, hogy Morvay egy 1990-ben írott cikkében bevallotta, hogy kapcsolatot tartott fenn a belső elhárítással. Ezt a cikket a bírák vizsgálatuknál bizonyítékként kezelték.

A Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályának jelentett 1985-87-ig Morvay Péter, a Hit Gyülekezete Hetek című hetilapjának külpolitikai rovatvezetője - áll az átvilágítóbírák soros elnökének MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mivel az átvilágítási törvény szerint Morvay jelenlegi beosztásában alkalmas lehet a politikai közgondolkodás befolyásolására, ezért lemondásra szólították fel. Az átviágító bírók


hirdetés

Az átvilágító bírók azután hozták nyilvánosságra határozatukat, hogy Morvay - a törvény által meghatározott 30 napon belül - nem tett eleget a testület azon felszólításának, hogy mondjon le jelenlegi tisztségéről. A törvény értelmében ugyanis, ha valaki nem tesz eleget a bizottság felszólításának, úgy a határozatot nyilvánosságra hozzák, illetve megjelentetik a Közlönyben.

Morvay Péter pénteken az [origo]-hoz eljuttatott nyilatkozatában a következőkkel indokolta, hogy miért nem távozott rovatvezetői posztjáról: "Azért döntöttem úgy, hogy nem mondok le a Hetekben betöltött rovatvezetoi állásomról, mivel nem újságíróként, hanem 21 éves diákként kerültem - egy rendszerellenes izgatás miatt indított nyomozás során - kapcsolatba a III/III-as osztállyal 1985-ben. Ezt a kapcsolatot még a rendszerváltás elott, 1987-ben, lelkiismereti okból megszakítottam, annak minden részletét nyilvánosságra hoztam, és a jelentéseimben szereplo személyektol évfolyamtársaimtól, ismeroseimtol - bocsánatot kértem. A rendszerváltást követoen az elso adandó alkalommal, a Dunagate-ügy kirobbanása után 1990-ben a sajtó útján is nyilvánosságra hoztam a velem kapcsolatos tényeket. Az átvilágító bíróság most hozott jogeros határozata mindezeket a tényeket megerosítette. Amikor 1997-ben újságírónak jelentkeztem a Hetekhez, a lap  foszerkesztoje és kollegáim ezek ismeretében adtak és adnak azóta is bizalmat a munkámhoz. Múltamról több ízben beszéltem a nyilvánosság elott is, például 1999-ben, a Napkelte című  televíziós musorban velem készített interjúban. Továbbra is sajnálom, amit diákként tettem, és vállalom érte a felelosséget, azonban nem látom indokát, hogy négygyermekes apaként most, 16 évvel a titkosszolgálattal való szakítás után lemondjak a rovatvezetoi munkámról" - olvasható a nyilatkozatban.

Morvay "Hartmann László" fedőnévvel írt jelentéseket, még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként a belső elhárítás ifjúságvédelmi ágazatának. Diáktársairól, a Rajk Szakkollégium tagjairól, a környezetében megforduló személyekről, valamint a március 15-i, október 6-i és október 23-i rendezvények látogatóiról jelentett írásban. A bírák szerint 15-20 jelentést írt, egy alkalommal pedig 2000 forint jutalmat kapott munkájáért. Morvay 1986-ban maga kezdeményezte a III/III-as ügyosztállyal fenntartot kapcsolatának megszakítását.

Az ügy érdekessége, hogy Morvay az Új Exodus című folyóirat 1990-es első számában beszámolt a titkosszolgálatokkal fenntartott kapcsolatáról. Az átvilágítóbírák Morvay vallomását bizonyítékként kezelték vizsgálatuk során.

Morvay 15 napon belül panasszal élhet a bírák döntése ellen.

Februárban a Csömrői Hírmondó felelős szerkesztőjét szólították fel lemondásra az átvilágítóbírák, bár Gergely Gáspár már tavaly decemberben lemondott az újságnál betöltött posztjáról. Erről azonban - a törvényben előírtakkal ellentétben - nem tájékoztatta az átvilágítóbírákat, csak a helyi önkormányzatot, ezért hozták nyilvánosságra múltját

 


Ügynök volt a Csömöri Hírmondó felelős szerkesztője

Az átvilágítóbírák soros elnöke közleményben tudatta, hogy Gergely Gáspár, a Csömöri Hírmondó felelős szerkesztője 1977 és 1983 között III/III-as ügynök volt. Az átvilágítóbírák decemberben lemondásra szólították fel a szerkesztőt, majd múltját nyilvánosságra hozták. Gergely Gáspár ugyanakkor azt állítja, hogy még decemberben írásban lemondott a posztjáról, igaz, a lemondásáról az átvilágítóbírákat külön nem értesítette. A törvény szerint azonban ezt meg kellett volna tennie.

Az átvilágítóbírák soros elnökének közleményében, melyet az MTI-n keresztül adott közre, az áll: Gergely Gáspár, a Csömöri Hírmondó felelős szerkesztője "Hortobágyi László" fedőnévvel 1977. szeptember 21. napjától 1978. augusztus 4. napjáig titkos megbízottja volt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztályának, majd 1978. augusztus 15. napjától 1983. július 25. napjáig titkos megbízottja volt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának. Szerepelt a Belügyminisztérium 0157-762-0. számú hálózati nyilvántartó kartonján és a fent megjelölt időszakban folyamatosan jelentést adott a Hajdú-Bihar Megyei, illetve a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztályainak.

Az átvilágítóbírák decemberi határozatukban feszólították Gergely Gáspárt - aki ügyének tárgyalásakor sem jelent meg a testület ülésén -, hogy 30 napon belül mondjon le tisztségéről. Mivel ennek a felelős szerkesztő nem tett eleget, legalábbis erről nem értesítette az átvilágítóbírákat, ahogy az elő van írva a jogszabályokban, a törvény értelmében a bizottság határozatát a 30. napot követő 15. nap elteltével a Magyar Közlöny személyi részében és a Magyar Távirati Iroda útján nyilvánosságra hozták.

Gergely Gáspár az [origo]-nak ugyanakkor azt állította, hogy még tavaly decemberben írásban lemondott posztjáról. Igaz, a levelet csak az önkormányzatnak küldte el, az átvilágítóbíráknak nem. Gergely Gáspárnak nem a felelős szerkesztés volt a fő munkája, a helyi sportcsarnokban dolgozik, illetve van egy vállalkozása. A lap szerkesztését állítása szerint ingyen végezte. Múltjának nyilvánosságra hozása megdöbbentette, mert mint mondta, ennek nyilvánvalóan erkölcsi, anyagi és egzisztenciális következménye is lehet. Gergely Gáspár közölte: magyarázatot kér az átvilágítóbíráktól, bár hozzátette: utólag ennek már nincs nagy jelentősége.

Az átvilágítóbírák határozatának indoklásában az alábbiak szerepelnek: Gergely Gáspárt 1977. szeptember 21-én a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztályának hivatásos tisztje titkos megbízottként beszervezte hálózati feladatok ellátására. Az ellenőrzött személy "Hortobágyi László" fedőnéven dolgozott a belső elhárítás hálózatában. Ekkori munkahelye a Debrecen, Maróthy u. 17/d. szám alatt található megyei Művelődési Központ volt, ahol ifjúsági klubvezetőként dolgozott. A foglalkoztatás vonala a belső elhárítás kulturális népművelési ága volt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztálya 1977. szeptember 21-én nyitotta meg a munkadossziéját M-37542. számon, melyet 1978. augusztus 4-én zártak le. A dosszié Gergely Gáspár által a környezetében élő személyekről szóló jelentéseket tartalmazza.

A titkos megbízottként tevékenykedő Gergely Gáspár a tartótisztjének jelentette, hogy 1978. július 1-től munkahelyet változtat és a Nógrád megyei Palotás községbe költözik, ahol a Művelődési Ház vezetője lesz. Kifejezésre jutatta, hogy amennyiben az új munkahelyén igényt tartanak szolgálataira, úgy készséggel segít a szervezetnek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztályának 1978. augusztus 15-én megnyitott, majd 1983. július 25-ig nyilvántartott M-39831. számú munkadossziéja szerint Gergely Gáspár új lakhelyén is felvette a kapcsolatot a belügyi szervek belső elhárítást végző munkatársaival és titkos megbízottként változatlan fedőnévvel hasonló hálózati munkát végzett és folyamatosan jelentett a környezetében megforduló emberekről.

hirdetés

A bizottság megállapította, hogy az ellenőrzött személy jelenleg a "Csömöri Hírmondó" közéleti lap felelős szerkesztője. A lap Csömör önkormányzatának információs lapja - áll az MTI-n keresztül közzétett határozatban.

Az újságírók átvilágítása 2002 szeptemberében kezdődött meg. Az átvilágítás érint minden olyan országos, regionális, megyei és helyi közéleti lapot, napi, heti- és havi lapot, amelyek alkalmasak a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális közélet formálására. A törvény értelmében minden 1972 előtt született  főszerkesztőt és helyetteseit, szerkesztőt, olvasószerkesztőt, rovatvezetőt, továbbá minden főmunkatársat át kell világítani. A törvény rendelkezései alapján az átvilágító bizottságok kötelesek azon személyeket lemondásra felszólítani, akik érintettnek minősülnek. Amennyiben ennek a felszólításnak nem tesznek eleget, az érintettség tényét nyilvánosságra hozzák.

LAST_UPDATED2